|
2014-12-07 12:38:40, vasárnap
|
| |
| |
Fazekas Anna : Öreg néne őzikéje
Mátraalján, falu szélén lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék,tőle tudom ezt a mesét.
Őzgidácska, sete-suta,rátévedt az országútra,
megbotlott egy kidőlt fába,eltörött a gida lába.
Panaszosan sír szegényke,arra ballag öreg néne.
Ölbe veszi, megsajnálja,hazaviszi kis házába.
Ápolgatja, dédelgeti,friss szénával megeteti,
forrásvízzel megitatja,mintha volna édesanyja.
Cili cica, Bodri kutyamellé búvik a zugolyba,
tanultak ők emberséget,nem bántják a kis vendéget.
Gyorsan gyógyul gida lába,elmehetne az őzbálba,
vidám táncot ellejthetne,de nincs hozzá való kedve.
Barna szeme bús-szomorún csüng a távol hegykoszorún.
Reggel bíbor napsugarak játszanak a felhők alatt.
Esti szellő ködöt kerget,dombok, lankák üzengetnek:
"Vár a sarjú, gyenge hajtás,gyere haza, gida pajtás!"
Könnybe lábad az őz szeme,hej, nagyon is visszamenne,
csak az anyja úgy ne várná,csak a nénét ne sajnálná!
Éjjel-nappal visszavágyik,hol selyem fű, puha pázsit,
tarka mező száz virága őztestvérkét hazavárja.
Ahol mókus ugrabugrál, kopácsol a tarka harkály,
vígan szól a kakukk hangja,bábot cipel szorgos hangya.
Várja patak, várja szellő, kék ég alján futó felhő,
harmatgyöngyös harangvirág,vadárvácskák, kékek, lilák.
Öreg néne megsiratja,vissza - dehogy - mégse tartja,
ki-ki lakjék hazájában, őz erdőben, ember házban.
Kapuig is elkíséri, visszatipeg öreg néni,
és integet, amíg látja:"Élj boldogul, őzgidácska!"
Lassan lépdel, csendben ballag, kattan ajtó, zörren ablak,
onnan lesi öreg néne,kisgidája visszanéz-e.
Haszontalan állatkája, egyre jobban szaporázza,
s olyan gyorsan, mint a villám,fenn terem a mohos sziklán.
De a tetőn, hegygerincen megfordul, hogy búcsút intsen:
"Ég áldjon, rét, kicsi csalit" - s mint a szél, eliramodik.
Nyár elröppen, levél sárgul, lepereg a vén bükkfárul,
hó borul már házra, rétre, egyedül él öreg néne.
Újra kihajt fű, fa, virág, nem felejti a kisgidát,
fordul a föld egyszer-kétszer, zörgetnek a kerítésen.
Kitekint az ablakrésen: ki kopogtat vajon éjjel?
Hold ragyogja be a falut, kitárja a kicsi kaput.
Ölelésre lendül karja: kis gidácska meg az anyja
álldogál ott; beereszti, szíve dobban, megismeri:
őzmama lett a kisgida, az meg ott a gida fia.
Eltörött a mellső lába, elhozta hát a kórházba,
hogy szemével kérve kérje: gyógyítsa meg öreg néne,
puha gyolcsba bugyolálja, ne szepegjen fiacskája.
S köd előtte, köd utána, belevész az éjszakába.
Gida lábát két kezébe veszi lágyan öreg néne.
Meg is gyógyul egykettőre,felbiceg a dombtetőre,
s mire tölgyről lehull a makk, a kicsi bak hazaballag.
Mátraalji falu széle, kapuban ül öreg néne,
nincs egyedül, mért is volna?Ha fú, ha fagy, sok a dolga.
Körülötte gidák, őzek, látogatni el-eljőnek,
télen-nyáron, évről évre, fejük hajtják az ölébe.
Falu népe is szereti, kedves szóval becézgeti
öreg nénét, és azóta így nevezik: Őzanyóka.
Piros pipacs, szegfű, zsálya virít háza ablakába,
nagy köcsögben, kis csuporban szivárványszín száz csokor van.
Egyiket Gál Péter hozta, másikat meg Kovács Julcsa,
harmadikat Horváth Erzsi,úttörő lesz valamennyi.
Vadvirágnak dal a párja, énekszótól zeng a háza,
oly vidám a gyereknóta, nevet, sír is Őzanyóka.
Mátraalján, falu szélén lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék mese őrzi aranyszívét.
Gidára vár sós kenyérke, kalácscipó aprónépre;
egyszer te is légy vendége, itt a vége, fuss el véle!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Belső kör |
|
|
|
|
|
Offline
