|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 11
|
|
|
|
|
|
2015-01-09 10:37:19, péntek
|
| |
| |
Kívánok én hitet, kedvet,
szép szerelmet, hű türelmet,
utakhoz fényt, csodát, álmot,
békességes boldogságot,
magyar szót és égre kéket,
emberarcú emberséget,
verseket, célt, igazságot,
daltól derűs, jobb világot,
bokrok mellé társnak fákat,
napfényt, amely el nem fárad,
tekintetet szembe nézve,
éjt meg nappalt soha félve,
kézfogásos tiszta csöndet,
és mosolyból minél többet!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-01-09 10:16:02, péntek
|
| |
| |
SYLVESTER ANITA
MERT FÁJ
Nem tudom szavakba rakni,
nem tudom sorokba halmozni,
mert fáj, csak fáj nagyon.
Elhallgat a beszéd, nem szól
most semmi, csak a csend.
Feszít ketté, mint életet a halál,
nincs már feloldozás.
Bűnben fogan, és bűnben vész el
a teremtett lázadó világ.
Aki ember, az gyilkossá vált,
magányában tombol,
s ha megtör, talán égre kiált,
de mit ér, ha irigy a sors,
hátán visz el a fenevad a földre,
hol otthont lelt a szomorúság.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-01-09 10:09:10, péntek
|
| |
| |
Kezdtem ezt a verset én, tavaly május elején,
idén lett csak készen, idén sem egészen.
Címe az volt: életem, s kihúztam, mert félszegen
sántikált a címe, minden lába ríme.
Újra kezdtem, s ezalatt félesztendő leszaladt,
de az égre nézve alig vettem észre.
Az égen egy felhő szállt, s az a felhő nem is szállt,
lebegett vagy állt tán, mint egy őr, várt rám.
Azt a felhőt néztem én, míg e forgó év felén
csak lehullott onnan, mint katona holtan.
Ismét kezdtem: Háború lett a címe, száz sorú
volt az első versszak, jajgatott mint vert had.
Jaj mit is kerestem itt, katonák holttesteit,
bűverő terelte lépteimet erre.
Kutattam a tárva tárt messze hajló láthatárt,
föllelem, reméltem, nyitját, minek éltem.
Életemmel kezdtem el, háborúban vesztem el,
én másról akartam szólani e dalban.
Másról én, de nem lehet, valaki nem engedett,
tán a ma lepergő, oszló testű felhő.
Hollós Korvin Lajos: Csonka vers (Holt katonák balladája)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-01-09 10:02:45, péntek
|
| |
| |
Azt akarom, hogy rám szorulj,
azt akarom, hogy sírj utánam,
azt akarom, ne menj tovább,
azt akarom, maradj meg nálam.
Azt akarom, halkan nevess,
azt akarom, szavad elálljon,
azt akarom, szemmel keress,
azt akarom, a szíved fájjon.
Azt akarom, add meg magad
kegyelemre vagy pusztulásra,
azt akarom: engem szeress,
azt akarom, ne gondolj másra.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-01-09 09:56:14, péntek
|
| |
| |
Rólad, terólad. Míg erőm tart,
s a lopott pillanat szabadsága
szavakra bomlik, megnyitja torkomat.
Ó, hadd kiáltsam messzire,
mi vagy nekem e súlyos ég alatt!
Talán utólszor. Mert a nappal
kiszopja csontjaimat,
mert ébren várom, a hegyen
hogy gázol át a virradat.
Kinek már álma sincs, meddig tart élete?
E test meddig lesz még erős?
Itt lassan-lassan minden ismeretlen,
csak a halál, meg te vagy ismerős.
Hogy írjon verset, aki fél?
Hogy írjon verset, aki fáradt,
hogy írjon, aki nem remél,
ki úgy tölti az éjszakákat,
hogy mire új reggelre kél,
várja, valaki nekitámad?
Lásd, rólad írnék, s szüntelen
másról beszélek én,
világunk iszonyú vizében
gázol e költemény.
Ó, mennyire szeretlek, hogy miattad
sorsunk keserű kortyait nyelem,
rémült testem meg tud pihenni
békítő testeden, s az éjjel
szörnyei közt lehelleted a védelem.
Mily sötét van mindenütt!
Csak az ablakunk fénylik.
Csak dadogok. Szeretlek,
annyira, hogy még kívánok élni.
Vezess! Támaszd meg homlokom
szelíd homlokodon, ha
mint a részeg, dülöngőzve járok,
s kiáltozom.
Átláthatatlan téli reggelek:
alig virrad, hogy munkába megyek;
csiszolja ifjú érdességemet a város.
Egyszer oly kerek leszek, oly síma,
mint a többi odalenn.
Őrizd lelkem épségét, szerelem!
Szabó Magda: Kinek már álma sincs
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-01-09 09:51:25, péntek
|
| |
| |
SZABÓ MAGDA
JANUÁR
A tó beállt, a tó türelmes,
bólint, ha a tél szól neki,
ám a patak nem engedelmes,
az fut, ha a fagy kergeti,
s mikor fehér inát harapják
a jég fogai, felkiált;
visszarengik ringó haragját
az aranyszemű vadlibák.
A hegy alját levágta a
köd fodros szélű kése: csak
a csúcs beszédes vonala,
a vár falai látszanak,
a pára tartja tenyerén,
a semmin űl a csúcs, a rom,
egy felleg kusza szövetén,
laza pára-boltozaton.
Minden fehér, csakhogy törékeny,
kemény fehér ez, nem puha.
Karját lóbálja a fenyéren
egy állig üveg körtefa.
A fia is, egy csepp bokor,
színjátszó, szűk üvegzekében,
ott cseng, nevetgél, ott guggol,
és térdét öleli a szélben.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-01-09 09:47:43, péntek
|
| |
| |
Fák
Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.
Mozdíthatatlan függönyök.
Meg kell tanulni azt a sávot,
hol a kristály már füstölög,
és ködbe úszik át a fa,
akár a test emlékezetbe.
És a folyót a fák mögött,
vadkacsa néma szárnyait,
s a vakfehér, kék éjszakát,
amelyben csuklyás tárgyak állnak,
meg kell tanulni itt a fák
kimondhatatlan tetteit.
Nemes Nagy Ágnes
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-01-09 09:42:56, péntek
|
| |
| |
NEMES NAGY ÁGNES
A SZOMJ
Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
- Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó husod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg),
magamba mind, mohón, elégitetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
- De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-01-09 09:38:31, péntek
|
| |
| |
KÁNYÁDI SÁNDOR
ÜL A TÉL A HEGY TETEJÉN
Ül a tél a hegy tetején.
Fehér kucsma van a fején.
A hátán meg fehér suba.
Készülődik a faluba.
Tápászkodik, fölkel s jövet
fehér terveket szövöget.
Szórja, hinti, hol elhalad,
két marokkal a friss havat.
Fehéredik domb és lapály.
Olykor-olykor a tél megáll.
Gondos gazdaként széttekint,
aztán munkába fog megint.
Ahol kilátszik a vetés,
vet oda egy marokkal, és
mire a mi falunkba ér,
mögötte már minden fehér.
Egy kicsit még tipeg-topog,
befagyasztja a patakot.
Lepihen és a szürkület
csöndjében füstöt ereget.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-01-09 09:32:45, péntek
|
| |
| |
S a napok szállnak, mint az álmodás
s a szavak sírnak és a szívek vernek,
mint reccsenése sudár tölgynek, csernek.
A napok szállnak, mint az álmodás...
Az idő nyúlik és az idő vész
s az eddig alvó, ránkleselgő árnyak
halottainkból föltámadva, járnak
és zöngve búgnak, mint a kelevéz.
És összefogva, kergetőzve jönnek,
mint hírnökei a halotti csöndnek
és csont az arcuk s a szemeik zöldek.
Így őrlödnek le a napok halomba;
a szavak sírnak s nevetnek naponta,
mint gyerekajkon napkeleti monda.
Somlyó Zoltán
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 11
|
|
|
|
2015. Január
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
384 db bejegyzés |
| e év: |
2826 db bejegyzés |
| Összes: |
16396 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 226
- e Hét: 3302
- e Hónap: 6644
- e Év: 59352
|
|
|
Offline
