|
2015-01-15 14:54:45, csütörtök
|
| |
| |
Heti útravaló...
"Nem tudsz olyan közel lenni hozzám, hogy ne hiányoznál szüntelenül."
Ez az útravaló csak szerelmeseknek szól, ha nem voltál szerelmes, nem érted. Akkor csak olvasd úgy, mint vallomást egy tájról, amelyet nem láttál még. Egyszer talán arra jársz te is!
Szóval, ha szerelmes vagyok, rád gondolok, mert hiányzol. Látlak, és hiányzol. Megfogom a kezed, és hiányzol. Átölellek, és hiányzol. Megcsókollak, és közben mégis hiányzol. Ölellek, az enyém vagy, s egy pillanatnyi gyönyör után, újra csak hiányzol.
Nem tudok úgy beléd bújni, hogy ne hiányozzál még. Nem tudlak olyan szorosan magamhoz húzni, hogy ne hiányozzál még. Vágyódom rád, s néha azzal áltatom magam, hogy mint egy madárkát elfogtalak, a markomba szorítalak, végre az enyém vagy, de közben azért ott lappang bennem az aggodalom: elszállsz.
Nem vagy az enyém! Soha! A magadé vagy.
A szerelem: örök vágyódás. Vágyódás a vágyra. Ha "csak" egyszerűen szeretlek, akkor a szó hétköznapi értelmében jó veled. Jó, hogy mellettem vagy, és ha elmész, nem hiányzol, mert tudom, hogy előbb-utóbb visszajössz, de ha "szerelmes" vagyok beléd, akkor nemcsak jó veled, de szenvedek is a hiányod miatt. Elérhetetlen vagy.
Hiába mohó ölelés, szeretkezés, csók, elfáradok és elalszom, de amikor felébredek, megint hiányzol. Az "enyém vagy" érzése csak egy átsuhanó pillanat élménye. Nem lehetsz az enyém, és én se a tiéd. Mindig sóvárgunk egymásra.
Ilyenkor sejtjük meg, hogy a szerelem egy transzcendens élmény. Eggyé tenni a kettőt - lehetetlen. Nem igazi szerelem az, amelyben nincsen szenvedés. Csak az tud nagyon boldog lenni, aki nagyon boldogtalan is tud lenni. A kettő együtt jár.
Még az a szerencse, hogy a fájdalomban is sok öröm van. Erről szólnak a legőszintébb szerelmes versek és az imák is. Mert az igazi istenszeretet leginkább a szerelemhez hasonlít: Énekek éneke.
Szeretnél szerelmes lenni? Én igen. Ez bennem a legértékesebb. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Gondolatok |
|
|
|
|
|
Offline
