|
2015-06-07 20:37:36, vasárnap
|
| |
| |
Fáradtság. Hajnalban már fáradtan ébredten, úgy tűnik, az elmúlt időszak kimerített. Vers sem volt, pontosabban kedv a vershez. Pedig az írást nem lehet hanyagolni. Megígértem a répceszemerei polgármesternek, hogy megírom az emlékeimet, s egy verset is at augusztusi ünnepségre, S a Soproni Füzetekbe is kért verseket Zentai Laci, s még Alsóőrre sem küldtem verseket, Lívia a magyar érettséginél gondolt rám, pontosabban verseimet véli beépíthetőnek a félig osztrák félig magyar gyerekeknek.
Olvasom Nagy László naplőját. Álmélkodok, mennyire kikopott a jelenből ez a jelentős költő. De kit izgat a jelen, az érték nem a divatok okán érték.
Régi folyóiratok bukkannak föl benne. Ő az ÉS-nél dolgozott, rendszeresen megvettem a lapot. Sietni kellett Szombathelyen, mert kevés példány érkezett.
Aztán vagy kétszer én is szerepeltem benne verssel: Tóth Erzsi válogatta be őket. Egyik könyvemről is írtak hajdan, felületesen, nagyképűen. S az Új Írás. Soha nem sikerült bekerülnöm, pedig Bihari választott ki verset. De Juhász Ferenc döntött. Pályakezdésem ideje volt ez az időszak. Volt rangja az írott szónak, s értéke a megjelenésnek.
Most temető van. Szörnyű szövegek alól kellene kikaparni az aranyat. Ilyen arany Nagy László költészete is.
A Trianon emlékezés lezajlott. Egyre kevesedünk. Ujváry Gábor szép beszédet mondott. Történészit.
Az irodalmi műsor gyenge volt. Az előadás is. Nagyon hivatalos volt az emlékezés. Én jobban örültem, amikor évekig gyerekek szerepeltek. Lehet, hogy nem volt művész erejű a produkció, de 6-7 tanuló minden évben dolgozott érte, s egy osztály tanulta meg Trianont |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
