Belépés
azenujsagom.blog.xfree.hu
Az én újságom 1956-ról - tedd meg életed érettünk - Simon Zsuzsanna
1966.02.24
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 28 
Január 28.
  2015-01-28 04:56:21, szerda
 
  1987. január 28-án nyílt volna meg a Szolnokon megalakult Inconnu ( Ismeretlen) művészeti csoport '56-os megemlékezése Harcoló város - fighting city címmel, amely az első, '56 emlékét nyíltan megidéző, nemzetközi képzőművészeti kiállítás lett volna Magyarországon.

Egy kiállítás utolsó felvonása

Az Inconnu1 művészcsoport 1978. május 1-jétől Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai újratemetéséig, a 301-es parcellában általuk fölállított kopjafák felemás, jobbára elutasító fogadtatásáig számítható csoportnak. Vagyis tizenegy éven át folytattak intenzív, ellenzéki művészeti-közéleti tevékenységet. Működésük első éveiben a klasszikus művészeti ágazatokhoz tartozó alkotások létrehozásától - a számukra végig veszélyes környezetben, a Kádár-rendszerben - hamar eljutottak a happening, a performance, a body art műveléséig. De születtek alkotásaik a film, a fotó, az elektronikus zene, a land art és a vizuális költészet terén is. 1984-től a művészcsoport radikalizálódott, és a demokratikus ellenzékkel együtt aktívan vett részt a második nyilvánosságban (pl. kiadványok készítése, illusztrálása, terjesztése). Az 1956-os forradalom 30. évfordulójára nemzetközi képzőművészeti pályázatot hirdettek A harcoló város/The Fighting City, 1986 címen. A kiállítás anyagát aukciós értékesítés után a Szegényeket Támogató Alapnak (SZETA) akarták fölajánlani.
Az állambiztonsági szervek tevékenységéhez tartozott a postai küldemények ellenőrzése (több, a kiállításra érkezett művet tartottak vissza) ugyanúgy, mint az egyes akciók és programok ellehetetlenítése. A Inconnu felhívására beérkezett műveket a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) V. kerületi rendőrkapitánysága ,,sajtórendészeti szabálysértés gyanúja miatt" 1987. január 28-án elkobozta. Igazi Kádár-kori képzőművészeti abszurd: a képek helyett az elkobzásukat rögzítő jegyzőkönyv másolati példányait szemlélhette a tárlatmegnyitóra összegyűlt megdöbbent közönség. A kiállítás anyagáról készült katalógus megőrizte a pályázó művészek és műtárgyak adatait, a megnyitón elhangzottakat és az Inconnu-csoportnak az MSZMP Központi Bizottsága titkárának, Pál Lénárdnak eljuttatott tiltakozását.
A kiállításról két fotósorozatot készítő fényképész, ,,Frederich" fedőnevű titkos megbízott az egyik fotósort megbízójának adta át. Az így megőrzött fényképek segítségével rekonstruálható legteljesebben az a betiltott-elkobzott-megsemmisített kiállítás, amely a Kádár-rendszerben egyetlenként merte vállalni az 1956-os forradalom emlékének/élményének vizuális eszközökkel történő fölidézését.
A kiállítás dokumentumainak felhasználásával 2010-ben jelent meg közleményem Inconnu: A harcoló város/The Fighting City, 1986. Kísérlet egy elmaradt kiállítás rekonstrukciójára címmel.2 A kézirat lezárása után tanulmányozhattam azt az iratanyagot,3 amelynek rövid dokumentumsorozatából szinte drámai módon rajzolódik ki a tárgyalt kiállítás történetének végpontja, legvégső fejezete. Az 1989. április 17. és 1990. február 28-a között keletkezett dokumentumok minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy az Inconnu-csoporttól lefoglaltakat megsemmisítették.4 A XIII. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága Igazgatási Osztályának Szabálysértési Hatósága megindokolta, hogy miért is történt a ,,képzőművészeti tárgyak" likvidálása: ,,A megsemmisítésre az elkobzást követően azért került sor, mert a tárgyak sem megjelenésükben, sem kivitelükben nem felelnek meg a közízlésnek, anyagi értéket nem képviselnek, ezért is kereskedelmi forgalomba nem hozhatók."5 Álcázott, álságos hivatkozás ez, hiszen tisztán politikai volt a megsemmisítés indítéka, nem más, mint az ellenzék(i szervezők) megfélemlítése.
Azt bizonyosan tudhatjuk, hogy nem szokványos műalkotásként (képkeretben) jelent meg a kiállítás anyaga. Szitázott alaplapokra (bal fölső sarokban ,,the figting city" felirattal), passepartout-ként viselkedő hordozóra voltak fölragasztva fénymásolatok, reprodukciók, printek. Ezek postán érkeztek, s amit átengedtek az állambiztonsági levél-szűrőn, azt így installálták. Ennek következtében nem mutathatott hagyományos kiállítási összképet a tárlat. Egy példa talán szemléletesebbé teheti magát a folyamatot is. A Londonban élő Háy Ágnes (a legtöbb mű tőle szerepelt a kiállításon) elővette a rajzfüzeteit, kiválasztotta a kiállításra küldendőket, majd fénymásolatot készített róluk, becsomagolta és postázta. A kiállítást előkészítő Bokros Péter fölragasztotta a szitázott alaplapokra. Ám közülük egyet a tárlat meghívóján és plakátként is funkcionáló emléklapján is fölhasznált. Háy Ágnes, az alkotó elmondása szerint az 1956-os forradalom egy-egy fontos eseményéről, kulminációs pontjáról (pl. a ledöntött Sztálin-szobor ,,utazásáról" a Nagykörúton) készített fényképek alapján alkotott rajzokat. Kérésemre Háy Ágnes megkereste az eredeti rajzait, és ezt a följegyzést készítette: ,,A rajzokat három füzetben találtam 29., 30., 31.6 1986. 09. 16. és 1986. 11. 06. között készült százhúsz rajzot tartalmaznak a legkülönbözőbb témákban. Ezért nem biztos, hogy mind a 24 db, amit kiválasztottam, 56-os fotó után készült, de valószínű. Több könyvet használtam, amit most megtaláltam: Cry Hungary! Uprising 1956, Reg Gadney intro George Mikes, Weidenfeld and Nicholson 1986".7 Háy Ágnes tehát a kiállítási felhívás megjelenése után kezdett el tudatosan készülni, fényképek alapján inspirálódva rajzolni. A fényképek és a megszületett rajzok egybevetése alapján mondhatom, hogy a forradalom hiteles képdokumentumaiból születtek a rajzok. A kiállítás külföldi résztvevői jobbára ugyanígy jártak el. Persze az eredeti művek készülhettek az Inconnu-csoport kiállítási felhívására, de akár korábban is. A festményekről, rajzokról reprodukciót, fényképet vagy printet küldtek, de esetleg eredetit is postázhattak.
Kicsit más a helyzet a magyarországi résztvevőkkel, akik könnyebben juttathatták el műveik eredeti (plakát, rajz stb.) példányait a szervezőknek. Mindebből kitetszik, hogy mail art munkákból és eredeti alkotások együtteséből állt össze a kiállítás. A tárlat anyaga vizuális megjelenését illetően valószínűleg nem volt szokványos látvány, konvencionális műegyüttes. A hivatalos szervek nem látták, valójában nem is láthatták annak, s valószínűleg ebből is fakadnak a megsemmisítéskor mentegetőző hivatkozások. Mintha azt is érzékeltetnék: mivel nem klasszikus művek, csupán papírként megmutatkozók, így kisebb az értékük, és elpusztításukkal vélelmezhetően kevesebb kárt okoznak. Persze mindez nem menti, nem mentheti föl őket, nem kisebbíti a felelősségüket. Hiszen a Kádár-rendszerben kiállítóhelyként használt terek8 és tárlatok betiltása9 mellett ilyen mennyiségű műtárgy, egy egész kiállítás megsemmisítésére - ezenkívül - nem találunk példát a hírhedt három T, az Aczél György irányította kádári kultúrpolitika uralkodása, a szocializmus idején. Azt is hozzá kell tennünk, hogy amatőr képzőművészcsoport10 követte el mindezt, s azok másféle elbírálás alá estek, mint a hivatásosak. Pauer Gyula Tüntetőtáblaerdőjét (1978) a nagyatádi faszobrászati művésztelepen köztéri műként likvidálták.11 Az Inconnu szervezte A harcoló város/The Fighting City, 1986 című kiállítás és ugyancsak az 1956-os forradalom emlékét idéző tüntetőtáblák ugyanahhoz a történelmi eseménysorhoz kapcsolódtak. A kultúrpolitika sajátos működésére vet fényt, hogy kizárólag az 1956-os forradalommal kapcsolatba hozható műveket semmisített meg. Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra való utalást, az azzal való foglalkozást, emlékének, élményanyagának idézését, példaként történő említését elemi szinten sem tűrte a forradalom elfojtására épített Kádár-rezsim. Ez volt a legérzékenyebb pontja. S ha a tartalmában és működésében részletesen még mindig nem definiált és teljes mélységében még föl nem dolgozott három T vélelmezett működési körébe, bizonytalan kiterjedésű, föltételezett mezőjébe próbáljuk a jelenségcsoportot elhelyezni, mi is elbizonytalanodunk. Hiszen még a tudomásulvételig, a megjelenésig, a publikálásig sem engedték eljutni e műveket. Valójában nem tiltották, hanem likvidálták. Mindezt a késői Kádár-korban, annak is már a politikai föllazulást mutató legutolsó évében, a rendszerváltozás előszelében, 1989-ben. Nyugaton, akkor használatos fogalommal: a szabad világban, a magyar emigráció és az általuk megnyert politikai tényezők igyekeztek folyamatosan ébren tartani a forradalom emlékét, s ezzel összefonódva egy erős szovjet- (és keleti blokk-)ellenességet. A kádárista kultúrpolitikát leginkább éppen ez irritálta.
Az eddigiek fényében érdemes a - korábbi cikkem címét is utólag pontosítva, nemcsak, hogy elmaradt, de - megsemmisített kiállítás képanyagán újra végigtekinteni, valamint annak sorsával kapcsolatos írott dokumentumokkal megismerkedni.

Írta:Sümegi György
In.: betekinto.hu

Megj.: Fontos tudni, hogy a tervezett kiállítás képeiről készített fotók megtekinthetők http://www.betekinto.hu/en/node/173 weboldalon


1989. január 28. A Kossuth Rádióban elhangzik Pozsgay Imre bejelentése, hogy 1956 népfelkelésnek tekinthető, ezzel megkérdőjelezi a Kádár-rendszer létjogosultságát, mely az "ellenforradalom" koncepcióján alapult.

1989. január 28. A Kossuth Rádió adásainak átirata

A http://w3.osaarchivum.org/index.php?option=com_content&view=article&id=26 6%3Akossuth-1989-januar-28&catid=60%3Acat-a-kossuth-radio-adasainak-atirata&a mp;Itemid=359&lang=hu&lang=en
webcímen megtalálható az aznapi adások átirata. Érdemes végigböngészni és a 168 óra című műsornál Pozsgayt ( 44.o.) elolvasni. A dokumentum lementhető.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Dicsőség a hősöknek
  2015-01-27 06:54:32, kedd
 
  Orbán Viktor miniszterelnök beszéde, melyet a Kozma utcai temető magyar zsidó hősi halottainak parcellájának felújítási ünnepségén mondott 2015.január 26-án

Dicsőség a hősöknek

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Egybegyűltek!

Azért jöttünk ma a Kozma utcai zsidó temetőbe, hogy az Uzsoki-szoros felszabadításának századik évfordulóján fejet hajtsunk az I. világháborúban elesett magyar zsidó katonák előtt. S bár itt most az I. világháború hősi halottai előtt tisztelgünk, nem mehetünk el szó nélkül a II. világháború koncentrációs táborainak magyar zsidó áldozatainak emléke mellett sem. Holnap a magyar nép fájdalmát és veszteségét tolmácsoló magyar kormányzat részvételével Auschwitzban emlékezünk a holokauszt áldozataira. A magyar nemzet tragédiája és a magyar zsidó közösség jóvátehetetlen vesztesége ez. Az I. világháborúban még a hadseregünk származásra való tekintet nélkül biztosította katonái előmenetelét, két és fél évtized múlva szeretetnélküliek és közömbösek voltunk, amikor segíteni kellett volna, és sokan, nagyon sokan voltak azok a magyarok, akik a rosszat választották a jó helyett, a szégyenteljeset a becsületes helyett.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Száz évvel az események után Magyarországon még mindig méltatlanul keveset beszélünk az I. világháborúban elesett katonákról. A frontokon zajló csatákról még a rendszerváltás után is úgy emlékeztek meg a történelemkönyvek, mint amelyeknek nem voltak hősei, csak áldozatai. Pedig egy háborúban elesett katonát pusztán áldozatnak nevezni jóvátehetetlen és méltatlan lefokozás. Mi, szerencsésebb idők polgárai hősként tekintünk azokra a katonákra, akik ellenséges ágyútűzben, méteres hóban, félig befagyott patak medrében, sártengerré vált utakon kilométereket meneteltek, hogy az embert próbáló út végén megütközzenek az ellenség rendszeres túlerejével. Hősként kell tekintenünk rájuk, akik hosszú hónapokig a hófúvástól befedett vagy a csapadékvíz elöntötte lövészárkokban éltek, harcoltak, és védték hazájukat. Hősként kell tekintenünk rájuk azért is, mert a büntetőhadjáratként indult háború az év végére már valóságos honvédő háborúvá alakult át, amelyben a katonáinkra hárult a feladat, hogy elkergessék az ellenséget hazájuk, sőt a saját házuk küszöbéről. A magyar történelem fájdalmas lapjai tanúskodnak arról, mit jelent az országra nézve, amikor az ellenséges hadsereg átjut a Kárpátok hágóin. Ha a Kárpátokban kialakított védelmi vonal 1914-15-ben elesik, akkor a magyar Alföld hadműveleti területté, Budapest pedig ostromlott várossá vált volna. Mindez azért nem történt meg akkor, mert volt egy kiemelkedő honvédelmi miniszterünk, báró Hazai Samu, aki szinte a semmiből előteremtve egy 70 ezer fős erősítést küldött az északi front megsegítésére, majd egy szerencsés vagy inkább ihletett pillanatában úgy döntött, hogy Szurmay Sándort állítja az új hadseregcsoport élére. Szurmay és hadteste kész volt az utolsó töltényig és az utolsó emberig küzdeni a Kárpátokért. Száz évvel ezelőtt -20 fokos hidegben, három napos csatát követően sikerült visszafoglalniuk az oroszoktól az ország kapuját, az Uzsoki-hágót.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Megkockáztathatjuk azt a feltételezést, hogy az ország területének megvédése sem azon a télen, sem a későbbiek során aligha sikerült volna a magyar zsidó közösség hősies magatartása és áldozatvállalása nélkül. Az Önök ősei mindannyian, a frontszolgálatot vállaló katonák és orvosok mindvégig hívek maradtak ahhoz a hitvalláshoz, amelyet a hadba vonulás óráiban az Önök egyik lapja így fogalmazott meg: ,,Magyar zsidó testvéreink! Összeforrottunk, egybeolvadtunk szívvel-lélekkel nemzetünkkel. Felajánljuk lelkesedve ezért a szent földért, ezért a nagy és nemes nemzetért az életünket is." Máig nem ismerjük pontosan, hány magyar zsidó katona esett el a háború során, viszont sokat elmond a veszteség súlyos mértékéről, hogy egyedül csak Budapest zsidó lakosságából négyezren haltak meg.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Száz év távolságából is köszönetet kell mondanunk a háborúban feláldozott és a békének megmentett életekért. Az egyik itt eltemetett hősi halott síremlékén az olvasható: ,,Elesett hazájáért, testvéreiért, a magyar zsidóságért!" Itt állva, ezek között a sírok között felfoghatatlan mindaz, ami hetven évvel ezelőtt történt velünk. Felfoghatatlan az az út, amely az I. világháború hősi magyar zsidó bajtársiasságától a koncentrációs táborokig vezetett. E sírok között járva fölfoghatatlan az is, hogy a II. világháború után volt olyan politikai rendszer Magyarországon, amely még az emlékét is el akarta törölni az itt eltemetett katonáknak. Egész hadseregek tűntek el a temetőkből és a nyilvántartásokból. Lerombolták a rákoskeresztúri Hősök Temetőjét, 18 ezer hősi halott sírhelyét szüntették meg, köztük 10 ezer magyar katonáét, és ezzel párhuzamosan a hivatalos nyilvántartások többségét megsemmisítették. A megmenekült katonasírokat pedig felverte a gaz, és elnyelte az enyészet. A világháború századik évfordulóján erkölcsi kötelességünk, hogy a még létező sírokat felkutassuk, és létrehozzunk egy olyan adattárat, amely megőrzi az elesett katonáink nevét. Ennek az erkölcsi kötelességnek tettünk eleget, amikor úgy döntöttünk, hogy felújítjuk a Kozma utcai zsidó temetőben nyugvó hősök sírjait. Meggyőződésem, hogy csak az a közösség marad erős, amely számon tartja tagjait. Csak az a közösség talál saját otthont az újra és újra felbolyduló világban, amely megbecsüli az érte hozott áldozatokat. Abban, hogy Magyarország újra és újra képes talpra állni, hogy nemzetünkből nem veszik ki az életerő, a magyar zsidóság I. világháborús áldozatvállalásának is komoly szerepe van.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Európának sokat kellett dolgoznia azért, hogy a harcot, amelyet nemzetállamai egymás ellen vívtak, végül békévé oldja az emlékezés. Sohasem felejthetjük el azonban, hogy ezt a békét naponta újból meg kell védenünk, nehogy úgy járjunk, mint az 1914-es év alvajáró államvezetői, akik oly könnyedén odadobták a békét. 1914 előtt nem volt olyan ember, aki előre látta volna, hogy az az Európa, amely a gazdasági, technikai és kulturális fejlettség korábban elképzelhetetlen szintjére és fokára jutott, nem a béke és a jólét, hanem minden idők legvéresebb évszázadának kapujában áll. Legyenek az itt látható katonasírok örök mementók. Emlékeztessenek minket arra, hogy Európa külső és belső konfliktusaiban sohasem dönthet újra a fegyverek szava.

Dicsőség a hősöknek!

In: http://holokausztemlekev2014.kormany.hu/
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Historia est magistra vitae
  2015-01-26 08:05:11, hétfő
 
  XXI. század - a legendák velünk élnek, egy sorozat az RTL Club csatornán.Hétvégén véletlenül láttam az egyik adást.: Szálasi és Rákosi kórisméje

Kétszer is személyiségzavaros vezetője volt az országnak. A pszichiáterek látták a veszélyt, de tehetetlenek voltak. Miként tükröződött a személyiségzavar - skizofrénia és paranoia - a vezetők beszédmódjában és cselekedeteiben? Miért nem vettük észre, hogy ugyanazok az események ismétlődnek? Veszélyek és véres történelem, két elfelejtett elmeorvosi dokumentum alapján. Mire tanít a történelem a XXI. században?

Érdemes végignézni:

http://rtl.hu/rtlklub/21szazad/szalasi-es-rakosi-korismeje

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Várok
  2015-01-25 05:29:51, vasárnap
 
  Jövő hétre várok megérkezni két dolgot Földes Gáborról (1923-1958).
Az egyik egy könyv lesz, ( bookline) amit Szarka Lajos írt róla, Letört olajág címmel (2006),
a másik pedig egy fotó lesz Hévízről, amit remélhetőleg a helyi Illyés Gyula Általános Iskola igazgatója, írásos kérésemre elkészít az intézmény falán található Földes Gábor emléktábláról (2002.)

Sajnos Földes Gábor emlékezetével, ahogy Tihanyi Árpádéval is adós Mosonmagyaróvár, holott Gulyás Lajossal együtt ők is az életükkel fizettek a város ötvenhatjáért.

Gulyás Lajosról ugyan elég későn, (2008) de mégiscsak neveztek el utcát és emléktáblát is avattak, de Tihanyira és Földesre semmi nem emlékeztet a városban.

Vagyis nem egészen, mert nevük szerepel az óvári temetőben található márványtáblán illetve a Gyásztéren állított ( 2014. Németh Alajos) mártírok kopjafáján is.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Mentsétek meg Magyarországot!
  2015-01-24 04:45:20, szombat
 
  Most, hogy megérkezett az új amerikai nagykövet és minden portál vele foglalkozott, általa én magam is több mindent elolvastam Amerikával kapcsolatban, de nyilván inkább csak az ötvenhatos témák érdekeltek. :

Magyar zászló a New York-i Szabadság-szobron 1956-ban

A New York-i Szabadság-szobron ( hivatalos neve: A Szabadság megvilágosítja a világot ) 1956. november 18-án, vasárnap reggel fél órán át egy hatalmas magyar zászló lobogott, amelyet magyar emigránsok egy csoportja tűzött ki, hogy szimpátiát keltsen a szovjet hadsereg által azokban a hetekben felszámolt 1956-os magyar forradalom iránt.

Az esemény hatalmas feltűnést keltett, vezető helyen számoltak be róla az amerikai rádiók, televíziók, újságok és világgá röpítették a hírt a nemzetközi hírügynökségek.

Az előkészületek

Az akciót Sisa István, a Free World Review szerkesztője newarki lakásán eszelte ki egy csoport magyar emigráns, köztük Juharos István festőművész és Mártonffy István mérnök. Többféle erőszakmentes figyelemfelkeltő akciót fontolgattak és amikor a Szabadság-szoborra terelődött a beszélgetés, magától értetődően adódott a magyar zászló kitűzésének gondolata.

Mártonffy egy 15 fős csoporttal az akció fizikai lebonyolításának feladatát vállalta, Keviczky Kálmán az események lefilmezését, Sisa pedig azt, hogy felveszi a kapcsolatot az amerikai lapokkal és rádiókkal. A hét méter hosszú, három méter széles zászló és a még nagyobb, fehér alapú felirat elkészítését emigráns magyar lányok vállalták.

Az akciót eredetileg november 17-e, szombat délelőttre tervezték, mivel azt gondolták, a másnapi vasárnapi lapok révén így lehet a legnagyobb nyilvánosságra szert tenni. A csoport össze is gyűlt a Manhattan csúcsán lévő Battery Parkban, de teljes szélcsend volt és eső (ami elriasztja a látogatókat a szobortól), emiatt a zászló kitűzését másnapra halasztották. A tervet aprólékosan ki kellett számítaniuk, hogy a zászlót pont akkor tudják kibontani, amikor az egy órával az első kirándulóhajó után jövő következő, emberekkel megrakott hajó a szobor alá ér.

A zászló kitűzése

A zászlót Mártonffy a teste köré csavarva rejtette el. Amikor a zászlóval együtt elindultak felfelé a szoborban, a csoport más tagjai különböző ürügyekkel lelassították az ugyanazzal a hajóval érkezett és ugyancsak felfelé igyekvő turistákat.

Fent Mártonffyék leverték a fáklyához vezető szűk csigalépcső ajtaját elzáró lakatot és hamarosan kibontották a zászlót. A kívül maradtak fényképezni és filmezni kezdtek. A turisták csak akkor értették meg, mi is történt, amikor a szobor talapzatán is kibomlott a felirat: "STOP GENOCIDE, SAVE HUNGARY".(Állítsátok meg népirtást, mentsétek meg Magyarországot)

Sisa István közben a manhattani partról megkezdte a média tájékoztatását. A helyszín felett megjelent a Daily News helikoptere, majd egy másik gép is. Időközben a feljutott turisták jelentették a szobor őrségének, hogy fönt valami történt. Mire az őrök felértek és bevonták a zászlót, az mintegy fél órán át lengett a Szabadság-szoborról.

Az őrök igazoltatták a magyar csoportot, Mártonffy segítségével jegyzőkönyvet vettek fel. A zászlót elkobozták, ahogy a katolikusok Magyar Vasárnapja cikkének emlékezője, K. István elmondta: a szobormúzeum számára. (Nincs rá forrás, vajon még mindig megvan-e).Az akció résztvevői közül senkit nem tartóztattak le, bár tettük illegális volt.

A médiareakció

K. István emlékezése szerint már hazafelé menet az autórádióban azt hallották, hogy valamennyi fő állomás vezető helyen számolt be az eseményről. Este a televízió a Keviczky Kálmán összeállította filmanyagot mutatta be, amelyen még az is szerepelt, hogyan varrták a magyar asszonyok a zászlót. "Másnap a vezető lapok (New York Times, Daily News, Daily Mirror) első oldalas, képes szenzációként tárgyalták az eseményt, melynek hírét még előző nap világgá továbbították a nagy hírügynökségek, a Reuter, UPI és AP" - írta K. István.

In.: wikipédia
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Tűzvihar 1956
  2015-01-23 05:35:19, péntek
 
  Tamás fiam gyakran böngészi a nagy könyvkereskedések online oldalait. Törzsvásárló mindegyiknél. Természetesen a saját érdeklődési körének (II. Vh.) megfelelő könyvekre vadászik, de most, kivételesen megakadt a szeme egy ötvenhatos kiadványon és szólt, hogy nézzem meg, ha érdekel és, ha gondolom megrendeli nekem.
Nagyon örültem, hogy szólt, mert egy különleges dologról van szó. Egy képregényről, melynek a címe, Tűzvihar 1956. Fazekas Attila és Bán Mór rajzolta. 2006-ban jelent meg.

Természetesen kértem a rendelést s csütörtök délután már át is vehettem a könyváruház hálózat óvári boltjában, szállítási költség fizetése nélkül.

Aztán csak este lett időm végigolvasni a harminchárom oldalas képregényt. S nagyon tetszett.

De ami a legfontosabb nekem, hogy a fiamnak is tetszett. S ez fontos jelzés arra vonatkozóan, hogy a fiatalok felé másként is lehetne közelítenem, mint előadás, kiállítás, film.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Kire utalt Földes Anna?
  2015-01-22 03:33:47, csütörtök
 
  Január 14-ei bejegyzésemben egy Földes Gáborra (1923-1958) emlékező írást közöltem Földes Anna tollából. Abban utal egy személyre, aki Földes ellen tanúskodott a győri perben s a család és a barátok szerint ő Földes Gábor akasztófára segítő vetélytársa volt.
Egy kedves barátom, olvasván a blogomat, tegnap felhívott, hogy tudom-e kire utalt Földes Anna? Név szerint nem tudtam, de arra emlékeztem, hogy színházi ember volt ő is. Rövid időn belül újra rátaláltam arra a cikkre, mely nevesíti az illetőt. :

Szarka Lajos: Földes Gábor tragédiája

A főrendező, akinek Kádár írta a finálét

A Hetek legutóbbi számában figyelemre méltó interjú jelent meg Paul Lendvai
Bécsben élő újságíróval az 1956-os forradalom utáni megtorlásról és Kádár János
árulásairól. (Évtizedek hamuja alatt. Hetek, 2006. november 3.) Ebben utalás történt Földes Gáborra, a győri színház fiatalon elítélt és kivégzett főrendezőjére. De ki is volt ez a
különös fiatalember, akinek Kádár nem akart kegyelmet adni?

Földes Gábor 1923-ban született Budapesten, kispolgári családban. Az elemi
iskolát Hévízen, a középiskolát pedig a toleráns szellemiségű keszthelyi
premontrei gimnáziumban végezte el, itt érettségizett 1941-ben. Már a gimnáziumi
évek során kitűnt tehetsége a Helikon Önképzőkörben, ahol irodalmi
pályamunkáival, versmondásával ért el sikereket. Zsidó származása miatt nem
vették fel a Színművészeti Akadémiára, ezért betűszedő tanoncként dolgozott egy
fővárosi nyomdában. Nem hagyott fel terveivel, hanem a kor neves művészeinél -
Ascher Oszkárnál, Bárdos Artúrnál - tanult magánúton színészetet és verselést.
1944-ben behívták munkaszolgálatra, ahonnan a nyilas hatalomátvétel után
hazaszökött Budapestre. Egy razzia során édesapjával együtt deportálták, a
menetből azonban sikerült megszöknie, s a nyilas rémuralom utolsó napjait egy
védett házban, svájci menlevéllel vészelte át. Szülei és húga is szerencsésen
megmenekültek.

Az átélt élmények hatására talán nem csoda, hogy 1945-ben az új világot ígérő
kommunistákat választotta, akiknek harsány stílusától ugyan idegenkedett, de
igazságosságot ígérő társadalmi programjukkal egyetértett. Régi vágya teljesült,
amikor felvételt nyert a színiakadémia (1947-től Színház- és Filmművészeti
Főiskola) háború után meginduló legendás első évfolyamára. A főiskolán a művészi
talentumok mellett kitűnt jó szervezőkészségével, s a diákbizottság tagjaként
döntő szerepe volt a Horváth Árpád Színészkollégium létrehozásában. 1949-ben
végzett színész tanszakon, zsebében ,,A szocialista kultúráért" kitüntetéssel.

A színészi pálya helyett a rendezéshez érzett nagyobb elhivatást, s 1951-ben a
győri Kisfaludy Színházhoz került rendezőnek, ahol hamarosan főrendezővé lépett
elő. A színtársulat nemcsak ,,éberségi" színműveket, szovjet operetteket adott
elő, hanem hazai és külföldi klasszikusokat is. A Földes Gábor által képviselt
,,erjedésnek" köszönhetően a győri társulat sikerrel lépett ki az ,,utánjátszás"
vidéki skatulyájából, s az is előfordult, hogy a fővárosi társulatok mutattak be
a győriek által sikerrel előadott színműveket. Földes Gábor felejthetetlen
rendezése volt többek között A kőszívű ember fiai című Jókai-regény dramatizált
változatának színpadra vitele 1952. október 6-án. Földes Gábor pályája felfelé
ívelt, 1955-ben a Szocialista Munkáért Érdemérmet vehette át, 1956. április 4-én
pedig a Jászai-díjat. Az ifjú főrendezőt az ország legjobb színházi szakemberei
között tartották számon.

Földes Gábor hithű kommunista volt, de már 1953-ban csatlakozott Nagy Imre
irányvonalához s az általa meghirdetett reformpolitikához. 1956 októberében a
győri pártellenzék egyik vezető személyiségévé vált, részt vett október 23-án a
helyi Petőfi Kör megalapításában, majd október 26-án az Ideiglenes Nemzeti
Tanács elnökségi tagjává s egyben az értelmiségi tanács elnökévé választották.
Meghatározó szerepe volt abban, hogy október 25-én a megyei börtönnél
kibontakozó tüntetés és összecsapás nem járt még több halálos áldozattal.
Október 26-án délután a mosonmagyaróvári sortüzet követően a városba küldték,
ahol sikerrel vette elejét a további vérontásnak, s fegyverezte le a
mészárlásért felelős határőrlaktanyát (,,zöld ávósok"). Október 28-án egy
radikális tüntetés hatására, melynek antiszemita felhangjai is voltak, kizárták
a Nemzeti Tanácsból. A november 4-ei szovjet beavatkozás után cikket írt a
Hazánk című lapba A munkásosztály a nemzeti harc élén címmel (1956. november
13.), s az újrainduló színház első premierjeként Katona József Bánk bánját vitte
színpadra. Ez a tett bátor hitvallás volt az ország függetlensége s a
demokratikus reformok jogossága mellett, a szovjet megszállók elleni nemzeti
tiltakozást fejezte ki.

Földes többszöri letartóztatása, majd szabadon engedése után sem távozott
külföldre. A koncepciós per - Földes Gábor és társainak bűnpere a
mosonmagyaróvári eseményekkel kapcsolatban - 1957. május 23-án kezdődött meg a
győri megyei bíróság előtt. A vád az elsőrendű vádlott, Földes Gábor esetében a
népköztársaság (népi demokratikus államrend) megdöntésére irányuló szervezkedés
vezetése, valamint gyilkosságra való felbujtás volt. A ,,győri Nagy Imre-pernek"
is nevezett eljárásban a hatalom - dr. Grátz Endre ügyész és Gyepes István bíró
- példát akart statuálni, bizonyítva, hogy egy Nagy Imre-hívő kommunistának
nincs irgalom. A vád egyik tanúja a győri színház Leningrádban végzett
rendezője, egyben párttitkára, Giricz Mátyás volt, aki kemény vádakkal illette
egykori főrendezőjét. Elmondása szerint Földes egy kocsmai beszélgetésben
,,angyalföldi sz-nak" nevezte Kádárt, a Szovjetunióról pedig kijelentette, hogy
terjeszkedő imperialista nagyhatalom. Az ítéletet 1957. június 10-én hirdették
ki, melyben Földes Gábor elsőrendű vádlottat és öt társát halálra, valamint
vagyonelkobzásra ítélték. A védőügyvédek fellebbezést jelentettek be, a
Legfelsőbb Bíróság katonai kollégiumának különtanácsa dr. Ledényi Ferenc hadbíró
ezredes vezetésével azonban 1957. december 21-én megerősítette a halálos
ítéleteket. Az Elnöki Tanács kegyelmi tanácsa pedig 1958. január 10-én
elutasította Földes Gábor és két társa védőinek kegyelmi kérvényét. Hiába
nyújtott be dr. Bojta Béla védőügyvéd törvényességi óvást, hiába jártak közben a
rokonok és kollégák (Major Tamás, Simon Zsuzsa, Kelen Béla), Kádár szóban
kegyelmet ígért a közbenjáróknak, a kegyelmi tanácsban is akadtak pártfogók
(Szabó Pál, Rusznyák István), a hatályos ítéletet mégis végrehajtották a győri
megyei börtön udvarán 1958. január 15-én hajnali 4 óra 57 perckor. Földes Gábor
a bírósági eljárások során nem kért magának kegyelmet, csupán golyó általi
halált - hiába. Utolsó szavaival, amíg a kötél szóhoz engedte jutni, a
szocializmust, Nagy Imrét, az ország függetlenségét éltette. Feleségéhez írott
levelében vállalt fogadását megtartotta: ,,Nehéz szerepemet, ha a feloldás, ha a
tragikus finálé fejezi is be, teljesen nyugodtan, az igazság fölényével fogom
végigjátszani. Akik szeretnek és törődnek velem, köszönöm, akik nem, ez már
közömbös nekem."

(Szarka Lajos történésznek az 1956-os forradalom 50. évfordulójára jelent meg
Letört olajág című kötete, amely Földes Gáborról szól.)

In.: hetek.hu 2006.11.10.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
a NAGY - IMRE KÓD
  2015-01-21 03:18:01, szerda
 
  A RETÖRKI kiadásában Szekér Nóra - Riba András László tollából jelent meg a fenti főcímmel, s az alábbi alcímmel egy könyv:
Nagy Imre újratemetésének politikai dimenziói.

A cím tényleg kis a-val kezdődik, s a Nagy szó N-je, az Imre R-je és a Kód K-ja piros színnel és az orosz nyelv betűjével van szedve.

Valójában a magyarhirlap.hu-n olvastam erről a könyvről. ( Sinkovics Ferenc: A gyász érzését kellett hangsúlyozni, 2015.01.19.) ,de az ott olvasottak nem keltették fel különösképpen az érdeklődésemet, hisz úgy gondoltam Nagy Imréről tudok már eleget.

Mégis kedden valamiért adtam neki egy esélyt, s bementem a városi két könyvesboltba, ahol az egyikben, meglepetésemre, de megvolt. Így bele tudtam lapozni, s végül úgy döntöttem, hogy megveszem, hisz az ötvenhatos könyvtáramat 2015-ben is kell gyarapítanom.

Az ára 2500 Ft volt, de már meg sem érint. Olyan könyvárak vannak, hogy nem csodálkoztam azon sem, hogy a két könyvesboltban az eladók meg én voltunk csak.

Mit kaptam a pénzemért? Külsőségben ugyan csak egy puha fedeles, kép illusztráció nélküli könyvet, melynek azonban első ránézésre is nagy értéke (számomra), hogy a lábjegyzet mindjárt az adott oldalon olvasható, s nem kell hátra lapozni, keresgélni, továbbá bőségesen tartalmaz forrásokat valamint egy kronológiát az 1956-1989 közötti eseményekről.

A kötet egyébként három fejezetből áll, úgymint Hányszor lehet egy embert eltemetni? Társadalomtörténeti dimenziók, Egy szimbólum üzenetének anatómiája Politikai dimenziók, s Egy temetés keresztmetszete Jogi és állambiztonsági dimenzió.

A könyvben sajnos találni elírásokat, betű kihagyásokat egyéb helyesírási hibákat, ami engem igencsak meglepett.

A kötet különben az eddig megjelent RETÖRKI könyvek közül az ötödik, mely egyben egy sorozat része. A könyv a korábbiak címét is felsorolja. A kiadó pedig a lakitelki Antológia. A kiadásért Lezsák Sándor felel.



 
 
0 komment , kategória:  Általános  
A nemzet naptára immár kilencedik alkalommal
  2015-01-20 05:11:17, kedd
 
  2006-ban a New York-i Hungarian TV Magazine az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából nyílt fotópályázatot hirdetett ,, A magyar trikolór tizenkét hónapja" címmel. E pályázat kilencedik kiírására beérkezett munkákból összeállított válogatás már az idei falinaptár.
Nekem is megvan több évi kiadvány. Nagyon szeretem nézegetni őket, sőt több ismerősömnek is ez a hagyományos ajándéka tőlem.Részletes információk találhatók a www. Magyar Trikolor.com weboldalon.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Áttörni a(z) (el)hallgatás falán
  2015-01-19 04:10:58, hétfő
 
  Mondhatom nemigen sikerül.
Hiába ajánlottam városunk ötvenhatját a Szabadság tér 89-be ( többször is) , a Kiút többszemköztbe
(többször is), semmi visszajelzés.
Hiába ajánlottam be a Mosonmagyaróvári 56-os Egyesületet a Civil összefogás c. műsorba, semmi visszajelzés.
Hiába írtam Kerényi Imrének az általa összehozott festménykollekció mosonmagyaróvári bemutatójával kapcsolatban, semmi visszajelzés.

Írom tehát tovább ezt a blogot, szerkesztem tovább a Mosonmagyaróvár, 1956 c. ( www.emlekhely1956-movar.egalnet.hu) weboldalt, vezetem tovább a Mosonmagyaróvári 56-os Egyesület facebook oldalát, s készülök a hatvanadik évfordulós kiadványomra.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 28 
2014.12 2015. Január 2015.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 28 db bejegyzés
e év: 373 db bejegyzés
Összes: 2731 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 168
  • e Hét: 659
  • e Hónap: 4057
  • e Év: 21877
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.