Kis vidámság...
Nézem a tévét a hangja mutál, szappan operát adnak amit a férjem utál.
Lányok lenge ruhában pasik kalapban, napbarnítottak megállapítom magamnak.
Szilikon mellek dagadnak, a férfiak csak úgy ragadnak, karimás kalapban.
Nem gond ha el kell közben menni, hisz úgy sem történik igazán semmi.
A történet nem szól másról, szerelemről és ármányról. Szeretnek, csalnak,
ölnek, mindig új epizódok jönnek.Több száz alkalommal tapadnak a képernyőre,
talán majd rám is úgy néznek mint egy igazi nőre.Minden szerep és játék ügyes,
de úgy érzem a fej marad üres. Az időm töltöm talán mással, péntek van,s egy kis
mókázással. Akinek nem tetszik eme írásom, javaslom engedje ki a gőzt
az egyik nyíláson!!
Először lásd meg a másikban az embert, aztán a férfit vagy a nőt. Hisz hiába tetszetős valaki, vonzódsz hozzá testileg, ha a másik félben az embert nem szereted. Csak a férfiasságáért vagy éppen nőiességéért vonzódni a másikhoz sosem elég. Szeretned kell az embert, aki a felszín alatt meghúzódik, minden tökéletlenségével és mélységeivel együtt. Csak ezáltal teljesedhet ki test és lélek egyaránt.
Golden Dawn
Várakozás
Várom, hogy jöjjön az ihlet és írjak Neked,
minden reggel korán kelek, valami azt súgja
talán ma. Elkezdem, de azon kapom magam,
hogy meredten nézek ki a fejemből, nem értem,
talán ki esett a toll a kezemből? Rád gondolok,
reszketek, kezem remeg, talán emlékezem?
Nem akarom, fáj nekem, ízlelő bimbóim már nem
emlékeznek édes csókodra, a vágyak megszűntek,
az érzések eltűntek. Felteszek egy kávét, hogy
látásom ne vesszen homályba, lassú mozdulatok,
de már ébren vagyok. Cseng a telefon, felveszem,
Hallo! a válasz Hello a fekete fiútól Lionel-től, Hello!
így szólt a dal, kérdezem ki vagy Te? Néma csend,
én hallgatom a dalt, s a szemembe könnyeket csalt.
Érzem a vonal túlsó végén Te voltál, tudom ez volt
az utolsó csengetés, kezed kezemből örökre elvész!
Békét!!
Ropognak a fegyverek odaát, házak
hullnak porba, emberi sorsok nyomorba,
merénylők százai húzzák a ravaszt,
őket az sem érdekli ha az egy kis kamasz,
folyik a vér akár a láva, amott egy kislánynak
már nincsen lába, sírás jajgatás veri fel a csendet,
nincsen szünet mert a katonák eladták lelküket,
árván maradt gyermekek, gyermekek nélkül
maradt szülők, mért ez a kegyetlenség?
hát minden ember eretnek? Jézus elhagyná a
keresztet, ősidők óta folyik a harc, békétlenség,
kegyetlenség, és miért? talán a szebb és boldogabb
jövőért? hol itt a boldogság és hol lesz szép jövő,
ha már nem marad sem Férfi sem Nő!
Emlékek
Elmúlt a nyár, jövőre újra ugyanitt,
visszavárnak, gólyát már rég nem
látott kicsiny házak, szelik a magas
kék eget, honnan eső, szél simogatja
testedet, sárguló falevelek szüntelen
hullnak, a nyári emlékek egyre csak
fakulnak, de tudjuk ősszel mind
megtelnek a hordók, s az édes nedű
majd mi csorog, jövőre köszöntheted
vele újra a meleg nyári napot.
Nem látok semmit, sötét van,
megállt az óra az éjszakában,
nincs ki indítsa a haladást,
nem jő el a virradat, a mutató kiakadt,
tapogatózom, nincs kijárat, csak
fogdosom a nedves falakat, még
pókháló is kerül arcomra, de remélem
denevér nem bújik meg a hajamba,
térdre esem, felszisszenek, vajon mi az
mi fogva tart? halk nesz félek, hol vagyok?
kiáltanék de nem jön ki hang a torkomon,
pici fényt látok, egyre nagyobb és nagyobb,
hát csak álmodtam, szemem kinyílt,
s már jól vagyok! :)
Fogok egy ecsetet és festek piros színeket,
hogy lángra kapjanak a gondolatok,
fogom újra az ecsetet és festek fehér színeket,
a béke galambja melengesse szívedet,
és ha a két színt összekeverem, rózsaszín
felhők borítják be a hatalmas kék eget,
fogom az ecsetet és festek fekete színeket,
eltűnnek a színes gondolatok, helyette bús,
sötét, szomorú baljós jelek tekintenek,
fogom az ecsetet és festek sárga színeket,
varázslatos napsütötte tájra vágyom,
virágok sárga szirmait, illatait vágyom,
de lám jön a színtelen, nedves égi áldás,
és lemossa mit takar ez a festő állvány!
xMagazin
Offline
