|
1/9 oldal
|
Bejegyzések száma: 80
|
|
|
|
2015-05-12 17:06:04, kedd
|
|
|
Osvát Erzsébet:
Pipacs
Piros selyem, sapkát visel,
barátkozik mindenkivel.
Táncba megy a kósza széllel,
súg-búg sok-sok testvérével.
A pillangókat elaltatja,
mintha volna édesanyja.
Nézd csak, nézd csak
szelíd szemét, szinte, szinte repes feléd.
|
|
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
2015-05-12 17:03:29, kedd
|
|
|
Vas István: Mikor a rózsák nyílni kezdtek
Emlékszel? amikor a rózsák nyílni kezdtek,
Már nem voltunk fiatalok-
Házunk körül virágzó sírkeresztek,
Szívünkben sok friss halott.
Tudtuk, hogy a boldogság lopott jószág,
Akkor is, ha férj-feleség
Nézi, hogy bomlanak bokron a babarózsák,
Fogják egymás kezét.
Sok hajszálad lett ősz épp abban az évben-
Emlékszel? volt is oka.
De ami fekete maradt, még feketébben
Ragyogott, mint valaha.
Szemedbe, a töretlen csodájú, vad tükörbe
Tört fényeket rejtett a rémület,
És zavarosabb lett tiszta, haragos zöldje
S attól lett édesebb.
Újjongó áhitattal ébredtünk reggelente,
Te a kertre, én tereád-
Ez az öreg nyarunk szelíden betemette
Velencét s Angliát.
Mint furcsa ráadást vagy szeszélyes messzeséget
Kezdtük nézni a holnapot-
Ez volt az a nyár, mikor a tél szele szíved
Koszorújába kapott.
Volt vidámabb nyarunk s merészebb azelőtt,
De emlékszel? ez volt a legszebb.
Némán kertünkbe hajoltak a szomszéd temetők,
Mikor a rózsák nyílni kezdtek.
|
|
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
2015-05-12 17:01:07, kedd
|
|
|
Juhász Gyula: Vidéki napraforgó
Öreg kert mélyén láttam őt
Tikkasztó nyár fülledt delén.
A vén kert mindig naptalan,
S ő csöndesen csak várt szegény.
Várta az istent, a napot,
Felé fordulni úgy akart,
De hasztalan. Magányosan
És mindig naptalan maradt.
Így néztem őt testvér gyanánt
Fájdalmasan, vén kert előtt,
Vén kert előtt fájdalmasan,
Magányosan úgy néztem őt.
|
|
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
2015-05-12 16:58:43, kedd
|
|
|
Hárs László : Miért piros a pipacs?
Hol volt, hol nem volt, valaha égen, régi időkben volt egyszer egy szántóföld.
Szántóföld szélén, ároknak partján tengődött egy szál haloványkék pipacs.
Úgy ám, haloványkék! Mert akkoriban, réges-régen, az az első szál pipacs, amely kidugta fejét a földből,
haloványkék szirmokat tárt a nap felé, s ki tudja, tán mindmáig haloványkék is marad,
ha nem esik meg az eset, amelyet most elmondani készülök, de megesett, meg bizony, s így esett...
Úgy esett, hogy az a pipacs széttekintett a világban, megfürdött a napsugárban,
s gyöngéd szirmait kitárva így sóhajtott a hév nyárba:
"Be szépséges szép világ, ó be boldog minden élő!"
Hát amint így sóhajtozott, ámuldozott, bámuldozott; rácsodálkozott a szőke, hajladozó búzaföldre.
Búzaföldön, ért vetésben, a hév nyári napsütésben félmeztelen emberek görnyedeztek.
A sereg háta mögött egy pocakos, nagy potrohos hajcsár lépdelt, s bőrkorbácsot suhogtatva így kiáltott
: "Hé! Rabszolgák! Dolgozzatok, annyit mondok! Máskülönben a hátatok megkóstolja a korbácsot!"
A kis pipacs fakó szirma megremegett, mintha sírna.
Pipacs-szíve megsajdult, ha szólni tud: feljajdul. Így csak nézte, némán nézte,
fájdalomtól megigézve, a rabszolgák hogy görnyednek, homlokukról hogy hullanak sűrű záporban a cseppek.
És amint a temérdek búza végébe értek, egyikük - a legsoványabb, legkínzottabb, legfáradtabb
- mély sóhajjal lerogyott az árokparton megpihenni.
Homlokáról egyetlen csepp veríték a földre hullott, azaz dehogyis a földre,
egyenest a szál pipacs haloványkék szirmaira. Hát abban a pillanatban,
ahogy az a sós csepp érte, a kék pipacs ím színt váltott, kékből váltott hófehérre.
Fehér pipacs megborzongott, mint amikor hűs szél támad,
s virágszívén végigsuhant igaz részvét, fájó bánat.
Ámde akkor odarontott az a kövér, az a hájas.
Átkozódott, szitkozódott, bőrkorbácsát suhogtatta, s fene dühvel így kiáltott:
"Hé! Rabszolga! Fel! Munkára! Ha nem mégy, nagy lesz az ára!"
S azon nyomba', hogy kimondta, bőrkorbácsa suhogott, megsuhogva lecsapott.
Meg se jajdult, akit vertek, korbács nyomán vére serkent, s egyetlen csepp piros vére földre hullott..
.Azaz dehogyis a földre!
Egyenest a szál pipacsra, szirmára, a hófehérre.
S hát abban a pillanatban, ahogy az a csepp vér érte,
fehér pipacs ím színt váltott, fehérből vált vérpirosra.
Piros pipacs megborzongott, mint amikor vihar támad.
S virágszívébe költözött égő harag vörös lángja.
Jöttek esők,hogy lemossák, záporok, hogy eláztassák azt a vérszínt,
de hiába, mindhiába, a pipacs az piros maradt, mint a lánggal égő harag.
Régen esett ez az eset, piros pipacs már azóta sok magvát a szélbe szórta,
s árkok, partok oldalán itt is, ott is pipacs nyílik, és vérpiros valahány.
|
|
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
1/9 oldal
|
Bejegyzések száma: 80
|
|
|
|
2015. Május
| | |
|
|
ma: |
0 db bejegyzés |
e hónap: |
479 db bejegyzés |
e év: |
5972 db bejegyzés |
Összes: |
127476 db bejegyzés |
|
|
|
|
- Ma: 2438
- e Hét: 12493
- e Hónap: 52914
- e Év: 273292
|
|
|