|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
|
|
2015-10-27 11:52:25, kedd
|
| |
| |
Az egyik neves ideggyógyász rendelőjében megjelent egy külsőleg ápolt, jól öltözött és kiegyensúlyozott férfi.
Pár mondat után azonban az orvos észrevette, hogy a nyugalom mélyen gyökerező levertséget és szomorúságot takar.
A specialista nagy gonddal végezte a vizsgálatot, és a beszélgetés végén egyszerű szavakkal így szól a beteghez:
- Miért nem megy el ma este a cirkuszba, mert ha nem tudná, ma lesz az első előadás a városban? A műsorban fellép egy híres bohóc, akiről azt állítják, hogy a fél világot megnevettette már. Mindenki róla beszél, mert egy különleges egyéniségről van szó. Meglátja, jót fog nevetni.
A rendelőben lévő férfi felzokogott, és így szólt:
Az a bohóc én vagyok.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-10-27 11:39:11, kedd
|
| |
| |
Történetek.!
Egy férfi vallomása, aki szerint sosem fogja megérteni a feleségét. Egy napon azonban meglepő dolog történt!
Azon a napon, mikor hozzám költözött, a konyhaszekrény összes ajtóját, fiókját kinyitotta és megállapította, hogy a polcok nincsenek papírral bélelve, lefedve.
A polcaidon nincsenek papírok? Muszáj lesz tenni, mert addig az edényeket nem tudjuk ide betenni - mondta.
Miért is? - kérdeztem érdeklődve.
Hogy az edények tiszták maradjanak - válaszolta.
Nem értettem, hogy hogyan tudjuk azzal megakadályozni az edények porosodását, hogy papírlapokra tesszük rá azokat. De végül is, tudtam, hogy mikor kell befognom a számat.
És eljött az a nap is, amikor a vécéülőke födelét felhajtva hagytam.
Hajtsd le az ülőkét, ha végeztél, tisztelj meg ennyivel - mondta mérgesen.
Mi otthon nem kellett visszahajtsuk - mondtam bátortalanul.
Az idők változnak - vetett véget a beszélgetésnek.
Ahogy teltek a napok, hetek, megtanultam, hogy miként kell a fogkefét tárolni, melyik törölközőt mire kell használni, a kanalakat hova kell helyezni tálaláskor.
Rájöttem, hogy talán sosem fogom megérteni a feleségemet. Ő az, aki ábécé sorrendbe rakja a fűszereket, minden étkezés után elmosogat, majd egy tiszta ronggyal eltörölgeti az edényeket. Különválogatja a ruhákat, mielőtt a mosógépbe tenné.
Télen egy ősrégi téli kabátot hord, amely úgy néz ki, mintha Sherlock Holmes-é lett volna.
Vehetünk egy újat, ha szeretnéd - igyekeztem meggyőzni, hogy többé ne viselje.
Nincs szükségem másra, ez még a nagymamámé volt, szeretem hordani, nagyon kényelmes - közölte.
Mikor gyerekeink születtek, nagyon furán kezdett viselkedni. Egész nap pizsamában volt, ha parkba is kimentek, ő sosem ült le. Azonnal odarohant bármelyik gyerekünkhöz, amelyik sírni kezdett. A többi kismama mondta, hogy hagyni is kell sírni őket, hiszen az jót tesz a tüdeiknek is.
Az jobb hatással van a szívükre, ha mosolyognak - felelte a feleségem.
Egyik reggel munkába igyekeztem, mikor észrevettem, hogy a feleségem elnyújtózva fekszik még az ágyon.
Mi történt?
Semmi. Minden remek. Egész éjszaka aludtam, nem kellett felkeljek a gyermekek miatt.- mondta.
Ez az első olyan éjszaka a négy év alatt, amikor nyugodtan tudtam aludni egész éjjel.
Négy év? Először, ennyi idő alatt? Az rengeteg. Nem is vettem észre. Miért nem szólt nekem semmit? Segítettem volna.
Egyik nap összevesztünk, eléggé megsértettem. Ő erre felrohant sírva a hálószobába. Bocsánatot kértem. Tudta, hogy megbántam, amit mondtam, közben én is sírni kezdtem.
Megbocsátok - mondta mosolyogva.
És valóban komolyan mondta. Többé akkor sem hozta szóba, mikor újból veszekedni kezdtünk, pedig nyugodtan a fejemhez vághatta volna, hogy milyen bunkó voltam akkor.
Nem, sosem fogom megérteni a feleségemet. A lányunk is egyre inkább kezd hasonlítani rá.
Ha olyan lesz, mint az édesanyja, és egy napon férjhez megy, az lesz a legszerencsésebb férfi az életben. És boldogan fognak élni, mindvégig.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-10-27 11:29:21, kedd
|
| |
| |
Történetek.!
A férfi magányosan élt, hatalmas házában senki sem várta este.
Amikor azt kérdezték, miért? Cinikus nevetéssel válaszolt: A nővel csak baj van, ráadásul olyan, mint a meztelen csiga:csupaszon jön, amikor meg megy, viszi a házat. A gyerekeket pedig nem szeretem. Amíg kicsik, büdösek és sokba kerülnek, amikor már nagyobbak, állandóan nyavalyognak...és ne mondd, hogy olyan aranyosak! Ez csak az ostobák közhelye! Az arcukra már óvodáskorukban rá van írva, hogy milyen ostoba és rosszindulatú felnőtt lesz belőlük...
Úgyhogy a férfi egyedül élt. Igazgatta a vállalatait, golfozott, sokat olvasott, és utazott, ám egyszer, amikor a város szegénynegyedén hajtott keresztül, defektet kapott.
Káromkodva szállt ki az autóból, ám miután telefonon segítséget hívott, elégedettsége visszatért ,mert örömmel töltötte el a tény, hogy minden problémát képes megoldani...
Ekkor vette észre a gyereket.
A kisfiú - aki még öt nyarat sem élt meg - egy kerítés vasrácsába kapaszkodott, és némán figyelte őt. Apró testét rongyok fedték, s noha a kéregetők jellegzetes kisugárzását árasztotta, nem szólt egyetlen árva szót sem...... ...... .......Csak nézett.
A férfi nem hatódott meg, ezer ilyet látott már - mi több, még csak el se fordult.
A legtöbb ember gyenge, hogy őszinte nyugalommal fogadja egy koldus közeledését, ám őt más fából faragták: rezzenéstelen arccal állta a rászegeződő tekintetet, mi több, még bele is merült a gyermeki szempárba...!
S akkor megszédült...
Erővel vágta mellbe valami, pedig a fiú pillantásából hiányzott minden emberi: pici lelke nem sugárzott haragot, dühöt, félelmet vagy örömöt, egyszerűen nem volt benne semmi.
A férfi nem bírta elfordítani a fejét, pedig a kölyök szembogara, mint két feneketlen üreg, a halál ürességével dermesztette szívét. Azok néznek így, akik a kelleténél többet láttak az élet mocskából. Egész nap ez a pillanat járt a fejében.
Hiába golfozott a ragyogó napsütésben, a semmi hűvöse vele maradt; hiába döntött magába nemesebbnél nemesebb borokat, szájában csak por és hamu íze fakadt. Nem tudott aludni, forgolódott a hatalmas ágyban, és a plafonra szerelt tükörben nem látott mást,csak egy halott szempárt...
Amikor másnap a kormány mögé ült, eleinte még győzködte magát, hogy nem érdekli a gyerek, és csak azért megy arra, mert úgy rövidebb, aztán egyszer csak lélekben vállat vont, és nem színészkedett tovább önmaga előtt...... ...... ...... ........ Igenis látni akarta...
A kisfiú pontosan ott állt...... ...... ...... ...... ...... ....... A férfi csak nézte a merev szempárt, a mozdulatlan testet.
Meg akarta szólítani a gyereket, de amikor ki akart szállni az autóból, elkezdett izzadni a tenyere. Ahogy az ajtó felé nyúlt, görcsbe rándult a gyomra-és elhajtott.
A felkelő nap újra a vasrács mellet érte. Még most se tudott megszólalni, de egy doboz tejet már a fiú kezébe tudott nyomni. Másnap egy fürt szőlőt hozott, harmadnap egy hatalmas szendvicset, negyednap pedig...
Amikor a férfi húsz esztendővel később haldoklott, halálos ágya mellet egyedül a fiú állt.
Nemcsak hogy jóvágású fiatalember lett belőle, de kivételes intelligenciájának hála, az élet dzsungelében is megállta a helyét. Együtt töltött éveik alatt igaz barátokká váltak, több szeretetet és figyelmességet adtak egymásnak, mint a legtöbb vér szerinti család.
A fiú szemében őszinte könnyek ragyogtak, ahogy fogta a férfi ráncos kezét.
Mindenét odaadta volna, hogy a sok jót meghálálhassa nevelőapjának, de a halállal szemben tehetetlen volt. Nem tudta megmenteni. Ebben a pillanatban a férfi kinyitotta a szemét, és halkan megszólalt.
- Ne gyötörd magad. A halál elől nincs menekvés, de most, a kapuban már látom, hogy ez nem elmúlás, hanem születés. Egy új kaland kezdete.
S tudod, azért szállhatok most fel az égbe, mert a VALÓDI haláltól te, - akkor ott, a kerítésnél - mentettél meg.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-10-27 10:58:03, kedd
|
| |
| |
Gondolatébresztő
Volt egyszer egy szerzetes, aki egy tükröt cipelt magával mindenhová, amerre ment. Egy nap észrevette ezt egy pap és azt gondolta:
- Ez a szerzetes annyira el lehet foglalva azzal, hogy hogyan néz ki, hogy mindenhová magával kell vinnie ezt a tükröt. Nem kellene azon aggódnia, hogyan néz ki kívülről, hiszen a belső az, ami számít!
Így felment a pap a szerzeteshez és megkérdezte:
- Miért cipeled állandóan azt a tükröt? - biztosnak gondolván, hogy ezzel bebizonyosodik vétke.
A szerzetes kihúzta a tükröt a táskájából és a pap felé tartotta, majd így szólt:
- Nehézség esetén használom. Belenézek és megmutatja számomra a problémáim forrását, és egyúttal a problémáim megoldását is.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-10-27 10:47:35, kedd
|
| |
| |
Történetek.!
"Egyik napon a világ leggazdagabb embere elhatározta, hogy megvizsgálja alaposan a szegény embereket, és kiválaszt egyet, akit boldoggá tesz. Tizenkilenc évébe került amíg körüljárta a Föld minden zugát. Találkozott ilyen meg olyan emberekkel. Az egyik férfi bankár volt, és mégis azt állította magáról, hogy szegény, a másik elnök volt, mégis földhözragadtnak mutatkozott be. Azután egy olyan nővel találkozott, aki a világ leghíresebb csillaga volt, és mégis arról siránkozott, hogy milyen kevés pénze van. Ez így folyt évekig, és minden második ember ugyanúgy ugyanarról panaszkodott. Egyszercsak egy jósnő kérte a gazdagot, hogy segítsen rajta, különben éhenhal:
− Engedje meg, hogy beletekintsek az életébe, nem kerül sokba, csak egy kenyeret kérek cserébe!
Az ember beleegyezett azért, hogy lássa milyen az ilyenfajta koldulás. A jósnő tanulmányozta a tekintetét, a tenyerét, és ezt mondta: − Uram, egy nagyon okos és szorgalmas ember, aki mindenkinél gazdagabb a tudásának köszönhetően. De koldusként fog meghalni, és nem fog önre senki sem emlékezni soha. Ezt meghallván a világ leggazdagabbja, otthagyta a nőt, fizetség és köszönet nélkül. Tovább kutatott. Koldusok között keresgélt. Minden koldus pénzt kért, egyik sem kért élelmet, vagy ruhát. A pénzes ember, azért, hogy megmutassa a világnak, ő mennyire nagylelkű, mindegyik koldusnak a kezébe nyomott egy-egy összeget. Tizenkilenc évig mindenki, mindenhol csak róla beszélt és az ő adakozásairól - a tévé, a rádió, az újságok. Egyre jobban közeledett az a pillanat, amikor ki kellett jelentenie a világnak, hogy melyik szegényt teszi boldoggá. Rátalált egy öreg hajléktalanra, aki nem kért semmit. − Nos, öregem, te mért nem kérsz semmit tőlem? Nem hallottál rólam? − Nem... Kellett volna? − A világ leggazdagabb embere vagyok. − Nem leptél meg, inkább azon gondolkodom, hogy mit keresel itt a hajléktalanok között? − Keresem azt az embert, aki megérdemli, hogy boldoggá tegyem. − És ki érdemli meg? Mitől különb egy koldus a koldustól? Talán abban, hogy egyikünk valamikor gazdag volt, a másik meg koldusnak született? Vagy abban, hogy egyikünk kevesebb pénzt kér, mint a másik, mégis gyakran sebet kapunk cserébe? Nézz körül, hisz te is ide kerülsz, mert téged jobban vezet az önzés és a nagyravágyás, mint a többieket, akik minket elutasítanak. És mégis mivel tennél boldoggá egy földöncsúszót? Pénzzel? Ha nekünk a pénz lenne a hatalom, akkor már rég nem lennénk itt, és dolgoznánk. − Mi van, vén trotty? Csak nem nevetsz rajtam?! Hisz mindenki a pénzt kéri és annak örül a legjobban. De neked nem adok semmit!
− Sok szerencsét! Másnap hazaért a hosszú útról a gazdag. Kijelentette a világnak, hogy három szegényt választott: a leghíresebb csillagot, a jósnőt és az öreget.
Miért? Szerintetek miért választotta a leghíresebb csillagot, hiszen nem is szegény? Miért választotta a jósnőt, aki kenyeret kért a rossz jóslatért? De miért választotta azt az öreg hajléktalant, aki megsértette a büszkeségét? A világnak ezek a kérdések forogtak a fejében. A gazdag azt felelte, hogy csak három típusú szegénnyel találkozott. Megkérdezte a sztárt, hogy mitől lesz boldog. A sztár stúdiót kért és testőröket. ,,Megkapod!" - felelte a gazdag. A jósnő elismerést kért és kenyeret, amit később tapasztalt is. Az öreg azonban nem kért semmit. Erre mindenki figyelmes lett. − Valamit csak kell kérned! Mitől vagy boldog? Kapsz egy házat! − Nem kérem. Én így vagyok boldog, ahogy vagyok. Nekem nem kell ház, nem kell pénz, nem kell semmi, csak lelki nyugalom! A pénz nem hatalom, a pénz csak szenvedést és rohanást követel. Te nem vagy hatalmas! Te nem tudsz boldoggá tenni engem, mert csak egy rab vagy! − Próbáljuk meg!
Áruld el, mitől lennél boldog, és megadom mindazt neked! - Valóban? Kötve hiszem... De hát jó... Kérek az éhezőknek élelmet, a betegeknek egészséget, az árváknak szülőket, a magányban élőknek szeretetet, háború helyett békességet, és kérek hitet a hitetlennek! Engem ezek
tennének boldoggá, de a te pénzed ehhez kevés!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-10-27 10:39:22, kedd
|
| |
| |
Történetek.!
MENNYI MINDEN MÚLIK EGY MOSOLYON...
Egyszer egy pap New York Bowery nevű részén járt, ahol sok a hajléktalan.
Három barátjával épp a komp felé igyekezett. Útközben láttak egy rongyokba öltözött embert a járdán ülni. Nagyon piszkos volt, és szemmel láthatóan depressziós. Amikor atekintete összetalálkozott a papéval, intett neki,
hogy menjen oda hozzá. A pap meghatottan elindult felé. A barátai azonban gyorsan rászóltak: Csak nem mész oda ahhoz a csavargóhoz?!" A pap elengedte a füle mellett barátai figyelmeztetését, és odalépett a hajléktalanhoz. Pár szót váltott vele. Aztán rámosolygott és indult a komphoz.
Amint a beszállásra várakoztak, a hajléktalan futva odajött hozzá, és zokogott, mint egy gyerek. Előhúzott egy fegyvert, és azt mondta: Atyám, ma reggel, mielőtt találkoztunk, arra készültem, hogy befordulok egy sikátorba, és szétloccsantom a fejemet. Amikor ön felbukkant, intettem és ön odajött. Válaszolt a hívásomra és a könyörgésemre. Aztán úgy beszélt velem, ahogy azzal beszélnek, akit szeretnek, de nem ez tartott vissza attól, amit terveztem. Távozóban a szemembe nézett, és rám mosolygott. Hét év óta ez volt az első jele az emberi szeretetnek, ami felém irányult, és el akartam mondani, hogy a mosolya visszaadta ma az életemet.Aztán beszélgettek még egy kicsit kettesben, a pap megtudta, hogy ez az ember valamikor orvos volt a John Hopkins Kórházban. A pap megáldotta, majd folytatta útját.
Később a pap elment a kórházba, és kérdezősködött a férfi felől. Különböző orvosoknak és nővéreknek említette meg az illető nevét, és azt mondták, hogy tényleg orvos volt itt, de valami probléma miatt távozott. Senki sem tudta megmondani, hogy hol tudná megtalálni.
Három évvel később csörög a telefon, és egy kellemes hang üdvözli a papot.
Halló, itt Dr. Lawson. Emlékszik még rám? A kikötőben találkoztunk. Ismét itt vagyok a kórházban. Csak azt akartam mondani, hogy milyen sok múlik egy mosolyon - néha minden egy mosolyon múlik.
(ismeretlen szerző)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-10-27 10:08:22, kedd
|
| |
| |
SZABÓ T. ANNA:
MILYEN ÉRZÉS ROBOTNAK LENNI?
Hogy milyen érzés robotnak lenni? Én felnőtt vagyok, már nem tudom biztosan, de te tuti tudod, mert bármikor át tudsz alakulni. Igaz? Egy gyereknek még be sem kell hunynia a szemét, máris robottá változik, és bekerül a robotvilágba, ahol robot a pók, robot a rák, de még a zsiráf is robot. Na látod, ez az egyetlen dolog, amit egy robot nem tud megcsinálni magától. Egy robot csak akkor tud képzelődni, ha a fantáziát is beleprogramozták. Egy robot mindig azt teszi, amit mondanak neki. Erről ismerszik meg - a gyerek pedig arról, hogy nem mindig teszi azt. Ezért jobb gyereknek lenni, mint robotnak.
Az egyik legügyesebb robotot, akit ismerek, Alfának hívják. Én találtam ki, mivel nekem is van fantáziám - de ahhoz, hogy megtudjam, milyen is igazából, meg kellett várjam, amíg egy Ági nevű rajzolólány lerajzolja nekem. Sőt nemcsak őt, hanem minden mást is, amit kitaláltam: egy egész számítógépes játékot, sok-sok pályával, egy olyan játékot, amiben Alfa a főhős. Most már könyv is van Alfáról, a könyvben van a kitalált számítógépes játék, abból tudom, hogy Alfa hogy néz ki.
Nagyon könnyű, de erős fémből van, csupa rugó és kemény műanyag, nagyon hajlékony és nagyon jól lát. Minden problémát megold, mert bármikor át tudja alakítani a kezét és a lábát, bármilyen környezethez alkalmazkodik.
Az összes régi robot közül őt gyártották elsőnek. Hogy leteszteljék az ügyességét, robotkeresésre programozták be, és ledobták ejtőernyővel egy dzsungelbe. Alfa persze nem ijedős: átvágott a sűrűségen, amíg ki nem ért a tengerpartra. Hajója nem volt, úgyhogy átalakította magát vízi robottá, és alámerült. Minden állatot megvizsgált, akivel találkozott a tengerfenéken, de egyik se volt robot, úgyhogy az első szigeten kimászott a partra, de itt se talált magához hasonló lényt.
Légi robottá alakította magát, és az égen is megnézte - ott se volt. Átszállt a víz fölött, leszállt, keresett tovább. Átvágott egy kísértetkastélyon, nem ijedt meg se póktól, se kísértettől, se denevértől, mert csak egyre gondolt: arra, hogy robotot keres, a saját tükörpárját akarja megtalálni.
Még a föld alá is leereszkedett, de a barlangokban sem volt egyetlen robot sem. A barlangból kibukkanva lecsusszant egy havas domboldalon, és egy városba jutott. Itt már sokféle gép volt, zúgás, burrogás, zakatolás, és Alfa tudta, hogy közeledik már a pillanat, amikor robotokat fog találni. Mindenhová benézett: az irodákba, a múzeumokba, sőt még a padlásokra is - ha nem robot lett volna, biztos ott maradt volna nézelődni, annyi volt a látnivaló.
Őt azonban csak a robotok érdekelték. Még akkor is csak a tükörpárjára gondolt, amikor egy játékgyárba ért. Itt már nagy gépek, automaták dolgoztak, rengeteg játékot látott, de egyik se volt olyan, mint ő. A sok puha maci közt végre talált egy robotkutyát is, és itt már biztos volt benne, hogy közel a cél, és mindjárt lesznek robotok is.
Rájöttél, hogy mi a vége, igaz? Az, hogy Alfa megtalálta a robotpárját, akit annyira keresett. Egy könyvben ennek így kell lennie, és punktum. Ha ugyanis mesét ír az ember, akkor úgy kell a történetet kitalálnia, mintha maga is robot lenne. Mintha beprogramozták volna arra, hogy - na mire is? Arra, hogy minden jó, ha jó a vége.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-10-27 09:45:14, kedd
|
| |
| |
2. változat
Egyszer egy sasfióka kiesett a fészekből. Véletlenül arra járt egy paraszt, aki hazavitte, és a baromfiudvarban helyezte el. A sasfióka a tyúkok között nőtt fel.
A tyúkok eleinte bizalmatlanul tekintgettek az idegenre, aki vadul csapkodott a szárnyával, és ügyetlenül a levegőbe akart emelkedni. Később azonban a tyúkok jó társaságot jelentettek a sasfiókának és készségesen tanították. Miután a sas még fiatal és alkalmazkodóképes volt, gyorsan megtanulta, hogyan viselkedjék úgy, mint a tyúkok. Hamarosan már csak a külsejében különbözött a baromfiudvar lakóitól. Akárcsak a tyúkok, ő is kukacokat keresett a földön, magokat csípett fel az etetőedényből, és igazi tyúk módjára kotkodácsolt. Időnként arra használta a szárnyait, hogy társainál gyorsabban fogjon meg egy kövér kukacot, de legtöbbször a földön sétálgatott, mint a tyúkok.
Évek teltek el, és egy napon egy gyönyörű szép madár jelent meg a baromfiudvar fölött. Kiterjesztett szárnyakkal lebegett a levegőben, közvetlenül felettük, szinte súlytalanul.
A sas tisztelettel tekintett fel a magasba,és megkérdezte társait:
"Ki ez?"
"Ez egy sas. Azt mondják, a sas a levegő királya" - válaszolta az egyik tyúk.
"De felejts el. Te meg én, mi mások vagyunk".
És a sas elfelejtette a gyönyörű árnyékot a tiszta égen, és abban a hitben halt meg, hogy ő egy tyúk. 
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-10-27 09:42:05, kedd
|
| |
| |
1. változat
Egyszer egy sasfióka kiesett a fészekből. Véletlenül arra járt egy paraszt, aki hazavitte, és a baromfiudvarban helyezte el. A sasfióka a tyúkok között nőtt fel.
A tyúkok eleinte bizalmatlanul tekintgettek az idegenre, aki vadul csapkodott a szárnyával, és ügyetlenül a levegőbe akart emelkedni. Miután a sas még fiatal és alkalmazkodóképes volt, gyorsan megtanulta, hogyan viselkedjék úgy, mint a tyúkok. Hamarosan már csak a külsejében különbözött a baromfiudvar lakóitól. Akárcsak a tyúkok, ő is kukacokat keresett a földön, magokat csípett fel az etetőedényből, és megpróbált tyúk módjára kotkodácsolni. Ahogy múlt az idő, egyre ügyesebbé vált mindebben.
Fokozatosan elhalványult benne az a különös vágy, hogy a levegőbe emelkedjék. Időnként, amikor egy árnyék siklott a baromfiudvar fölé, és valamennyi tyúk hisztérikusan kotkodácsolva bokrok és fák alatt keresett menedéket, a kis sas volt az egyetlen aki felnézett az árnyékra, és furcsa vágy fogta el. Miután azonban nem tudott magyarázatot találni ezekre az érzésekre, és valamennyi tyúk értetlenül nézett rá, amikor beszélni akart velük erről, elfojtotta magában ezt a vágyat. És amikor a következő alkalommal árnyék jelent meg a baromfiudvar felett, ő is behúzta a fejét, akárcsak a többiek, és egy bokor védelmébe menekült velük.
Évekkel később egy vándor ment el a baromfiudvar mellett. Amikor megpillantotta a sast, megkérdezte a parasztot:
"Hogyan lehetséges, hogy te egy sast tartasz a baromfiudvarban? Nem tudod, hogy ő egészen más életre van szánva?"
A paraszt elmesélte neki, hogyan találta meg annak idején a sasfiókát, és mivel nem volt más ötlete, a baromfiudvarban helyezte el.
"És amint látod, jól érzi magát a tyúkok között. Ő is egy közülük."
A vándor csóválta a fejét, és arra kérte a parasztot, hadd vigye magával a sast egy sétára. A parasztnak nem volt ellene kifogása, így a vándor felemelte a sast, a karjára ültette, és kiment vele az udvarból.
Lassan, kényelmesen sétált a sassal a dombok felé. A sas leereszkedett szárnnyal és behúzott fejjel ült a karján, és csak időnként kockáztatta meg, hogy félve végigtekintsen az idegen környezeten. A vándor felsétált vele egy dombra, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a tájra, de a sas csak keveset látott mindebből.
Este a vándor visszavitte a sast a baromfiudvarba. A madár megkönnyebbülten reppent le a földre, és szorgalmasan elkezdett kukacokat keresni. Nagyon örült, hogy ismét a társai között lehet.
A vándor néhány nappal később visszatért, ismét a karjára ültette a sast, és elindult vele a messzi dombok felé. A sas ezúttal kíváncsian nézett körül. Amikor elérkeztek egy magas domb tetejére, a vándor felemelte a levegőbe a karján ülő sast. A sas csapkodott a szárnyával, hogy visszanyerje az egyensúlyát, és közben legnagyobb csodálkozására felemelkedett a levegőbe. Csodálatos érzés volt ugyan a szabad lebegés, de a sas megijedt, és ismét belekapaszkodott a vándor biztonságot jelentő karjaiba. A vándor nevetett, ismét lesétált a madárral a dombról, és visszavitte a baromfiudvarba.
A sas továbbra is úgy viselkedett, mint egy tyúk, de közben alig várta, hogy megérkezzék a vándor. Amikor a férfi a következő alkalommal eljött, a sas magától értetődően a karjára röppent, büszkén felszegte a fejét, és látszott, hogy alig várja, hogy elinduljanak.
Ismét felmentek a magas hegytetőre. Csodálatos nyári nap volt, langyos szellő simogatta a fákat, az égen fehér felhők lebegtek, és körös-körül csodálatos, messze nyúló táj húzódott, zöld erdőkkel és termékeny földekkel. A vándor felemelte a karját, és óvatosan egy ívet húzott a levegőben. A sas eleinte félve kapaszkodott a karjába, izgatottan csapkodott a szárnyával, de aztán ösztönösen kiterjesztette a szárnyát, és a szél egyre magasabbra emelte a levegőben.
Hirtelen hangos, győzedelmes kiáltást hallatott, és eleinte szűk, majd egyre nagyobb köröket írt le a levegőben. Szinte súlytalanul repült a végtelen felé.
Mint egy király a birodalmában.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-10-27 09:28:25, kedd
|
| |
| |
Mindent elveszítünk. Kulcsainkat, iratainkat, karóránkat, a pókerjátszmát, egy pert, vissza nem térő alkalmat. De akár az idődet is vesztegetheted, sőt a fejedet is elveszítheted. Elveszni - az egészen más. Ott rólad van szó, a szívedről, arról, akit szeretsz vagy szerettél. Észre sem veszed, amikor egy nap bizonyos dolgok hirtelen másoknak adják át a helyüket. Azt sem tudni, hogyan történt.
Sara Rattaro |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
2015. Október
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
206 db bejegyzés |
| e év: |
2826 db bejegyzés |
| Összes: |
16396 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1025
- e Hét: 5682
- e Hónap: 9024
- e Év: 61732
|
|
|
Offline
