Belépés
taltos1.blog.xfree.hu
Bármit tesznek ellenem, az a javamra fordul! Tatiosz: Ne kívánd mások balsorsát, mert a sors közös, és a jövő előre nem látható. Ossian: A ritka tisztes... Gábor Gabriella Táltos
1940.08.08
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
Jó éjszakát, békés álmokat!
  2015-12-13 23:59:19, vasárnap
 
  Mindenkinek



 
 
0 komment , kategória:  Jó éjszakát!  
Értékén akarom kezelni azt a boldogságot, amire rátaláltam
  2015-12-13 23:36:43, vasárnap
 
  Szily Nóra interjúja: Rékasi Károly: "Értékén akarom kezelni azt a boldogságot, amire rátaláltam"





A Mikulás jövetele után pár nappal beszélgettünk, és rögvest az ünnepi készülődésbe és buktatóiba bonyolódtunk bele. Hogyan jó adni, ajándékozni? Milyen hibákat követhetünk el? Aztán persze túlléptünk az aktualitásokon, és beszélgettünk mindarról, ami volt, és főleg arról, ami lesz... Hite szerint másképp.

A visszaszámlálás elindult, közeledik a karácsony. Elég zaklatott időszak, főleg szülőként! Minden meglegyen és olyan legyen...

Szerintem rengeteget ártunk a gyerkőceinknek. Sok mindenre nem tanítjuk meg őket, mert a legjobb szándékkal igyekszünk mindent megadni nekik. Nem gondolunk bele, hogy ez néha hiba. Nem mutatjuk meg a ,,-tól -ig"-et, vagyis a határokat. Azt hisszük, hogy amit a gyerek akár csak el tud képzelni magának, azt oda kell tennünk, mert akkor vagyunk jó szülők. Pedig nem.





Fotó: Marton Szilvia/Origo

De úgy sejtem, te is így működsz.

Így működtem, de ma már nem. A lányom esetében még ez volt jellemző rám is. Pontosan tudom, hogy ha egy ünnep kapcsán volt 10 egység, ami befektethető - akár a figyelem, törődés, utánajárás vagy bármi más -, akkor abból 8 egység fordítódott a gyerekre, egy-egy egység pedig az édesanyjára és magamra.

És most?

Mivel a fiam is nagyon sokat segített abban, hogy előrelépjek és fejlődjek, és a nyáron történt kis huncutság is besegített - már másképpen történik. Régen az okozott problémát a családi életünkben, hogy amikor még csak egy gyerekünk volt, és a mamája javaslatokat tett arra, hogy menjünk el kettesben valahova, éljünk át közös élményeket, akkor én a legtisztább hittel azt mondtam mindig, hogy nem, hisz hárman vagyunk, nekünk együtt kell mindent megélni. Ma már pontosan tudom, hogy hibáztam. Meg kell adnunk a társunknak és magunknak azokat a helyzeteket és pillanatokat, amik csak a kettőnké. Az elmúlt pár hónapban sok időm volt gondolkodni, és ez az időszak megerősített abban, hogy nem vágyak kellenek, hanem megélt pillanatok. És nem tárgyak kellenek, hanem élmények. Azokat kell gyűjtögetni, hogy aztán amikor majd egyszer az elmenetel előtt az ember fekszik az ágyban, sorjázhassanak az emlékei.

Erre jöttél rá most, a kényszerű pihenő alatt?

Igen, annak a csendjében. Ne azok a gondolatok gyűljenek össze és halmozódjanak, hogy milyen jó lett volna ezt meg azt megcsinálni, megnézni vagy megízlelni. Nem! Az a dolgod az életben, a Jóisten azért rakott ide a földre, hogy élményeket szerezz. Tudod, hogy miért? Azért, mert ha élményeid vannak, akkor van mit megosztanod a számodra legfontosabbakkal. Mindazokat a jó érzéseket, amik az élményekből fakadnak. A társaddal, a szülőddel, a gyerekeiddel, a testvéreiddel. Nem egy emberrel, hanem többel. Igenis élményeket kell összegyűjteni, mert az azokból fakadó jó érzések közös örömöt jelentenek.





Fotó: Marton Szilvia/Origo

Élmények helyett miket hajtottál? Feladatokat, kihívásokat? Meg akartál felelni? Szeretném megérteni a változást.

Igen, megfelelni nagyon fontos volt nekem. Nézd, én egy alkalmazott vagyok. Az alkalmazott a sor végén áll. Ezzel semmi bajom nincs, nagyon örülök, hogy valamilyen sorhoz tartozhatok. De ha tovább gondolom, akkor motort is azért használtam, hogy mindenhova odaérjek, és el tudjam végezni mindazt, amit rám bíztak, mert leginkább ez számított. Valamennyi újabb megbízás visszajelzés is egyben. A József Attila Színházba annak idején egyetlen főszerepre hívtak, és most, ha nem következett volna be ez az autós-motoros találkozó, már tíz szerepet játszanék. Számomra ez elismerés. Hisz valószínűleg alkalmasnak tűntem arra, hogy feladatokat bízzanak rám. Mindenekfölött fontos volt az életemben a megfelelés. De ez is átrendeződött, megváltozott bennem.

Miszerint?

Minden feladatomat a szerint ítélem meg a továbbiakban, hogy abból valamilyen szegmensben tudok-e profitálni szakmailag, művészileg, vagy akár anyagilag. Kell, hogy találjak egy választ arra - miért csinálom? Miért veszem el az időt a gyerekemtől, a társamtól, miért veszem el az időt az anyukámtól vagy a tesómtól, bárkitől, akár önmagamtól? És nem kell hosszú magyarázat. Tudok-e tőmondatban válaszolni? Vagy legalább egy rövid bővített mondatban. A szakmámban, a karakterek meghatározásánál már régóta így gondolkodom, de azokon túl bebújtam a mögé a magyarázat mögé, hogy akkor végzem jól a munkámat, ha még több munkát adnak, aztán még többet. És nem volt megállás.

Ismerem ezt az érzést.

De ez egy önátverés! Le lehet élni így egy életet, de aztán mi lesz? Én inkább emlékezni szeretnék, ezért mondtam, hogy élményanyagot szeretnék gyűjteni.

Hohó, eljutunk a mágikus ,,nemet mondás képességéhez". Márpedig ez inkább elméletben szokott csak sikerülni.

Képzeld, már megy! És nagyon jó érzés! Kimondok egy nemet, és utána szép kényelmesen hátra dőlök.





Fotó: Marton Szilvia/Origo

Állandó félelem - ha nemet mondok, legközelebb biztosan nem fognak hívni. Benned nem motoszkált?

De.

És hova tűnt?

Nem tudom. Ezt kiütötte belőlem az autó.

Most viccelsz?

Tényleg lehet, hogy ez történt. Nincs ilyen félelmem. Tudod, miért? Bízom benne, hogy ez alatt az 53 év alatt megismertem már magamat annyira, hogy tudom, nekem mi jó, és mi nem. Tudom, hogy mi az, ami előrevisz, és mi az, amit pedig csak úgy megcsinálok. Bízhatok már annyira saját magamban, hogy tudom, jól döntök.

Lehet, hogy ez a váratlan mozdulatlanság sok mindent megmozdított benned?

Képzeld, annyit kellett feküdnöm, hogy hátul kikopott a hajam, és egy darabig volt egy kis kopasz folt a fejemen. És amíg a hajad kihullik, kikopik, hát, jut időd gondolkodni bőségesen.

Egy indián mondás szerint van úgy, hogy az embernek lemarad a lelke. Vagyis a rohanásban nincs idő szinte semmit a helyére rakni. Mi mit ér? Mit jelent? Hova tart?

Nagyon jó magyarázatokat találsz. Az ember ámítja önmagát. Elmondom, hogy miért. Erre is most jöttem rá. Szerinted régen én el tudtam volna képzelni olyan életformát, mozgásmódot, amit most élek? Hogy alig tudok fölmenni a lépcsőn bot nélkül? Nem! Hogy nem tudok feküdni a jobb oldalamon? Nem! Most viszont örülök minden apróságnak - például amikor kétmankósból átminősültem egymankóssá. Aztán amikor egymankósból átminősültem egy görbe botossá. Most pedig már tudok menni bot nélkül! Na jó, még nem mindenhol van jó helyen a korlát. De mégis. Elképesztő, hogy mennyire lehet örülni ilyen apró, jelentéktelennek tűnő dolognak is. És milyen büszke tudok lenni rá! Képes vagyok elhitetni magammal, hogy ez mekkora nagy királyság.





Fotó: Marton Szilvia/Origo

Egy férfi, aki mindig erős volt, fizikailag aktív, sportos, aki talán azt hitte, mindent bír és kibír, bármit meg tud csinálni. Aztán épp egy ilyen stop táblát rak ki elé az élet. Elgondolkodtató!

Most is képes vagyok megcsinálni, már azon dolgozom. Benne van a telefonomban a fotó, hogy milyen akarok lenni tavaszra. Ezen dolgozunk a személyi edzőmmel hetente négy alkalommal, mert vissza fogok kerülni a színpadra! Három évembe tellett, hogy elérjem azt, hogy tíz darabban játsszak. Tudod, milyen jó érzés volt ez Jászberényből, a lovas kocsiról? És tudom, hogy újra ott leszek teljes értékűen. Mert összerakom magam. Csak közben sok minden másban kell változtatnom. Arra jutottam, hogy ki kell tűzni fő irányokat. Nem apró elágazásokat, nem deltatorkolatot kell kialakítani, hanem egy tölcsértorkolatot. És abba kell az energiákat tenni, nem pedig szétforgácsolódni.

De ha újra a tíz szerepre hajtasz, akkor hol van az imént mondott szűrés? A nemet mondás? Az élmények gyűjtögetése?

Nem a 10 szerep kell nekem, hanem az a helyzet, amikor bíznak bennem, és számítanak rám. Jelen pillanatban én a színháznak problémákat okozó ember vagyok. ,,Be merjünk-e rakni egy előadást vagy ne? Kiírhatunk a következő hónapra, vagy még nem vagy olyan állapotban?" A cél tehát nem a tíz szerep, hanem hogy újra meglehessen a bizalom és a biztonság. És ehhez már nem akarok száguldani. Nem akarok egyik sorból rohanni a másik sorba. Tilos.

A határok feszegetésének vége?

Igen. Most már jóval higgadtabb vagyok. Ezt a figyelmeztetést nagyon komolyan vettem, ugyanis nem ez volt az első, de erre is csak közben jöttem rá. Januárban volt egy vállműtétem, egy szalagszakadásom. Akkor mondta egyik kollégám, hogy ,,Persze, mert sokat vállalsz". És ez akkor elment a fülem mellett. Most ugrott be, amikor kopaszra feküdtem a fejemet, hogy hülye Rékasi, ez el is hangzott! Az egyik kollégád mondta is, hogy sokat vállalsz. Érted? És azt én meg sem hallottam, hanem rohantam tovább. Ezek mára igenis átértékelődtek. Ezért nem fáj, amikor nemet mondok, sőt jó érzéssel tölt el. Nem az, hogy visszautasítok valamit, hanem az, hogy tudok úgy működni, ahogy hiszem, hogy kell. Mondok még egy példát. Egészen eddig úgy mentünk nyaralni, hogy elszaladtunk, amikor adódott rá idő. Most még csak a karácsony közeledik, de én már szóltam a nyaralásszervezőnknek, hogy nyáron mikorra tervezzen meg nekem két hetet. És már elküldtem a színházba, a stúdióba - mindenhova -, hogy mikor szeretnék szabadságra menni.





Fotó: Marton Szilvia/Origo

Ez nem volt rád jellemző...

Soha. A másik, hogy egy hét lesz ebből a három gyerkőccel, tombolós, csúszdázós őrület, aztán pedig egy hetet kettesben töltünk a párommal, talán hajókázni fogunk egy francia csatornán.

Másként akarsz figyelni arra, amid van. A boldogságra, amit megtaláltál. ,,A boldogság" című kétszemélyes darabbal készültök januárban Gerdával egy magyarországi ősbemutatóra. Találó.

Igen, és abban mindent eljátszunk, amik és akik vagyunk, amilyen utat bejártunk. Azt hiszem hogy az életemben én már értékén akarom kezelni azt a boldogságot, amire rátaláltam. Ugyanis ez nem jár az embernek. Sokan soha nem találkoznak ezzel. És ha valaki abban a különleges helyzetben van, hogy a Jóisten vagy a sorsa jóvoltából megtapasztalhatja, akkor meg kell tanulnia.

Észnél lenni. Vagy inkább szívnél.

Igen. Sok minden változott. Ez a balettest rengeteg mindenre megtanított.

,,Balettest"-nek hívod a balesetet?

Miért, jobb ha balesetnek hívom? Nekem egy dolgom van, és az nem az, hogy visszafelé jajgassak, és tudod miért? Mert akkor nem látok előre. Csak a tapasztalásokat viszem tovább. Nehezen viseltem, amikor Hévízen a rehabilitáción az emberek a sokéves panaszaikat hajtogatták, és szinte jól érezték magukat a betegségükben. Én képtelen lennék erre. A pszichológus azt mondta, hogy hagyjam magamban felnőni, megerősödni a betegségtudatot. Egy frászt! Nem beteg vagyok! Volt egy baleset - és slussz. Ennyi. Én nem azért voltam ott, mert beteg vagyok, hanem azért, mert meg akarok gyógyulni.

Lassan hegednek a sebek. Átvitt értelemben is. És nem kerülhetem ki a kérdést, hogy vajon a karácsony miként alakul majd. Felállt-e már egy új rendje?

Erről nem szeretnék beszélni. Emlékszel arra a mesére, amikor a farkas könyörög a kismalacnak, hogy csak az egyik lábát engedje be az ajtón melegedni? És abban a pillanatban, amikor a malac résnyire nyitotta az ajtót, elbukott. Némiképp én is így jártam, sokáig azt hittem, hogy nyitnom kell az ajtót. Aztán rájöttem, hogy magam is átjáróházzá váltam.





Fotó: Marton Szilvia/Origo

Már védeni akarod a házikódat.

Igen, mert tudom, hogy mennyi fájdalmas élményt hozott. Tehát most azt mondom, hogy eddig, és ne tovább! Értem, és tisztellek, az a dolgod, hogy bizonyos dolgokat megkérdezz. De biztos vagyok benne, hogy már elhiszed: én tényleg újrarajzoltam a határokat.

Rendben. Azt azért elárulod, hogy az ajándékozás képlete hogyan módosult? Tudod, a tíz egység.

A felosztás úgy változott, hogy ma már négy a gyerekeké, kettő az édesanyámé, kettő a testvéremé és kettő a társamé. És hogy hol vagyok ebben én? Megteremtem azt a helyzetet, hogy örülhessek az örömüknek. És ezzel az égvilágon semmi baj nincs. Ez nem azt jelenti, hogy én magamat másod- vagy harmadrangba sorolom. Nem. Tudom, hogy az én mozgatóm az, hogy másoknak örömet tudjak szerezni, és ha ez sikerül, akkor én jól leszek.

Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok
 
 
0 komment , kategória:  Szily Nóra riportjai  
Felnőttként felnőni
  2015-12-13 23:26:32, vasárnap
 
  Lélekbúvár, Szily Nóra műsora: Felnőttként felnőni





,,Gyémánt" címmel jelent meg a könyve, amiben leplezetlenül vall elmúlt éveinek nehéz időszakairól Tóth Vera, aki szinte a szemünk láttára cseperedett fel és vált igazi énekesnővé. Ahol fény van, ott árnyék is..., ezt tudjuk. Bár ritkán gondolunk bele. Talán ez a beszélgetés ehhez is hozzásegít. Vele és Szy Katalin, klinikai szakpszichológussal gondolkodtunk együtt a valódi felnőtté válásról. Ez a televíziós beszélgetésünk rövidített, szerkesztett változata.

Vera, hogyha azt mondom, ,,felnőttként felnőni" - találónak érzed az elmúlt pár éved történetére?

T. V.: Bizony! Az ember azt gondolja, hogy ha elmúlt 18 éves, akkor felnőtt. Papíron ugyan tényleg nagykorú lesz, és azt hiszi, hogy fel van jogosítva mindenre, amire egy felnőtt képes. Én is azt hittem, hogy a felnőtté válás egyszer csak megtörténik, és nem kell érte tenni semmit. Senki nem készített fel arra, hogy ez egy kemény feladat. Aztán csak jöttek a gondok megmagyarázhatatlanul. Egyszerűen azt éreztem, hogy nem vagyok jól a bőrömben, és nem értettem, hogy miért. Már jócskán zajlott mindez, mire rájöttem, hogy egy felnőtté válási folyamatban vagyok.





Fotó: Marton Szilvia/Origo

Kati, ti dolgoztatok együtt, és természetesen nem sérteném meg a pszichológusi etikát, vagyis tiszteletben tartom mindazt, ami a terápiában történt. A praxisodban gyakran találkozol azzal, hogy a személyi igazolványuk szerint már önálló döntésre jogosult felnőtt emberek efféle krízisben vannak? Vagyis hogy nem fejeződött be a szülőkről való leválás?

SZ. K.: Nagyon gyakori, olyannyira, hogy még én is hosszú évekig birkóztam ezzel. Ez egy természetes dolog. Nyilván függ a társadalmi elvárásoktól és a szokásoktól is. Manapság a fiatalok jóval 18 éves koruk után válnak le. De 40-50 éves felnőttek is küzdhetnek azzal, hogy nincsenek túl rajta. Ez nem feltétlenül a fizikai távolságról szól, hanem sokkal inkább egy érzelmi közelségről - amikor egy szülői vélemény, kritika még mindig meghatározza valakinek a hangulatát, érzelmeit, ítéleteit. Sokszor nem is a páciensen múlik, hanem a szülő nem engedi leválni a gyereket, hiszen a több évtizedes munkájába kapaszkodik, és végtelenül nehéz számára az elengedés.

Viszont muszáj, hogy bekövetkezzen.

SZ. K.: Muszáj, és én kegyetlen is vagyok ebben. Gyakran tapasztalom azt, hogy eljön hozzám valaki, és utána a szülő hosszú ideig haragszik rám, mert - ugye - én egy darabig átveszem a szerepét...

T. V.: A szüleim sem nézték mindig jó szemmel a közös munkánkat és azt, hogy elkezdtem távolodni tőlük. Pedig muszáj volt. Rájöttem, hogy rengeteg olyan mintával küzdök a viselkedésemben, amit otthonról hoztam. Például az önbizalomhiánnyal.

Amin megakadt a szemem a könyvedet olvasva - hogy ti viszonylag szerény körülmények között éltetek, és anyuék nem nagyon szívesen fogadtak vendégeket...

T. V.: Igen, ez a mai napig bennem is munkál. Jön egy vendég, és azt hiszem, hogy nem vagyok elég jó, nem tudok olyan környezetet biztosítani, hogy az a számára szép legyen, és jól érezze magát. Aztán mindig az a vége, hogy körülnéznek a kis lakunkban, és azt mondják: Úristen, de gyönyörű helyen éltek! És szembesülök azzal, hogy ezt a kishitűséget hoztam magammal. Ez volt az egyik felismerés. A másik pedig, hogy egészen 26 éves koromig azt éreztem, hogy bármi adódik, majd anyu vagy apu megoldja. Mindegy, hogy mit csinálok, majd ők helyre teszik.





Fotó: Marton Szilvia/Origo

Vajon hogy lehet felfedezni azokat a mintákat magunkban, amik nem segítenek, hanem gátolnak minket? Jó, hogy ízlést tanulunk a szülőktől, iránytűt adnak a kezünkbe... De amikor korláttá, kényszerré válik valami - ott a határ. Milyen önvizsgálatot kellene elvégeznünk?

SZ. K.: Hát, az önvizsgálat nem biztos, hogy elegendő, ugyanis például az önértékelés vagy a kisebbségi érzés a nagyon korai anya-gyerek kapcsolatból fakad.

Vagyis nem tudunk tudatosan emlékezni?

SZ. K.: Ez abszolút tudattalan mintaátvétel, és fontos tudni, hogy ez nem arról szól, hogy a szülő nem szereti a gyerekét! Az önértékelési probléma gyakran onnan indul, hogyha egy anya nem kiegyensúlyozott, nem harmonikus, nem tud ráhangolódni a gyerekre, és a gyerek nem tanulja meg azt a szeretetet, ami tulajdonképpen egy leutánzott szeretet - az önszeretet, ami szükséges ahhoz, hogy az embernek megfelelő önbizalma legyen.

Vagyis, amit az anyám tükrében látok magamról - az vagyok én. Ha az nem egy kiegyensúlyozott, nem egy biztonságot nyújtó tükör, akkor bizonytalan lesz az énképem?

SZ. K.: Ez így van. Ha pedig nagyon erős odafigyelést kap a gyerek, és mindig minden jó és elfogadható, az is torzulást okoz. A nárcizmus felé viszi el a fejlődési vonalat, ami legalább annyi szenvedést, nyomást jelent később, mint az önbizalomhiány. Egy elég jó szülő felfegyverzi a gyereket, mégpedig azzal, hogy a realitásban tartja. Egy következetes, kiszámítható, jól jutalmazó, jól büntető rendszer felkészíti a gyereket. Nem azt jelenti, hogy meg kell óvni a világtól, és nem is arról van szó, hogy bele kell lökni a gödrökbe. Tulajdonképpen az élet szabályait kell megtanulni már a közösségbe kerülés előtt. Mindennek az alapja egy kiegyensúlyozott, harmonikus, jó szülőpár... Két alapfeltétele van a felnőtt léleknek: az ambivalencia elviselése - hogy a szüleink jó és a rossz oldalát is láthassuk, és ezen túlmenően a világ jó és a rossz voltát elfogadjuk egyszerre. Tehát ne csak fehér-feketén, hanem sok színben láthassuk a világot. A másik pedig a döntésképesség - vagyis a cselekedeteink következményeinek az elfogadása és az elhagyott utak elengedése.





Fotó: Marton Szilvia/Origo

T. V.: A szüleim nagyon érzékeny emberek, nálunk a szeretet kifejezése mindig fontos volt. Aztán kikerültem a nagybetűs életbe, és egészen mást tapasztaltam. Nekem óriási pofon volt, hogyan viselkedhetnek így az emberek egymással, hiszen otthon én nem ezt tanultam, nem ezt láttam.

De mondok mást - ha visszagondolok így a gyerekkoromra, anyám nagyon sokszor mondogatta, hogy szép vagyok, és majd kinövöm a túlsúlyt... Nyilvánvalóan hitte is, de közben meg nem akarta a valóságot látni. Azzal hogy a gyerek el van hízva, és ezzel tenni kellene valamit - az a szülő feladata. Én persze elhittem, hogy tényleg, majd kinövöm, jaj, de szép leszek! Aztán huszonévesen jött a felismerés, hogy ez nem igaz! Miért nem járatott sportolni, miért nem figyelt oda jobban? Elkezdtem őket hibáztatni... Kemény téma a valóság kérdése. Nálunk ez nem volt eléggé terítéken.

De most már mosolyogva beszélsz róla. Helyükre kerültek a dolgok?

T. V.: Amikor sok minden okán pár éve összeomlottam, akkor némiképp a család is megborult. Most már mondhatom, hogy szépen újraépítette magát mindenki. Ahogy én elkezdtem éledezni és magamra találni - mindenki elkezdett fejlődni... Jó, hogy végigcsináltuk - még ha nem is volt könnyű -, és nagyon büszke vagyok rájuk!





Fotó: Marton Szilvia/Origo

Ilyenkor egy új konstrukciónak kell felállni, ha jól értem.

SZ. K.: Igen. Van egy szerkezet a családban, ahol általában a gyerek a szelepe a családnak, ugye, ő a leggyengébb, neki nincs védekező rendszere a szülőkkel szemben. A szülők csetepatézhatnak, lehet feszültség, mindenkinek megvan a saját maga útja, a gyerekek pedig ezeket a feszültségeket szépen levezetik, mint a villámhárító. Ha elkerül a családból - vagy a pszichológus kiemeli - akkor ott marad egy ház, középső válaszfal nélkül. Ilyenkor nagyon nehéz, és nagyon jó belátással, érzelmi intelligenciával kell bírni a szülőknek, hogy megértsék, hogy a gyerek nem lehet akár egy házassági feszültség vagy egy rosszul működő család szelepe. És bizony újra kell a házasságot, az egész családot strukturálni. Létezik az üres fészek szindróma. Ha a válásokat nézzük, nagy részük akkor történik meg, amikor a gyerek felnő. Kirepül, és a két felnőtt nem tud magával és egymással mit kezdeni. Ilyenkor jobb a gyerek után nyúlni... De ez egy tévedés. Hagyni kell felnőni!

Veráról most mi a diagnózisod?

SZ. K.: Sine morbo, azaz egészséges - legyen ez a végszó!





Fotó: Marton Szilvia/Origo

Talán még azt is hozzátehetjük, hogy halogatni lehet, de megúszni nem, hogy mindezekkel szembenézzünk?

SZ. K.: Halogatni sem jó, de jobb későn, mint soha! Verával ez megtörtént, és azt gondolom, hogy sikeresen.

Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok
 
 
0 komment , kategória:  Szily Nóra riportjai  
Mi a siker receptje?
  2015-12-13 23:18:54, vasárnap
 
  Lélekbúvár, Szily Nóra műsora: Mi a siker receptje?




Hat éve váltott - csinos kiskosztüm helyett kötényt kötött, és azóta számtalan ízes receptet osztott meg velünk. De most nem étel-, sokkal inkább életreceptről beszélgetek Mautner Zsófival és Malchiner Péter nemzetközileg is elismert executive coachcsal és trénerrel.

You are more! címmel megjelent könyvedben olvastam egy fejtegetést arról, mik a sikeres emberek közös ismérvei. Azóta sokaknak feltettem ezt a kérdést. Mondanak szorgalmat, kitartást, szerencsét - sok mindent, de a tudományos válasz más.

MP: Tavalyelőtt fejeződött be a kutatás, ami hét évig tartott. Az Innermetrix nevű amerikai céggel együtt csináltuk, aminek Európában több vállalatát vezetem. 5 kontinensen, 25 országban, 197 ezer embert néztünk meg 198 kompetencia megmérésével. Azt kerestük, hogy miben kiugróak a tehetséges emberek? Zsófi, szerinted az igazán nagy teljesítményt nyújtók hány jellemzőben jobbak az átlagnál?

MZS: Azt hinném, hogy nem annyira sok mindenben, mint gondolnánk...

MP: A válasz: nulla, és ez jó hír mindenkinek, mert azt jelenti, hogy mindenkiben megvan a tehetség, csak nem mindegy, hogyan és mire használja. Két fontos felismerésre jutottunk. Egyrészt a sikeres emberek önismerete 90 százalék fölött van, másrészt mindig hitelesen tartják magukat ehhez.







Szily Nóra, Mautner Zsófi és Malchiner Péter
Fotó: Szabó Gábor/Origo

Amikor azon törtem a fejem, hogy kit hívjak meg vendégnek a téma kapcsán, a homlokomra csaptam és Zsófi, te jutottál eszembe. Az életed számomra bizonysága annak, hogy az ember válthat - akár egy sikeres szakmáról a másikra - ha tudja, hogy mi minden szunnyad benne. Diplomataságtól a gasztronómiáig - az utad kapcsolható az önismerethez?

MZS: Biztosan, de ezt leginkább utólag értettem meg. Amikor ez a kemény döntéshozatal zajlott, inkább ösztönös volt, és persze nem egyik napról a másikra történt. Fontos, hogy nem arról volt szó, hogy nem éreztem jól magam az előző feladatomban. A gasztronómia tényleg annyira örvényszerűen érkezett az életembe! Inkább az a fajta kurázsi, tartás és bátorság kellett ennél a lépésnél, hogy vegyek egy nagy levegőt, és azt mondjam: oké, megnézzük, és ha kudarc lesz, akkor sincsen dráma, mert legfeljebb azt mondom - ez nem sikerült és visszamegyek mást csinálni.

De fogalmazhatok úgy, hogy egy új szenvedély ébredt benned?

MZS: A szenvedély megvolt már a döntés előtt is. 2005-ben kezdtem el írni a blogot, ami a váltáshoz vezetett...

Akkor még Brüsszelben tettél-vettél.

MZS: Igen, kiskosztümös diplomataként, és - ugye - a szabadidőmben kezdtem el írni a blogot, ami igazi flow élményt jelentett. Nem gondoltam, hogy az íráskészségem olyan, hogy ebből esetleg lehet később valami, csak ahogy folyamatosan sodródtam bele - egyre inkább ébredt az a tűz, ami akkor lobog, amikor az ember felhőtlenül bele tud feledkezni valamibe. Hosszú folyamat volt és egyszerűen csak vitt...

MP: Nagyon élvezetes mindig ilyen történeteket hallani, főleg egy olyan autentikus, már valóban igazolódott siker után, mint az övé, mert azt mondja, hogy valamit megérzett, egy belső hang azt mondta, hogy ,,mennem kell". Tehát mondhatjuk azt, hogy az intuíciónkra kell hallgatni. Ezt egyre kevésbé tesszük.

Ez a tapasztalatod?

MP: Sajnos, igen. A vezetőknél különösen. Nagyon kevesen mernek csak az intuícióra hallgatni, mert ahhoz szoktak, hogy számokban, adatokban mérnek mindent. Ahelyett, hogy időnként a józan paraszti eszükre hallgatnának... Szerintem jobban működnének a dolgok a diplomáciában, gazdaságban és politikában is. Az önismeret nyilván egy alap. Persze ennek a szónak a hallatán mindenki felsóhajt... Végigmész Pesten, és szinte minden utcasarkon van egy tábla, ami önismeret fejlesztő tréninget hirdet. Nagyon különböző szintekről beszélünk. Általában egy átlagember önismerete 50-60 százalék, a vezetőké, akiket sokat képeztek, 70. Mi arról beszélünk, hogy 91 százalék fölött kell lennie! Fel kell ismerni, hogy engem valami hív... Zsófit talán a fény...







Malchiner Péter
Fotó: Szabó Gábor/Origo

MZS: Sokan azt gondolják, hogy a televízió miatt léptem, hogy az volt az elsődleges hajtóerő, de nem. Nálam a motiváció maga a tartalom volt. A belülről jövő, iszonyú mennyiségű mondanivaló, ami a gasztronómiáról felgyülemlett bennem. Egyébként a mai napig ez az elsődleges motivációm.

MP: A fény alatt most nem csak azt értem, hogy valaki a médiában szerepel és mindenki ismeri, hanem azt, hogy eddig gondolkodtam valamiről, megosztottam egy-két emberrel, most pedig sokak elé kitárom. A blogírás nagyon érdekes, hisz kell hozzá bátorság. Valaki a legbensőbb, nagyon intim dolgait, a gondolatait, érzéseit mutatja meg. Vagyis a fénybe kerül - érted? Igaz, hogy a tartalmon keresztül, de alapvetően arról van szó, hogy szeretném megmutatni azt, ami eddig bennem volt, amit eddig csak magamban fogalmaztam meg.

MZS: Örülök, hogy Péter hangsúlyozta az intuíció fontosságát, mert én nagyon sokszor észlelem, hogy ami elsőre - érzésből, gyomorból - helyesnek tűnik, az hosszasan végiggondolva, az érveket és ellenérveket összegyűjtve is stimmelni szokott. Hogy például a rengeteg lehetőség és feladat közül mi az, ami igazán örömet okoz, mire mondjak igent.

Sokat változott?

MZS: Nem, én még mindig azt szeretem a legjobban, amikor csöndben, egyedül ülök otthon és írhatok. Elég furcsának tűnhet, hogy tévés műsorvezetőként ezt mondom...

Hogyha abban szeretnénk súgni, hogy lehet rátalálni egy új flowra, pályára, hivatásra, hívásra - mit mondanál?

MP: Ami valóban működtet minket és tovább visz, az a siker. Amikor valaki a munkahelyén ül, és úgy érzi, hogy a ,,korróziós fázisban" van, vagyis reggel fölkel és csikorogva, kicsit rozsdásodva indul már minden, akkor fel kell tenni a kérdést: miért kelsz fel minden nap? Mi az, amiért te tényleg szívesen elindulsz bármit megtenni? Ha ezt megkérdezi magától az ember, akkor előbb-utóbb a belső hangokat, válaszokat meg fogja hallani. Amit most a legújabb fejlesztési iránynak látok és nagyon szeretnék tanítani is, az a figyelem, az állandó ébrenlét magunkkal szemben. Hogyan tudok éberséget kifejleszteni magamban, az intuíciómnak a megérzése és főleg annak a kifejeződése iránt? Hogyan tudom meghallani? Mert igenis megszólalnak bennünk, csak nem vesszük észre, mert az élet, a tempó, a sebesség, a pénzkeresés, a család, tehát a verkli elveszi a figyelmünket önmagunkról. Hogyha ezt vissza tudjuk fordítani és megteremtjük az éberséget, akkor rátalálhatunk az irányra.

MZS: Szerintem, ha tényleg nagyon komoly szenvedély vagy mondanivaló fűti az adott ember tevékenységét, akkor nincs olyan, hogy az előbb-utóbb ne törjön utat. Lehet, hogy idő vagy tér kérdése, de előjön. És milyen érdekes, hogy mostanában mennyi komplett pályaváltást látunk. Például a gasztronómiában is. Bankárból, menedzserből éttermes, szakács, kecskesajt termelő, cukrász - nem tudom, mi mindenféle - lesz. Ez egy trend. Én úgy látom, hogy a legnehezebb megtalálni, hogy mi legyen az új tevékenység? Sokszor kérdezik tőlem is: ,,Érzem, hogy úgy szeretnék valamit, de mi az a módszertan, amivel megtalálom?"







Mautner Zsófi
Fotó: Szabó Gábor/Origo

Valahogy el kéne kezdeni egy dialógust önmagunkkal, hogy rábukkanjunk. Hogyan hallja meg az ember a belső hangját?

MZS: Szerintem a csend, a nyugalom nagyon fontos. Sokszor egyszerűen csak el kell vonulni egy napra ahhoz, hogy dolgozni tudjon az agy.

MP: Én nagyon nem vagyok ezoterikus, ezt szeretném leszögezni. De azt tudnunk kell, hogy az egzakt és mérhető menedzser világban, de akár ami életünkben is kellenek a meditatív, magunkra figyelő pillanatok. A nagyon akkumulált figyelem, összpontosítás arra, hogy valóban mi történik velem. Az éberség arra vonatkozóan, hogy milyen mozgások vannak bennem. Az első jel az, hogy már nem érzem jól magam. Ha pedig így van, akkor mik azok a pici dolgok, amikre az életben az mondom, hogy na, ezek tetszenek. Fontos felismerni, ha valakinél látok olyasmit, ami engem is vonz. Felismerni, hogy lehet, hogy még csak csírájában, de ehhez megvannak a tehetségeim.

MZS: Van egy csokoládékészítő ismerősöm. Már az egész világon vásárolják a csokoládéját. Marketinges volt egy nagy multinál és kirúgták, ráadásul volt egy balesete is, szóval pont egy nehéz időszakát élte az életének. És akkor karácsonykor bezárkózott, leült a számítógép elé és azt mondta magának, hogy oké, most van egy hetem arra, hogy kitaláljam, mit csináljak? Egy hétig ott ült a gép előtt... Eszébe jutott, hogy a szüleinek volt egy kis csokoládé, csemege boltja, amit ő gyerekkorában annyira imádott.

MP: Sokszor előfordul, hogy történnie kell valaminek, ami kimozdít a normálisnak tűnő kerékvágásból. Például ha kirúgják az embert. Ugye, akkor hirtelen magamhoz kell, térjek. Az éberségem - már csak az életösztön miatt is - nyilván hatékonyabb. Ami borzasztóan fontos, hogy ha épp fogalmam nincsen semmiről, akkor is valamiről kell, hogy elképzelésem legyen - körülbelül miben és hol szeretném magamat látni a következő 5-10 évben. És ezt a célt csak magamnak tudom megfogalmazni. Hogy milyen úton fogok eljutni idáig, az tulajdonképpen már mindegy is, de nekem tudnom kell, hogy mit akarok ebből az egyszeri egy életből kihozni.

Neked volt víziód?

MZS: A legelején, amikor ez a nagyon sűrű váltási folyamat volt, akkor nem. Akkor azt gondoltam, hogy belekóstolok, és majd meglátjuk. Utána, ahogy elindultam, akkor azért egyre inkább lett.

De ha visszamegyünk az időben, a kamasz Zsófi egy diplomata csajt látott a saját jövőjében? Nem volt B terv?

MZS: Nekem semmi. A családban ebben nőttem fel, és erről is álmodtam. Az volt az álommunkám, hogy diplomata leszek és annak rendeltem alá minden képzést, nyelvtanulást. A gasztronómia tényleg teljesen véletlenszerűen jött. Nyilván volt valami oka, hogy jönnie kellett, de egyáltalán nem volt benne egy B tervben.

És még ugyanúgy imádsz fölkelni és csinálni?

MZS: Képzeld el, hogy igen. Nyilván van, hogy fáradt vagyok, hisz amikor harminc ételt kell lefőzni öt nap alatt, az fizikailag és mentálisan is kimerítő tud lenni. De hogy ne lenne kedvem csinálni, olyan nincs. Nagyon sokrétű a munkám, hiszen van benne utazás, értékteremtő munka, karitatív tevékenység, és sok feladatot ki is találok magamnak. Ezért nincs arra sem időm, sem szándékom, hogy belefáradjak. Most azt érzem, hogy ebben annyira 100 százalékosan önazonos vagyok, hogy nem nagyon tudom elképzelni, hogy valami más jöjjön, bár ezt gondoltam a diplomáciáról is! Őszintén szólva, hogyha 20 év múlva valami egészen mást csinálnék, azon se nagyon lepődnék meg.

MP: Ez is nagyon fontos megjegyzés. Hogy Zsófi képes azt mondani, hogy most épp ez van, és hogyha holnap már nem ez lesz, akkor semmi gond! Ma már egyre kevesebb a lineáris karrier. Semmi másról nem beszélünk egyébként, mint energiákról. Hol kapok és hol vesztek energiát? Ha egy olyan állásban vagyok, ami szívja az energiámat, akkor abban nyilván nem fogok egy idő után teljesíteni, és rámegy akár az egészségem is. Honnan kapom az energiát? Ezt meglátni, megérezni, és abba az irányba fordulni - ez a feladat.







Szily Nóra
Forrás: Lélekbúvár

Szakértő vendégként hívtalak, de azért, szerintem, van, akinek rémlesz valahonnan... Malchiner Péter ismert színész volt a 90-es években. 3 millió ember nézte a Kisváros című sorozatot, aztán Németországban folytattad a karriered, majd váltottál. Először közgazdász lettél, multi vezető, aztán ismét nagyot léptél, újabb szakmát, hivatást tanultál. A te életed is minta lehet a Zsófié mellett abban, hogy miként leljen rá az ember egy új hívásra.

MP: Zsófinál, a kommunikáció nagyon fontos. A diplomácia is kommunikációról szól, és az is, amit most csinál. Mikor azt mondta, hogy a ,,mondanivalót" szeretné kiadni magából - nála ez a fő motívum. Nekem ugyanez valahogy az emberekhez kötődött. Nyilván az is kommunikáció, de inkább olyan értelemben, hogy amikor színész voltam, akkor az izgatott, hogyan működik az ember. Embereket személyesítettem meg. Utána átkerültem a közgazdasági oldalra, menedzser voltam, top vezető, akkor embereket vezettem. Most pedig embereknek adok tanácsot. De az ív ugyanaz, és mind a három féle megközelítést kamatoztatni tudom most.

Ha idén karácsony táján valaki megenged magának egy kicsi csendet, min mélázzon el? A saját ,,kulcsfogalmait" keresse?

MP: A menedzser irodalom úgy fogalmaz, hogy kell lennie egy víziódnak. Én azt mondom, hogy legyen egy személyes mottód. Egy olyan vezérfonal, ami aztán nyilván egy vízióvá kiteljesedhet, de mindenkiben van valami, ami neki fontos. Lehet, hogy valakinek a hatalom, vagy a pénz, vagy önmaga kifejezése. Van, akinek a szabadság, vagy a tudás, vagy épp az, hogy másoknak segítsen. Tudjuk, hogy van hét dimenziója ennek a motivációnak, és a saját mottónkat meg kell találnunk.

MZS: Milyen ritkán beszélünk arról, hogy az ember a saját karrierjében vagy a saját személyes pályáján is tűzzön ki kis célokat! Nagyon sokan csak úgy elvannak... Valószínűleg az a legnehezebb, amikor nincs meg, hogy merre tartasz...

Neked megvan most, hogyha előrenézünk?

MZS: Én általában 2-5 éves tervekben szoktam a vízióimat megfogalmazni, és a következőkre megvan, igen. De még nem árulom el őket. Remélem, hogy előbb-utóbb ki fognak derülni!

Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok
 
 
0 komment , kategória:  Szily Nóra riportjai  
Heti útravaló Müller Pétertől - 208. rész
  2015-12-13 23:10:32, vasárnap
 
  Heti útravaló Müller Pétertől - 208. rész

Müller Péter: "A szeretetben sajátos rend van"

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is.

Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad. Olvasd el, és hagyd magadban megérni.

"Ahogy a füled képtelen hozzászokni a disszonanciához, sőt, kifejezetten bántja, úgy a lelked sem tud szeretet nélkül élni. Boldogtalan a közönyben és a másokkal való együttrezgés hiányában. "






Csúnya zajban élünk. Feszültségben, veszekedésben, indulatokban, csikorgó közönyben és zenétlen, kellemetlen lármában.

Lelked is disszonánsan működik. Benned is sokan kiabálnak, zaj van, vagy süketség. Nem szereted magad. Ebben a külső-belső hangzavarban senki sem tanít meg arra, hogy rendszeresen föl kell hangolnod a lelkedet.





Forrás: Thinkstock

Ha ez sikerül, azt érzed, hogy szereted magad. Más szóval: amíg hangolt vagy, jó élni. És másoknak is jó élni körülötted, mert belső zenéd áthangolja az ő rezgésüket is.

Ha hangolt vagy, rájössz, hogy a szeretetben sajátos rend van. Éppúgy, mint a zenében. Az érzéseknek is rendjük van. Nem habzanak túl, és megadják másoknak a szabadságot. Zenészek, lehet, hogy az életben nem szeretik egymást, de amíg játszanak, muszáj, különben nem jön létre szép muzsika.

Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok
 
 
0 komment , kategória:  Heti útravaló - Müller Péter  
Heti útravaló Müller Pétertől - 207. rész
  2015-12-13 23:06:37, vasárnap
 
  Heti útravaló Müller Pétertől - 207. rész

Müller Péter: "Ahhoz, hogy elengedj bárkit is, neked kell megváltoznod"

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is.

Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad. Olvasd el, és hagyd magadban megérni.

"Elengedni valamit vagy valakit, azt jelenti, hogy megváltozva menni tovább. "






Mindenünk, amink van, amit szeretünk és akit szeretünk, minden, ami a ,,miénk", belénk épül. A pénzed nem a bankban van, hanem elsősorban a lelkedben. És mindenki, akit ragaszkodva szeretsz, a lelkedben van. Ott él benned, lényed része, hozzád szervült, benned él. Nem kívül van már, hanem benned. Ha valakibe például szerelmes vagy, már nem egészen Te vagy, mert Ő is benned van - csak vele együtt érzed magad teljes egésznek. Csak vele együtt éled át, hogy ,,én vagyok".




Forrás: Thinkstock

Ahhoz, hogy elengedj bárkit is, neked kell megváltoznod.

A régi lelkedet le kell vetkőzni, és az új lelkedbe szépen beleöltözni. És Ő ott marad az emlékezeted ruhatárában, a fogason, mint egy ruha, amit kinőttél már.

Meg is őrizheted, de csak úgy, mint a régi babaruhádat vagy az érettségi blúzodat, netán a régi menyasszonyi ruhádat vagy öltönyödet. De legjobb, ha megszabadulsz tőle, mert kell a hely az újnak.

Az elengedés nem róla szól, hanem rólad. Lényegében nem más, mint lélekcsere. Vagy még pontosabban: átalakítás. Amíg tart ez a fájdalmas folyamat, írd ki magadra: ,,Átalakítás miatt: zárva."

Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok
 
 
0 komment , kategória:  Heti útravaló - Müller Péter  
Bismarck háziorvosa
  2015-12-13 23:00:31, vasárnap
 
  Bismarck háziorvosa

Otto von Bismarck kancellár ragaszkodott háziorvosához, Schweninger egyetemi tanárhoz. Ezen sokan meglepődtek, hiszen a két férfi első találkozása után ezt kevesen hitték volna.

Bismarck közismertem durva modorú volt, de a bátor embereket kedvelte.

Felhívták a figyelmét a jó hírű orvosra, és fel is kereste.

Dr. Schweninger szokásához híven elkezdte aprólékosan kikérdezni az új pácienst eddigi betegségeiről, testi állapotáról.

A kancellár azonban gyorsan elunta a felelgetést. Régen elszokott már attól, hogy őt kérdezgetik.

- Ebből elég, doktor úr! - szakította félbe az orvost. - Ne kérdezgessen, vizsgáljon meg, de minél kevesebb szóval!

- Kancellár úr, akkor inkább forduljon egy állatorvoshoz. Azok nem szokták kérdezgetni a pácienseiket!

Forrás: http://lnpeters.sfblogs.net
 
 
0 komment , kategória:  Vén Muskétás versek, írások  
Bágyadt ádventi napon
  2015-12-13 22:59:17, vasárnap
 
  Bágyadt ádventi napon


Bágyadt ádventi napon

Múlt bóbiskol a padon.


Eddig kedélyes a Tél,

Régi vicceket mesél.


Köd ül jövendő fagyon

Bágyadt ádventi napon...


Bágyadt ádventi napon

Csak a Jelen hatalom.


Csíp a hajnali hideg,

Nem hódolunk senkinek.


Fáj a szabadság nagyon;

Bágyadt ádventi napon.


Bágyadt ádventi napon

Remény a Jövő-vagyon.


Közönyös a téli szél,

Csak az félhet, aki él.


A halál régi rokon

Bágyadt ádventi napon.

Forrás: http://lnpeters.sfblogs.net
 
 
0 komment , kategória:  Vén Muskétás versek, írások  
Ádventi zsolozsma
  2015-12-13 22:56:24, vasárnap
 
  Ádventi zsolozsma


Sötét világban meghitt gyertyafény;

Még élni akar bennünk a Remény...


Míg bennünk Ádvent önmagára lelhet,

Addig teremthet Isten Jövőt,

Lelket.


Amíg a Hit profánná nem silányul,

Jelen és jövő minket el nem árul.


Ádventi csend - puha, akár a bársony,

Valahol messze...

Felsejlik

Karácsony.

Forrás: http://lnpeters.sfblogs.net
 
 
0 komment , kategória:  Vén Muskétás versek, írások  
Decemberi partokon
  2015-12-13 22:54:19, vasárnap
 
  Decemberi partokon


Decemberi partokon

Hitet árul Tél rokon...


Élet-halál szirtfokon

Billeg kis jövő-flakon...


A halál - vén masztodon

Decemberi partokon.


Ateista lét-rokon

Világvége zátonyon


Hit-görcsökben megtagad

Lét-teremtő dolgokat


Középiskolás fokon

Decemberi partokon...


Túl korokon,

Partokon,

Isten néz egy balkonon.


Ádvent jön hallgatagon

Decemberi partokon....

Forrás: http://lnpeters.sfblogs.net
 
 
0 komment , kategória:  Vén Muskétás versek, írások  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
2015.11 2015. December 2016.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 272 db bejegyzés
e év: 4135 db bejegyzés
Összes: 32631 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 382
  • e Hét: 2127
  • e Hónap: 10393
  • e Év: 127046
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.