Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust. Eldőlt a szívemben, hogy követem Őt. Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust. Nincs vissza út, nincs vissza út. Ha ninc...
Mióta föld forog, azóta van kint, bent,
télen kint hóvihar, fény, meleg odabent.
Belül lelki koldus, kénye, pompája nagy,
kívül Királya áll, s könnye, arcára fagy.
Bár az ő szavára jött létre Föld, s a menny,
emberek szívében, számára még sincs hely.
Ki őt befogadja, tele nyárba fordul,
Király barátja lesz, s ajkán hála csordul.
Jézus befejezte, a váltság munkáját,
ezért joggal várja, övéi háláját.
gazdag ajándékért, szegényes a hála,
ha bár az értéke, mérhetetlen drága!
Az nem több, kevesebb, mint az örök élet,
ki azt elveszíti, mindent elveszített!
Még a koldusnál is koldusabb lesz szegény,
kárhozat vár reá, s nem a mennyei fény.
Vigyázz drága lélek, ne légy felelőtlen,
szíved: Jézusban lesz erős, ha erőtlen.
Tárd ki hát előtte, s majd örömmel látod,
királyok Királya, lesz drága Barátod!
Jézus ma még kint vár, szív - ajtókon zörget,
bent élők arcáról, törölhessen könnyet.
Jaj, ha belül élők, kívül élők lesznek,
zárt ajtóra lelve, örökre elvesznek!
Bár Jézus értük is, a golgotán szenvedt,
hogy megváltott lelkük, bírhassa a mennyet.
Ezen az ős Bolygón, nekünk semmink nincsen,
lelkünket, testünket, ingyen adta Isten.
Ami láthatatlan, és ami látható,
szavára jött létre, Ő a Mindenható!
Szabad akarattal, ruházott fel minket,
edzi, próbák által, gyenge életünket.
Művelés céljából, bízta ránk a földet,
de az őrzését is, mert ellen ránk törhet.
Gyermekségünket mi, hamar eljátszottuk,
keskeny helyett, széles utat választottuk.
Becsapott bennünket, széles út gazdája,
elhagytuk Atyánkat, csábító szavára.
Milyen nagy öröm volt, Isten oltalmában,
vele gyönyörködni, virágillatárban.
De a sátán csellel, hatalmába ejtett,
így el kellett hagynunk, a szép édenkertet.
Édenkapun kívül, sivatagba léptünk,
munka, harc, félelem, lett az osztályrészünk.
Mi balgán azt hittük, nekünk áll a világ,
pedig mi látható, elhervad, mint virág.
Harcainkat Isten, nem nézhette tétlen,
kínunk, vergődésünk, a bűn tengerében.
Dicső szent Fiában, keze lenyúlt értünk,
mindenkor megbocsát, ha megbánjuk vétkünk.
Soha ne engedjünk, mohó testi vágynak,
mennyben: földieknél, szebb örömök várnak.
Ajándékaival, Isten vár bennünket,
Vele tölthessük el, örök életünket
Nagy baj van ott, hol a nemzet,
mély szegénységbe merül,
szegénységet megszűntetni
pénz nélkül: nem sikerül.
Nélkülözés gondja lebeg,
szegény családok felett,
szegény: éhes gyermekszájak,
ritkán kapnak kenyeret.
Másodlagos dolgokra jut,
szegényekre, mért kevés?
Hát mi kíván elsőbbséget,
szépítés, vagy éhezés!
Még most is elszorul szívem,
mély szegénységünk felett,
sírt az anyám, nem volt pénzünk,
nem vehetett kenyeret.
Szegénységet felszámolni,
szinte képtelen dolog,
szegénységről tanúskodnak,
letűnt hosszú századok!
Míg világ áll, a szegénység,
létünk kísérője lesz,
szegényeknek nyújtott kenyér,
midig örömöt szerez.
Virrad e még jólét napja,
szegény családok felett?
Azt, csak a jó Isten tudja,
Ő ad napi kenyeret.
Hajnaltól alkonyig tart a földi élet,
sokan el sem érnek hetven-nyolcvan évet.
Bozótos, kövecses ez a földi pálya,
vándor az út végét most még nem is látja.
Ám folyton menni kell, nem lehet megállni,
fagyos úton, meleg napsütésre várni.
Mégis boldogan fut, mert van kísérője,
bajok, vészek között, hű védelmezője.
Jézus, lelke által, vele fut az úton,
így földi élete, ének hárfahúron.
S amíg egymás után suhannak az évek,
lelassul a futás, halkabb lesz az ének.
Közeleg az alkony, elfárad a vándor,
lassan összecsuklik rozzant lelki sátor.
Lelki szeme gyakran, túlsó partra réved,
tudja, ott várja őt boldog, örök élet.
Ott már teljes a csend, bűnvihar se tombol,
haza ért a vándor, múltra nem is gondol.
Urát dicséri ő, már örök jelenben,
halleluját zengő, mennyei seregben.
xMagazin
Offline
