Belépés
suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!! Suzy Mama
1901.01.01
Online		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
Tökéletes Ferkó, az Egyetemi Polgár
  2015-10-04 15:16:27, vasárnap
 
  Azt mondja a volt csoporttársam, hogy a minap összefutott Tökéletes Ferkóval. Semmit nem változott. Na, jó, van szakálla. Emlékszem rá? Hát, persze, hogy emlékszem, és szerintem ti is ismeritek Tökéletes Ferkót. Biztosan tudjátok, ki ő: a csoporttársatok volt az egyetemen.

Én is az egyetemi éveim alatt ismertem meg Ferkót, és érdekes módon azon kevesek közé tartoztam, aki soha sem volt rákattanva. Hogy ki is ő? Ő az a magas, csinos, mindig tiszta és elegáns ruhájú srác az évfolyamról. Ferkó egy egyházi iskolában érettségizett, majd két nyelvvizsgával, és rangos OKTV-helyezésekkel került be az egyetemre. Ő már az első napon mindent tudott, nem akadt el a bonyolult tantárgyfelvételi procedúrával. Magabiztosan intézett mindent, bennfentesként mozgott, és már az első órákon lazán értekezett bármilyen témáról. Ő volt az, aki már gimiben olvasta az egyetemi kötelezőket, és ezekről véleménye is volt. Az első félévben felvette a C-tantárgyak felét. Görög klasszikusokat idézett fejből. Elvállalta az évfolyamfelelős posztot, és csatlakozott mindenféle csoportokhoz, de csak olyanokhoz, amelyek nem akartak semmit. Ferkó volt az, akit mindenki már egy hét után ismert, és felsőbb évesnek nézett.

Mindenhol ott volt, sőt: jelen volt, becsületesen bejárt a legunalmasabb előadásokra is, és egyetemi polgárnak nevezte magát. Minket meg kartársaknak. 2000-ben. Már az első félévben bevették a kutatásokba, és gyorsan tegező viszonyba került a profokkal is. Ő volt az, aki nagyon hamar áthallgatott, kutatott, publikált, tédékázott, konferenciázott. Nem üttetett ki semmi az indexéből. Neki kiadták a tanszéki könyvtár köteles példányait is. Szakkollégista lett, aztán meg köztársasági ösztöndíjas. Az utolsó években demonstrátor volt, tanította a saját csoporttársait, szerda esténként pedig meccset nézett a tanszékvezető lakásán.

Tökéletes Ferkó soha sem izgult a vizsgák előtt, nem értékelte magát alul, és mindig lazán mosolygott. Nem is diák volt, hanem a diákok felett álló lény. Ő nem tudja, milyen szétfosni a klotyót egy keményebb vizsga reggelén.

A tanulmányi munkája mellett mindig volt ideje a közösségi életre is. Túrákat, csoportbulikat és szakesteket szervezett, de soha sem rúgott be durván. Őt nem láthattad sakál részegen hányni az egyetem előtt lévő bokrok között, és eltűnni sem egy évfolyamtársnőjével egy kollégiumi szobában.

Emellett még sportolt is, és valamilyen hangszeren is tudott játszani. Megalapította a Fehér fékek nevű amatőr - eredetileg - rockbandát, de többnyire szép, lírai számokat játszottak, meg 19. századi költők verseit zenésítették meg.

Tökéletes Ferkó szakkollégista volt, ott is pozícióba került, és ehhez már járt egy HÖK-elnökség is. Írt az egyetemi újságba, és még külön kis lapot is szerkesztett a tanszékének, és ő dönthette el, kinek az esszéi jelenhetnek meg benne.

Presztízs volt a barátjának lenni, de randira hívatni magunkat vele igazán nehéz feladatnak tűnt. Azért is, mert Ferkó másodévben megismerte társát, Tökéletes Terkát. Ő volt Ferkó női lenyomata. Terkának egy barátja volt gimiben, őt követte Ferkó. Nem volt soha piros bugyija, combfixe, és vibrátora.

Ők ketten ötödévben kiszálltak a kolis létből, és komoly felnőttként együtt albérletbe költöztek. Vacsorára lecsót főztek vagy paprikás krumplit. Ezek úgy csinálták végig az egyetemet, hogy soha sem volt utóvizsgájuk, nem halasztottak szigorlatot, a dolgozatokat határidő előtt adták le, és nem lógtak el egyetlen zéháról sem. Nem barátkoztak deviánsokkal, lázadókkal, renitensekkel, lógósokkal, évhalasztókkal, szakváltókkal, szigorlaton megbukottakkal. Soha sem tettek fel olyan kérdéseket, hogy ezt mi a fenének kell megtanulni? Nem tanultak mások jegyzeteiből. Percre pontosan 23 évesen diplomáztak. A diplomaosztón megtartották az eljegyzésüket, majd gyorsan összeházasodtak, és egy év múlva Ferkó megtermékenyítette Terkát. Majd két év múlva megismételte a bravúrt.

Ma is remekül elélnek a világban, nincsenek kérdéseik, soha sincsenek elkésve, megkésve, nincs tavaszi depressziójuk, nem járnak terápiákra, és soha sem füveztek, viszont rendszeresen nyírják a füvet. Ők csak Jókait olvasnak. Diákéveikben sem voltak egyéjszakás kalandjaik, plátói szerelmeik, párhuzamos vágyaik. Soha sem akartak írók, színészek, jogvédők és állatvédők lenni. Nem vágytak külföldre. Nem álltak be ügyek mellé, nem kritizáltak semmit.

Ők együtt edződtek az egyetemen, ott köttetett minden, az is, hogy nincs változás, kiugrás, beteg gondolatok, elégedetlenség, mert minden a legnagyobb rendben van, és rendben is volt mindig. Jó nekik. Irigyeltük is őket rendesen. Tátott szájjal figyeltük őket az egyetemi évek alatt is. Nagy hiba volt. Most már tudjuk.
forráa:tollam:papirom		  
 
0 komment , kategória:  Család  
A szingli nő a társadalom kitaszítottja
  2015-10-04 15:10:14, vasárnap
 
  Női emancipáció, feminizmus, egyenlőség - hát, lófaszt, hogy megadjam az alaphangot. Szingli nőként még mindig a társadalom kitaszítottja vagy, ezt most nem panaszként mondom, hanem csak csodálkozom, valamint üzenek azoknak, akik nem értik. És most nem a Népesedési Kerekasztalról fogok írni.

Azt, hogy kitaszított vagy, leginkább esküvőkön érezheted. Meghívnak, eleinte örömmel el is indulsz, aztán ott szembesülsz azzal, hogy a násznép három részre osztható: vannak az idősebb vendégek, vannak a fiatal párok és a fiatal szinglik. Ezzel nem is lenne gond, ilyen a társadalom.

A párokat egymás mellé ültetik, a szingliket szétszórják. A nők a menyasszony barátnői közé kerülnek, még akkor is, ha a vőlegény egykori iskolatársai, a férfiak pedig a vőlegény párban érkező barátai között vegyülnek el. Még véletlenül sem ültetik össze az egyedül érkezőket, gondolom, ennek az az oka, hogy a főszervező ara azt feltételezi, hogy a kebelbarátnői befogadják a kedves idegent, mindenki remekül fog szórakozni. Hát, nem fog.

Ülök a kerthelyiségben, éppen cigizek egy hatvanas női rokonnal, amikor mellénk libben egy pár évvel fiatalabb férfi, mert pont annál az asztalnál hagyta az italát, amelyikhez én is letelepedtem. Leül, feltankolja a poharát, majd beszélgetni kezd velem és a hatvanassal. Én alig szólalok meg, lábam, kezem keresztben, a mellem nincs kidobva, szolid vagyok és elegáns, ezekkel az emberekkel együtt ünnepeljük a másik kettőt, én így élem meg az esküvőt. Mindannyian fontosak vagyunk vagy voltunk egykor számukra. A hatvanas felpattan, mert a férje táncba hívja, én elfordítom a fejemet, mire a férfi mond még valamit. Ránézek, mosolygok egy barátságosat, de távolságtartót, ha ezt valaki annak veszi, hogy dugni akarok vele, akkor dugjon ő sürgősen. Majd a semmiből azt mondja: az ott a csajom, és rámutat egy csinos lányra. Kijelöli az irányt, rá ne másszak, nem lehet nem megérteni az üzenetet. Helyes lány - válaszolom. Tényleg az. A lány pont oda néz, majd közeledik, a szeme villámlik.

Nem telik el tíz perc, egy másik pár érkezik, a lánnyal beszélgetünk, egészen kedves, a társa mellettünk ül. Kellemes a beszélgetés, melynek egy pontján, megkérdezik, hogy hol van a párom. Nincs párom, válaszolom természetességgel, ez egy állapot, nincs jelentősége számomra. Nekik viszont van. A lány viselkedése megváltozik, görcsösen nyúl a férfi keze után, jön az előző srác csaja is, ezek ketten összenéznek: jössz pisilni? - kérdezi az egyik a másikat. Elrohannak, visszajönnek, majd lelépnek, többet nem szólnak hozzám.

Bent buli van. A párok párt cserélnek, na, nem úgy, hanem csak a táncban, együtt buliznak. A szingli fiúkat beveszik a körbe.

Az asztalok üresek, csak a dédimama és a szingli nők ülnek ott, egyedül. Őket nem kéri fel senki, nem vonják be őket. A nagymamát azért nem, mert öreg, és fáj a lába. A szingli nők nem öregek, nem fáj a lábuk sem. A szingli nő csak a társadalom kitaszítottja.

Ő választotta, hát, viselje el. Mi nem tehetünk róla, hogy nincs kivel táncolnia. Keressen valakit. Cipelje fel egyedül az ásványvizet a harmadikra. De hát ezek karrieristák, ezek nem főznek, nem vasalják ki a férfi ingét. Nem érzik úgy, hogy a konyhában a helyük. Válogatnak. Maximalisták. Nekik senki sem jó. Rigolyások. Okosnak képzelik magukat. És ötszáz nettó felett keresnek. Ilyen nő nem kell egy férfinak. Egyik férfi sem akarja, hogy a nő többet keressen. A legszörnyűbb: gyereket sem akarnak. Ezek nem fognak otthon maradni évekig. Egyedül vezetsz haza éjszaka? (Nem, majd jön a parádés kocsis.)

Mi lesz veled, ha öreg leszel, és nem lesz senki, aki ápoljon? - hangzik el az álkérdésnek álcázott kijelentés. Te már nem is fogsz férjhez menni -mondja a kijelentésnek álcázott lenézését. Nem rossz egyedül? - kíváncsiskodik aggodalomnak álcázott önigazolással.

Ők megmondják neked, milyen vagy. Ők tudják, miért élsz így. Ők tudják az életedet. Nem élnek veled, nem látnak évekig, sőt, lehet, soha sem találkoztatok korábban, de megvan a magyarázat, a filozófia.

A szingliséggel nem jár együtt a nimfománia, nem tünete, nem feltétele egyik a másiknak. A szingli nő nem akar a másik nő párjával kikezdeni egy esküvőn. Eleve: miért gondolod, hogy a te pasid tetszik neki? Miért lenne pont ő az esete? A szingli nő nem azért megy el egy esküvőre, hogy összeszedjen valakit. De ha már igen, akkor sem benneteket fog szétrobbantani. Ha férfit akar, nem kell hozzá a te elálló fülű, éppen sakálrészeg, két mondatot összetenni nem tudó akárkid. Ha meg párkapcsolatot szeretne, akkor jó eséllyel nem egy foglalttal kezd kínlódni. Ha meg mégis, akkor nem azért tesz így, mert szingli.

Vagy azért félsz, mert te is voltál szingli, nehezen élted meg, és rettegsz, hogy visszaesel? Ne rettegj! Úgyis jön, aminek jönnie kell. Ha meg rajtam múlik ez az egész, akkor már rég megette a fene.

A szingliség divat, elfogadott, szuper, hogy már ezt is lehet. Igen, lehet, bizonyos körökben, de higgyétek el nekem, hogy a legtöbb körben nem elfogadott. Beledumálnak, kizárnak, nem lehetsz ott, nem lehetsz jelen, nem úgy lehetsz jelen. Szánalmas vagy, szegény vagy veszélyes. De csak úgy nem lehetsz magad, magad.

Neked biztosan rossz. Vagy van veled valami. Tuti, dilis vagy. Zakkant. Könnyűvérű. Kefélőgép. (Édes Istenem, mondd, hogy én nem gondolok ilyeneket, amikor párkapcsolatban élek!) És alkalmazkodni sem tudsz. Nem is lesz nyugdíjad.

Valaki nem a családi állapotától olyan, amilyen, alapjegyek ezek, vagy választások.

Te választottad, vagy így alakult, teljesen mindegy, mert bele fognak szólni, nem fogják érteni, de azért elmagyarázzák neked, hogyan kéne.

Senki nem vár megértést, csak annyit, amennyit egy szingli soha sem tenne: nem magyarázná el neked a házasságodat, a párkapcsolatodat, és nem festene le torz és riogató jövőképet az életedről.

Nem kell velünk táncolni, beszélgetni sem kell, tényleg, legyen véleményed is, de ha sokáig ilyen formában mutatod ki, akkor nálam egyszer el fog szakadni a cérna, és bár eszembe sem jutott, de végül tényleg dugni fogok a férjeddel, hogy legalább legyen alapod a kritikára.

Ha valaki bedob valahová egy kézigránátot, örömmel tölti el, ha a gránát felrobban, nem? (Nádasdy Ádám)

És most nem az esküvőkről beszélünk, ugye, ez világos?

forrás:tollampapirom		  
 
0 komment , kategória:  Család  
Túl a barátnőségen…
  2015-10-04 12:22:36, vasárnap
 
  ... van a sisterhood, a sokat emlegetett sisterhood, a női összefogás, szolidaritás, közös építkezés, egymás támogatása.

Feminista körökben egyre gyakrabban szóba kerül a téma, különféle blogokon

elemzik a szerzők, hogy: létezik-e a sisterhood?

kérik számon a nőkön, hogy: na, de hol van a sisterhood?!

buzdítanak, hogy: legyen sisterhood!!!

Nem meglepő, de hozzám már megint a letisztult, objektív és professzionális sajatszoba.hu nézete áll a legközelebb a témával kapcsolatban. Posztjukat itt lehet elolvasni:

A sisterhoodon innen, a féltékenységen túl: női barátság

Beszéljünk a nők közötti barátságról és egyéb viszonyokról.

Kebelbarátnőség

Nekem mindig is voltak kebelbarátnőim, amit úgy kell érteni, hogy minden életszakaszomban lett egy-egy új barátnőm, akivel sikerült úgy működtetni a kapcsolatunkat, hogy annak alapját egymás elfogadása, megértése, támogatása adta. Szerettük egymást, szívesen töltöttük együtt az időnket, nem cseszegettük a másikat, soha sem ítélkeztünk egymás felett, mindenki azt csinált, amit akart, és ezt a másik elfogadta.

Nekem nagyon jó élményeim és tapasztalataim voltak a női barátságokról, soha senkivel nem vesztem össze, szinte testvériségben életünk, sőt, nővérekként tekintettük egymásra, pedig akkor még sehol nem lehetett olvasni a sisterhoodról.

Nem volt bennünk tudatosság, ösztönösen találtunk egymásra, ösztönösen épült a barátságunk.

Éppen ezért nagy törés volt az életemben, amikor a barátnőim földrajzilag távol kerültek tőlem, először én, majd ők költöztek külföldre. Bármennyire is kötődtünk egymáshoz, a többezer kilométer mellett nem tudtunk úgy működni, mint korábban. Mi még mindig barátnőként gondolunk egymásra, de évek óta nincsenek közös élményeink, nem tudjuk egymást bármikor elérni, nem veszünk részt egymás életében.

25-27 évesen próbáltam a korábbiakhoz hasonló barátságokat építeni, de ezek - sajnos - egy-két kivételtől eltekintve nem tudnak úgy működni, mint a régiek.

Én úgy gondolom, hogy az a fajta elfogadás, ami gyerek- és ifjúkorban könnyedén kialakul, nehezebben jön létre felnőttként; én sem vagyok már olyan nyitott és toleráns, meg időmilliomos se, hogy kapcsolatot tartsak fent olyan emberekkel, akikkel nem érzem az egységet. Másrészt a diákéveken túl sokaknál általában annyira fontossá válik a párkapcsolat (házasság és a gyerekek is), hogy a baráti kapcsolatok háttérbe szorulnak vagy teljesen megszűnnek.

Nem bízom a nőkben

Nem bízom a nőkben - ezt a mondatot viszonylag gyakran hallottam nőtársaimtól, de már diákéveimben is meglepett a kijelentés, mert saját tapasztalataim és remekül működő női barátságaim alapján nem értettem, miért ne bízhatnék bennük.

Mindig csak fiúbarátaim voltak, a társaságban én voltam az egyetlen nő - ezt is sokan emlegették és emlegetik nekem, amit igazán sajnálok, több okból is. Egyrészt sajnálom azt, ha valaki nem tudta megtapasztalni azt, milyen jó, ha a saját nemével őszinte és építő barátságot tud fenntartani évekig. Másrészt ebben látok egy társadalmi jelenséget, ami arról szól, hogy a nő kitüntetett szerepként éli meg, hogy a férfiak bevették őt, és ezt a női barátságokkal szemben, azok ellenpontjaként, azokkal összehasonlítva rendeli a nőkkel való kapcsolata felé.

Nekem is voltak férfibarátaim, ezért is hiszek a férfi és nő közötti barátságokban, de ezeket soha sem tekintettem sem többnek, sem kevesebbnek, mint a nőkkel való barátságaimat. Dinamikájában sem éreztem különbséget, ugyanazokra az alapokra épült mindkettő, de még a beszélgetéseink témái és a közös programok is megegyeztek. (Oké, annyi különbség volt, hogy amikor buliból hazafelé menet fájt a lábam, a lányok taxit hívtak, a fiúbarátaim meg haza cipeltek a hátukon.)

Most is van férfibarátom, a vele való kapcsolatot sem érzem többnek, jobbnak. Az a bizonyos sokat emlegetett más nézőpont is érdekes, ugyanazon kérdéseimre nagyon hasonló választ szoktam kapni férfi és nő barátomtól egyaránt. Kivételt talán a párkapcsolatokkal kapcsolatos témák képeznek.

Férjezett barátnők

A diákéveim alatt a párkapcsolati státuszunk nem befolyásolta a barátaimmal való kapcsolataimat, viszont a felnőttkori barátságaimban másképp működtek, illetve működnek ebből a szempontból.

Felnőttkori nőbarátaim jelentős része szó szerint lepattintott, amikor férjhez ment vagy egy párkapcsolata komolyabbra fordult. Először csak kevesebbet kerestek, majd kihagytak a társas programokból. Pl. amikor társasággal elutaztak valahova, engem csak akkor hívtak, amikor volt társam. Amikor nem volt, akkor el lettem felejtve, és amikor megkérdeztem, mi ennek az oka, teljesen komolyan elmagyarázták, hogy csak párok voltak, és szerintük én rosszul éreztem volna magamat. Ez meglepett, és az az igazság, hogy később már akkor sem volt kedvem a közös programokhoz, amikor aktuális társamnak köszönhetően meg lettünk hívva mi is.

Egy idő után férjezett barátnőim meg csajos programokra akartak “használni", ami azt jelentette, hogy amikor ők ráérnek és kedvük van, vegyek velük részt olyan programokon, ahova a férjüket nem tudják elvinni magukkal, de - nem mellesleg - különösebben engem sem érdekelnek.

Ez egy ilyen kísérő, gardedám szerepkör, amiben - bevallom -, én nem szívesen vettem részt egy idő után, még úgy sem, hogy értettem, mi van mögötte.

Ettől csak az rosszabb, amikor elhívnak, de oda szerveznek egy szingli férfit is azzal a feltételezéssel, hogy ti majd biztosan egymásra fogtok találni.

A barátnők lekoptatásának az egyik, talán legfőbb oka a nők terheltsége; kevésbé tudják fenntartani a barátságaikat, egyszerűen nincs rá idejük a gyereknevelés és a háztartási teendők mellett. És most ne a feminista szemléletű, szabadabban élő nőkre gondoljunk, hanem a nagy átlagra, pl. a kis falvakban élő nőkre, akiknél irtó ciki lenne és kivágná a biztosítékot, ha a helyi kocsmába beülnének egy kávéra a szomszédasszonyukkal vagy egykori iskolatársukkal beszélgetni egy nagyot.

Annak viszont még nem sikerült megtalálnom az okát, hogy bizonyos társaságokban miért az a szokás, hogy párkapcsolati státusz alapján barátkoznak. Nekem ez azért furcsa, mert nálam ez soha sem volt szempont, de a sajátszoba.hu erre is ad választ fentebb linkelt posztjában.

Áldozathibáztatás

Szintén a sisterhood vagy a női barátságok kapcsán meg kell említenünk még két fontos jelenséget. Az egyik az, amikor nők ítélkeznek nők felett, avagy áldozathibáztatás női hibáztatókkal. Amikor szóba kerül személyesen vagy akár egy cikk alatti kommentekben az, hogy egy nőt bántottak, bántalmaztak, legalább annyi nőt látok dühöngeni az áldozat ellen, mint férfit. E mögött én kevésbé látom a rosszindulatot vagy a szolidaritás hiányát, inkább a berögzült társadalmi, neveltetésbeli attitűdökkel magyaráznám a reakciókat. A nő viselkedjen rendesen, legyen jó feleség és anya, ha pedig nem viselkedik jól, akkor magára vessen, megérdemli - sokan még mindig így értelmezik az ilyen helyzeteket.

Ugyanezt a berögződést látom akkor is, amikor pl. egy nő vezető szerepkörbe kerül, ez is része lehet a sisterhood-témának. Azt mondják, hogy a nők nem jó vezetők, aminek szerintem két oka van. Az egyik az, hogy a nők nincsenek hozzászokva a vezetői szerepkörhöz, és ebből következik a másik ok: a környeztük sincs hozzászokva ahhoz, hogy egy nő irányítson, ezért elutasítóbbak vele, nem támogatják, méregetik, bukást várnak tőle, ami nem önbeteljesítő jóslatként, hanem logikus következményként sokszor valóban be is következik. Támogatás nélkül, hátráltatással sokkal nehezebb irányítani egy csoportot. Meggyőződésem, hogy ha az emberek ugyanúgy elfogadnák a női vezetőt, mint a férfit, ha ugyanúgy támogatnák a munkáját, mint a férfiét, akkor az a nő ugyanolyan sikeresen tudna működni új szerepkörében, mint a férfi.

Ha ezen változtatni akarunk, a legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy nemcsak a női szerepekkel, hanem kb. az egész társadalommal szembe kell menni. Irigyek vagyunk, lessük a másikat, toljuk a nyomorlicitet, saját magunk helyett azzal foglalkozunk, mi van a szomszéddal - ez társadalmi szinten megy, ezért kifejezetten nehéz változtatni rajta.

Kritika a feminizmus jegyében

A sisterhoodot gyakran emlegetik nőjogi, feminista közösségek is, és közülük többen buzdítanak arra, hogy a feminista szervezetek és blogok fogjanak össze egymással.

Azt gondolom, hogy a feminista blogok és közösségek egyetlen egy dologban tudnak közös nevezőre jutni, ez pedig az az alaptétel, hogy:

Hiszek abban, hogy a férfiakat és a nőket egyenlő jogok illetik meg.

És abban is, hogy senki sem kötelezhető semmire azért, mert férfinak vagy nőnek született.

Ezen túl közös nevező lehet még talán az, hogy igyekszem ezt képviselni, amennyire és ahogyan tudom, valamint teszek érte (szintén amennyire és ahogyan tudok), hogy ez megvalósuljon. Ha van tudatos összefogás, akkor pedig azt tartom a legfontosabb egyességnek, hogy fogadjuk el, hogy mindenki másképp csinálja, másképp működik. Ha ez a megállapodás létrejön, akkor lehet bármi másról beszélni.

Én a magam részéről igyekszem támogatni azokat, akikkel azonosulni tudok, őket szoktam linkelni, ajánlani, terjeszteni.

Ugyanakkor első körben mégis inkább arra törekszem, hogy támogassam a körülöttem élő nőket a lehetőségeimhez és az ő igényeikhez mérten. Meghallgatom a sorsában elgyötört szomszédasszonyt; ajánlom a témába vágó blogokat, a bántalmazottaknak segítő szervezeteket a fodrásznál velem együtt várakozó, gyerekét egyedül nevelő, elvált, egykori házasságában bántalmazott nőnek. Leírom az egyenjogúságot érintő gondolataimat; bármikor bárhol kimondom, hogy feminista vagyok, és elmesélem azt is, ez miért jó nekem, miért fontos erről beszélni. Néha még gardedámnak is beállok egy-egy - egyébként hátam közepére nem kívánt - csajos programhoz is.

Nekem per pillanat ezt jelenti a sisterhood, a barátság pedig egymás támogatását és elfogadását olyan emberekkel, akikkel kölcsönösen szeretjük egymást, függetlenül attól, hogy ők férfiak vagy nők.

forrás:tollampapirom		  
 
0 komment , kategória:  Család  
Örök második
  2015-10-04 12:19:27, vasárnap
 
  Másodiknak lenni - az egyik legfájdalmasabb érzés az életben, én tudom, mert sokszor voltam második, így lett ez létérzésem, amitől még mindig nehezen tudok szabadulni, elégedettségem ellenére még mindig kísért.

Második gyerekként születtem, és bár burokban nőttem fel, szerető környezetben, amiben egyenlőség jelet tettek a két gyerek közé, nekem ez a másodikság mindig jelen volt az életemben.

Általános iskolás barátnőm mindig kitűnő tanuló volt, nekem pedig mindig becsúszott pár négyes, neki volt művészi tehetsége, nekem nem volt, ő szépen tudott énekelni, nekem hamissá vált a hangom. Így ő népszerűbb lett a gyerekek és a felnőttek között is, én meg amolyan szárnysegéd. Felső tagozatban másik barátnőm lett, aki szintén jobban tanult, és amikor kiskamaszként fontossá kezdtek válni a fiúk, én mindig le voltam maradva mellette egy lépéssel. Érte rajongtak többen, értem csak egy valaki, aki nekem nem is tetszett, de azért örültem neki. A barátnőm elsőségéből adódóan választhatott, én másodikként nem nagyon.

A gimnáziumi barátnőm modellalkat volt, kitűnő tanuló, én viszont nem voltam modellalkat, és annyira jó tanuló sem, mint ő. Őt körbezsongták a fiúk, én meg sokszor irigykedve figyeltem őt, miközben tényleg nővéremként tekintettem rá. A helyzet az egyetemi évek alatt sem változott.

A munkásévekben pedig mindig az történt, hogy együtt kezdtem valakivel, aki törtetőbb volt, mint én, így én ott is sokszor lemaradtam, egy idő után fel is adtam a versenyt.

Szerető viszont soha sem lettem, viszont volt olyan férfi, aki másodikként tekintett rám, akkor vett elő, amikor az első éppen dobta őt.

Örök másodiknak lenni nagyon kínzó érzés, szerintem a nyolcadik helyen lévőnek könnyebb az élete. Másodikként ugyanis azt érzed, hogy közel vagy valamihez vagy valakihez, csak egy lépés választ el attól, hogy nyerj, csak az az első tűnne már el, hogy a helyébe léphess. Nagy az esélyed, hogy te legyél a legjobb, a legszebb, a legszeretettebb, a legsikeresebb, az ünnepelt, akinek elsőségével privilégiumai vannak, és aki megkapja a választás lehetőségét is.

Frusztráló, mert az az első nem mindig vetélytársad, hanem sokszor éppen egy hozzád közel álló ember: lehet a testvéred, a legjobb barátod, a legkedvencebb munkatársad is.

Közel vagytok egymáshoz, éppen ezért nehéz elviselni másodikságodat. Hasonlók az esélyeitek, hiszen ugyanonnan indultok, ugyanabban az élethelyzetben vagytok, és minél több az egyezés, annál rosszabbul esik, hogy ő van mindig elől, te meg mindig csak a legfontosabb mellékszereplő leszel. Egy hajszál választ el tőle, így akármennyire is szereted őt, mégis bánt, amikor nem tudsz egyszer te előre kerülni.

Nem beszélhetsz róla, mert ez olyan ciki érzés, végülis irigység, féltékenység, ő meg sokszor nem is tudja, hogy neked ilyen érzéseid vannak. Ő nem is akar első lenni, egyszerűen csak benne van abban a helyzetben, valószínű elsőségéről nem is tud.

Aztán van olyan másodikság, amikor az elsővel nincs is jó kapcsolatod, nem is ismered, ilyen a szeretőség. Akkor mindig az elsőhöz képest vagy mozgatva, hozzá igazítva szerveznek veled programot. Neki járnak a fontosabb szerepek, vele jelennek meg eseményeken, ő van bemutatva a barátoknak, övé a karácsony este is.

Lehet-e cél, hogy egyszer első legyél?

Lehet, sőt, biztos, hogy valamiben te vagy az első, de ha létérzésed az örök másodikság, ezt biztosan nem fogod felismerni még akkor sem, ha megtörténik.

Azt mondod magadnak, nem számít, és soha, de soha nem szabad másokkal összehasonlítani magunkat, magamhoz képest kell nézni, hol tartok, nem szabad méregetni a másikat. Közben meg mégis méregeted, vagy legalább néha eszedbe jut, miért nem én?

Ha nem tudod megélni az elsőségedet, a sikereidet, akkor pedig akaratlanul össze fogod hasonlítani magad azzal a másikkal. És valószínűleg igazságtalannak fogod érezni, hogy ő előrébb van, mint te. Csak egy kicsivel, nem sokkal, de pont annyival, ami miatt nem élheted meg, hogy egyszer te vagy a legjobb valamiben.

Ki lehet egyszer lépni az örök második szerepéből?

És miért kell versengeni? Miért kell a legjobbnak lenni?

És amikor azt mondom, nem számít, én nem akarok az első lenni, akkor igazat mondok?

Én felnőttként éltem meg, hogy első lehettem, nagyon első, és nagyon jó, de szokatlan érzés volt, nem is nagyon tudtam kezelni a helyzetet.

Hiába hiszem el én, hogy szép, okos, ügyes vagy jó vagyok, ha folyamatosan van valaki közvetlenül mellettem, aki egy fokkal mindig előttem van, és a környezet is őt tekinti jobbnak valamiben, ami nekem is fontos (lenne).

Van a párkapcsolati másodikság, amikor a szeretett és vágyott férfi (vagy nő) mindig eléd helyez valamit. Hiszel abban, hogy egyszer sikerül őt megváltoztatnod, téged fog előre venni, nem tol hátra, nem hanyagol el, mert valami más fontosabb az életében, mint te. Várod, remélsz, küzdesz, bízol és hiszel a szebb jövőben, amikor te leszel neki a legfontosabb.

A másodikság vesztes érzés, az olimpiai dobogón is mindig az van, hogy az első nagyon boldog, a harmadik is örül, a második meg úgy áll ott, mint akit akasztani visznek. Vannak olyan világklasszisok, akik az egész életüket a sportra feltéve soha sem állhatnak a dobogó tetejére, mert egy korukbeli másik világklasszis pont abban a tíz évben került a pályára, és mindig lehagyta őket egy ezredmásodperccel.

Szomorú zsibbadás az a sors, amikor az állandó másodikság ellenére tudnunk kell, hogy azért mi is hasznosak vagyunk.

forrás:tollampapirom		  
 
0 komment , kategória:  Család  
A legjobb barátom
  2015-10-04 12:09:48, vasárnap
 
 
(Köszöntő)

Az én legjobb barátom engem elfogad, úgy igazán, nem közhelyesen. Bármint mondok neki, nem ítélkezik és nem haragszik rám. Kérhetem tőle azt is, hogy most hagyjon engem, mert pihenni szeretnék, vagy mert most rossz időszakom van, nem tudok semmit sem befogadni. És ezt ő is kérheti tőlem, nincs harag.

Az én legjobb barátom mindig biztat engem, hogy írjak, segít, de csak, ha kérem, ilyenkor megnézi szakmai szemmel, mert ő a tapasztaltabb. Neki van jogosultsága belépni a blogomra, be is lép néha, hogy elolvasson egy-egy vázlatot. Ezt akkor kérem tőle, amikor bizonytalan vagyok.

Az én legjobb barátommal lehet csevegni felszabadultan és lehet hallgatni órákig egymás mellett. Néha tematikusan beszélgetünk, például ha van valami bajunk. Ilyenkor végigbeszéljük a problémát, kérdéseket teszünk fel egymásnak, összegzünk és akciótervet készítünk közösen. Nincs tabu, semmi sem ciki és semmi sem vállalhatatlan.

Én a legjobb barátommal nem beszélek minden nap, mindenki éli az életét, de ha három napig nem hallok róla, írok neki vagy felhívom, vagy ő engem, mert őszintén érdekel, mi történik vele, mi foglalkoztatja éppen.

Engem a legjobb barátom értelmesnek és okosnak tart, olyannak, akit jó kedvében teremtett az Isten, és erre emlékeztet rosszabb napjaimon, ez is fontos.

Az én legjobb barátom érti a humoromat, egymásra kontrázunk vidám napjainkon, hangosan nevetünk, kidőlünk a röhögéstől. Egy ilyen estéből van egy közös poszttervünk, amit lehet, soha nem fogunk megírni, mert kicsit vállalhatatlan a röhögés tárgya, de legalább tudjuk, hogy egyformán gondolkodunk arról a témáról. (Csak úgy szoktuk emlegetni, hogy a poszt, ami komoly portfólió-tisztítás lenne az ismeretségi körünkben, és oda jutottunk, hogy lehet, egy jó poén és pár ezer kattintás nem érne meg ennyit.) Megírtuk viszont egy éjszaka azt a húsz posztot, amiből vicces blog lett, de nem folytattuk, egyszer majd előszedjük ezt is újra.

Engem a legjobb barátom megvéd, ha bántanak, kiáll mellettem és támogat. Elfogadja, hogy van, amit nagyon másképp gondolunk vagy közelítünk meg, érti az álláspontomat.

A legjobb barátommal ismerjük egymás családját, apámmal vagy a testvéremmel órákig beszélget, amikor én elalszom.

Ha beteg vagyok, meglátogat, ő még attól sem fél, hogy elkapja tőlem, ez nagy vállalás. Elviseli hipochonderes szorongásaimat, megnyugtat nyolcadszor is, hogy meg fogok gyógyulni.

A legjobb barátom engem nem siettet, kivár és türelmes, tudja, hogy van, amihez nekem idő kell.

Képernyőfotó 2015-10-03 - 20.19.36

A legjobb barátommal az írás és a túrázás hozott össze, már felnőttként. Akkor, amikor én már nem igazán hittem abban, hogy felnőttként is lehet olyan ismeretségeket, barátságokat kötni, mint gyerekként. Az első találkozásunkkor mi együtt sírtunk valamin, sört kunyeráltunk egy olyan helyről, ahol már nem akartak minket kiszolgálni, majd hajnalig beszélgettünk.

Azóta sokat beszélgettünk és sokat túráztunk, írtunk testvér-posztokat, sokszor ugyanazt a témát megírjuk mindketten, hiszen gyakran beszélgetéseink adják az ihletet. Ő jobban bírja a túrákat, de én is azt mondom, hogy irány a legnagyobb hegy, akár közvetlenül sötétedés előtt is. Az én legjobb barátom éjszaka sem fél a hegyen, meg akkor sem, ha eltévedünk. Én pánikolósabb vagyok, de nálam mindig van három napi élelem, víz, kézfertőtlenítő és tampon. Sötétben éjszaka átmegyünk az erdőn a semmi közepén fejlámpa nélkül, viharban is, ez is egy közös élmény, önismeret.

Az én legjobb barátom nagyon tud figyelni és hallgatni, szerinte én finomlelkű vagyok.

Voltam már előtte nagyon törékeny és elesett, és ez nem zavart. Ilyenkor szeretettel és okosan reagál, és nagyon figyel arra, amit mondok.

A legjobb barátommal lehet koszos kézzel málnát enni a hegyen, pár hete meg csónakáztunk egy béna tavon, azon nagyon kellett röhögnünk. Ő evezett, mert én nem éreztem rá, hogyan kell, hiába a tinikori tiszai evezések. Egy ideig csak egy kis részen forogtunk körbe-körbe, de én biztattam, hogy jól csinálja, és közben nevettünk. Mások is rajtunk.

Képernyőfotó 2015-10-03 - 20.14.58

A legjobb barátommal annyi közös élményünk van, mintha több éve ismernénk egymást, mint öt, sorsunkban sok az átfedés, értjük egymás kínjait és örömeit is.

Az én legjobb barátom okos, értelmes, érzékeny és nyitott, remek a humora, átlát helyzeteket. Szórakoztató és nagy dumás, társasági ember, aki feldobja a hangulatot. Mindig új szempontjai és új meglátásai vannak, elfogadó és laza, vállalja önmagát.

Az én legjobb barátom jó barát, akit éppen köszönteni készülünk, így ezt a posztot most így fejezem be.
forrás:tollampapírom		  
 
0 komment , kategória:  Család  
A gyógyító simogatás
  2015-10-04 07:58:42, vasárnap
 
  Simogatással erősíthetjük az immunrendszerünket.



A kedvességekre az emberi test boldogsághormonok termelésével reagál, amelyek az egészséget szolgálják.



Megérint bennünket egy kéz, egészen lágyan, mint egy tollpehely, máris kellemes érzés terjed el a testünkben.

Berkeley egyetem tudósai rájöttek arra, hogy mi történik egy ilyen pillanatban a szerveztünkben.

Minden lágy érintésnél 5 millió idegsejt bocsát ki elektromos impulzusokat a testünkön át. Ezek azonnal, a nyugalom és a meghittség érzését váltják ki.



A lágy simogatás a legjobb módszer arra, hogy védekező erőinket fokozzuk, ami kórokozóktól, és ez által a betegségektől megvéd bennünket.



A simogatások azonban a halálfélelmet is oldják, amelyben egyre több ember szenved. Ezzel egy időben a lágy érintés az oxytocin hormonok kibocsátását fokozza, amely a boldogság érzetért és a jó közérzetünkért felelős. A tudósok figyelmeztetnek arra, hogy a kis gyermekek számár a simogatás életfontosságú, ezért minél többször van szükségük édesapjukkal és édesanyjukkal a közvetlen testi kontaktusra. A felnőtt emberek is rá vannak utalva erre.



Aki sohasem kap kedvességet, egy idő után depresszióssá válhat, ami az életet elviselhetetlenné teszi.



Németh Ágnes

Forrás: http://www.nemethagi.com/		  
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2015.09 2015. Október 2015.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 93 db bejegyzés
e év: 1028 db bejegyzés
Összes: 8746 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 876
  • e Hét: 2360
  • e Hónap: 8732
  • e Év: 59523
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.