|
2015-04-17 18:30:30, péntek
|
| |
| |
PETŐFI SZERELMI KÖLTÉSZETE
Petőfi Sándor a magyar romantika korának egyik legjelentősebb életművét hozta létre. Irodalmunkra mindeddig a legnagyobb hatást gyakorolta, nevét, legalább néhány versét minden magyar ismeri. Művészete a romantika kiteljesedését , de egyben annak meghaladását is jelentette. Új irodalmi ízlést honosított meg, kitágítja a líra témakörét, új műfajokat teremt. Jellemző értékrendje, életének két mozgatórugója, célja kapcsolódik tömör egyszerűséggel a Szabadság, szerelem c. versében. Életénél becsesebb a szerelem, a szerelemnél is értékesebb a szabadság.
Költészetében összekapcsolódik a hazafiság, szerelem, a táj és a népi élet ábrázolása.
Petőfi szerelmi lírájának költészete - a szabadságeszmény jegyében - a romantikus személyiség legbensőbb tartalmait mutatja meg. A többnyire életrajzi hitelességű élmények nyomán megalkotott udvarló és hitvesi költészet a szerelmet a szabadsághoz hasonlóan magasabb rendű létformának, eszményi állapotnak érzékelteti. Szerelmi költészetének három múzsája volt. Közülük az első Csapó Etelke volt, majd a Mednyánszky Bertához írott versek, végül a legnagyobb szerelme felesége, Szendrey Júlia ihlette versek.
A BETEGSÉGGEL SZOMSZÉD A HALÁL...
A betegséggel szomszéd a halál...
Gyógyulj meg édes, szép menyasszonyom!
Mivé leszek, ha ajkaid helyett
Fejfádat csókolok?
Itt hagynál engem? engem! és miért?
Hogy minél elébb föl az égbe menj?
Szebb lesz neked, szebb lesz velem a föld,
Mint nélkülem a menny. -
Ne vedd el tőlem, oh sors, hívemet...
Megénekeltem már egy holt leányt...
Ne kivánd, hogy két koporsó közé
Szoruljak, ne kivánd!
Hagyd meg nekem, sors, hagyd meg őt nekem!
Hisz ő a díj egy olyan életért,
Amely beillik kárhozatnak is,
Ha nem nyer semmi bért.
Ő mennyországom, földi örömem,
Földi virágom, égi csillagom,
Ő a mindenség reám nézve... én
Oda nem adhatom.
Vagy vidd el őt, kegyetlen hatalom,
Vidd el, ha róla így határozál...
Egy tőr megnyitja szívem ajtaját,
S lelkem utánaszáll.
Szatmár, 1847. július 14-27
A CSILLAGOS ÉG - Részlet
...A szerelem mindent pótol, s a szerelmet
Nem pótolja semmi.
Szatmár, 1847. augusztus
EZ A VILÁG AMILYEN NAGY...
Ez a világ amilyen nagy,
Te, galambom, oly kicsiny vagy;
De ha téged birhatnálak,
A világért nem adnálak!
Te vagy a nap, én az éjjel,
Teljes teli sötétséggel;
Ha szivünk összeolvadna,
Rám be szép hajnal hasadna!
Ne nézz reám, süsd le szemed –
Elégeti a lelkemet!
De hisz úgysem szeretsz engem,
Égjen el hát árva lelkem!
Pest, 1844. június.)
FA LESZEK, HA...
Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy...
Csak hogy lényink egyesüljenek. 
Ha, leányka, te vagy a mennyország:
Akkor én csillaggá változom.
Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy
Egyesüljünk) én elkárhozom.
Szalkszentmárton, 1845
Petőfi Sándor Fa leszek (Janza Kata-Forgács Péter)
Link
Szeleczky Zita: Fa leszek, ha fának vagy virága
Link
HOL VAGY TE, RÉGI KEDVEM?
Hol vagy te, régi kedvem?
Te pajkos, vad fiú!
Fölválta lyánytestvéred,
A szótlan, méla bú.
Játékszered volt szívem,
Hová nem hordozád!
Nyilként rohanva, vitted
A nagy világon át,
Míg végre megbotlottál,
Egy sírhalom fölött
S estedben a játékszer,
Szivem, kettétörött.
Pest, 1845. január
IDE, KISLYÁNY...
Ide, kislyány, ide hozzám, egy szóra,
Vagy ha tán jobb neven veszed: egy csókra,
Azt sem bánom, ha kettő lesz belőle,
De még ez is, ha ugy tetszik, pengőbe'.
Jer ide már, jer ide már, ha mondom,
Ne légy olyan akaratos, galambom!
Eszem azt a képmutató szivedet,
Ugyis tudom, hogy a csókot szereted.
Mit beszélsz, hogy nem értesz te hozzája?
Kopasz mentség! megtanítlak én rája,
Megtanítlak amugy hirtelenében,
Mert nekem ez már régi mesterségem.
Mestere voltam már gyerekkoromba',
Lesbe álltam amott a kis ajtóba,
Ha jöttek az iskolából a lyányok,
Kiugrottam, csókkal estem utánok.
Add ide hát azt a piros kis szádat,
Most láttam az ólba menni anyádat,
Tudod, soká szedi össze a tojást,
Addig akár agyoncsókoljuk egymást!
Pest, 1847. január
ITT BENN VAGYOK A FÉRFIKOR NYARÁBAN...
Itt benn vagyok a férfikor nyarában,
Az ifjuságnak eltűnt tavasza,
Magával vitte a sok szép virágot,
A sok szép álmot, amelyet hoza,
Magával vitte a zengő pacsírtát,
Mely fel-felköltött piros hajnalon...
Milyen sötét vón a világ, az élet,
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!
Elszállt az égről a piros sugár és
Elszállt a földről a dalos madár,
Üres fészkébe énekelni a bús
Szellő vagy a haragos vihar jár:
Ábrándaimnak száraz erdejében
Csörög, csörög már s nem susog a lomb...
Milyen sötét vón a világ, az élet,
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!
Az ég arany hajnalcsillagja s a föld
Ezüst harmatja mind, mind elvesze,
Letörlé őket kérlelhetlenűl a
Rideg valóság szigorú keze;
Felhők borongnak, s rekkenő meleg van,
A gondok fojtó levegője nyom...
Milyen sötét vón a világ, az élet,
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!
Regényes bércek kősziklái közt folyt
Csengő morajjal egy tündér patak,
Dicsvágy patakja! ajkaim belőle
Sok boldogító mámort ittanak.
Foly még ma is, de más igyék vizéből,
Én nem iszom, többé nem szomjazom...
Milyen sötét vón a világ, az élet,
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!
Ha elfordúlok enmagamtul és mint
Polgár végigtekintem a hazát,
Szemem megromlott satnya ivadékot,
Egy pusztulásnak indult népet lát.
Karom feszűl, szivem tombol! mi haszna?
Mást nem tehetek, csak sirathatom...
Milyen sötét vón a világ, az élet,
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!
Szeress, szeress, mint én szeretlek téged,
Oly lángolón, oly véghetetlenűl,
Áraszd reám a fényt s a melegséget,
Mely isten arcáról szivedbe gyűl;
Az a te szíved egyetlen világom,
Nappal napom és éjjel csillagom...
Milyen sötét vón a világ, az élet,
Ha nem szeretnél, fényes csillagom!
Pest, 1848. szeptember
Petőfi Sándor: Itt benn vagyok a férfikor nyarában /Papp János/
Link
JÚLIÁHOZ
Piros orca, piros ajkak,
Barna fürtök, barna szem,
És ez arcon és e szemben
Mennyi lélek, istenem!
Óh, ha birhatnám e lelket,
Ezt a lelkes kisleányt!
Szólj, leányka, mondd, hogy téged
A szerelem még nem bánt.
Nem, nem! Azt mondd, hogy szeretsz már.
Mondd, hogy engemet szeretsz,
És ez a szó életemnek
Egy új teremtője lesz.
Én szeretlek, és szerelmem,
E végtelen áradat,
Mint a földet az özönvíz,
Eltemette multamat.
Nem tudom, mi voltam eddig,
Ámde azt sem, mi leszek;
Tőled függ, hogy sötét árnyék
Vagy fényes sugár legyek.
Mit határzasz?... Már látásod
Megépíté mennyemet;
Oh leányka, ezt a mennyet
Nem szabad ledöntened.
Im, letérdelek előtted
S esdve nyujtom föl karom;
Vonj föl engem kebeledre,
Vagy borúlj rám, angyalom.
KÉRDEZD: SZERETLEK-E
Kérdezd: szeretlek-e? s megmondom én, hogy
Szeretlek, mert ezt mondhatom;
De oh ne kérdezd: mennyire szeretlek?
Mert én azt magam sem tudom!
Azt tudni csak, hogy mély a tengerszem,
De milyen mély? nem tudja senki sem.
Mondhatnék esküt, hosszu és nagy esküt,
Az ég felé tartván kezem,
Hogy szívem minden dobbanása érted
És egyedűl érted leszen,
Hogy öröklámpa benne a hüség,
Mely még ott lenn a föld alatt is ég.
S mondhatnék átkot, hosszu és nagy átkot,
Mely, mint a villám, érjen el,
S égesse, tépje lelkemet legmélyebb
Pokolba mártott körmivel,
Ha elfeledlek téged, kedvesem,
Sőt ha rólad csak megfeledkezem.
Nem mondok esküt és átkot. Jaj annak,
Jaj, akit ez tart vissza csak.
Én eskü s átok nélkül is örökre
Lelkem lelkében tartalak,
Ott fogsz te állni magas-fényesen,
Mint a tejút a legmagasb egen.
S örök hűségem, oh ez a hüség is
Még a te érdemed csupán;
Hogy szerethetne mást többé, akit te
Megszeretél, dicső leány?
Ki egyszer már a mennybe szállt vala,
Nem látja azt a föld többé soha!
Pest, 1847. június 14-30.
LENNÉK ÉN FOLYÓVÍZ...
Lennék én folyóviz,
Hegyi folyam árja,
Ki darabos utját
Sziklák között járja...
De csak ugy, ha szeretőm
Kis halacska volna,
Habjaimban úszna föl s le
Vígan lobickolva.
Lennék vad erdő a
Folyó két oldalán,
Fergetegekkel a
Harcot kiállanám...
De csak ugy, ha szeretőm
Kis madárka volna,
Bennem ütne fészket és ott
Ágamon dalolna.
Lennék váromladék
A hegy legtetején,
Bús pusztulásomat
Venném csak könnyedén...
De csak ugy, ha szeretőm
Ott a repkény volna,
Elnyuló zöld karjaival
Homlokomra folyna.
Lennék kicsiny kunyhó
A rejtett völgybe' lenn,
Eső vágta sebbel
Szalmafödelemen...
De csak ugy, ha szeretőm
Bennem a tűz volna,
Tűzhelyemen lassacskán, de
Nyájasan lobogna.
Lennék felhődarab,
Összetépett zászló,
A vadontáj fölött
Fáradtan megálló...
De csak ugy, ha szeretőm
Az alkonyat volna,
Búshalovány arcom körül
Pirosan ragyogna.
Szalonta 1847. június 1-10.
MI A SZERELEM?
Süldő poéták, bikficek,
Ugyan ne csiripeljetek
A szerelemről! kérlek szépen
Az emberiség szent nevében,
Melyet kínpadra vonni vétek,
Kérlek, hogy azt ti ne tegyétek.
Tudjátok: melyik fán terem,
Milyen madár a szerelem?
A kotyvaszték, mit fejetek
Rossz bögréjében főztetek,
A sóhajtások galuskája
Pityergések levébe hányva,
Epedéssel megsáfrányozva
Vagy kakasdühhel megborsozva,
Oh én szerelmes istenem,
Ez még korán sem szerelem!
Még várjatok, kis bikficek,
Kissé nagyobbat nőjetek,
Hogy a szerelmet ismerjétek
És azt megénekelhessétek. -
Viselni hosszú éven át
A szívben a kétség nyilát,
Teremteni legmelegebb
Vérünkből szép reményeket,
Csak azért, hogy meghaljanak,
Hogy minden istenadta nap
Legyen egy-egy kedves halottunk,
Kit kínosan kell megsiratnunk;
A rágalomnak óriási
Kígyófarkával szembeszállni,
Eltűrni oly bántalmakat,
Mit megtorolni nem szabad,
Mert kedvesünk azé, ki bánt,
Aztán elvenni a leányt,
Eldobni érte szabadságunk,
Mely legimádottabb sajátunk,
S fölvenni a könnyű szabadság
Helyett az élet súlyos gondját,
Dolgozni napok s éjeken,
Hogy ételünk s ruhánk legyen;
S ha feleségünk tán szeszélyes,
Magunkat szabni szeszélyéhez,
Hogy már ha kell örömtelennek
Lenni egyik vagy más életnek,
Mienk legyen örömtelen...
Lássátok, ez a szerelem! 
Koltó 1847. október
Petőfi 1847. októberében, friss házasként Koltón írta ezt a talán kevésbé ismert, ritkábban idézett versét. Talán nem olyan szép, mint a Szeptember végén, de nagyon tanulságos: hogy mit is mond ő maga, fiatal korához képest megható, mély bölcsességgel...
Szerintem tanítani lehetne: tanulhatunk belőle Petőfitől, Petőfiről. A mű két részből áll: először a csipkelődő, szókimondó stílusában kipellengérezi a fűzfapoétákat. Ellenszenves lenne e hang, ha nem ő írta volna. Neki azonban megbocsátjuk. Aztán hangnemet vált, "könnybe mártott tollal" folytatja: őszinte vallomásban tárulkozik ki, mintegy illusztrálva a gondolatot, hogy "akkor is sírunk, ha nevetünk", és hogy: "a szeretet nem elvárás, hanem vállalás".
MINEK NEVEZZELEK?
Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnák először...
E csillagot,
Amelynek mindenik sugára
A szerelemnek egy patakja,
Mely lelkem tengerébe foly -
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha rám röpíted
Tekinteted,
Ezt a szelíd galambot,
Amelynek minden tolla
A békeség egy olajága,
S amelynek érintése oly jó!
Mert lágyabb a selyemnél
S a bölcső vánkosánál -
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha megzendűlnek hagjaid,
E hangok, melyeket ha hallanának,
A száraz téli fák,
Zöld lombokat bocsátanának
Azt gondolván,
Hogy itt már a tavasz,
Az ő régen várt megváltójok,
Mert énekel a csalogány -
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha ajkaimhoz ér
Ajkadnak lángoló rubintköve,
S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
Mint hajnaltól a nappal és az éj,
S eltűn előlem a világ,
Eltűn előlem az idő,
S minden rejtélyes üdvességeit
Árasztja rám az örökkévalóság -
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek?
Boldogságomnak édesanyja,
Egy égberontott képzelet
Tündérleánya,
Legvakmerőbb reményimet
Megszégyenítő ragyogó valóság,
Lelkemnek egyedűli
De egy világnál többet érő kincse,
Édes szép ifju hitvesem,
Minek nevezzelek?
Pest, 1848. január
Petőfi Sándor - Minek nevezzelek? /Elmondja: Cserhalmi György/
Link
PACSÍRTASZÓT HALLOK MEGINT
Pacsírtaszót hallok megint!
Egészen elfeledtem már.
Dalolj, tavasznak hírmondója te,
Dalolj, te kedves kis madár.
Oh istenem, mi jólesik
A harci zaj után e dal,
Mikéntha bérci hűs patak füröszt
Égő sebet hullámival.
Dalolj, dalolj, kedves madár,
Eszembe hozzák e dalok,
Hogy nemcsak gyilkos eszköz, katona,
Egyszersmind költő is vagyok.
Eszembe jut dalodrul a
Költészet és a szerelem,
Az a sok jó, mit e két istennő
Tett és még tenni fog velem.
Emlékezet s remény, ez a
Két rózsafa ismét virít
Dalodra, és lehajtja mámoros
Lelkem fölé szép lombjait,
És álmodom, és álmaim
Oly kedvesek, oly édesek...
Terólad álmodom, hív angyalom,
Kit olyan híven szeretek,
Ki lelkem üdvessége vagy,
Kit istentől azért nyerék,
Hogy megmutassa, hogy nem odafönn,
De lenn a földön van az ég.
Dalolj, pacsirta, hangjaid
Kikeltik a virágokat;
Szivem mily puszta volt és benne már
Milyen sok szép virág fakad.
(Betlen, 1849. március 8.)
Petőfi mint tudjuk, részt vett a szabadságharcban. A dátum jelzi a költemény keletkezésének körülményeit, helyét, idejét. A veszély közepette, a csatazaj egy kis szünetében a tavaszt köszöntő pacsirtaszó hallatára támad fel a költő lelkében a szerelem és az édes dal vágya. Elégikus sóhajjal idézi meg egy metaforikus képben a "költészet és a szerelem" istennőit.
Nem az elmúlás hangulata hallatszik ki a versből, hanem az otthontól, a kedvestől való búcsú fájdalma, a távollét miatti hiánya. A remény hangján fordul lelke üdvösségéhez, feleségéhez. Hiszi, hogy a szörnyű időkben a szerelem megtartó ereje hatalmasabb lehet az elmúlásnál.
RESZKET A BOKOR, MERT...
Reszket a bokor, mert
Madárka szállott rá.
Reszket a lelkem, mert
Eszembe jutottál,
Eszembe jutottál,
Kicsiny kis leányka,
Te a nagy világnak
Legnagyobb gyémántja!
Teli van a Duna,
Tán még ki is szalad.
Szivemben is alig
Fér meg az indulat.
Szeretsz, rózsaszálam? 
Én ugyan szeretlek,
Apád-anyád nálam
Jobban nem szerethet.
Mikor együtt voltunk,
Tudom, hogy szerettél.
Akkor meleg nyár volt,
Most tél van, hideg tél.
Hogyha már nem szeretsz,
Az isten áldjon meg,
De ha még szeretsz, úgy
Ezerszer áldjon meg!
Pest, 1846.
Petőfi Sándor: Reszket a bokor mert ...
Link
Ádiii - Reszket a bokor, mert... [Petőfi Sándor]
Link
SOHASEM VOLT AZ SZERELMES...
Sohasem volt az szerelmes, aki
Mondja, hogy rabság a szerelem.
Szárnyat ád ő, és nem rabbilincset,
Szárnyat ád ő... azt adott nekem.
S a madárnak nincsen olyan szárnya,
Mint minőt a szerelem növeszt.
El sem kezdem oly parányisággal,
Mint a föld, hogy átröpüljem ezt.
Szállok én az angyalok kertébe,
Föl az égre, pillantás alatt,
S koszorúba fűzöm ott e kertnek
Lángrózsáit, a csillagokat.
Majd ez égi fény borít el, majd az
Alvilágnak éjszakája föd...
Szállok és egy pillanatban látok
Istent s mennyet, poklot s ördögöt.
Nincsen itt tér, nincsen itt időköz,
Hogyha szárnyam fölkerekedik;
A világnak megteremtésétől
Szállok a végső itéletig.
S így ha mennyet és poklot bejárok:
A pokolban ami gyötrelem
És a mennyben ami üdvesség van,
Egy percben mindazt átérezem.
Szalkszentmárton, 1845. aug. 20. - szept. 8. között
SZABADSÁG, SZERELEM!
Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.
(Pest, 1847. január 1.)
SZÁZ ALAKBA... - Részlet
...Ím szerelmem ekkép változik, de
soha meg nem szűnik mindig él,
S nem gyöngül, ha néha szelídebb is...
Gyakran csendes a folyó, de mély!
Szalkszentmárton, 1845. aug. 20. - szept. 8. között
SZEMEK, MINDENHATÓ SZEMEK!
Szemek, mindenható szemek!
Ne nézzetek, ne nézzetek
Reám oly hidegen, oly hidegen;
Megöltök, ez halál nekem.
Halál nekem!
Vagy, oh mindenható szemek!
Csak öljetek meg, öljetek;
Aztán mosolygjatok, mosolygjatok,
S én újolag föltámadok,
Föltámadok!
Pest, 1844. november
SZEPTEMBER VÉGÉN
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
Koltó, 1847. szeptember.
Petőfi Sándor: Szeptember végén (előadja Latinovits Zoltán)
Link
A SZERELEM, A SZERELEM...
A szerelem, a szerelem,
A szerelem sötét verem;
Beleestem, benne vagyok,
Nem láthatok, nem hallhatok.
Őrizem az apám nyáját,
De nem hallom a kolompját;
Rá-rámegy a zöld vetésre,
Hej csak későn veszem észre.
Telerakta édesanyám
Eleséggel a tarisznyám;
Elvesztettem szerencsésen,
Lesz módom a böjtölésben.
Édesapám, édesanyám,
Ne bizzatok most semmit rám,
Nézzétek el, ha hibázok –
Tudom is én, mit csinálok!
Székelyhíd, 1843. november 4-24-e között.
SZERETLEK, KEDVESEM! 
Szeretlek kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Szeretem azt a kis
Könnyü termetedet,
Fekete hajadat,
Fehér homlokodat,
Sötét szemeidet,
Piros orcáidat,
Azt az édes ajkat,
Azt a lágy kis kezet,
Melynek érintése
Magában élvezet,
Szeretem lelkednek
Magas repülését,
Szeretem szivednek
Tengerszem-mélységét
Szeretlek, ha örülsz
És ha búbánat bánt,
Szeretem mosolyod,
S könnyeid egyaránt,
Szeretem erényid
Tiszta sugárzását
Szeretem hibáid
Napfogyatkozását,
Szeretlek kedvesem, 
Szeretlek tégedet,
Amint embernek csak
Szeretnie lehet.
Kívüled rám nézve
Nincs élet nincs világ,
Te szövődöl minden
Gondolatomon át,
Te vagy érzeményem
Mind alva, mind ébren,
Te hangzol szívemnek
Minden verésében,
Lemondanék minden
Dicsőségrül érted
S megszereznék
Minden dicsőséget,
Nekem nincsen vágyam,
Nincsen akaratom,
Mert amit te akarsz
Én is azt akarom,
Nincs az az áldazat,
Mely kicsiny ne lenne
Éreted hogyha te
Örömet lelsz benne,
S nincs csekélység, ami
Gyötrelmesen sért,
Hogyha te fájlalod
Annak veszteségét,
Szeretlek tégedet, 
Mint ember még soha,
Sohasem szeretett!
Oly nagyon szeretlek,
Hogy majd belehalok,
Égy személyben minden,
De mindened vagyok,
Aki csak szerethet,
Aki csak él érted:
Férjed, fiad, atyád,
Szeretőd, testvéred,
És egy személybe te
Vagy mindenem nekem:
Lányom, anyám, húgom,
Szeretőm, hitvesem!
Szeretlek szívemmel,
Szeretlek lelkemmel,
Szeretlek ábrándos
Örült szerelemmel!...
És ha mindezért jár
Díj avagy dicséret,
Nem engem illet az,
Egyedül csak téged,
A dicséretet és
Díjat te érdemled,
Mert tőled tanultam
Én e nagy szerelmet!
Debrecen, 1848 November
Petőfi Sándor - Szeretlek, kedvesem
Link
A VIRÁGNAK MEGTILTANI NEM LEHET...
A virágnak megtiltani nem lehet,
Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet;
Kikelet a lyány, virág a szerelem,
Kikeletre virítani kénytelen.
Kedves babám, megláttalak, szeretlek!
Szeretője lettem én szép szemednek -
Szép lelkednek, mely mosolyog szelíden
Szemeidnek bűvös-bájos tükrében.
Titkos kérdés keletkezik szívemben:
Mást szeretsz-e, gyöngyvirágom, vagy engem?
Egymást űzi bennem e két gondolat,
Mint ősszel a felhő a napsugarat.
Jaj ha tudnám, hogy másnak vár csókjára
Tündér orcád teljében úszó rózsája:
Bujdosója lennék a nagy világnak,
Vagy od'adnám magamat a halálnak.
Ragyogj reám, boldogságom csillaga!
Hogy ne legyen életem bús éjszaka;
Szeress engem, szívem gyöngye, ha lehet,
Hogy az isten áldja meg a lelkedet.
Debrecen, 1843
Papp Zoltán - A virágnak megtiltani nem lehet...
Link
VÁLASZ KEDVESEM LEVELÉRE - Részlet
/Petőfi Sándornak egy ismeretlen költeménye/
"Im, szerelmem ekkép változik, de
Soha meg nem szűnik, mindig él,
S nem gyöngül, ha néha szelidebb is...
Gyakran csendes a folyó, de mély!
...Sőt kedvesebbé tesz a tudat,
Hogy aki mély és nagy tenger lehetnél,
Csak mint kicsiny kis harmatcsepp ragyogsz
A szerénységnek rózsalevelén."
SZERELMI VALLOMÁS
,,Dicső, dicső leány! Téged kerestelek ifjúságom kezdete óta. Odamentem minden hölgyhöz, leborultam mindenik előtt, és imádtam. Azt gondoltam, hogy te vagy. Midőn már térdeltem, akkor láttam, hogy nem te vagy az, hogy az igaz isten helyett bálványt imádok, s fölkeltem és továbbmentem. Végre megtaláltalak. Te vagy az édes csepp, ki meggyógyítod lelkemet, melyet méregkeverő sorsom oly sokáig öldökölt a kárhozat italával. Hála Istennek, még nem jött későn az ellenméreg"
Így szólt Petőfi heves szerelmi vallomása leendő feleségéhez, Szendrey Júliához 1847. május 26-án.
"Tudom azt, hogy a világra
Egy nap süt le melegen,
S ez a nap nem fönn az égben,
Hanem lenn a szív mélyében
Van, s e nap a szerelem."
Petőfi Sándor
...... ......
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Petőfi Sándor |
|
|
|
|
|
Offline
