|
2015-10-07 03:47:50, szerda
|
| |
| |
Alábbiakban idézet következik az
,,1956 DIDERGŐ LÁNGJAI - IN MEMORIAM BÓNA RUDI"
c. írásból:
,,"Egy zárkában Göncz Árpáddal
A megtorlás legfontosabb perei (lásd 56-os Intézet "Megtorlás és emlékezés" c. gyűjteményét) - nyilvánvalóan csak az ábécérend okán - azonos oldalon szerepel két ügy: dr. Bibó István államminiszter és társai (dr. Göncz Árpád és Regéczy-Nagy László) büntetőpere illetve a Széna téri fiúké, "Blaski József és társai" címszó alatt.
A reformkommunistákra, azokra, akik nem eltörölni, hanem csak jobbítani akarták a szocializmusnak nevezett diktatúrát, vonatkozott az 1963-ban meghirdetett közkegyelem - ily módon napjaink közéletének legismertebbjei (Göncz Árpád, Fónay Jenő, Mécs Imre, Eörsi István, Haraszti Sándor, Márton András, Vásárhelyi Miklós,stb) néhány év vagy hónap letöltésével szabadulhattak .
A gyermekharcosoknak azonban nem kegyelmezett a Rendszer: Bóna Rudinak és társainak az utolsó percekig végig kellett szenvedni a rájuk kiszabott büntetést.
Hidegkuti Nándi és Rudi barátsága később a szabadlábra helyezést követően is megmaradt, mint két elátkozott lélek kapaszkodtak egymásba, a pokoli örvényben egyre mélyebbre süllyedve. Azután is, hogy Bóna Rudinak a letöltött 11 év múltán még kettőt a rácsok között kellett töltenie, hiszen közvetlenül a "szabadság" első napjaiban tiltott módon akarta elhagyni az országnyi börtönt - a disszidálási kísérletet pedig, mint ismert, a szocialista demokrácia őrei szigorúan büntették.
13 év múltán az összes ajtó bezárult körülötte..., szó szerint és átvitt értelemben is. Soha többé nem állt talpra, hátralevő éveiben mindinkább hanyatló erővel viaskodott a börtönben szerzett betegségével - az alkoholmámorral és azzal a nyomorral, melyhez foghatót csak társai némelyike szenvedtek el Kádár alkirálysága idején.
Az 1990. esztendő számára már túlságosan későn érkezett meg. - Volt egy délelőtt, amikor fél órán át fontosnak látszott egykori zárkatársa számára, Göncz Árpád tűzte kopottas zakójára a boldog-boldogtalannak osztogatott érdemérmet, de az a tűzfényes csillagóra is elmúlt, jöttek a légszomjas órák, az éhezés hónapjai és az elfeledés, ahová Őt az ünneplők lökték.
Bóna Rezső 1996. november 28-án halt meg a János Kórházban. ...mivel hivatalos papírok nélkül került a kórházba, rokona, gyámja nem volt - a holttestet átszállították a főváros központi gyűjtőjébe, oda, ahol az ismeretlen, azonosítatlan hullákat tárolják az elhantolásukig.
A POFOSZ november 30-án saját halottjának nyilvánította Bóna Rezsőt - de más intézkedés nem történt , a derék bajtársak egészen egyszerűen elfeledkeztek a hullakamrában lévő "sajátjukról".
Az elhantolás - igaz, hogy botrányos és méltatlan körülmények között - de 1997. március 4-én megtörtént..., a részére juttatott talpalatnyi földbe helyezték el Bóna Rezső (Rudi) hamvait.
Bóna Rudi urnáját egy "Puli-4" típusú talicskára téve. A mártírok parcellájában néhány centi mélységű földbe helyezték a hamvakat s mert pap sem volt jelen, az urnát letakarták egy nemzeti zászlóval.
A bajtársak egyike ima helyett egy emigráns költő két versét olvasta fel
("Leszünk múzeumi tárgyak..." és a "Csak a bátrak testéből nő virág..."
kezdetű sorokat), majd a Szózatot elénekelve temették el azt, ami Rudiból megmaradt.""
Szemenyei-Kiss Tamás
ORSZÁGOS SZÉCHENYI KÖNYVTÁR
BIBLIOTHECA NATIONALIS HUNGARIAE
KÉZIRATTÁR, FOND 567 JELZETŰ GYŰJTEMÉNY
FELHASZNÁLÁSÁVAL
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
