|
2015-10-10 20:30:13, szombat
|
| |
| |
"A minap a veszekedésen méláztam, emberek csatáján, akik bár szeretik egymást valahogyan mégis újra és újra összecsattannak s, mint villám terül el a tarka égbolton, úgy töltik be maguk körül kettejük furcsa erőterét. Egók harca, nézetek melyek különböznek, hazugnak hitt valóságok és igaznak álmodott, sosem volt eszméket hányunk kardélre, mindezt azért, hogy az önvédelem álarca mögé bújva végül, valahol, valaki igazat adjon nekünk; hogy elhiggyük, most már védve vagyunk. A valóság azonban az, hogy a hamis álarcok, a mondvacsinált indokokon túl a veszekedés nem más, mint az egók közötti csatározás. Azzal áltatjuk magunkat, hogy a válaszokat kutatjuk, ezért a vita, az összezörrenés - a valóság azonban az, hogy mi emberek még akkor sem értjük egymást, ha mindenki az igazat mondja.
Vicces csapdája ez az életnek, hogy elvben mindenki az igazságot akarja, bátor szívvel áldoz a megértés és a tudás oltárán, mégis, amit az emberek keresnek az nem az igazság, hanem a saját igazuk; a saját igazunk pedig - ahogy a régi öregek is megmondták már - olyan, mint a vájling: ha innen nézem, homorú, ha onnan nézem, domború.
Mégis, ha engem kérdeztek, a veszekedésnek legalább van hangja: kézzelfogható, kirobbanó, érthető és energikus; mindig közöl valamit a maga módján, közös nevezőre törekszik. Ellenben a csend. A csend megfoghatatlan, fullasztó és összezavar. Emberek közt, akik szeretik egymást a csend fülsüketítő, a csend kibírhatatlan!"
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: FÓKUSZBAN "A NŐ" |
|
|
|
|
|
Offline
