Regisztráció  Belépés
anyu65.blog.xfree.hu
Félig él, az aki nem mer Kné N. Magdolna
1962.09.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 71 
Kék madár
  2014-05-31 15:42:05, szombat
 
  Link



 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Petronellea B: BOLDOG NÉVNAPOT!
  2014-05-31 12:17:44, szombat
 
 



Link
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Ha a szívemmel láttalak meg...
  2014-05-30 16:35:44, péntek
 
  Ha a szívemmel láttalak meg, akkor nagyon messze láttam benned és nagyon magasra. Olyasmit vettem észre, amin nem fogott az évek múlása. Ugye tudod, hogy csak így lehet tartós egy párkapcsolat? Ha a szívünkkel látjuk egymást. Nem elég, hogy "szeretlek". Minden szememmel tudtalak szeretni. Az érzéseimmel, érzékeimmel és az eszemmel is. Nem elég. Az is kell, hogy SZERESSELEK. Így, nagybetűvel. Ritka manapság. Nagyon ritka.
Müller Péter



 
 
0 komment , kategória:  Müller Péter  
Mai zene: EDDA Sirály
  2014-05-30 11:03:52, péntek
 
  Link



 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Magamnak mert néha kell a megerősítés
  2014-05-29 17:25:53, csütörtök
 
  Link

Ég még a tűz, ég még talán,
Nem alszik el, nem is éget el már a láng...
Némán az életed ugyanígy múlik el,
Ha a tested hamuját a szél hordja el...
És így van jól, emléked túlél,
S akkor tudnod kell majd még, miért éltél?

[Refrain]
Mondd, miért nem félsz?
Hogy késő, hogy lehet-e elég idő,
Hogy valahol megtaláld amiért élsz, talán van még erőd...
Mondd, miért így élsz?
Nézz fel! Most még újra kezdhetnéd!
Hogy valahol megtaláld amiért élsz,
Neked érezned kell: Mennyit érsz!

Válaszra vársz, miért nem élünk boldogan
Ha jónak születtünk mindannyian...
Állítsd meg az időt, hogy a múltad megtaláld,
Amikor még kicsi voltál így nem fájt,
Hogy élni kell... Néha most is sírnál,
Ha nem vigyáz senki rád, az ágyadnál...

[Refrain]
Mondd, miért nem félsz?
Hogy késő, hogy lehet-e elég idő,
Hogy valahol megtaláld amiért élsz, talán van még erőd...
Mondd, miért így élsz?
Nézz fel! Most még újra kezdhetnéd!
Hogy valahol megtaláld, amiért élsz,
Neked érezned kell: Mennyit érsz!

Hidd el, hogy újrakezdhetnéd,
Mert mindig van miért
Van még erőd talán, hogy önmagad megtaláld...

[Refrain]
Mondd, miért nem félsz?
Hogy késő, hogy lehet-e elég idő?
Hogy megtaláld amiért élsz, talán van még erőd...
Mondd, miért így élsz?
Nézz fel! Most még újra kezdhetnéd!
Hogy valahol megtaláld amiért élsz,
Neked érezned kell...
Mondd, miért nem félsz?
Hogy késő, hogy lesz-e elég idő?
Valahol megtaláld amiért élsz, talán van még erőd...
Mondd, miért így élsz?
Nézz fel! Most még újra kezdhetnéd!
Hogy megtaláld és érezd miért élsz!




 
 
0 komment , kategória:  MT  
Érdekes
  2014-05-28 13:00:06, szerda
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Zene mára : Valahol
  2014-05-28 09:43:59, szerda
 
  Link



 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Életem szerelme
  2014-05-28 08:29:54, szerda
 
  Most fog elhangzani a kérdés: igen vagy nem? Vagy nem is így fog hangzani, hanem valahogy úgy, hogy akarod-e házastársadul ezt a férfit? Ránéztem Krisztiánra. Szerettem karakteres arcélét, szerettem az egész férfit. Egy órával korábban még boldogan mondtam volna igent neki, de most...

Kapcsolatunk öt évében mindvégig erre vágytam. És akkor most mi a fene történt? Mi történt velem pontosan huszonkét perccel ezelőtt? Mi történt, amiért ötévnyi vágyam tört össze szinte egyetlen pillanat alatt? Mi történt, amiért igen helyett szívem szerint nemet mondanék?
Miért kell nekem a szívemre hallgatnom? Mit súg a szívem, miért babrál ki velem pontosan most, életem legfontosabb pillanatában? Jaj, istenem. Mindjárt kimondja az anyakönyvvezető a kérdést, és nekem válaszolnom kell.
Csak egy pillantás volt...
Uramisten, miért kellett összeakadnia a pillantásomnak azzal a szempárral? Miért kellett pont most meglátnom azt a férfit, Krisztián távoli ismerősét a násznépben? Miért jöttek be hozzánk a kis terembe, még az esküvő előtt? Mi ragadott meg a pillantásában? Magas, szőkésbarna hajú, kissé kopaszodó, kisportolt testű - de a pillantása, az azonnal megkapott.
Azóta is fogva tartott az a meleg, szinte átható pillantás, amelyben minden benne volt, ami csak férfi tekintetében tükröződhet, ha ránéz élete szerelmére. Nagyon furcsa érzés volt, mert átsuhant rajtam, mintha már ismernénk egymást, régről és igazán jól, mintha valamelyik régi életünkben szerelem kötött volna össze minket, de nem teljesülhetett be, és most sem.

Jaj, ne. Mindjárt elhangzik a kérdés. És igen, el is hangzik. Most. Nemet kell mondanom. Igent kell mondanom. Csak igent mondhatok. Nem, semmiképpen sem mondhatok igent, mert a boldogság itt vár, egyetlen karnyújtásnyira. Miféle boldogság? Miféle boldogság az, ami egyetlen illúzióra, és pár perces beszélgetésre alapul? A boldogságot Krisztián jelenti. Nem!
Időt kaptam!
Az anyakönyvvezető megismétli a kérdést. Érzem, hogy halálra váltan állok, mindenki a válaszomat várja. Ami csakis igen lehet. Némán állok, kinyitom a számat, de nem jön ki szó rajta. Aztán valami puffanást hallok, majd morajlást, végül egy kiáltást:
- Orvost! Gyorsan!

Ekkor éreztem úgy, hogy megmenekültem. Aki időt nyer, életet nyer. Hátrafordultam, és azt a szörnyűséget láttam, hogy Krisztián mamája a földön fekszik. Krisztián odarohant hozzá, aztán jöttek a mentők... Mintha csak egy nyomasztó filmet láttam volna, kívülről, mintha nem is én lettem volna ezen a napon a film egyik főszereplője.
Nem kellett sem igent, sem nemet mondanom. Az esküvő elmaradt. Krisztián mamáját az intenzív osztályon próbálták visszahozni az életbe. Egy ideig ott voltam én is, aztán amikor már nagyon leharcoltan néztem ki, Krisztián visszaküldött. Mivel az ételek megérkeztek, a helyszínt lefoglaltuk és kifizettük már korábban, az esküvői vacsora helyett "baráti vacsora" lett a nagy ünnepből.
Egyedül tartottam a frontot
Krisztián azt ígérte, ő is jön, ha édesanyja állapota megengedi, de legalább én ne hagyjam magára a vendégsereget. Úgyhogy eltaxiztam a menyasszonyi ruhámban a kibérelt étterembe, ahol érkezésemtől kezdve mindenki arról faggatott, hogy van Krisztián mamája.

Végül fogtam a zenészek egyik mikrofonját, és elmondtam: Krisztián édesanyjának agyvérzése van, de mivel időben kórházba került, infúziós kezelést kap, és ha minden rendben megy, akkor talán maradandó károsodás nélkül felépül. Remélhetőleg...

A viszonylag jó hírt a már jókedvű vendégsereg megértően fogadta, és talán már könnyebb szívvel fogyasztotta a további ételeket és italokat.
- Gabira, aki még mindig csak menyasszony! - lépett a mikrofonhoz egyik jó barátunk. A többiek először csendben voltak, aztán elmosolyodtak, végül tapsolni kezdtek.
Az alkohol hatni kezdett...
Akkor éreztem úgy, itt az ideje, hogy én is jobb kedvre derüljek. Megfogtam egy konyakos poharat, és belekortyoltam. Ekkor lépett mellém előző életem szerelme, akivel sosem teljesedhettünk be...
- Biztos már nem emlékszel rám. Balázs vagyok - mutatkozott be újra.
- Emlékszem. Mindenre pontosan emlékszem - suttogtam, és nem tudom, miként kerültünk a kerthelyiséges étterem kertjének legeldugottabb zugába, és miként húzott magához két fal között, ahol senki sem látott...
És miként csókoltam vadul, őrülten a száját, és dörömbölt bennem, hogy igen, igen, igen!
Minden porcikámmal vágytam rá
Mit művelek? Az esküvőm napján egy vadidegennel csókolózom, és lüktet a vágy az altestemben, borzongok és libabőrös vagyok, olyan vágyat érzek, mint még soha, senki iránt... Illetve pontosan olyat, mint amilyent az előző életemben Balázs iránt érezhettem. Igen. Amúgy pedig nem mondtam igent az esküvőn. Sőt, ha jobban belegondolok, nemet mondtam volna. Biztosan. Esetleg. Talán. Bárcsak...
Szétesett bennem az az éjszaka. Később megjött Krisztián, elmondta, hogy valószínűleg teljesen meggyógyul az édesanyja, felszabadult volt, talán táncoltunk is... Nem tudom, azt sem, mikor, miként kerültem ágyba. A másnapi, kába ébredésre viszont emlékszem.
Más mellett akartam ébredni
Megláttam az ágyban magam mellett Krisztiánt, és azt kérdeztem magamtól: miért? Miért nem Balázs mellett ébredtem? De meg is könnyebbültem: nem vagyok feleség. Talán a sors keze szólt közbe, talán ez volt a jel, hogy mégsem szabad összeházasodnunk Krisztiánnal.

De Balázs eltűnt. Hetek teltek el, és semmit sem hallottam felőle. A számát nem tudtam, semmit sem tudtam róla. Ott éltem Krisztiánnal, miként korábban, semmi sem változott - még mindig a menyasszonya voltam, miközben egy álomképet dédelgettem magamban Balázsról, kettőnkről.

Elképzeltem, hogy véletlenül összefutunk valahol, hogy ugyanolyan hevesen és szenvedélyesen csókol, mint a "nászéjszakámon", erről ábrándoztam éjjel és nappal, akkor is, amikor dolgoztam, akkor is, amikor Krisztián mellett voltam. Mintha külön életet éltem volna, egy olyan, másik életet, amelyet nem tudok uralni, mintha nem is önmagam lettem volna, hanem valaki más.
Kibe vagyok szerelmes?
Valaki felszabadult bennem, egy olyan énem, amit nem ismertem, egy szerelmes, szenvedélyes, a boldogságáért, a vélt boldogságáért mindent felrúgni képes nő... Csak éppen a szerelmem tárgya tűnt el. Teljesen.

Hogyan fogok megbirkózni ezzel a helyzettel, hogyan kezeljem ezt az újonnan felismert énemet, az újonnan jött vágyamat, szenvedélyemet, már-már rögeszmémet? Hogyan küzdjek meg az álomképeimmel, a vágyaimmal, az ábrándjaimmal? Miért kell harmincöt évesen ilyen válságot megélnem? Miért érzem úgy, hogy fel kell rúgnom mindent, amit eddig biztosnak éreztem - egy vágyálomért?

Teljesen meghasonlott állapotba kerültem. A felpörgetett érzelmeimet depresszióba hajló szomorúság és közöny követte. Kikészültem teljesen, abba, hogy egy sosem volt érzésbe kapaszkodtam, és ez megkérdőjelezte a biztosba vetett hitemet. Mindent. Az egész életemet.

Szörnyű volt a szembesülés is önmagammal: másmilyennek hittem magamat. Boldognak, elsősorban. Mindaddig, amíg Balázzsal nem találkoztam.
A közönnyel elfogadtam, hogy Balázs eltűnt, csak egy álom volt - az előző életemből. Lassan eleresztettem ezt az álomképet, és belenyugodtam, hogy Krisztiánhoz tartozom. Akár van róla papírunk, akár nincs.
És eljött a herceg...
És e hirtelen jött nyugalmam másnapján megtörtént, amiről csak ábrándoztam hónapokon keresztül: Balázs a munkahelyem előtt várt. Olyan volt, mint egy filmben a happy end. Ott állt, a kocsijának támaszkodva, erőltetett lazasággal, de az arca feszültségről árulkodott. Amikor látta, hogy elmosolyodom, és hozzá lépek, előhúzott egy szál fehér rózsát a dzsekije alól. Aztán átölelt.

Úgy éreztem, akkor, abban a pillanatban megéreztem: hazaérkeztem. Megérkeztem az előző életembe, és most rajtunk, kettőnkön a sor, hogy beteljesítjük-e a korábbi álmainkat. Mert most már minden adott hozzá. Igaz, hogy nem ismerjük egymást a mostani életünkben, de ennél sokkal többet tudunk egymásról. Ismerjük a másik csókját, és talán az érzelmeit is.

Elvesztem újra a tekintetében, a karjában, és akkor, ott pontosan tudtam már, hogy a boldogság rajtunk múlik. Csak igent kell rá mondanunk. És én, annyi töprengés, annyi tépelődés, bűntudattal átsírt éjszaka után pontosan tudtam, mit fogok mondani. Igent - Balázsnak.

forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
A csend...
  2014-05-27 23:36:24, kedd
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Hello
  2014-05-27 23:33:32, kedd
 
  Link



 
 
0 komment , kategória:  Dalszövegek  
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 71 
2014.04 2014. Május 2014.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 71 db bejegyzés
e év: 689 db bejegyzés
Összes: 6231 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 294
  • e Hét: 294
  • e Hónap: 24779
  • e Év: 114843
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.