Regisztráció  Belépés
sacimama.blog.xfree.hu
Fordulj el a rossztól és tégy jót, keresd a békét és azt kövesd!" Zsolt 33,15 Németh Jenőné Saci
1952.06.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/6 oldal   Bejegyzések száma: 55 
A szeretetek különbözőségei
  2014-06-30 02:04:39, hétfő
 
  Krisztus Mennybemenetelekor megígérte, hogy mindennap velünk marad a világ végéig. (Mt 28,20). Ő nem csupán az Egyházban és a megváltó művét megjelenítő Eucharisztiában maradt velünk, hanem felebarátainkban is, akikkel azonosult: ,,amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek." (Mt 25,40).

Felebarátainknak köszönhetően így életünk hétköznapjai kihívássá válnak hitünk számára, mert a hit lehetővé teszi, hogy Krisztus szemével nézzük a világot, s észrevegyük Isten rejtett jelenlétét a másik emberben.

,,...A hit, amely a szeretet által munkálkodik" (Gal 5,6) és a szeretetben találja meg a maga teljességét; kapcsolatra, egységre hív Istennel és a felebarátokkal. Isten kinyilatkoztatja nekünk az Ő szeretetét (agape), melyet a hit által fogadunk el, hogy azután másokra is áraszthassuk azt. Istenre hagyatkozásunk a hit által a szeretetben nyeri el a - mondja II. János Pál - valódi, Isten szeretetét viszonzó ajándék jellegét és dimenzióját.

1. Agape

Az emberek közötti kapcsolat kétféle, s ennek következtében két fajta koncepciója van a szeretetnek is.

Az egyik az ókori megfogalmazás szerinti, melyet Platon közvetít számunkra, a szeretetet, az erosz szóval jelöli.

A másik koncepció, melyet a kereszténység vezetett be, görög: agape szóval jelölt szeretet.

Tehát az erosz és az agape két fajta szeretet, melyek két különböző emberi kapcsolat alapjai. A platoni erosz, s az a szeretet, mely azt szereti, amit szeretetre méltónak tart. Ez az érzelmi szeretet. Ha valaki, vagy valami megfelel neked, például esztétikai szempontból, a szépsége miatt, vagy jó valakivel vagy valamivel együtt lenned, vagy birtokában lenned valaminek, mindez tisztán természetes érzésből fakad; ez a platoni erosz. Szeretsz valamit, ami örömet okoz neked, amitől jól érzed magad. Ez egocentrikus szeretet, mert benne folyton rólad van szó, arról, hogy neked valami örömet okoz.

Ezt a szeretetet hiányosságai, korlátai, érdekközpontúsága és múlandósága ellenére nem kell elvetni, lerombolni. Mert ez a szeretet a természet rendjéhez kapcsolódik, ami Istentől származik, de megsérült az eredeti bűn miatt. Ezt a szeretetet fokozatosan meg kell tisztítani, át kell alakítani, olyan szeretetté, mely természetfeletti, mely lényegileg bekapcsolódik a kegyelmi életbe és az Evangélium csakúgy, mint Szent Pál gondolata szerint Isten szeretetének tükörképévé válik. Errôl szólnak Szent Pál híres sorai a Korintuszi levélben.



,,A szeretet türelmes, a szeretet jóságos (..) nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszra (..) Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel" (1Kor 13,4-7).
Ezt a szeretetet Szent Pál levelében az eredeti görög nyelv az agape szóval jelöli. Isten a keresztény koncepció szerint agape-szeretet - aki leszáll az emberhez, hogy azt szeresse, ami nem méltó a szeretetre. Ez spontán szeretet, melyet azért ad, mert Ő maga a Szeretet. Az agape az embert elárasztó, érdek nélküli szeretet. Mi olykor azt hisszük, hogy Isten tetszését el kell nyerni, szeretetét ki kell érdemelni. Ám Ő azért szeret téged, mert te az Ő gyermeke vagy, nem pedig azért, mintha megérdemelnéd azt. Az agape alkotó szeretet, mely nem azért szeret, mert érdemes vagy rá, hanem azért, hogy arra érdemessé válj. Az agape valami jót akar létrehozni benned, s egyre többet. Ha valaki kivételes kegyelmeket kap Istentől, azon csodálkozik, miért ajándékozták meg éppen őt. Pedig az agape-szeretet mindig méltatlanokra száll le, mindannyiunkra, hiszen mindannyian
méltatlanok vagyunk, s mindenkinek szüksége van erre a teremtő szeretetre, mely a jó formálója. Istennek, aki a Szeretet, az a tragédiája, hogy teljességében nem tudja kiárasztani a szeretetét, nem áraszthatja ki azt az emberi lélekre, melyet oly végtelenül szeret. Isten folyton keresi azokat a nyitott szíveket, melyeket szüntelenül és mértéktelenül eláraszthatna az Ő végtelen szeretetével.

Az anyának, aki szereti a gyerekét, mindig az ő gyereke a legszebb, még ha az a legcsúnyább lenne is, mert az övé. Fontos-e, hogy mennyi hibád van? Biztosan rengeteg, lehet, hogy szinte agyonnyomnak, lehet, hogy már nem tudod tovább hordozni őket. Pedig Isten el akar árasztani az Ő szeretetével, szeretetet akar teremteni benned, le akar szállni hozzád, hogy belőled, bűnösből és méltatlanból megteremthesse az Ő remekművét, az ő szeretetének remekművét.

Az agape-szeretetet, mely föntről, Istentől száll le rád, s melyet a hit által fogadsz el, nem zárhatod be önmagadba. A szeretetnek - mint mindannyiunk javának - szét kell áradnia. A szeretetet tovább kell adni. Az agape maga Krisztus, aki benned él, aki benned és általad akar szeretni másokat. Az agape-szeretettel - érdek nélküli szeretettel - megajándékozott ember maga is szeretni kezd másokat.

Pontosabban Krisztus kezd benne másokat szeretni. Az agape nem annyira érzelmi szeretet, mint akarati, mely el akar halmozni jóval. Az általa kötött emberi kapcsolatok képesek legyőzni a halált is. Nem fontos, milyen az a másik ember, kedves, vagy nem, csúnya, vagy szép, tele van-e hibákkal és bűnökkel, vagy sem. Csak az a fontos, hogy a szeretet szeretni akarja őt, azért, hogy ezáltal jobbá váljon. Ez az agape-szeretet, mely azáltal növekszik benned, hogy Krisztus leszáll a szívedbe, gyakran apró gesztusokban, vagy egy tekintetben fejeződik ki. Nagyon fontos, hogy tovább add ezt a szeretetet tekinteted melegével, elfogadással, csodálattal, a másik ember állandó jóindulatú fogadásával.
 
 
0 komment , kategória:  - Tadeusz Dajczer  
A szüntelenül imádkozó ember
  2014-06-30 02:03:47, hétfő
 
  Guy de Larigaudie-ről elmondhatjuk, hogy különösképpen az imádság embere volt. Olyan ember, akitől úgy látszott, Isten semmit sem tagadott meg: nagy utazó (elsőként utazott autóval Franciaországból Indokínába), a francia ifjúság vezére; valaki, aki teljes szívéből szerette Istent, s ezért embertársait és a világot is teljes szívéből tudta szeretni.
.
Fényképei alatt ez a felirat olvasható: "mosolygó szentség". (Balra a fényképen Roger Drapier barátjával látható, Laurigaudie van szemüvegben)
.
Ennek az embernek vallásosságában a legjellemzőbb elem a világot igenlő, szépségét csodáló mély hitre alapozott ima volt. Hiszen, ha szeretjük Istent, a világot is szeretjük. ,,Mindent - írja jegyzeteiben - szeretni kell: a dzsungelben váratlanul elénk táruló orchideát, a szép lovat, a gyermeki gesztust, a nők tréfáit és mosolyukat. Minden szépséget meg kell csodálni... fel kell fedezni, mégha sárba merül is, s fel kell emelni Istenhez.
Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy az ő életében ne lett volna meg a helye a küzdelmeknek és áldozatoknak, a hit próbáinak és a bátor döntéseknek - hiszen a szentség senki számára nem lehet könnyű.

"Érezni magunkban az emberi ösztönök minden szennyét, züllöttségét és lázongását, mégis megmaradni ezek felett és nem merülni el bennük - olyan ez, mintha egy szikkadt mocsáron lépkednénk, miközben csak egy sajátos könnyedségre hagyatkozunk, amely felemel és megtart (...)

- Azt hiszem, egy mesztic nő volt. Csábító karok, igazi félvér szépség telt ajakkal és hatalmas szemekkel. Gyönyörű volt, őrületesen szép. Az igazat megvallva már csak egy volt hátra. De nem tettem meg. Lóra ugrottam és elvágtattam, kétségbeesetten és dühösen zokogva. Bízom benne, hogy ha az ítélet napján nem lesz elég amit Istennek nyújthatok - egy csokorként odaadhatom majd mindazokat a csókokat, melyeket az Ő szerelmére való tekintettel nem akartam megismerni."



A tisztaság lehetséges, ha az imára alapozzuk. "Lehetséges, szép és építő, ha pozitív alapokra épül, az Isten iránti élő és tökéletes szeretetre, mert csak ez képes megnyugtatni azt az óriási szeretetigényt, mely betölti az emberi szívet."

Guy de Larigaudie szereti a rizikót, a táncot, az éneket. Kiváló úszó és síelő. Minden örömet elfogad, de mindazt, amit megismer és átél, szüntelen az ima ritmusához igazítja bensejében. ,,A gyönyörű külföldi nők nem tudták megérteni - írja -, hogy még a legfergetegesebb tánczene alatt is az én szívem az ima ütemére ver, s hogy ez az ima erősebb, mint az ő bájuk és vonzerejük."

Ez az ember így imádkozott a szépségért: ,,Istenem, adj nővéreinknek - a lányoknak harmonikus testet, add, hogy mosolyogjanak ránk és ízlésesen öltözzenek. Add, hogy egészségesek legyenek és lelkük legyen tiszta, hogy nehéz életünkbe hozzanak tisztaságot és bájt. Velünk szemben legyenek egyszerűek anyai érzülettel, csalfaság és kacérság nélkül. Add, hogy semmi rossz ne férkőzhessen közénk. És hogy mi, fiúk
és lányok ne bukások, hanem a kölcsönös gazdagodás forrásai legyünk egymás számára. Tahiti és Hollywood között - emlékezik tovább - korallpartokon és gőzhajók fedélzetén, a tánc ritmusában a világ legszebb asszonyait tartottam karjaimban. Mégsem nyúltam ki, hogy letépjek egyet is e kínálkozó, s csábításra vágyó virágszálak közül. Nem emberi szempontok szerint tettem — egyedül Isten szerelméért."

Az Eukarisztiáról így vallott: ,,A napi szentáldozás volt számomra az a forrás, melyen keresztül megfürödtem az élet vizében (...), tápláló eledelt kaptam a további útra, s olyan szerető pillantást éreztem magamon, amely bátorságot és bizalmat öntött belém. Úgy haladtam át a világon, mint fallal körülvett kerten. Öt kontinensen kerestem a kalandokat (...), mégis magam zárva maradtam. De eljön a nap, amikor elénekelhetem szerelmi és mennyegzős énekemet. Akkor eltűnnek az összes gátak. Én pedig elnyerem az örökkévalóságot."

Milyen volt napjaink idézett szentjének hívő imája? ,,A legsilányabb film alatt is - írja - lehet (...) gépiesen imádkozni. A színészekért, a rendezőért vagy a statisztákért, továbbá a szórakozó vagy unatkozó közönségért, jobb-, vagy baloldali szomszédunkért."

Az imában talál erőt az Úr iránti hűség nehéz pillanataiban. ,,Jönnek súlyos órák - mondja -, amikor a bűn kísértése oly erősen és makacsul ragadja meg egész testünket, hogy csak gépiesen - igen halkan és szinte hit nélkül tudjuk ismételni: Istenem, mindenek ellenére szeretlek Téged, de könyörülj rajtam. És vannak esték, amikor csak ülünk a templomban, de nem tudunk imádkozni (...), csak ezt az egyszerű mondatot ismételgetjük, úgy kapaszkodva belé, mint az utolsó szalmaszálba: mégiscsak szeretlek Téged Istenem.
.
Mialatt a lovaglóostorod végével csapkodod a gyomot, füvet rágcsálsz, vagy reggelenként borotválkozol, szüntelenül ismételheted az Úrnak, hogy nagyon szereted Őt. (...) Dalba foglalhatod egész életed történetét és jövendő álmaidat - az Úrhoz intézve szavaidat. És beszélhetsz Vele, amikor örömödben táncra perdülsz a nap fényében, a strandon vagy a síelés közben, mikor siklasz a havon. Tudd mindig közeledben az Urat, mint társat és bizalmasodat!"
.
,,Annyira hozzászoktam Isten jelenlétéhez a bensőmben, hogy szívem mélyén szüntelen imádság folyik, amely csaknem ajkamra tör. Ez a szinte öntudatlan ima nem áll meg bennem akkor sem, amikor épp álomba ringat a vonat zötyögése, vagy a hajócsavar morgása, sem emelkedett pillanataimban, sem a város fergetegében, sem pedig minden fegyelmet lekötő elfoglaltságaim közepette. Valahol mélyen egy végtelenül nyugodt és tiszta ár ez bennem, melyet a felszín árnyai és viharai nem érinthetnek."
.
"Egész életem egy hosszú Istenkeresés volt. Mindig és minden órában, a világ minden táján az Ő útjait jártam. A halál csak olyan lesz számomra, mintha egy pórázt vennének le rólam." (621. old.)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Mária rózsafüzére
  2014-06-30 01:59:55, hétfő
 
  Szűz Mária Istenanyaságának ünnepén, az Új Év első napján II.János Pál pápa Rómában a Szent Péter bazilikában így imádkozott: "Üdvözlégy, aki hittél, üdvözlégy!" Az Evangélium mondja Terólad: "Anyja megőrizte és szívében forgatta mindezeket a szavakat." (Lk 2,51) Te vagy az Egyház emlékezete, az Egyház Tőled tanulja, Mária, hogy az Anyaság annyit jelent, mint élő emlékezetté válni - tehát a szívünkben megjegyezni és el-elgondolkodni az örvendetes, fájdalmas és dicsőséges eseményekről. Mária megőrizte szívében, az emlékezetébe véste és átelmélkedte ezeket az eseményeket: tehát a Fiával történteket, saját Anyaságát Fia oldalán, a Fiával kapcsolatos eseményeket. Ő volt az emlékezet az Ősegyházban és megmaradt ennek az emlékezetnek az Egyház történetének minden századában".
.
A Szentatya szavai szerint Mária az Egyház emlékezete. Az ő életében volt Jézus születésének hírüladása, Fiának felajánlása a szentélyben, a tizenkét éves Jézus megtalálása a templomban. Ha az Evangélium azt mondja, hogy Mária mindezt megjegyezte szívében, s el-elgondolkodott rajtuk, akkor ez azt jelenti, hogy ő ezekkel az eseményekkel imádkozott. Anélkül, hogy a rózsafüzér szemeit pergette volna, emlékeiben szüntelenül visszatért mindahhoz, ami a Fia és az ő életében fontos volt. Szűz Mária semmiképp nem feledhette el az életében oly fontos eseményeket, akárcsak ezt az elsőt, a legfontosabbat, az Angyali üdvözletet. Mária együtt élt ezekkel az örvendetes eseményekkel, csakúgy, mint Fia kínszenvedésének és feltámadásának jeleneteivel. Ez volt az ő imádsága.

Amikor a rózsafüzért imádkozod, Mária saját imádságát imádkozod. Mintha a Szűzanya tükörképe lennél. Lépésről lépésre követed Máriát, ahogy "ő megjegyezte a Fiú és az Anya titkait szívében, s el-elgondolkodott róluk. Ő az Egyház Emlékezete és mindannyiunké, akik követjük a hajdan megtörténteket. Mindezeknek az eseményeknek élővé kell válnia bennünk. Róluk elmélkedve kapcsolatot teremtesz ezekkel a titkokkal, s így azok a kegyelem csatornáivá válnak számodra. Megszeretni a rózsafüzért annyit jelent, mint megszeretni az Evangéliumot és Szűz Máriát, s mindazokat a dolgokat, melyeket ő a szívébe jegyzett fel és el-elgondolkodott rajtuk, melyek az életét betöltötték.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
A kiüresített ember imádsága
  2014-06-30 01:58:15, hétfő
 
  Szoros kapcsolat van a hit és az imádság, valamint az alázat és az imádság között.
.
Valaki azt mondta, leginkább azokban a percekben tanulsz imádkozni, amikor képtelen vagy imádkozni. Épp ellenkezőleg, mint ahogy gondolnánk.
.
< A fekete bárány
.
Amikor nagyon nehéz, amikor nem sikerül az imádságod, olyankor Istentől rendkívüli lehetőséget kapsz, hogy megtanulj imádkozni. Az imádság titka az Isten iránti éhség, melynek eredete mélyebb, mint a mi érzéseink és szavaink. Valakit, akinek emlékeit és képzeletét egy sereg haszontalan, sőt rossz gondolat gyötri, azok nyomására elkínzott szívével imádkozhat sokkal jobban, mint akinek elméje tiszta, világos fogalmakkal szárnyal, s könnyed szeretet-aktusokban örvendezik.
.
Ezek a tapasztalatok a lélekben szegény ember hitimáját szülik meg a szívünkben. Az imádságban szegényeknek és tehetetleneknek kell lennünk. Amikor nem tudunk imádkozni, maga a Szentlélek fog leszállni ránk, hogy imádkozzék bennünk, "szavakba nem foglalható sóhajtásokkal." (Róm 8,26).

Átélhetsz különféle nehézségeket az imádsággal kapcsolatban, de tudnod kell, hogy ezek a nehézségek teszik, hogy imádságod a lélekben szegény ember imádságává válik. Hálásnak kell lenned azért, hogy azokat megtapasztalod. A nehézségek különbözőek lehetnek, például származhatnak fáradságodból. A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz írja: "Gyötörhetne a lelkiismeret, hogy az imádság és hálaadás alatt elalszom (7 éve) - mégsem szomorkodom!... Úgy vélem, hogy a kis gyerekek egyformán tetszenek szüleiknek akkor is, ha alszanak, s akkor is, amikor nem alszanak. (...) Az Úr látja a mi törékenységünket, s tudja, hogy porból vagyunk." Tehát a fáradság eszköz lehet, melynek segítségével az Úr a lélekben szegény ember imádságát alakítja, formálja benned. És talán egyre több ilyen helyzetet fogsz hasznosítani, ami elősegíti, hogy az imádságod is egyre inkább a lélekben szegény ember imádságává válik.

Ha nagyon könnyen tudsz imádkozni, ez is Isten ajándéka, ezt sem szabad lebecsülni. Mégis a valódi fejlődés az imádságban ezáltal az Isten felé vergődés által valósul meg, ami mintegy kifejezi az Isten iránti éhséget, az imádság lényegét, másrészt azáltal a vágyad által, hogy kapcsolatba kerülhess Istennel, megnyílj felé, s engedd, hogy Ő, Isten, a Szentlélek imádkozzon benned. Maga ez a vágy a leglényegesebb az imádság szempontjából, s vajon az eredmény fontos egyáltalán?

Fontos, hogy vágyakozol, hogy nagyon akarsz imádkozni. Minél nagyobb lesz benned az Isten iránti éhség, annál jobb. Tehát az imádság által Isten felé kell vergődnöd és szükséges, hogy ezt a vergődést megszeresd. Isten minden vágyadat elfogadja, még ha azok számodra nem is tűnnek túlságosan jelentősnek, értékesnek. Ő szereti a szegényes ajándékokat, nem akar gyönyörű virágokat, jobban kedveli a mezei virágokat, a természetesen egyszerűeket, mert azok nem növelik bennünk a gőgöt. Valaki azt mondta: Isten az ajándékok sokféleségéből mindig a szegényeset szereti leginkább, azt, ami nem képezheti az ember gőgjének tárgyát. Igaz ez az imádság esetében is. Isten elfogad tőled minden ajándékot, még ha annak értéke nem is több, mint egy marék poré.

Ő tesz felbecsülhetetlen értékűvé minden egyes ajándékot, azáltal, hogy elfogadja azokat. Valóban az imádságod értéke is lehet annyi, mint egy marék poré, mégis felbecsülhetetlen értékűvé válik, mert Ő - a téged szerető Atya elfogadja azt. Ugyanazzal az örömmel fogadja, mint egy anya elfogad bármilyen virágot a gyerekétől, mivel a gesztus maga számít, nem pedig a felajánlott ajándék értéke.

Előfordulhat, hogy nem lesz semmid, amit felajánlhatnál imádságodban Istennek. Akkor átadhatod Neki ezt a ,,semmit", a te tökéletes tehetetlenségedet. Mindent adj át az Úrnak, add át önmagad, úgy, amilyen vagy: kicsiként, tehetetlenként és lélekben szegényként, hogy Ő rendelkezhessen veled. Ez lesz az a bizonyos legjobb imádság, a legjobb, mert az ,,első boldogság" lelkületét hordozza. A lélekben szegény ember imádsága olyan ember imája, aki üres, üres abban az értelemben, hogy ez az üresség leszállásra készteti az Urat, a Szentlelket. Amikor Isten olyan lelket lát, aki meg van fosztva saját erejétől, akkor az Ő erejével száll le rá.

Boldogok a lélekben szegények, boldogok azok, akik a lélekben szegény ember imádságával imádkoznak.
 
 
0 komment , kategória:  - Tadeusz Dajczer  
Az imádság fajtái
  2014-06-30 01:54:59, hétfő
 
  Az imádság problémája minden keresztény számára központi probléma. Annyira vagy keresztény, amennyire imádkozni tudsz. Az ima, később pedig annak fejlôdési szakaszai jelzik, és határozzák meg közelségedet Istenhez és az eltávolodásodat is Istentől. A Hozzá vezető utad fejlődési szakaszait az imádság fejlődési szakaszai határozzák meg. Minden szakaszt az imádság más formája és más fajtája jellemez - mivel az ima az Istenhez fűződő kapcsolatod kifejezője.

Eljöhet az életedben egy száraz, érzelmektől kiüresített imádsági szakasz. Ekkor nehéz imádkozni. Megjelenhet a lemondás kísértése: az a gondolat, hogy az ilyen imádságnak semmi értelme sincs. Ezzel szemben éppen ekkor van imádságodnak különös értéke, mert egyre inkább már csak Isten miatt imádkozol.

Nagyon kifejező az a példázat, amit egy szent beszél el egy királyi zenészről, különös szeretetéről és tragédiájáról. Mert a zenész számára tragédia, ha elveszíti a hallását, s ez történt ezzel a királyi zenésszel. Lassan kezdte elveszíteni a hallását, majd rövidesen semmit sem hallott. Ekkor a zene már nem vonzotta, s a játék szenvedéssé vált számára. A király azonban továbbra is hallgatni akarta a játékát. A zenész tehát tovább játszott - de most már csak a királynak.

Ha az imádságban érzed Isten jelenlétét, ez jó érzéssel tölt el. Ilyenkor az imádság vonzó számodra. Te pedig valószínűleg meg vagy győződve arról, hogy kizárólag az Isten miatt imádkozol. A teljesebb igazságot az imádságodról azonban akkor fedezed fel, mikor a zenészhez hasonlóan, aki elveszítette a hallását, te is süketté válsz az Istennel való kapcsolatodban. Ekkor győződhetsz meg arról, hogy amikor Istennek imádkoztál, bizonyos mértékben magad miatt is imádkoztál, s hogy imádságod nem volt önzetlen, érdek nélküli és tiszta. Ha az imádságban kezded megtapasztalni a szárazságot, ne engedj a lemondás kísértésének. Hiszen amikor semmit sem érzel, akkor imádkozol egyedül a Királynak.

Imádkozni folyton tanulni kell. Ez szüntelenül előttünk álló feladat. Imádságunk aktuális formája sohasem elégíthet ki bennünket. Folyton előbbre kell lépnünk és állandóan fejlesztenünk kell azt. Amikor az imádságról beszélünk, akkor általában a szóbeli imára gondolunk. Az imádságnak ebben a formájában nagy hangsúlyt kell fektetnünk azokra az aktusokra, melyekkel megalázzuk magunkat Isten elôtt; vagy hálánkat fejezzük ki Előtte, vagy az életszentséget kérjük Tőle. Szóbeli imával imádkozva emlékeznünk kell arra, hogy azért kell imádkoznunk, amit Isten elvár tőlünk. Az Úr Jézus határozottan figyelmeztet, hogy ne imádkozzunk úgy mint a pogányok, akik "úgy gondolják, hogy a bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást" (Mt 6,7).

A hitnek meghatározó hatása van az imádság intenzitására és tartalmára. Amennyiben a hit megváltoztatja gondolkodásmódunkat és arra késztet, hogy Istent helyezzük életünkben az első helyre, úgy hitünk fejlődésének arányában imádságunk egyre egyszerűbbé válik. Imádságunk egyre inkább a Szentlélek működésére fog hagyatkozni (Róm 8,26-27) és egyre inkább elmélyed Isten Országának ügyeiben: "ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá!" (Mt 6,33) Az "először" szó itt nagyon lényeges. Azt jelenti, hogy kerüljön Isten az első helyre és - anélkül, hogy lemondanál saját erôfeszítéseidről - hagyd önmagad és cselekedeteid eredményessége felőli aggodalmaidat Őrá; akinek az az akarata, hogy el árasszon téged végtelen szeretetével. Így megvalósítod imádságodban Jézus kívánságát, felhívását, melyet Szienai Szent Katalinhoz intézett "Te gondolj Énrám, Én pedig majd Rád fogok gondolni."

A szóbeli imán kívül, melynek formái a kérő, a hálaadó és a dicsőítő ima, létezik bizonyos egyszerűbb módja is az Istennel való kapcsolatunknak. Isten azt akarja, hogy imádságunk módja egyre inkább leegyszerűsödjön. Ha evangéliumi követelmény, hogy szüntelenül imádkozzunk, akkor imádságunknak le kell egyszerűsödnie, mert nehéz formában sokáig nem tudunk imádkozni. Belső életünkben eljön egy olyan időszak, amikor könnyebben tudunk Istenre gondolni, mint Hozzá beszélni. Ekkor eljutunk az Istenbe elmélyedő egyszerű gondolati imádsághoz, amit nevezhetünk úgy is: "Isten jelenlétére való emlékezés". Ez az imádság egyszerűbb formája, mint a szóima. Sokkal kevesebb erőfeszítést igényel. Elég, ha gondolataidat Jézusra irányítod és tudatosítod magadban, hogy Ő, Aki szeret téged, melletted van. Hasonlóan az Eucharisztiára készülve elég, ha a megelőző órákban szeretettel áthatott akaratodat és gondolataidat az Eucharisztiára irányítod. A gondolati ima a hit kifejeződése lehet, melynek lényege, hogy arra törekszel, hogy a te gondolataid Jézus, vagy Mária gondolatai legyenek. A gondolati imának a lélek derűjét és a teljes örömet kell hordoznia. Hiszen "örömünknek oka" Mária. Innen ered, hogy a mi - természetfeletti értelemben - optimista gondolkodásmódunk mintegy bekapcsolódásunk Mária gondolatvilágába. A gondolati ima egyszerű, de odafigyelést, törődést igényel, hogy életünkben a lehető leggyakrabban jelen legyen. Egyszerűen próbálj arra gondolni és emlékezni, hogy Jézus szeret téged, s szereti azokat, akiket te szeretsz és akikkel te törődsz. A hitnek ilyen imádsága belső békét fog teremteni benned.

Az Úristen akarhatja még ennél is jobban leegyszerűsíteni imádságunkat. Akarhatja, hogy teljesen elnémuljunk. Ugyanúgy, ahogy imádkozunk szóbeli imával, vagy gondolati imával, imádkozhatunk hallgatással, némasággal is. Bár nem mindenki helyesli ezt az imádságot. Sokakat aggaszt, vajon nem elpocsékolt idő-e ez, hiszen ilyenkor egyszerűen semmi sem történik. Pedig az effajta kitartás a némaságban - legyen az a Legszentségesebb Oltáriszentség előtt, vagy a Szűz Anya jelenlétében - az imádságnak elég előrehaladott formája.

Charles de Foucould írta: imádkozni azt jelenti, hogy "Jézusra szeretettel nézünk". Az imádságnak ez a formája felveheti az "egyszerűség imádságának", vagy az "egyszerű rátekintés imádság" formáját. Ha valakivel együtt vagy és azt a valakit szavaiddal szórakoztatnod kell, akkor ő - kisebb-nagyobb mértékben - de idegen számodra. Hozzád közel álló személy mellett hallgathatsz, és ez nem lesz zavaró. Ez a maga egyszerűségében oly sokatmondó hallgatás két ember közelségének kritériuma. Jézus azt szeretné, hogy tudjunk Előtte is így elcsendesedni, hogy csak egyszerűen nézzük Őt, s tartsunk ki ebben a hallgatásban a már fölöslegessé vált szavak nélkül.

Előfordulhat, hogy a hallgatás imádsága is túl nehézzé válik számunkra. S ekkor ismét más formája jelenhet meg az imádságnak, a gesztus imádság. Még ha első hallásra furcsának is tűnik, lehet például imádkozni egy mosollyal is. Hiszen Isten valóban szeretné, hogy kapcsolatunk Vele nagyon egyszerű legyen, a gyermek kapcsolata az Édesapjával, vagy az Édesanyjával. Ha valaki valakit szeret, akkor egy mosollyal tökéletes kapcsolatot tud vele teremteni, annyi mindent ki lehet így fejezni. Akkor miért ne mosolyoghatnánk rá Istenre, Máriára. Ez a gesztus imádság. A mosoly szimbolikus gesztus, mellyel kifejezzük, hogy valakit közelinek érzünk magunkhoz, kifejezzük az iránta érzett hálánkat, szeretetünket, örömünket. A mosoly szimbólum, mely végtelen sok mindent magába foglal. Minden egyes mosoly, minden alkalommal jelenthet mást és mást. Tehát nem kell erőlködnöd, hogy mindent szavakkal fejezz ki. Isten tudja, hogy őrá mosolyogsz, s azt is tudja, miért teszed. Isten felé irányuló mosolyod, s a hitből eredő örömöd - valódi imádság.

Lisieux-i Szent Teréz a gesztus imádság még egy megható formáját mutatja meg számunkra. Körülbelül két héttel halála előtt, amikor már nagyon súlyos beteg volt, gyönyörű rózsát ajándékoztak neki a kolostor kertjéből. Tépdesni kezdte a rózsa szirmait, s nagy szeretettel és jámborsággal hullatta azokat rendi keresztjére, majd minden egyes rózsaszirommal megtörölgette Jézus kezeinek és lábainak átvert sebeit. Ezzel a szimbolikus gesztussal - ahogy vallotta - a megfeszített Úr fájdalmait akarta enyhíteni, s könnyeit letörölni.

Egy másik esetről Céline mesél: "látva, hogy ujjaival finoman Jézus töviskoronáján a töviseket majd a szögeket finoman érintgeti, megkérdeztem: "Mit csinálsz?" Teréz arcán csodálkozással, hogy nem értem, megvallotta: kihúzom a szögeket és leveszem a töviskoronáját." Egy ilyen gesztust nem lehet semmivel sem helyettesíteni. Ez az imádság kifejezte Teréznek azt a vágyát, hogy a keresztre feszített Jézusnak enyhülést nyújtson. A
rendkívüli szeretet jele volt ez az ő lelkének jegyese iránt, akit a bűnök által keresztre feszítettek.

Páduai Szent Leopold Mandic, a mai idők egyik nagy gyóntatója, aki naponta órákon át gyóntatott, az üres kezek gesztusával imádkozott. Amikor gyóntatott, a térdein tartotta üres tenyereit, mintha azt mondaná Jézusnak: Látod, Uram, én nem vagyok képes segíteni ennek az embernek, aki itt térdel mellettem. Én nem tudok semmit sem adni neki. Töltsd meg a tenyeremet a Te kegyelmeiddel. Ha egyfolytában akarta volna ezt ismételni Jézusnak, belefáradt volna, arról nem is beszélve, hogy a gyónásokat hallgatva ez lehetetlen is lett volna. Különféle helyzetekben te is imádkozhatsz így, a lelki szegénység magatartásával, így tartva üres kezeidet, azzal a tudattal, hogy ez egy kérő gesztus, hogy Jézus üres kezeidet töltse be az Ő kegyelmeivel, s tegyen téged működésének eszközévé.


Tadeusz Dajczer
 
 
0 komment , kategória:  - Tadeusz Dajczer  
Az imádság elsődlegessége
  2014-06-30 01:51:41, hétfő
 
  Felmerül itt, és előtted áll egy alapvető kérdés: milyen helyet szánsz a mindennapi életedben az imádságnak? Legfontosabb tevékenységeid sorában hol áll az imádság? Mi elé és mi után helyezed? Vajon az első helyen áll-e, mint a legfontosabb feladatod, vagy kitolódik életed margójára, netán rendszeresen belealszol? Milyen a lelkinapod és a lelkiismeretvizsgálatod, vagyis hogyan tekintesz önmagadra Isten jelenlétében? Az ilyen jellegű kérdésekre adott válaszaid megvilágítják, hogy mi az, ami életedben fontosabb Istennél.

Ezen a ponton rögtön felmerülhetnek a kifogások, hogy kötelességeid áradatában milyen nehéz időt találnod az imádságra. Lercaro bíboros, Bologna érseke egy papokkal való találkozóján izzó hévvel beszélt a mindennapi félórás meditálás fontosságáról. A konferencia után, az azt követő beszélgetés keretében egy fiatal pap felállt és a következőket mondta: Természetesen Eminenciás Úr elméletben ez tiszta és világos - szükség van rá, hogy az ember naponta elmélkedjen..., de mikor? Mert az én napjaim például a következőképpen néznek ki: Reggel 6.30-kor kelek, 7 órakor Szentmise, majd gyóntatok, azután hittan óra, ebéd után az oratóriumi fiúkkal foglalkozom, betegeket látogatok, ott a plébániahivatali munka, majd a lelkipásztori beszélgetések. Este az ifjúsággal foglalkozom, többé kevésbé éjfélig. Hol találjak időt a félórai meditálásra, amikor a breviáriumot is alig tudom elvégezni?

- Neked igazad van - felelte a bíboros. Valóban nincs fél órányi időd meditálni. Az elfoglaltságaid úgy ,,fojtogatnak", hogy nincs mikor imádkozzál. Nem engedheted meg magadnak, hogy fél órát meditálj, neked nem fél órát, hanem másfél órát kell meditálnod.



Természetesen, itt nem valamilyen spirituális paradoxon megcsillantásáról van szó. Keresztényi aktivizmusunk tragédiája, hogy elfoglaltságaink valóban megfojtanak bennünket. Ez a fiatal, lelkes pap önmagát Istennek és a lelkeknek szentelve már szinte fuldoklott az aktivitásában, ezért volt szüksége sokkal erősebb ellenszerre.

Ha a hit fényében nézel önmagadra, megértheted, hogy minél inkább túlterhelnek tevékenységeid, annál több időt kell az imádságra szentelned. Ellenkező esetben üres leszel, az a benyomásod, hogy adsz valamit, de ez csupán illúzió lesz. Nem adható az, ami nincs. Annak a fiatal papnak, aki Lercaro bíborossal vitába szállt, így lehetne válaszolni: Mit számít, hogy annyi időt áldoz a lelkipásztori munkára, az oratóriumban annyi időt szentel a fiúknak, hogy betegeket látogat, gyóntat és lelkipásztori beszélgetéseket folytat - mindez olyan, mintha szitával vizet meregetne. Egy fáradt, agyonhajszolt pap, aki szitával meregeti a vizet, képtelen meglátni észrevenni, ki az, aki valójában mindenről dönt. Ha azt mondanánk, hogy ennek a papnak nincs hite, ez túl erős állítás lenne - mégis ez a hit kétségtelenül silány. Az alapmagatartásával mintha azt sugallaná: Én vagyok az az ember, aki a történelmet alakítom, legalábbis a saját működési területemen, a plébánián, vagy máshol. Itt rajtam múlik, hogy ki fog hinni, itt kizárólag az én munkámon múlik mások üdvössége.

Ugyanakkor mindez Istentől függ, Ő az, aki dönt és Ő adhatja meg az erőt is. Ha bevon téged a művébe, akkor ezt nem azért teszi, mintha nélkülözhetetlen lennél abban. Hányszor megmutatta már Isten, hogy tökéletesen elboldogul nélkülünk is. Ha volt már ilyen tapasztalatod életedben, akkor igen nagy kegyelmet kaptál. Istennek szüksége van ránk, de csak azért, mert Ő maga ezt így akarja. Elvezetheti Ő az embereket az üdvösségre bármilyen katekézis nélkül is, s ennek gyakran lehetünk tanúi. Olyan emberek jönnek sokszor a templomba gyónni, akik soha sem tanultak semmiféle hittant, a lelkükben mégis kicsírázott Isten magja. Istennek nincs szüksége az emberi beavatkozásra, Ő mégis be akar vonni minket is a világ megváltásának művébe. Ha mégis azt hisszük, hogy minden tőlünk és a mi munkánktól függ, ilyenkor szitával meregetjük a vizet. A nagy tevékenységek közepette könnyű elfelejtkezni arról, hogy először audienciára kell menni ahhoz, Akitől valóban minden függ, Aki a kezében tartja a világ és mindannyiunk sorsát.

A hit fényében az imádság napunk legfontosabb tevékenysége. Az imádságnak kell az első helyen állnia minden más dolgunk előtt. Istennel való kapcsolatunk határozza meg munkánk értékét és értelmét. Hatékonysága pedig attól függ, hogy mi áll mintegy a háttérben, tehát a hosszú térdelés miatt talán sajgó térdeidtől.

Nem az a fontos, hogy mit csinálsz - mondja II. János Pál - hanem az, hogy ki vagy.

Fontos az, hogy vajon a pápához hasonlóan az imádság és a hit embere vagy-e. A keresztény ember, aki Krisztus tanítványa, ha már nem lenne az imádság embere, hasztalanná válik a világ számára, olyan, mint az a só, amely ízét vesztette, s méltó arra, hogy az emberek eltapossák. (Mt 5,13).
.
<< A képen balra: Imaharcos
.
Keresztény hivatásunkban alapvető kérdés az imádság problémája. Amikor imádkozunk, nem csak mi magunk hódolunk Krisztusnak, de az egész világ nevében fejezzük ki Neki hódolatunkat, tehát azok nevében is, akik nem képesek, nem tudnak, vagy nem akarnak imádkozni. Egy biztos; ha nem fogunk imádkozni, senkinek sem lesz ránk szüksége. Üres szívre és üres lélekre a világnak nincs szüksége. Ha megkérdezzük, milyen a kapcsolat az imádság és a cselekvés között, határozottan az imádság és áldozat elsődlegességét kell hangsúlyozni a cselekvéshez képest. A gyerekeknek, akiket otthon, vagy az iskolában hittanra oktatunk, olyan mértékben tudjuk Istent adni, amennyire azt előbb térden állva kikönyörögtük. Az imádság és a cselekvés közti viszony problémáját a következő állításban lehet összefoglalni: minden autentikus cselekvés az imádságból és kontemplációból születik.

Mert minden, ami ezen a földön jelentős, Istentől származik. Áldozat és imádság által születik mindaz, ami jelentős ezen a földön.


Tadeusz Dajczer
 
 
0 komment , kategória:  - Tadeusz Dajczer  
Az imádság, mint a hit aktualizálása - Krisztus példája
  2014-06-30 01:48:53, hétfő
 
  Az imádság és a hit nem két külön valóság, melyek csak kölcsönösen függnek egymástól, vagy egymás mellett léteznek. Az imádság mindig igen szoros kapcsolatban marad a hit valóságával; nem más, mint az ember találkozási helye az Istennel a hitben, végső soron a hit megvalósulásának formája. Ha a hit kötődés Krisztushoz és ráhagyatkozás, akkor az imádság maga odaadása és önmagunk feláldozása Krisztusnak azért, hogy új módon fogadjon el minket és átváltoztasson. Amennyiben a hit saját tehetetlenségünknek elismerése, és mindennek
Istentől való várása, akkor az imádság a lelki szegénységből, s az ember belső ürességéből fakadó sóhajtás, egzisztenciális hívás a Szentlélekhez, hogy töltsön be jelenlétével, s erejével. A hit fejlődésének mértékében az imádság egyre tisztábbá és forróbbá válik. Az imádság, mint a hit aktivizálódása a megtérés dinamizmusától áthatva az Eucharisztiához, vagy Isten igéjéhez hasonlóan az embert átalakulásra, megtérésre vezeti.

Krisztus példája

Az Evangéliumot olvasva hamar észrevesszük, hogy a "Jó Hír" elképeszt bennünket. Az Evangélium tartalma annyira különbözik természetes hajlamainktól, hogy szinte a paradoxonok szüntelen folyamatának tűnik, és a mi emberi fogalmainkat teljesen a feje tetejére állítja. Krisztus maga is ezt tette.

Több ezer évig Őrá várt az emberiség. A világ történetében minden erre a nagy eseményre irányult, a Messiás eljövetelére, aki végbeviszi a Megváltás művét. Mégis, amikor oly hosszú várakozás után Jézus eljön, egyedül a pásztorok és Napkeleti Bölcsek előtt jelenik meg. Később harminc évig visszavonultan él, elszigetelten, és semmit sem tesz, legalábbis abban az értelemben, ahogyan ezt a Messiástól elvárták volna. A világ szemében ez elvesztegetett időnek látszik. Hiszen ha valakire évezredeken át várnak, akkor a lehető legtöbbet kellene adnia magából. S íme, a tömegek várakoznak, míg Krisztus harminc évet "elherdál" Názáretben. Amikor aztán véget ér ez az emberi cselekvés szempontjából eltékozolt idő, s maga a Szentlélek proklamálja a Jordán folyónál megjelenő Krisztust, Ő magatartásával ismét elképeszt bennünket. Jézus ugyanis újból visszavonul, s a pusztába megy. Ezt szintén nem tudjuk megérteni. Legszívesebben karon ragadnánk - ahogyan egyszer Péter apostol is tette -, hogy megmondjuk Neki: Uram, mit teszel? Ott vár a tömeg, s Te megint elmész imádkozni. Hiszen imádkoztál annyi éven át. Mégis, Ő - aki később azt mondja majd: "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés" (Lk 10,2) - hagyja az aratnivalót, s elmegy a pusztába, hogy ott negyven napig szüntelenül imádkozzon. Vajon nem ejt-e bennünket ámulatba?


Márk evangélista írja: "Másnap korán hajnalban fölkelt, eltávozott, és egy elhagyatott helyre ment, hogy ott imádkozzék" (Mk 1,35). Fordítsuk figyelmünket erre a részletre: "Másnap korán hajnalban", tehát még mielőtt felkel a nap. Ha Krisztus imádkozni akart, megfosztotta önmagát az alvástól. Megdöbbenve ismét szeretnénk felkiáltani: Uram, tényleg szükséged van erre az éjszakai imára az egészséged kárára? Jézus apostoli munkával eltöltött napja kimerítő volt. Az egész városból, s a környékről még este is jöttek hozzá, betegeket, megszállottakat hoztak. Nehéz megmondani, mikor fejeződhetett be az Ő mindennapi nehéz munkája. Talán csak éjfél tájban, mivel a tömeg nem szívesen engedte el Őt. Ilyen kimerítő, nehéz nap után Jézus még időt lop az amúgy is rövid álmából.

Ugyanakkor, amikor arról beszélünk, hogy a tömeg folyton ostromolta Jézust, tudnunk kell, hogy ez szorosan összefügg az Ő magányban eltöltött imáival. Számodra is rendkívül fontos tanítás rejlik ebben: ahhoz, hogy gyümölcsöző lehessen a kapcsolatod az emberekkel - tudnod kell előtte félrevonulni közülük. Meg kell tanulnod értékelni életed pusztai pillanatait. Milyen nagy szerepet játszott ez a szentek életében. Elég belegondolni, hogy Keresztelő Jánosnak milyen nagy szüksége volt, hogy a puszta magányába vonuljon; Szent Ignác életében a Manresa időszaka, vagy Szent Benedek Subiacoban töltött remetesége mennyire meghatározó szerepet játszott életükben.

Az aktivitással megfertőzött modern ember azt gondolja, hogy egyre többet kell adnia - de mit adhat? Azt gondolhatnánk, hogy Krisztusnak, aki oly szoros egységben volt az Atyával, nem volt már szüksége az imádságra. Ő mégis az alvását megrövidítve tette azt. És ez mindig is így lesz. El kell vonulni az Istennel való találkozásra, s csak ennek lesz az az eredménye, hogy az emberek köréd gyűlnek, ostromolnak. Ha pedig nem vonulsz vissza imádkozni, elmélkedni, csak az emberek elől menekülsz saját személyes ügyeid világába, akkor másfajta ostromlással fogsz találkozni: saját egoizmusod fog üldözni. Az is puszta lesz számodra, de nem az életet adó, mint Krisztusé és a szenteké, ez pusztító, romboló puszta lesz - és nem az életé.

Tadeus Dajczer
 
 
0 komment , kategória:  - Tadeusz Dajczer  
Isten Szavának szerepe az imádságban
  2014-06-30 01:46:54, hétfő
 
  Krisztus Jelenléte az Isteni Igében áthatja majd a belső lelki életedet és imádat. Ha Isten Igéit figyelmesen hallgatod, az átelmélkedett szövegek mélyen a szívedbe hullanak. Később eszedbe jutnak majd, amikor imádkozol, és így imád a Szentírásra alapozott imává válik, csakúgy mint döntéseidben is. Feltetted-e már magadnak a kérdést, milyen szerepet tölt be imaéletedben a Szentírás?

Krisztus gyakran alkalmazott egy sajátos irodalmi műfajt, a példabeszédet, mely nem más, mint egy hosszabb terjedelmű szimbólum, amely leköt és magával ragad. Ennek köszönhető, hogy amikor például a jó pásztorról szóló példabeszédet olvasod, valóban el tudod képzelni, megtalálod magadat a pásztor által vezetett juhok között. Megláthatod magadat, mint az elveszett bárányt is, akit Krisztus - a Jó Pásztor szeret, s ezért, soha nem hagy fel a keresésével, s amikor megtalálja, örömmel veszi karjaiba. A Krisztusi példabeszédek szimbolikája bevon téged Jézus tevékenységének hatókörébe. Ő ilyen egyszerű és hozzáférhető formában tanít szeretni és hinni a szeretetben. Ha már előfordult veled, hogy elbuktál, és lelkedet nagy sötétség borította el, akkor visszaemlékeztél talán a tékozló fiúról szóló példabeszédre, amely lehetővé teszi, hogy elhidd, Ő soha nem szűnik meg szeretni téged. Ez a példabeszéd megtanít a bűnbánatra, átélheted benne a kisebbik fiú csodálkozását és háláját, amellyel a megbocsátó atya örömét fogadja. Vagy amikor viharok dúlnak életedben, eszedbe jut a vihar Tibérias taván. És ismét tudatosíthatod magadban, hogy amint egykor Jézus aludt az Apostolok viharba került bárkájában, úgy ,,alszik" most a te szíved bárkájában is, de jelen van, és amíg Ő jelen van, semmi rossz nem történhet veled. Mindez segíthet abban, hogy Isten Igéjét bevond az imaéletedbe, s ez lehetővé teszi, hogy mindig visszanyerd belső békédet.

A Szentírást olvasva kialakítod magadban Isten sajátos képmását. Elkerülöd azt a gyakori veszélyt, melyet az Ő arcának eltorzítása jelent. Talán félsz Tőle, talán túl kevéssé hiszel Szeretetében, mivel magad nem szeretsz kellőképpen. A te szeretetednek szüntelenül növekednie kell, egészen életed végéig. A Szentírás imádságos lelkülettel való átelmélkedése Isten szeretetére fog tanítani téged, aki örökké szeret, mert Ő maga a Szeretet.

Találkozásod az Isten Igéjében jelenlévő Krisztussal segít felfedezned Istent a környező világban is. Megtanít értelmezni számos jelképet, szimbólumot, melyeken át felfedezed az Ő jelenlétét a természetben, sőt a civilizáció és a kultúra területén is. Vianney Szent Jánost például a bárányok a Jó Pásztor szeretetére emlékeztették. Láttukra Jézus mérhetetlen szeretetének tudata mélyült el benne, amellyel szereti őt, az egyházközség pásztorát és mindazokat, akiket lelkipásztori gondjaira bízott - Ő, a Jó Pásztor. A hegyi patak zúgása az örökéletre szökellő "élő víz" forrását juttatta eszébe a Szentírásból (Jn 7,37-39).

Valaki mesélte egyszer, hogy esténként szereti elnézni a kivilágított utcák és házak, vagy az arra járó autók fényeit. Ilyenkor arra gondol, amit oly gyakran olvashatunk a Szentírásban, különösen Szt. Jánosnál, hogy Jézus a világ világossága. Minden fény Krisztus szimbólumává vált számára. Arra irányította figyelmét, gondolatait, aki "minden embert megvilágosít" (Jn 1,9).



Ha azt akarod, hogy a te imád alapja is a Szentírás legyen, olyanná kell válnod, mint a betániai Mária vált. Betániában barátainál, Máriánál, Mártánál és Lázárnál Jézus rejteket és pihenőhelyet talált. Amikor közeledtek élete utolsó percei, tudva, hogy a farizeusok üldözik, Betániában rejtőzött el. De még korábban, mikor náluk idôzött, Mária odaült Jézus lába elé s hallgatta minden szavát, mintha a tabernákulum előtt lett volna. Mikor a sürgölődő Márta arra kérte Jézust, figyelmeztesse testvérét, hogy segítsen neki a munkában, kiszolgálásban, Ő azt válaszolta, "...Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha" (Lk 10,42). Ez a jobbik rész nem más, mint az, ha az ember Krisztussal van, az Ő lábaihoz ül
és hittel hallgatja az Ő szavait, melyeket a Szentíráson át intéz hozzánk.

A Megtestesült Igére, Jézusra figyelő, Őt szemlélő Mária - nagy öröm kellett hogy legyen Jézus számára. Mi ellenben, akik oly gyakran törődünk, aggódunk sok minden miatt, úgy véljük, nincs időnk a Szentírás olvasására. Mária számára semmi nem lehetett annál fontosabb, hogy Ő, a Mester itt van a házukban. Számára a legmegfelelőbb hely az Ő lábainál volt.

Jean Guitton (La Vierge Marie) gondolatát követve, a Boldogságos Szűz Máriát Elmélkedő Szűznek (Virgo Meditans) kellene nevezni. Arról, mennyire a Szentírással élt Mária, tanúskodik a Magnificat tartalma. Ez a himnusz az Isten Igéjén alapuló ima legszebb példája. Számára a Szentírás táplálék és imájának forrása volt.

Mária harminc éven át mintegy magába fogadta Fiának Isteni jelenlétét. Épp ezért az Ő arca formálódott át legtökéletesebben Krisztus képmására és ez az Ő nagysága. Milyen fontos lehetett Jézus számára, hogy megalkossa azt a Remekművet - legtökéletesebb Képmását -, ha harminc teljes évet szentelt Máriának. Ő szüntelen magába fogadta Jézus gondolatait, vágyait és akaratát, ezáltal mindinkább eggyé válva Fiával.

Te Jézus jelenlétével a Szentírás lapjain találkozol. Neked is Máriához hasonlóan kellene magadba szívnod az Ő gondolatait és vágyait, hogy azután ezekkel élj. Tökéletesen és a végsőkig követned kellene Máriát az Ő nyitottságában, amellyel Krisztus nagy műve felé kitárta életét - hogy átalakíthasson bennünket is az Ő képmásává.

A Szentírásban találkoznod kell azzal, Aki örökké szeret téged és benned is saját képmását akarja előhívni, ahogyan ezt szeretett Édesanyjával tette.

Tadeusz Dajczer
 
 
0 komment , kategória:  - Tadeusz Dajczer  
Isten jelenléte az Igében
  2014-06-30 01:42:22, hétfő
 
  Minden személy jelenléte egy bizonyos hatókört teremt önmaga körül, amit a tárgyak esetében nem mondhatunk el. Csak a személlyel való találkozás jelent egy jelenléttel való találkozást, s ezzel együtt belépést egy számunkra óhajtott, vagy kényelmetlen hatáskörbe. A Szentírás "Valaki", Isten jelenléte közöttünk. Amikor tehát kezedbe veszed, egyenesen az Ő jelenlétébe lépsz be. ,,Misztériummá", olyan igazsággá válik számodra, amely körülvesz és amelybe elmerülve élsz.
.
A Szentírásban a Te Uradat találod meg, ezért van a kinyilatkoztatott szöveggel való kapcsolatodnak különös jelentősége - ez a kapcsolat Istennel való kapcsolat, Aki téged szeret és Aki vágyódik arra, hogy kegyelmével hasson rád. Olyan kapcsolat ez, mely belső megtérésre vezet téged - ez a legfontosabb célja. Ezért a Szentírást nem kíváncsiságból, ismeretszerzés céljából kellene olvasnod, vagy azért, hogy megoldást találj valamely gyötrő problémádra - mégha időnként erre van is szükséged. Az Úrral való kapcsolatot kellene mindig keresned benne azzal a reménnyel, hogy Ő megajándékoz téged a megtérés kegyelmével. Ha személyes kapcsolatba lépsz a sugalmazott írásokban jelenlevő Krisztussal, ez a szöveg átitat téged, te pedig kezded meghallani Isten Igéjét, belemerülsz Jézus gondolataiba és vágyaiba, ezáltal egyre jobban kezded Őt megismerni. Aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust - figyelmeztet Szt. Jeromos. Ha figyelsz Isten Igéjére, ez hatással lesz választásaidra és döntéseidre.

Vágyni fogsz arra, hogy ezek összhangban legyenek az Ő tanításával és az Ő vágyaival. A Szentírás olvasása alapvető tényezője a hitben való növekedésednek, s ezzel együtt Isten életében való részesedésednek, és annak is, hogy önmagadat és a körülötted lévő valóságot meglásd mintegy Isten szemével. Isten az Ige által nyilatkoztatja ki magát és a megismerésen át vezet a szeretetre bennünket. Azért nyilatkoztatja ki magát, hogy hinni tudjunk az ő Igéjébe vetett hitünk által, kötődhessünk Hozzá, és Őrá tudjuk bízni magunkat. Ha hittel elmélkedsz Jézus gondolatairól és vágyairól, ezek idővel saját gondolataiddá és vágyaiddá válnak. Ha gyakran tartózkodsz az Ő Jelenlétében, e nagybetűs Jelenlétben, hasonlóvá válsz Hozzá a mondás szerint: "Amilyen emberek között forgolódsz, olyanná leszel." Isten igéit hallgatva, és azok mondanivalóját magadba fogadva, kezded majd átérezni, mivel élt és él jelenleg is Krisztus. Élő kapcsolatod az Isten Igéjében jelenlévő Krisztussal teszi, hogy egyre inkább eggyé válsz Vele.

Jézus minden az Újszövetségben megörökített szava és gesztusa e Jelenlét titkát fejezi ki számunkra. Engedned kell, hogy körülvegyen, hogy megtanítson meghallani Őt. Ez a ki nem mondott Jelenlét különleges nyitottságot kíván tőled, olyan nyitottságot, mely lehetővé teszi, hogy idővel teljesen átalakulj, mintegy Krisztussá változz át.

Ekkor valósul meg csak életed célja - hogy Krisztus növekedjen benned és növekedve elérje teljességét.
 
 
0 komment , kategória:  - Tadeusz Dajczer  
Viszonyulásunk Isten szavához
  2014-06-30 01:40:45, hétfő
 
  Az Isten Igéjének hallgatása

Ugyanúgy, mint a hit és a szentségek között, a hit és Isten Igéje között is szoros összefüggés, kölcsönhatás áll fenn. A Szentírás feltételezi a hitet, ugyanakkor részünkről aktív együttműködést igényel, megtérést és az Ige megvalósítását a mindennapi életben, amelynek hitéletté kell bennünk válnia. A hit ugyanis nem más, mint válasz Isten Igéjére, az Ige meghallgatása azzal a szándékkal, hogy Vele éljünk nap mint nap.



Link

Tárgyi és alanyi viszonyulás Isten szavához

Viszonyulásunk egy szöveghez kétféle lehet: tárgyi - ha a szöveg számunkra valamilyen vizsgálódás, kutatás tárgyát képezi, esetleg segítséget nyújt valamely érdekes kérdés megismerésében, vagy egy probléma megoldásában, illetve alanyi - amikor az olvasott szöveg, ahogy Gabriel Marcel mondaná, "misztériummá" válik számunkra. Ha a Szentírást olvasva vallási ismereteid elmélyítésére törekszel, ez azt jelenti, hogy viszonyulásod a Szentíráshoz tárgyi viszonyulás. A Szentírás ebben a relációban egyszerűen - "valami". Ez a reláció azonban a Szentírás esetében nem elégíthet ki téged.

A mi személyes viszonyulásunknak egy sugalmazott és kinyilatkoztatott szöveghez, amilyen a Szentírás, mindenek előtt alanyi viszonyulásnak kell lennie. A Szentírás ugyanis nem "valami", hanem elsősorban "Valaki". Krisztus, aki legteljesebb alakban az Eucharisztiában maradt velünk, más módon ugyan, de a Szentírásban is jelen van és él. A Szentírás lapjain keresztül az élő és valóságos Krisztussal találkozhatsz, a hit ajándéka által, melyben Ő maga részesít téged. Az Egyház két asztalról beszél. Az Ige asztalánál a hívek a kinyilatkoztatott Isteni Igét fogadják be szívükbe a hit
által, míg az eucharisztikus asztalnál, "a hit szentségében", az Eucharisztia vételekor az Úr Testével és Vérével táplálkoznak. Igaz tehát az az állítás, hogy a Szentíráshoz úgy kell viszonyulnunk, mint az Úr Asztalához. Ezért, amikor a Szentírást a kezedbe veszed, hódolattal, tisztelettel és mély hittel tedd ezt! Ez a gesztus nem lehet ugyanaz, mint amellyel bármely más vallásos könyvért nyúlsz, hiszen ezt a könyvet Isten jelenléte tölti be.

 
 
0 komment , kategória:  - Tadeusz Dajczer  
     1/6 oldal   Bejegyzések száma: 55 
2014.05 2014. Június 2014.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 55 db bejegyzés
e év: 1247 db bejegyzés
Összes: 3945 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 149
  • e Hét: 5740
  • e Hónap: 36955
  • e Év: 167154
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.