Regisztráció  Belépés
kirscha.blog.xfree.hu
Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását. Kirsch Attila
1954.12.26
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
Beszélgessünk! Kérlek...
  2015-02-03 22:11:02, kedd
 
  Beszélgessünk! Kérlek...

Nem bízom senkiben! Még magamban sem! Viszont, ha mégis úgy döntenék, hogy egyik arcom megmutatom Neked, kérlek ne ítélj el. Félek...Félek, hogy nem értesz meg! Idáig csak azt láttad belőlem, hogy bántalak, ha nem tetszik valami. Hogy hisztizek, ha nem úgy alakulnak a dolgok, mint szeretném. Viszont igyekszem a kedvedre tenni. Elmosogatok, ha megkérsz rá, megmasszírozlak, ha fáj valamid. Megpróbálom begyógyítani a sebeket a lelkeden.


Nem biztos, hogy sikerül, de megértelek. Vagy azért, mert én is mentem át hasonló dolgokon, vagy azért mert egyszerűen túl sok empátiát vettem magamhoz, mielőtt megszülettem.
Nem jó ez így. Megnyílsz előttem, én bólogatok, hümmögök. Tudom, mire gondolsz. Nem akarlak bántani, de a rideg tényeket közlöm majd Veled. Tudom, hogy fáj, megértelek. Fájni is fog. Sokkal jobban, mint gondolnád. Annyira, hogy beleőrülsz... Nem is sejthetted, hogy ez lesz a vége. Mikor elkezdted, még minden szép volt...
Telnek az évek, változunk, és már nem jó, ami van. Bármennyire szeretnéd is, nem lesz jobb már semmi. Bízom Benned, ezért elmesélem kis titkomat. Hogy miért lettem olyan, amilyen. Ilyen kibírhatatlan, szerethetetlen, hisztis, akaratos, önfejű kis csacsi.
Megérted? Nem hiszem. Senki nem érti meg. Csak bólogatnak és hümmögnek. Majd közlik, hogy ez tényleg rossz helyzet. Ezt eddig is tudtam. Megerősítést szerettem volna hallani Tőled. Nem azt, hogy drámai közönnyel hallgatsz végig.

Mindegy is már. Nem számít. Megszoktam már, hisz mindig ez történik. És csodálkozhatsz, hogy miért van ennyi arcom. Eléggé hasadt személyiség vagyok. Mindig eltör valaki egy darabot a lelkemből. Már csak darabokból áll. Nem értesz, igaz? Elhiszem, és megértem. Én mindenkit megértek. Engem miért nem ért meg senki? Miért nevetnek ki? Komoly érzéseim vannak, komoly gondjaim, de senki nem foglalkozik velem. Én miért foglalkozom Veled?
Nem érdemled meg - mondhatnám inkább. De nem teszem. Minden ember megérdemli a törődést! Te is! Nem mehetek el Melletted, nem intézhetlek el egy kamu mosollyal és egy cseppet sem őszinte öleléssel. Én nem ilyen vagyok. Én tudom, milyen érzés ez, ezért nem csinálok ilyet.
Ha nem lennék Rád kíváncsi, nem kérdezném meg, mi van Veled. Szeretném, ha jól éreznéd Magad, mert akkor én is jobban vagyok! Jobb emberré teszel! Mikor látom azt, hogy a mosolyt, vagy a könnyeket én csaltam az arcodra, jobban érzem magam tőle. Könnyek alatt nem a megbántottság könnyeit érzem, hanem a boldogságét, a meghatottságét, a megkönnyebbülését, vagy azokat a könnyeket, amiket akkor ejtünk, mikor számunkra fájó dolgokról beszélünk, és látjuk azt, hogy a hallgatóság átérzi az egészet, neki is könny csillog a szemében...

Jobb lesz a lelkemnek, ha meghallgathatlak, ha megvigasztalhatlak, ha az ölelésem jól esik Neked! A darabokra tört lelkem ilyenkor kezd megnyugodni. Soha nem lesz már ép, de beletörődik ebbe az érzésbe, hogy a világ süket. Süket, de szüksége van ránk. Hiszen szája mindenkinek van.

Beszélgess velem, kérlek. Igyunk meg egy kávét, és töltsünk el kellemesen kellemetlen, illetve kellemetlenül kellemes órákat együtt. Nyisd ki a füled, és hallgass meg, hiszen én is ezt teszem. Szívjunk el egy cigit együtt csendben, kiélvezve a dohányzás rituáléjának szentségét.

Olyan régen beszélgettünk már. Mondhatnád, hogy mindig beszélünk, és én helyeselnék is, hiszen mindig beszélünk. De én nem az időjárásról akarok beszélgetni Veled! A lelkedre vagyok kíváncsi, amit becsuktál előttem, és nem tudom miért. El akarod velem hitetni, hogy Neked nincs is olyan, de nem tudsz becsapni, mert már egyszer megnyíltál előttem. Nem adlak ki, ne félj. Ne félj tőlem! Nem bántalak!

Kérlek beszélgess velem. Kérlek...
Ha azt mondom, szeretlek, azt hidd el. Komolyan gondolom. Egy nő vagy szeret, vagy gyűlöl, köztes állapot nincs. Ezt jegyezd meg. Én szeretlek. Utálni nem tudok, ahogyan haragudni sem. Nekem ez az "örihari" Dolog nem megy. Képtelen vagyok rá. Hülyeség is az egész. Nem létezik olyan, hogy valakit, akit egykoron szerettünk, ma már gyűlöljünk. Ilyen nincs. Csak mondjuk, mert így sokkal könnyebb átvészelni dolgokat.
Én nem tagadom le, hogy az összes volt szerelmemet - még aki a sárba tiport, azt is szeretem. Nem szerelemmel, ne érts félre. Egyszerűen csak szeretem, hogy valaha szerettek, hogy foglalkoztak velem és elviseltek. Szeretettel gondolok Rájuk, ha néha eszembe jutnak, vagy találkozom velük.
Megtanítottak egy csomó dologra. Érzésekre, fájdalomra, szerelemre. A szerelem ezer arcára. Lehet, hogy megcsaltak és megaláztak, lehet, hogy kidobtak, de mind megtanított valamire. Nem haragszom rájuk! Rád sem fogok soha haragudni. Nem akarok. Én ilyen vagyok...


 
 
0 komment , kategória:  Érdekességek  
Büszkeség a szerelemben
  2015-02-03 21:46:35, kedd
 
  Büszkeség a szerelemben

Az elmúlt hetekben, hónapokban arra lettem figyelmes, hogy minden második, harmadik internetes fórum szinte ugyanarról a problémáról szól. Ezek mindegyike a párkapcsolat, szerelem témát érinti. Kérdezhetnétek: - Eddig nem vetted észre?! - Nem, nem vettem észre! Talán azért látom meg újabban, mert érintve vagyok/voltam.


Hogy konkrétan mely fórumokról beszélek? Azokról, amelyekben olyan kérdéseket tesztek fel a tagoknak, amikre igazából senki nem fog tudni érdemben válaszolni és szerintem ezzel szívetek mélyén tisztában vagytok. Találgathatunk, adhatunk jó tanácsot, de ez a maximum, amit tehetünk. Miért van az mégis, hogy mindenki -még a férfiak is- ide jönnek és segítséget kérnek a legegyszerűbb dolog helyett? Erre keresem a választ.

Alapvetően egy büszke nő vagyok, mindig is az voltam. Hogy lettem ilyen? Magam sem tudom. Fogalmam sincs, mi hozta ki ezt belőlem. Talán azt hittem ilyenek az igazi nők? Most, az elmúlt hetekben gondolkoztam el rajta... Tényleg jobb szenvedni, találgatni, vadidegeneket kérdezgetni, olyanokat, akiknek fogalmuk sincs a kialakult helyzetről? Hiszen minden történést aprólékosan senki sem fog tudni leírni, és mi, a fórumhoz szólók, látni sem fogjuk azokat az apróbb mozzanatokat, amik talán az ügy szempontjából fontosak.

Mi lenne a legegyszerűbb? Nem az, ha a találgatás helyett odaállnánk a Kedvesünk elé, és tisztáznánk a helyzetet? Mennyivel jobb fikciókat gyártani? Ez lenne az fene nagy női büszkeség? És ettől engem jobban fog értékelni a másik, ha nem kérdezek rá, csak némán szenvedek magamban? Ettől leszek NŐ?

Az élet amúgy sem egyszerű és mi még jobban megbonyolítjuk. Találgatunk, hülyeségeken morfondírozunk és másokat kérdezünk, talán éppen azért, hogy pozitív visszaigazolást kapjunk a butaságunkra.
Miért ne emelhetnénk fel a telefont, miért ne írhatnánk sms-t vagy e-mail-t, miért ne kereshetnénk fel azt, akit szeretünk, és aki egyedüliként tudja a választ minden kérdésünkre?
Nem attól leszek nő, hogy hallgatásba burkolózom, szenvedek, mert nem vagyok biztos a másik szerelmében, érzéseiben. Attól vagyok nő, hogy szeretem azt az illetőt, akár viszont szeret, akár nem. Attól vagyok nő, hogy van egy női énem és folyamatosan ezt sugárzom ki. Ettől leszek vonzó, nem a vadidegeneknek feltett kérdésektől, nem az idegőrlő várakozástól. Ez nem női büszkeség! Ez annak az eszement elferdítése. Én mondom, aki világéletében egy büszke nő volt!

Mi történne, ha szeretnénk annyira önmagunkat, hogy nem hagynánk szenvedni, nem találgatnánk, és nem nyitnánk fórumokat azért, hogy egy elképzelt dologról mások véleményét kérdezzük? Mi történne, ha bíznánk abban, hogy az a férfi becsülni fog bennünket azért, hogy odaállunk elé és elmondjuk, mit érzünk és meg fog tisztelni minket a bennünk felmerülő kérdések megválaszolásával?

Ezen gondolkoztam, majd csaknem 6 hónap után ráírtam valakire, akit a mai napig nem tudtam elfelejteni, akivel kapcsolatban megválaszolatlan kérdéseim voltak, akit csaknem 2 éven keresztül odaadóan szerettem. Nem tértem rá rögtön a kérdéseimre, hiszen úgy éreztem, kell egy kis bevezetés. Úgy gondoltam, hogy mint minden szövegszerkesztésnél, megadom a témát és majd jól felkeltem a figyelmét. :D Sikerült, kisvártatva meg is érkezett a válasz, elindult köztünk egy kommunikáció. Megtudtam, hogy még mindig szeret, hogy Ő sem tudott túllépni azon, ami történt... Pár e-mail után rátértem a lényegre. Elmondtam, mennyire szeretem és feltettem magam módján a kérdéseimet. Ennek holnap lesz egy hete. A mai napig nem kaptam választ, de már nem is várok. Azonban, ha jól belegondolok, mégiscsak megkaptam.

Rosszabb lett? Dehogy! Sőt, sokkal jobb! Enged továbblépnem, nem fog megakadályozni abban, hogy tudjak ismerkedni. Le tudom zárni a múltat, ismét felépítem magamat, és újratervezem az életemet.

"A múlton rágódni felesleges időpocsékolás. Sok ember aprólékosan elemzi a vele történteket, újra és újra visszatér az időben egy adott cselekményhez és próbálja megérteni, feldolgozni. Észre sem veszi, hogy a múltban ragadt, amin ráadásul már úgysem tud változtatni, míg a jelen, amely meghatározhatná és jobbá tehetné a jövőjét is, elsuhan mellette a maga lehetőségeivel és szépségeivel együtt. A múltat okolják nyomorúságos életükért, pedig ott a jelen, és majdan a jövő, mindent elölről kezdhetnének. A holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba. Nem szabad hátrafelé nézni. Minek is kellene?! Hiszen az élet soha nem néz hátra. Csak halad előre... Nem igaz, hogy a múltunk határoz meg bennünket. Hanem az, akik még a jövőben lehetünk, s mindenekelőtt az, hogy az adott pillanatban, a jelenben kik vagyunk."
Szalai Vivien

Biztos felmerül bennetek a kérdés: Ha túl tudom tenni magam rajta, akkor szerettem egyáltalán? Igen, szerettem és ez így van a mai napig. Azt hittem, hogy Ő számomra az igazi. Nemcsak hogy szerettem, minden porcikámmal odáig voltam érte. Szerettem az érzékenységét, az odaadását, azt, hogy figyelmes volt, humoros, de a legjobban azt, ahogyan bánt a Fiammal. És még sorolhatnám...
Meglepett, hogy válasz nélkül hagyott, de mint említettem, számomra ez is válasz. Kívánom, hogy tudjon túllépni ezen az egészen, hogy ne hibáztasson, leljen megnyugvásra és találja meg azt a nőt, akivel megértik egymást! LÉGY NAGYON BOLDOG RAFI! :)
Én is azon leszek, hogy továbblépjek. Őszintén úgy érzem, még mindig ezerszer jobb egy határozott "nem", mint heteken, hónapokon, éveken keresztül bizonytalanságban élni. Inkább járok a fényben, mint kétségek között a sötétségben!

No, és persze a válasz! A büszkeség a szerelemben a legnagyobb ostobaság! Nem érzem magam kevésbé nőnek, kevésbé szerethetőnek azért, mert nem kombináltam, nem írtam ki topicot, nem tettem fel kérdéseket nektek, nem pörögtem túl, hanem egyszerűen elmondtam Neki, mit érzek, és rákérdeztem kettőnkre. A történtek fényében ma másképp tennék? Dehogy! :)
Gondoljatok csak bele! Mi van akkor, ha válasz "igen"?

A szerelem:
"Lehetetlen." - mondta a büszkeség.
"Kockázatos." - mondta a tapasztalat.
"Képtelenség." - mondta az ész.
"Adj neki egy esélyt!" - súgta a szív.

Azért, hogy sikerült idáig eljutnom, köszönettel tartozom Kriszta773-nak. A támogatása nélkül biztos nem ment volna! Köszönöm! :)






Légy hálás a kihívásokért, amik elé az élet állított, mert mindig arra ösztönöztek, hogy fejlődj. A kihívások által lépsz ki komfort zónádból, általuk válsz többé. Hisz a siker ott kezdődik, ahol átléped a saját magad és mások által állított korlátokat. Mindezek segítettek hozzá, hogy ma az légy, aki, és egyszer azzá válj, akinek lenned kell. Folyamatosan fejlődő emberi lénynek
 
 
0 komment , kategória:  Érdekességek  
Egy érdekes történet...
  2015-02-03 21:35:28, kedd
 
  Egy érdekes történet...

A cikkem egy olyan szerelemről szól, amely hosszú idők után beteljesülni látszik, végre valahára. Sok mindent kiálltunk már egymással, sokat küzdöttünk azért, hogy itt tartsunk, ahol most. Nem tagadom, tény és való, hogy nem volt egyszerű. Sok vitával járt, mind egymás közt, mind a családi is baráti körömben, hisz voltak, akik nagyon nagyon ellenezték ezt a kapcsolatot és azt mondták, semmi értelme, hagyjam az egészet a francba... úgysem lesz ebből semmi, és majd nagyot fogok csalódni. Mindig mondtam nekik, hogy majd meglátjátok, és hogy ez a kettőnk dolga, ne üssétek bele az orrotokat! Aztán telt az idő és ők is belátták, hogy tévedtek és elfogadták ezt a kapcsolatot... én pedig tudom, hogy nagyon jól tettem, hogy kiálltam a szerelmem mellett és jó választás volt, amikor beleszerettem halálosan... :-))


Nem is tudom, miért vetemedtem erre, hogy leírjam, de jó így kiadni magamból. Mindez, amit itt és most elkezdek leírni, talán lesz, akinek majd hihetetlen lesz, pedig minden így történt...

Minden 2006. november 11-én kezdődött... előző nap kötötték be nálunk az internetet. Másnap (11-én), én is neteztem, felmentem chatre, és azt sem tudom, hogy mi ütött belém akkor, mert én nem vagyok híve ennek a fajta ismerkedési módnak. Szóval felmentem és belépett hozzám valami idióta nevű pasi, akitől egyből megkérdeztem van-e msn-je. Gyorsan fel is vettem, és ő mikor belépett, azt kérdezte, hogy "ki ez a szép lány a képen?", mire mondtam , hogy ez volnék én. Sokat beszélgettünk, kora délutántól egész estig. Mikor búcsúztunk, elkérte a telefonszámomat. Megadtam, de ekkor még semmit sem reméltem, gondoltam, biztos csak illendőségből kérte el, úgysem fog hívni.

Másnap nekem egy versenytáncos versenyre kellett mennem, mivel jelölt voltam akkor egy elég nagy gálán. Aznap reggel írt egy sms-t ilyen szöveggel: ,,remélem emlékszel még rám és nem felejtettél el, sok sikert a mai napra". Meglepődtem, nem számítottam rá. Aznap sokat írt, este pedig szintén beszéltünk messengeren.

Teltek a napok, míg nem megbeszéltük, hogy találkozzunk, miért is ne?! Ő budapesti, én pedig zalaegerszegi... nagy volt a távolság, és nem jött össze a tali, legalább 3-4 szer megbeszéltük, de mindig közbejött valami, vagy neki, vagy nekem...

Elkeseredtem, hogy sosem fogom látni és soha nem lesz ebből találkozás. Szomorú voltam és csalódott. Nagyon megkedveltem őt és nagyon ragaszkodtam hozzá, szerettem szeretettel és kezdett számomra nagyon fontos lenni... hiányzott ha nem beszéltünk, hiányzott az sms, ha nem írt... furcsa volt, hogy nem is láttam, csak virtuálisan ismerem, és hogy akkor vajon miért ilyen fontos nekem?! Sokat gondolkoztam ezen, de aztán rájöttem, felesleges, erre választ úgysem kaphatok.

Egy nap újra megbeszéltük, hogy találkozunk. December 23-a volt a kitűzött nap. Ekkor már több mint 1 hónapja "ismertem". Reménykedtem, talán most összejön. Sikerült. Eljött a nagy nap... Hatalmas gőzerővel készültem rá, el is késtem mindjárt az első "randiról".
Mentem a megbeszélt helyszínre, amint megpillantottam, tudtam hogy Ő az. Felállt, és mint egy óriás (majdnem 2 m magas :-)), elmosolyodott és én is. Egy pillanatra megtorpantam. Csalódtam benne... a képeken nem ilyennek tűnt, az életben sokkal helyesebb! :-))) A szívem majd kiugrott a helyéről, és egy belső hang parancsolta, hogy menj már oda hozzá! Odaléptem, megölelt és adott puszit, bemutatkoztunk, elmentünk egy kicsit beszélgetni. Nagyon-nagyon zavarban voltam. Mondtam neki, hogy menjünk haza, van rá időnk. Elmentünk hozzánk, elkezdünk nézni egy filmet, de nagyon uncsinak bizonyult. ;)
Felhívtam a szobámba, (természetesen mielőtt bárki bármi rosszra gondolna, semmi rossz szándékom nem volt vele), ott még beszélgettünk, aztán rámnézett és megcsókolt... Abban a pillanatban megmozdult bennem valami, egy érzés... mintha beleszerettem volna abban a pillanatban... felkavarodott minden, de tudtam, ez a csók itt, most valaminek a kezdetét jelenti. Nagyon édes volt velem, de sajnos neki mennie kellett haza. Megbeszéltük, hogy találkozunk még. Szüleimnek bemutattam és nekik nagyon szimpatikus volt, de féltettek engem egy nagy csalódástól. A legszebb karácsonyi ajándékom volt ez, vagyis Ő. Boldog voltam nagyon. Hamarosan már olyan sms-eket kaptam, hogy nagyon hiányzok neki és hogy soha nem akar elveszteni. Kicsit megijedtem, hogy máris belémzúgott, de bennem is mentek végbe az érzések... talán magamnak sem ismertem be, hogy kezd ez több lenni, mint puszta szeretet. Pedig csak egyszer láttam.

2007. január 6-án újra találkoztam vele. Én utaztam el hozzá, féltem a szülei reakciójától, próbáltam minden szavamat kétszer meggondolni, mielőtt szólok. Nagyon kedvesek voltak az ősök :-)), és egyből le is tegeződtünk... túl sok volt nekem hirtelen.

Ekkor jött egy nagy szünet. A januári találkozás után csak múltak, múltak a napok, sőt a hetek, de nem történt semmi, csak sms-ek és az msn, a telefonálás. Nem találkoztunk, nem ment, ugyanis ő kézilabdázik elég magas szinten, és nem fértem bele az idejébe. Borzalmas volt. Aztán több mint 2 hónap után, itt a közelben, Csurgón volt meccse, elhatároztam, elmegyek megnézem és legalább így kicsit vele lehetek. Azon a napon, amikor mentem, megláttam, átölelt és magához szorított annyi idő után, rájöttem, hogy beleszerettem. Aznap kimondtam: ,,szeretlek!", pedig ekkor még csak harmadszorra láttam. És választ is kaptam rá: ,,Én is szeretlek, szerelemmel!" - kimondtuk... megkönnyebbültem...

Azóta már rengeteg minden történt, 2007 nyarán Siófokon voltam vele nyaralni, ahol a szerelmünk méginkább megerősödött abban a pár napban. Egyre többet találkoztunk. Nyár volt és élveztük egymás társaságát. Most már egész sokat tudunk talizni, ahhoz képest, hogy majdnem 300 km áll köztünk.

A megismerkedésünk óta eltelt 1,5 év. Boldog vagyok. Sokat tűrtem neki, sokszor sírtam miatta, sokszor volt, hogy megbeszéltük, találkozunk, és mindig közbejött valami. Türelmesek vagyunk egymással. Márciusban (idén) volt egy válságunk, de megoldottuk, túlléptünk rajta, hiszen a rossz időkben is szeretjük egymást és bizalommal fordulunk egymáshoz. Kihevertük és nagyon jó, hogy most itt tartunk.

2006. december 23-a óta ő a párom és bátran mondhatom, hogy nagyon boldog vagyok vele. Az életem azóta teljesen megváltozott, jó irányba szerencsére. Messze van, mégis soha se ő, se én nem kérdeztük még megy egymástól, hogy megcsal-e... bizalom... ez kellett ehhez. Ő is és én is maximálisan bízunk egymásban. Sokan naivnak tartanak, de nem foglalkozom velük, mert én ismerem őt, és tudom, hogy ha megcsalna, akkor szakítana velem, hiszen abban mi a jó, ha 300 km-re is van egy csaja... semmi. Akkor elhagyna azért a lányért, aki közelebb van. Természetesen van hogy féltények vagyunk, de szerintem ez simán belefér. A lényeg, hogy jól megvagyunk, mindent meg tudunk beszélni egymással, tudunk komolyak is lenni, de el is tudjuk magunkat engedni. Vele minden jó...

Szeptembertől úgy néz ki, megszűnik a távolság... én Budapestre megyek egyetemre, és akkor végre nem lesz többé távkapcs... egyre közelebb a nagy nap. A távolság próbáját kiálltuk, most jön az összeköltözés... azt mondta, ha ezt is kibírjuk, elvesz feleségül. :-))

Remélem, hogy a kapcsolatunk továbbra is ilyen harmonikus marad, mint most. Boldog vagyok, hogy ő az életem párja és hogy van nekem. Nem az számít, amikor sírtam miatta, az számít, hogy milyen boldog pillanatokat tudtam és tudok vele eltölteni és hogy ő az az ember, aki igazán BOLDOGGÁ TUD TENNI! Nem zavarnak a rosszindulatú megjegyzések, amikor valaki azt mondja, hogy mi értelme ennek, a lényeg, hogy boldogok vagyunk. A többi nem számít. Megvívtuk a távolság és egymás csatáit és nem ijedünk meg az újabb kihívásoktól sem. A szerelmünk végre, végre 100%-osan is beteljesülhet egy nagyon kicsi időn belül... már csak pár hónap, előtte még kinyaraljuk magunkat júliusban Görögországban, aztán augusztus közepén felköltözök Pestre. Már várom, szeretem őt, nagyon!

,,A távolság csak kérkedő ellenfeled, ha igazán tudsz szeretni, legyőzheted!"




 
 
0 komment , kategória:  Érdekességek  
Szép estét
  2015-02-03 21:32:44, kedd
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Érdekességek  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2015.01 2015. Február 2015.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
232425262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 234 db bejegyzés
e év: 2826 db bejegyzés
Összes: 12707 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 544
  • e Hét: 6866
  • e Hónap: 37341
  • e Év: 461020
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.