Regisztráció  Belépés
sacimama.blog.xfree.hu
Fordulj el a rossztól és tégy jót, keresd a békét és azt kövesd!" Zsolt 33,15 Németh Jenőné Saci
1952.06.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 73 
Lelki napunk kapcsán
  2015-02-28 22:54:39, szombat
 
  Link




"Boldogok, akik kávéznak, és meghallgatják egymást,
és közben mindenféléről beszélgetnek!
Bizony mondom nektek, örvendjen a ti szívetek
és vigadjatok, mert Isten Országa bontakozik ki köztetek,
ha egymásra időt szántok!"




 
 
0 komment , kategória:  I - IMÁK  
Roger Testvér imája
  2015-02-28 12:50:29, szombat
 
 

Krisztusom, te szegény koldusként rejtőzöl minden ember arca mögött. Kétségeink ellenére jelen vagy itt .Amíg Isten hallgat és az emberek elhagynak, engedd, hogy veled együtt imádkozzunk: ,,Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?"
Ha eláraszt bennünket a meg nemértés, engedd Istenünk, hogy átéljük a megbocsátást - a szeretetnek e legfőbb megmutatkozását: ,,Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek!" Nekem is bocsáss meg, mert sokszor én sem tudom mit teszek. Ha szüntelenül megbocsátunk, megengeded, hogy megszabaduljunk a lelkiismeret-furdalástól. Biztosabb ez a biztosnál: ahol a megbocsátás, ott az Isten.

Istenünk, nyisd meg ajkunkat, hogy Krisztussal együtt mondjuk: ,,Atyám, kezedbe helyezem lelkemet". Te tudod milyen gyengék és sebezhetőek vagyunk. Köszönöm ezt az emberi törékenységet is. Ennek tudata arra kényszerít hogy te légy egyetlen reménységünk, s arról győz meg, hogy egyetlen dolog lényeges: a te bennünk rejlő életed.
Ámen.
 
 
0 komment , kategória:  I - IMÁK  
A lelkigyakorlatok és a szeretet művészete
  2015-02-27 22:05:50, péntek
 
 

Már biztosan sokan várták, mikor kerülnek végre szóba a lelkigyakorlatok. Elvégre a
szentignáci spiritualitás a lelkigyakorlatokkal fonódik össze, és Ignác a lelkigyakorlatok
mestere. Néhány szó erejéig valóban érintenünk kell a kérdést, már csak azért is, mert egyik
levelében Ignác azt mondja egykori párizsi gyóntatójának, hogy egyszer el kellene végeznie a
lelkigyakorlatokat. Ez ugyanis ,,a legjobb, amit elgondolni, átérezni és megérteni tudok ebben
az életben, mind abból a szempontból, hogy az ember miként tud használni magának, mind
abból a szempontból, hogy miként tud gyümölcsöt hozni, és sokaknak segíteni és a javára
lenni."

Amit röviden a lelkigyakorlatokról mondok, azt a szeretet művészete címszóval foglalom
össze. Az azonos címet viselő bestseller szerzője, a pszichológus Erich Fromm annak okait
keresi, hogy miért megy tönkre oly sok házasság, annyi emberi kapcsolat. Véleménye szerint
a kudarcok egyik fontos oka, hogy a szeretetet egyoldalúan érzésnek tartjuk, amely vagy
megvan, vagy hiányzik; a fő tévedés pedig az, hogy a társamnak illenie kell hozzám. Fromm
tapasztalata szerint a szeretet művészet. És természetesen minden művészet csak akkor
életképes, ha örömet okoz, ha vonzó, ha az ember lelkesedik érte, s nap mint nap tanulgatja és
gyakorolja. És pontosan ez a szentignáci lelkigyakorlatok spirituális alapja: a lelkigyakorlatok
arra szeretnének lehetőséget adni (mondja Ignác a lelkigyakorlatos könyv 15. előzetes
megjegyzésében), hogy az ember megtapasztalja Isten ölelését, s így szeretet ébredjen benne.
És a lelkigyakorlatok valóban exercitiumok, vagyis a gyakorláshoz nyújtanak segítséget. A
latin kifejezés szó szerint pontosan ezt jelenti: a lelkigyakorlatozás nem más, mint gyakorlás,
valaminek a művelése: a gyakorlatozó türelmesen növekszik, ügyel a növekedésére, s így
elsajátítja a szeretetet.

A szeretet elsajátítása

Egy helyütt Ignác azt mondja magáról, hogy Isten iskolájának diákja, aki csak szeretetet,
hitet és bizalmat akar tanulni.
Természetesen alapvető jelentőséget tulajdonít annak, hogy
a meditáció és az imádság révén egyre mélyebben megismerje, milyen is Jézus. Kicsoda
számomra Jézus? Ki vagyok én neki?
E szempontból rendkívül lényeges, hogy miként
forgatjuk a Szentírást.
Ignác szemében azonban bizonyos vallási gyakorlatoknak is alapvető
szerepük van abban, hogy gyakoroljuk a szeretetet, és megmaradjunk benne. E tanulási
folyamat egyik alapgyakorlata az úgynevezett ,,általános lelkiismeretvizsgálat" ; a magam
részéről ,,a szeretetteli figyelmesség imájának" nevezem ezt az imamódot. Ezzel a - tudat
kibővítését célzó keresztény ember gyakorlatának is nevezhető - gyakorlattal megpróbálunk
nap mint nap a figyelem, a hála, a felszabadulás, a megtérési készség, a kiengesztelődés
és a remény tekintetével ránézni az életünkre, illetve megpróbálunk megnyílni életünkkel
Istennek.

Ehhez a gyakorlathoz kapcsolódik az életalakítás gyakorlata, amely szinte már teljesen
feledésbe merült. E latinul examen particularénak nevezett gyakorlat célját mai nyelven a
magatartás csiszolásában jelölhetnénk meg; hétköznapi nyelven: szokások begyakorlásával
próbáljuk formálni az életünket. E téren Ignác teljesen konkrét: halálra idegesítem
önmagamat, mert folyton rendezetlenségben élek - akkor hát foglalkozz néhány hétig
ezzel a problémával, és beszélj róla valakivel. Visszaélsz mások idejével, mert túl gyakran
elkésel - akkor dolgozz néhány hétig magadon! Gyakran nyersen és sértő módon fogalmazol
- akkor tanulj meg olyan beszédmódokat, amelyek az emberszeretet nyelvén szólalnak
meg. A szeretet gyakorlásának keresztény kultúrája - ez áll a szentignáci lelkigyakorlatok
középpontjában.

Forrás: Link

 
 
0 komment , kategória:  Α - Ω Philia  
A mindenben megtalálható Isten
  2015-02-27 21:49:08, péntek
 
  Link




És most nagy spirituális meglepetés következik. Ignác nem csupán Isten majestasáról beszél,
de arról is szól, hogy familiaritas cum Deo, vagyis bensőséges kapcsolat is lehetséges
Istennel.


Minden percben meg tudja találni Istent, mondja Ignác. Ez a ,,mindig nagyobb
Isten", ez az egészen ,,más Isten" Ignác szerint mindenben kereshető és mindenben
megtalálható.


Ignác egy fiatal jezsuitának címzett levelében írja: ,,A diákoknak azon kell
lenniük, hogy minden dologban Isten, a mi Urunk jelenlétét keressék, például akkor, ha
beszélnek, vagy sétálnak, látnak, ízlelnek, hallanak, vagy gondolnak valamint, egyáltalán
mindenben, amit tesznek: Isten fensége ugyanis ott van minden dologban, Isten jelenléténél,
cselekvésénél és lényegénél fogva.

Ez az Isten, a mi Urunk jelenlétét mindenben megtalálni engedő szemlélődési/meditációs forma könnyebb annál, mint ha elvontabb jellegű vallási témákhoz próbálnánk felemelkedni, hiszen azokba csak fáradsággal tudunk belehelyezkedni."
- Micsoda ,,világi Istennel", micsoda emberi Istennel találkozunk itt! Olyan hittel,
amely ,,szereti a földet" - ahogyan a jezsuita Karl Rahner mondotta. Olyan világgal, amelyen
keresztül átlátni Istenre. ,,Mindenben keresni és megtalálni Istent" - ez az egyik legértékesebb és legjellemzőbb gyakorlata Ignácnak és az ignáci spiritualitásnak.

Forrás:
Link
 
 
0 komment , kategória:  Α - Ω Úr az Isten  
Meggyökerezni az imában: imádságos emberré válni
  2015-02-26 13:18:10, csütörtök
 
  Olyan eszközről szeretnék beszélni, ami alapvető ahhoz, hogy életünket Krisztusra építsük: ez a személyes ima. Arról az időről akarok beszélni, amit az Úrnak adunk, önzetlenül, amit rászánunk, hogy kettesben, meghitten, hosszasan találkozzunk vele: befogadjuk, beszélünk hozzá, meghallgatjuk, megtanuljuk megismerni és hozzá kötődünk. ,,Magadnak teremtettél minket, Urunk, és nyugtalan a szívünk, és nem tud megpihenni, amíg nem lakozik Tebenned" - mondja szent Ágoston. Az Istennel való bensőséges kapcsolat vágya minden emberben ott van. Létszükségletnek érezzük, és azért van bennünk, hogy az Úrral való kapcsolatunk növekedjék. Ezért az imádság távolról sem kívülről jövő kötelesség, parancs: hanem baráti találkozás, igazi találkozás ,,azzal, aki által szeretve vagyok", ahogy nagy szent Teréz mondja.

Az ima ugyanakkor válasz is: válasz Isten szólítására, aki szomjazik arra, hogy megismertesse magát, odaadja magát mindegyikünknek egyedi és személyes módon, a szívünk legmélyén. Ezért ha imádkozom, Isten vágyára felelek.

Pierre mindig hangsúlyozta az ima jelentőségét, ami bevezet minket a Krisztussal való igazi barátságba. Számára az imádság nélkül nagy a veszélye, hogy önmagunkban a felszínen maradjunk, vagy elsüllyedjünk az aktivizmusba, esetleg ki legyünk téve a kevésbé fontos dolgok vagy a világ dolgai sodrásának.

Az ima ellenben a szívünket egyre inkább Jézushoz kapcsolja. Végül az ima lehetővé teszi, hogy a szentségek és az Ige egészen gyümölcsözővé váljék bennünk.

Most időzzünk el néhány kérdésénél, amit önmagunknak teszünk föl:

- Ki számomra Krisztus? Felöleli az egész életemet? Érdekelem-e őt, bevonom-e őt a munkámba, a feleségem iránti szeretetembe, a kreativitásomba, a különböző tevékenységembe, a kapcsolataimba? Mennyire vágyom arra, hogy egyre inkább belevonjam őt?

- Mennyire vágyom az egyre bensőségesebb kapcsolatra, a Szeretet kalandjára az Úrral?

A vágy, hogy az Emmánuellel és belőle éljünk jelenti az alapját annak, hogy az imádság prioritást kapjon.

Hiszen Jézus nem tud belépni az egész életembe, csak ha én úgy döntök, és rajtam áll, hogy konkrétan kinyitom-e neki az ajtót... Ehhez oly fontos az ima!

A prioritás nem opciót jelent!

A prioritás nem azt jelenti, hogy minden egyéb után!

Az első gyerekünk születése után, amikor ismét munkába álltam, a Közösség kezdetén... nem találtam időt, hogy imádkozzam. A férjem, Hervé egyszer azt mondta: ,,ha így állsz hozzá, sosem fogsz imádkozni... mert nem jelent prioritást számodra".

Eléggé ,,felpiszkálva" válaszoltam: ,,hogyhogy, hiszen egész nap erre gondolok?"

Mert az imát mindig az összes egyéb utánra helyezed (amikor ezt-azt befejezem ... és persze sosincs vége!)

Ami prioritást élvez, arról kell először dönteni!

Előre eldöntöm tehát az Úrral való találkozóm idejét... és Isten elfogadja a választásomat! Bármilyen időpontot kiválaszthatok, ami valóban megfelel a számomra, de ne a legalkalmatlanabb időt, amikor semmit sem tudok tenni... Ugyanolyan komolyan rögzítem a találkozót, mintha az üzlettársamról, az ügyfelemről, a barátomról lenne szó. És ha ezt előre elhatároztam, találékony lehetek, és főképp felkészíthetem a szívemet.

Sok példát látunk magunk körül. Az az ápolónő például, aki korábban jön be a kórházba, hogy mielőtt szolgálatba állna, kissé elidőzzön a kápolnában. Az az orvos, aki kihasználja, hogy a beosztottai szünetet tartanak, kivesz a fiókjából egy ikont, és az irodájában imádkozik. Az az ember, aki a munkából hazajövet este megáll a templomnál... és ettől ráadásul oldottabban tér haza. Vagy az a családanya, aki otthon a délelőtt kellős közepére húzta fel az ébresztőóráját. Elmondta, hogy bár megfogadta, időbe telt, míg megtanulta félbeszakítani a tevékenységét és engedelmeskedni a csörgésnek, ami az Úr hívását jelezte! És még sorolhatnám...

Különböző az életünk, nincsenek szabályok. A Szentlélek hatékonyan segíthet, ha kérjük, hogy be tudjuk osztani az időnket. Ezt sokan - köztük én is - megtapasztaltuk! Egymást is segíthetjük a kísérésben persze, de úgy is, ha megosztjuk egymással, hogyan találtuk meg az imádság helyét a napunkban. Erre van a közösség! Nem arra, hogy azt mondjuk egymásnak: ,,á, az agyonhajszolt életünkben túl nehéz, a mai világban nem is lehetséges."

Ha felismerjük az ima fontosságát, és rávesszük magunkat, hogy megtaláljuk az idejét, az megnyit minket a hűségre.

A testvérek hűsége hordoz minket, és az én kitartásom, a közösség kegyelme által segíti azokat, akiknek bárhol is nehézségeik vannak: egymást támogatjuk. Emlékszem egy közösségbeli nővérre, aki azt mondta az egyik társunknak: ,,mivel most nehéz időszakon mész keresztül, ha megengeded, az imaidőmhöz hozzáteszek néhány percet érted!"

A hűségességünk a szívünk kitartásán nyugszik, ami akkor is visz minket, amikor váratlan dolgok, akadályok lépnek föl. Ez számunkra, akik a világban élünk, benne van a pakliban.

Megragadjuk hát a néhány rendelkezésünkre álló percet, megállunk egy templomnál, felemeljük a szívünket az Úrhoz a vágyunkkal, szenvedésünkkel együtt, hogy aznap nem tudtunk neki többet adni. És az Úr megőrzi a Vele való egységünket.

Sosem felejtem el azt a nyugdíjas nővérünket, aki amikor egy nap kevesebbet imádkozott, másnap ez eltervezett időt meghosszabbította - pusztán szeretetből! Ez egyébként a testvérek iránti nagy szeretettel is párosult. Ma már igen idős, Alzheimer kórban szenved, csak az Isten dolgaira reagál, és várja a találkozást, ami sosem ér véget.

A Közösségben arra köteleződünk el, hogy minden nap hosszasan elidőzzünk az imában (imádásban) (Statutum 15. fej.) Közülünk néhányan naponta összesen egy órát, sőt többet is imádkoznak, mások 20 perccel kezdik... A Szentlélek mindegyikünket vezet, akárcsak azt a dolgozó családanyát, aki egyszer kísérésben elmesélte: ,,minden nap 30 percet imádkozom, mondhatni rendszeresen, de úgy érzem, jó lenne ezt növelni. Mit gondolsz, áttérhetek 40 percre?" A Szentlélek, miközben kérdezgette, a belső vágyat és a választ is megadta neki.


,,De hát az ima elveszi az időnket!" Pierre épp az ellenkezőjét mondta: ,,az imával időt nyerünk!" És így is van, ha tekintetbe vesszük a békét és a nagyobb rendszerességet, ami ebből fakad!

Néha úgy futunk az imához, mintha ünnepre mennénk, máskor valóságos küzdelem: kelletlenül megyünk, mert fáradtak vagyunk, aggodalmasak, lehúz a bűneink súlya, vagy mert úgy tűnik, az Úr kevésbé érezteti a jelenlétét.

,,Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - mondja Jézus mindegykőtöknek - én megkönnyítlek titeket." (Mt. 11,28) Határozott ígéret ez: az Úr az imádság menyegzőjére hív, ahogy egy portugál barátunk fogalmazott, bármilyen helyzetben legyünk is éppen.

Valóban, az Úr szeretne bennünket elmélyíteni. Kezdetben, a megtérés és a Lélekáradás örömében fogékonyak vagyunk a kegyelmekre és hamar hozzászokunk az Úr jelenlétének érzékeléséhez. Ám az érzékenységünknek, ami valamennyire mindig jelentkezik, szüksége van a megtisztulásra, hogy az Úr tovább vezessen, az imádság igazi helyére, a szívünk mélyére. Ott mondhatjuk ki valóságosan, egész lényünkkel elköteleződve : ,,igen, itt vagyok, szeretlek"...

Ott van a találkozás helye, ott tanuljuk meg Istent önmagáért szeretni, és az embereket is önmagukért, megtanulunk úgy szeretni, ahogy Isten szeret.

Ezalatt kitartóan imádkozunk, akkor is, ha éppen nem érzünk szinte semmit és úgy tűnik, csak az időnket vesztegetjük. Nem a mi dolgunk, hogy az imádságunkat megítéljük. Ha egyszerűen megpróbáljuk nyitva tartani a szívünket, békét és örömöt kapunk, a többi nem a mi dolgunk.

Annak a testvérnek, aki azzal fordult Pierre-hez: ,,bizonyára nagy kegyelmeket kaptál", azt felelte: ,,igyekeztem hűséges lenni, ez minden". Bárcsak mi is rendelkeznénk ennek a válasznak az alázatával!


A hűség ideje a hit ideje. Ez az a pillanat, amikor kifejezem az Úrnak a bizalmamat: ,,vársz engem itt, jelen vagy, Emmánuel, hiszem, hogy cselekszel a lelkem mélyén. Itt vagyok Uram, úgy, ahogy vagyok. Nézz rám, ragadj meg, lobbants lángra, alakíts át a Szentlelked által". Ez az a pillanat, amikor a Szentlélekhez folyamodunk, ,,aki gyöngeségünkben a segítségére siet" (Róm. 8, 26), hogy irányítsa az imánkat, méghozzá a bensőnkből.

Link



Mindenesetre helyes minden imádságot a hit megvallással kezdeni és kérni a Szentlelket, hogy nyissa meg a szívünket és tegye készségessé. Néha eszembe jut a gyerekkoromban hallott mondat: ,,helyezkedjünk az Úr jelenlétébe és imádjuk Őt". Segítségünkre lehet az imádkozáshoz, ha olyan testhelyzetet veszünk föl, ami megfelel annak a tiszteletnek, amivel a királyok Királya iránt viseltetünk, bármilyen helyzetben is fogunk majd imádkozni. Pierre, aki fáradékony volt és gyakran imádkozott fekve, lassú, mély térdhajtással kezdte: ezzel helyezkedett Isten jelenlétébe és állt a rendelkezésére.


Azokban az időkben, amikor az érzéseink kisebb részt kapnak, az Úr a szívünk mélyén munkálkodik, ahogy mondtuk, és különösen is az Igéje által adja magát: olvashatunk egy kis részt a Szentírásból, és hagyjuk, hogy átitassa a szívünket, felébressze bennünk a fogékonyságot Isten jelenlétére, vagy a vágyat, hogy jobban szeressük. Néha elég egy mondat vagy csak egy szó. Azt ,,ízlelgetjük" és gondosan őrizzük a szívünkben. Ekképp az Ige táplálja az imánkat.


A Szentlélek segítségével így arra is szánunk időt, hogy Jézust szemléljük: hogyan beszél, hogyan él, hogy cselekszik...: mi vonatkozik rám ma?

Ha szeretnénk, Mária a rendelkezésünkre áll, hogy megőrizzen minket a Jézus felé fordulásunkban, és az Ő életének titkában még mélyebbre vezet bennünket.

Link



Talán ez annak is az ideje, hogy megemlékezzünk mindarról, amit az Úr tett velünk.

Nem szócsépléssel, amellyel valami űrt akarunk kitölteni, hanem azért, hogy hálaadással Felé emeljük a szívünket. Ez a hálaadás, még ha csöndben tesszük is, a belső csöndre és imádásra vezet minket. Segít, hogy aznap fölajánljuk magunkat.


Pierre nagyon hangsúlyozta a kompassió helyét az imádságban: magunk elé idézzük Jézust, aki ma is szenved, ez megindítja a szívünket és együtt érzünk a kínszenvedésével. A világban meglévő szenvedésre is gondolunk, és a Szentlélek egyik vagy másik ember felé, a szenvedés egyik vagy másik formája felé fordítja a gondolatainkat. És Jézus fölfakasztja a szeretetet a szívünkben és az Iránta való együttérzés (kompassió) eltölti a szívünket. Akkor egyáltalán nem vesztegetjük az időnket, hiszen az ima célja, hogy Krisztus Szeretete lobogjon a szívünkben és átalakítsa azt, hogy a világnak tovább tudjuk adni.


Amikor az imádságban közeledünk az Úrhoz, a fénye a személyes megtérésünk egyes pontjaira is rávilágít. Jobban látjuk azt is, hogyan éljük meg Ővele a szociális, családi, közösségi, munkatársi kapcsolatainkat. A Szentlélek megerősíti bennünk az igazságérzetet és erőt ad, hogy az Igazságot válasszuk és kövessük.


Szabadon döntünk, a napnak megfelelően, mi az, ami segítségünkre van. Mindenesetre minél inkább haladunk előre, annál inkább észrevesszük, hogy valóban szegények vagyunk, hogy nem tudunk imádkozni. Hogyan is tudhatnánk Isten Dicsőségéhez közeledni, holott ő valós és egészen egyszerű bensőségességet kínál föl? A Szentlélek az, aki megvalósítja ezt bennünk, és ő vezet minket az újabb és újabb kalandokban.

S hogy mindez kézzel fogható legyen és segítsen előrehaladni, följegyezhetjük az igéket, amik megvilágosítottak, az elhatározásunkat, az imaszándékunkat...


Egy testvér arra kért, hogy beszéljek az elkalandozó figyelemről. Nem terveztem, de röviden szólok róla. Az elszórakozás is benne van a pakliban, minden nap, minden imádságunkkor, és rengeteg formája és tárgy van.

Hányszor kapjuk azon magunkat, hogy távolra kerültünk a jelenlévő Úrtól a jó szándékunk és a vágyunk ellenére, hogy ,,jól imádkozzunk", mint az a mellettünk álló nővér, aki annyira elmélyültnek tűnik.

- a szórakozottság néha elaltat minket, hagyjuk, hogy elringassanak azok a gondolatok, képek, amik eszünkbe jutnak. Amikor ezt észrevesszük, helyes visszatérni az Úrhoz, kedvesen és határozottan, egy kis humorral: ,,itt vagy, Uram, én pedig távol jártam". Lépünk egyet a hitben, esetleg elolvasunk egy részt a Szentírásból és haladunk tovább... a legközelebbi elkanyarodásig. Hiba lenne haragudnunk magunkra (ami végül is kevélység).

- Hiba az is, ha harcolunk a szórakozottság ellen, ha el akarjuk ,,üldözni". Jobb, ha az ima szolgálatába állítjuk. Mert alkalmat adhat, hogy bizonyos helyzetet, bizonyos szándékot az úr elé vigyünk, valakiért közbenjárjunk...

- Van ,,jelentéktelen" elkalandozás is (apró, átfutó gondolatok): nem kell fennakadni vagy figyelni rájuk. Lépés a hitben, nyelvima... és haladunk tovább.

Végülis az elkalandozásunk lehetőséget ad, hogy fölébredjünk és új lendületet vegyen az imádságunk. Hogy néha megalázó ez nekünk? Annál jobb. Ennek köszönhetően tudatosul bennünk, mennyire fontos, hogy az imádságot ne idegesen, kapkodva, túl fáradtan vagy éppen hosszas tévénézés után...

Az Úr mindent föl tud használni, hogy alakítson minket!

Hol imádkozzunk?

,,Bárhol" - mondjátok joggal.

Ám mielőtt szüntelen imádságban élnénk, válasszunk helyet, ahol jól érezzük magunkat, és ami segíti az imánkat.

- Lehet az kápolna, templom, lehetőleg az Oltári szentséghez közel.

Ha nincs jelen az Oltáriszentség, a jelenlétére gondolunk olyan templomban, amit ismerünk, a világ minden templomában, és ,,lélekben és igazságban" imádjuk, mindazok nevében, akik még nem imádják.

- A kihelyezett Oltáriszentség előtt, az Úr fizikai jelenlétében: szemléljük őt (,,hosszasan nézzed - mondta Szalézi szent Ferenc - és a szíved eltelik Vele") és imádjuk.

Ahogy Pierre mondta, az imádásban Jézushoz jövünk, a szívéhez közeledünk és belépünk a szelíd és alázatos szívébe, amelyik annyira szerette a világot.

- Betegen, otthon lévő kis gyerekekkel, távoli misszióban vagy munkahelyen is lehet imádni Jézust, hiszen velem van, Emmánuel, otthon, az irodában, a kórházban, az imasarkomban. Ő mondta. Alkalmazkodik a lehetőségeinkhez és az akadályainkhoz.

Pierre imáját is átitatta a statútumban is hangsúlyozott imádságos attitűd.

Az adoráció volt az alapja a dicsőítésének, szeretetének, az Atyának való önátadásának, a Szentlélekre figyelésének. Megvolt benne a kicsinység tudata az Isten szentségéhez képest, amelynek alázatosan alá kell vetnünk magunkat, bizalommal és szerelmesen.

Kérjük hát Pierre-t, hogy mindenekelőtt imádó, imádságos emberek legyünk, akik számára Isten jelen van az egész életükben.

Így nyitottak maradhatunk Isten váratlan dolgaira, mert ő előszeretettel mutatkozik meg, amikor nem várjuk. Mint Mária az angyali üdvözletkor: az angyal készen találja őt, figyelmes, nyitott szívvel. Nem azt módja: ,,nem alkalmas az idő, gyere vissza később, most vásárolnom, főznöm kell, már más terveim voltak".

Döntéseinkben is jelenlévővé tesszük Istent. Ahelyett, hogy gondolkodnánk, listát készítenénk, vitatkoznánk, nyugtalankodnánk, Jézus példájára hosszasan imádkozunk. Ő is így tett, mielőtt kiválasztotta volna a tanítványokat. Ez persze nem zárja ki, hogy az eszünket is használjuk!

Bármi nehézség előtt haladéktalanul imádkozni kezdünk, hogy ne idegeskedéssel vágjunk bele. Megtanuljuk azt is, hogy minden találkozásunk az Úr jelenlétében történjék. A váratlan találkozás alkalmával a Szentlélek segít felismerni a lehetőséget az evangelizálásra és megmutatja, hogyan tegyük...

Ez a Közösségünk hivatása: nap mint nap személyesen és egymástól tanuljuk, hogyan maradjunk meg az Úr szeretetében, hogyan éljünk és cselekedjünk ebben a Szeretetben, hiszen ,,nélküle semmit sem tehetünk" (Jn. 15,5). Ez valódi vágyat és szilárd elhatározást kíván, hogy Krisztushoz akarunk tartozni!

A Közösség jövője is ezen múlik. Jézus meg akarja osztani velünk Szívének a világ iránt és a világon minden ember iránt tanúsított Szeretetét. Csakis az ima által tudjuk befogadni és hordozni ezt a Szeretetet, tudunk Jézus, Emmánuel szívei lenni bárhol, ahol élünk és ahova küldenek bennünket.



Olvasni és elmélkedni: Jn. 15,1-17


Martine Catta

Forrás:

Link
 
 
0 komment , kategória:  Α - Ω HIT  
Thomas H. Green: Amikor kiszárad a kút
  2015-02-26 12:31:07, csütörtök
 
  Imádság túl a kezdeteken

Link



Imádkozni általában véve elmélkedést jelent, valamit, amit mi csinálunk, a mi aktivitásunkat, az evangéliumot analizálva és saját élethelyzetünkre alkalmazva elhatározásokat tenni, hogyan szolgálhatjuk jobban Krisztust. Mindez nagyon jó volt, amíg előbbre vitt, de nem vitt eléggé előre. Főleg nem adott lehetőséget arra, hogy az ima egyre kevésbé legyen az, amit mi csinálunk, és egyre inkább azzá váljék, amit Isten tesz bennünk.
A passzivitás, amelyhez az Úr végül is elvezet az imádságban, annyira ellentétes természetünkkel, és a világ, amelybe belépünk, annyira a feje tetejére állított, hogy úgy látszik, ezerszer is újra kell tanulnunk ugyanazt a leckét, mielőtt egészen sajátunkká válik.
Amint látni fogjuk, akkor leszünk igazán az Istenhez vezető úton, ha megszeretjük a pusztaságot, és jobban szeretjük azt az oázisoknál. Valóban ,,feje tetejére állított" világ ez! Bőségesen bocsánatot nyerhet az ember a figyelmetlenségért és kétkedésért, hogy jó úton halad, mikor torka kiszárad és szeme tele lesz homokkal.
Úgy látszik, az ima valóban misztérium (Gabriel Marcel szerint: olyan valami, amit nem tudunk objektiválni és bizonyos távolságból nézni, mert egészen személyes és egész lényünket magában foglalja) és így csak nagyon személyes, szubjektív módon írható le.

Minden vallásos ember "napi kenyere" az imádkozás, ám - és ezt sokan nem tudják - az imádkozásnak is vannak fokozatai, különböző szférái, amelyek közül a magasabbakhoz eljutni éppen nem könnyű, spontán módon megvalósítható dolog. Az amerikai jezsuita páter könyve "haladó" imádkozókhoz szól, őket kívánja a nagy mesterek, Keresztes Szent János, Nagy Szent Teréz és Loyolai Ignác alapulvételével megtanítani arra, mikor válik az ima nem az "én" tevékenységévé, hanem Isten tevékenységévé az énben. - Mélyen vallásos, gyakorló katolikusok olvasmánya.
 
 
0 komment , kategória:  Könyvismertető  
A mindenségben kell lenni egy helynek
  2015-02-26 11:14:08, csütörtök
 
  Nagyböjt, 1. hét, csütörtök

Link



A kísértés zaklatásai és a bűnbeesés állandó veszélye ellen az emberi erő kevés. A bűntől való sebzettség miatt, az emberi természet önmagában gyenge a sátán támadásaival szemben. A szüntelen imádság és a helyes böjt alkalmassá tesz a mennyei Atya segítő kegyelmére, hogy megtörjük a sátán hatalmát.

Puszta Sándor: Tékozló fiú

a mindenségben kell lenni egy helynek
ahol még emlékeznek rám
apám szíve az
mire várok még
haza megyek



 
 
0 komment , kategória:  Általános  
A római kúria lelkigyakorlata Aricciaban: "Le az álarcokkal!
  2015-02-25 20:28:36, szerda
 
  A megtérés helyes nagyböjti útjának megkezdéséhez szükség van mindenekelőtt arra, hogy felfedezzük ,,a legmélyebb igazságot önmagunkban, kilépjünk a szabadba és hogy levessünk minden álarcot, minden kétértelműséget". Ezzel az erős felhívással folytatta Bruno Secondin karmelita atya a lelkigyakorlatot a hétfő délutáni elmélkedésében.

Illés próféta tapasztalatából kiindulva a nagyböjti szónok szembeállította azt a rejtettséget, melyből az Úr kiszólítja Illést, azzal a rejtőzködéssel, mellyel gyakran a külsődleges vallásosságot leplezzük el, és amely nélkülözi az igazság bátorságát. A Királyok első könyvének 18. fejezete szolgált ezúttal elmélkedésül, melyben Izrael népét és Ácház királyt a Baal-ok bálványimádása miatt fellépő éhínség teszi próbára. Ekkor küldi az Úr Illés prófétát a királyhoz, hogy visszavezesse őt a helyes útra. Az elmélkedés vezérfonala volt a ,,fedezék elhagyása", a ,,megszabadulás a kétértelműségtől" és a ,,bátorság egy hiteles keresztény életre" gondolat.

Az Úr elsőként Illést hívja ki a rejtőzködéséből: ,,Menj és jelenj meg Ácháb színe előtt!" - szól hozzá az Úr. Illésnek meg kell jelennie a király színe előtt, akit egyébként nem tudnak elfogni és aki bármikor el tud menekülni egyik pillanatról a másikra, és aki egyébként is a király kritikusa és így ellensége is. Ez egy provokáció azok számára az Egyházban, akik számításból élnek, akik folyton halogatják a dolgokat, akik a ,,szavak és a diplomácia áldozatai", akik ,,hátrafelé lőnek". A keresztény számára azonban ,,mindig újabb kalandok adódnak", amelyek elől nem lehet kitérni az Ácháb király féle fenyegetések ürügyével. A másik személy, akinek aztán elő kell lépnie rejtettségéből, Obadjahu, a király udvarmestere, akit ura éppen a próféta felkeresésére küldött ki. Obadjahu jelképe a kétfelé húzó lelkiismeretnek, mert egyfelől elrejti a prófétákat és az igaz utat követi, ugyanakkor ,,nem tud lemondani a hatalom előnyeiről". Olyan ő, mint sokan ma, megfélemlítve él, jóllehet egy benső ösztöke arra indítja, hogy ,,védelmezze az igazságot". A harmadik szereplő végül a nép, aminek a színe elé lép a próféta és megkérdi: ,,Meddig akartok még kétfelé sántikálni, hol ide, hol oda szolgálni". A karmelita atya a próféta intését így fordítja mára: ,,Hagyjátok abba ezt a színjátékot!". Igen, ezen a ponton a valóság nagyon keménnyé válik: a nép konokul hallgat, nem válaszol: ,,a rendszer megölte a lelkiismeretét". Ma is, hányszor és hányszor megesik - figyelmeztetett Secondin atya - hogy ,,a rendszerek, a különféle rezsimek kivéreztetik a népeket és mi megfélemlített szemlélői maradunk a megbízásból eredő háborúknak. Másfelől pedig, hagyjuk hogy elbűvöljenek bennünket a túlburjánzó hivatali hálózatok, a ,,mega-katedrálisok", olyan módszerek, melyek a dicsőséget keresik, miközben a szegényekről elfelejtkeznek".

Illés ekkor összehívja a népet és istenítéletet kényszerít ki, egy tűzpróbát, mely szembesíti a Baal istenség feltételezett és Izrael ura valódi hatalmát. A népet teljesen lenyűgözi ez a rendkívüli látványos vallásosság, ami ma is gyakran megtörténik, például amikor a ,,statisztikákkal mérnek", vagy amikor ,,olyan rendezvények adódnak, amelyen az ember nem tudja, hogy puszta látványosságról vagy pedig igaz hitről van-e szó". Éppen ezért fontos, hogy a próféta a nép közé megy, hogy belevonja őket az eseménybe".

A karmelita atya a kedd reggeli elmélkedésben ezt a témát vitte tovább és megkérdezte: ,,Van-e bátorságunk ahhoz, hogy a nép tevékenyen részt vegyen az eseményekben, vagy még néhány kört futtatunk velük, mielőtt megkérdeznénk őket?" Ez kiindulópont lehet az egyház számára bizonyos mai döntések tekintetében: Éppen csak megvillantunk fontos dolgokat vagy pedig merjük a láthatóság stratégiáját vállalni, hogy kimozdítsuk a helyéből a rendszert?". ,,Mennyi szenvedést okoztak bizonyos érzékeny témák..., nem kell elrejtenünk a botrányainkat, fontos, hogy az igazságtalanság áldozatait meggyógyítsa az az alázat, mellyel beismerjük a hibáinkat".
Az egyház hibáinak a beismerése felmerült az elmélkedés során egy másik összefüggésben is. Illés próféta szörnyűséges tette, mellyel megsemmisíti a Baal prófétákat, indítson bennünket arra, hogy felismerjük az egyház történetében az erőszak hasonló eseményeit. Mi is megégettünk és megöltünk személyeket a múltban." De az erőszaknak vannak más megjelenési formái, nemcsak a kard, ilyen lehet például a metsző nyelv, vagy az új kommunikációs eszközök. Némelykor a számítógép billentyűzete jobban öl, mint a kard!" - fogalmazott a karmelita prédikátor.
Látva, hogy Illés miként gúnyolja ki a rituális erőszakot, amit Izrael népe használ Baal papjai ellen, Secondin atya utalt egy bizonyos lármás és babonás kultuszra, mely még ma is él, noha nem építi az igaz hitet. Mik a mi bálványaink? A lista hosszú: gőg, becsvágy, karrier...! De végül mégsem kételkedhetünk az Isten irgalmasságában, mert ha az Isten válasza némelykor valóban tűz, az irgalma mindent átalakít.

 
 
0 komment , kategória:  Lelkigyakorlat  
Római kúria lelkigyakorlata: 4. - 5.
  2015-02-25 20:27:03, szerda
 
  Római kúria lelkigyakorlata: 4. - 5. elmélkedés, depressziós menekültből zarándok

:
Illés próféta életének újabb szakaszát elemezte Bruno Secondin karmelita atya Ferenc pápa és a római kúria mintegy 70 fős közössége előtt. ,,Illés próféta ellentmondásos személy: néha mellét veri buzgósággal és szent haraggal, hogy megvédje az Isten és népe szövetségét, máskor pedig kimerülve, összetörve, félelemmel eltelve húzódik meg Hóreb hegyének barlangjában.

Illés próféta - depresszióban

A Királyok első könyve 19. fejezetében Illés prófétát ,,halálos depresszióban" találjuk, amint ,,egy napi járásnyira a pusztába vonul, leül egy borókabokor alá és a halálát kívánja". ,,Ez a depresszió állapota - jegyezte meg Secondin atya - ami sajnos nem ritka a papok életében sem. Sokan összeomlanak közülük, ezért is szükséges, hogy figyeljünk azokra a jelekre, melyek hatalmas benső nehézségekbe torkollanak. Mindenekelőtt a ,,félelem" az első jel. Akkor jelentkezik például, amikor a felelősségünk elfogadása miatt tartunk a jövőtől. Aztán mindezt elkísérheti a ,,magány", amikor úgy érezzük, hogy ki vagyunk zárva a többiek köreiből, amikor kiszárad az életünk, sikertelenségeinktől csalódottá válunk. Ez aztán menekülésre kényszerít, ami lehet fizikai vagy pusztán képzelt jellegű, és jöhet egy pszichofizikai összeomlás is, mint amilyen az önvád, ahogy Illés maga is mondja a pusztába menekülve, egyedül, a fa alatt gubbasztva: ,,Én sem vagyok különb atyáimnál". Közös vonás a ,,menekülés", melyet bizonyos gesztusok kényszeres ismétlése kísérhet és ami egészen a halál kívánásáig vezethet. Ez megtörtént Illés prófétával is, aki a borókabokor alatt már a ,,halálát kívánta" e szavakkal: ,,Most már elég, Uram! Vedd magadhoz lelkemet!".

Figyelmeztető jelek

A karmelita atya e nehézségek kivédésére a ,,munka, a pihenés, az imádság, a társadalmi kapcsolatok" jól kiegyensúlyozott arányát" ajánlotta. Törekedni kell arra, hogy felismerjük lelki bensőnk dinamikájának a jeleit, ami sokszor éppen a stressz-jelzések formájában mutatkozik, és amit Illés prófétánál is megfigyelhetünk. Depressziója mélypontján elalszik, és ekkor jön Isten angyalának figyelmeztető és erősítő jele, mely útra küldi őt. Így lesz a depressziós menekültből Isten hegyére, a Hórebre vonuló zarándok. ,,Nekünk is, nehézségeinkben tudnunk kell felismerni Isten angyalának a kezét! És ahogy Illés evett és erőre kapott, nekünk is erőt kell nyernünk az Eucharisztiából, hogy megjárhassuk az utunkat. Ezek után, benső szenvedésen, magányon és félelmen át érkezik meg Illés próféta a hegyre, az Isten-találkozás helyére.

A próféta... és a más Isten

A karmelita Secondin atya szerdán délelőtt tartotta meg ötödik elmélkedését ,,A könnyű csend hangja - Isten más és másutt van" címmel. A mottó egyértelműen utal a híres Isten-találkozása a Hóreb hegyén, amit a Királyok első könyve 19. fejezetében olvasunk. Az önmagát állító, az ,,én" kijelentésektől hemzsegő próféta, akik a ,,világ köldökének" képzeli saját magát, amikor élete kudarcba fullad, úgy gondolja, hogy az ő kudarca egyúttal az Isten kudarca. Megérkezik a hegyre, az éjszakát egy barlangban tölti, majd az Isten először egy kérdés formájában jelentkezik: ,,Mit csinálsz itt, Illés?". Ez a kérdés valójában Isten-kinyilatkoztatás, melyben őt nem rajtunk kívül, hanem magunkban kell megtalálnunk. Ez a kérdés arra kényszeríti a prófétát, hogy nézzen önmagába, hogy adjon hangot benső nyugtalanságának. Ekkor, ebben a lelkiállapotban érzékeli a próféta a szélvihart, a földrengést és a tüzet. Istent nem találja egyikben sem. Ezek után másutt és másképp van jelen az Isten. Annak az enyhe szellőnek van hangja, van üzenete, a próféta ekkor födi be az arcát a köntösével, mert ott az Isten. Minden benső megpróbáltatáson túl, hűségesen jelen van.

Újabb küldetés

Hűsége egy újabb küldetés, hiszen azon a helyen, ahol Illés halni akart, kapja az új missziót, benne a jövőt. Az a titokzatos maradék, az a hétezer hűséges, melyhez Illés küldetése szól - a lelkigyakorlatos atya szavai szerint - valójában ,,Isten népe csendes hűségét jelenti". ,,Ők pedig a szegények, az egyszerűek és a kicsik". ,,Térjünk vissza az útjainkhoz, hajigálunk ki otthon a szekrényeinkből minden haszontalanságot, tárjuk ki a kezeinket és öleljük meg azokat, akiket eddig nem tudtunk elviselni!". Végül egy buzdítással zárta a karmelita atya a szerda délelőtti ötödik elmélkedését: ,,Térj vissza utaidra, menj, mozogj a perifériák felé, menj és tarts ünnepet a barakkokban, menj és ebédelj azzal, akinek alig van mit ennie! Akkor megérted, hol vár rád a te Istened!"

Forrás: (Vatikáni Rádió)
 
 
0 komment , kategória:  Lelkigyakorlat  
Személyes utam a Mindenségen át
  2015-02-24 23:15:57, kedd
 
  Részlet az 6. hét tanításából
Személyes utam a Mindenségen át

Már beszéltünk róla, de nem baj, ha megismételjük: szívünk az érzelmek, a gondolkodás és az akarat székhelye.
Minden benyomás érzelmeket és gondolatokat ébreszt bennünk. De, hogy mit kezdünk az érzelmekkel és a gondolatokkal, azt "lábunk"; az akarat dönti el!

Merre vihet minket?
1. Toporoghatunk egy helyben. Várva, hogy újabb külső vagy belső nyomás változtasson a helyzeten. Olyan ez, mint ha felülnénk a bakra, de azt várnánk, hogy valaki más cserdítsen a lovak közé.

2. Azt is megtehetjük, hogy amikor már halad a hintó, elengedjük a gyeplőt.
Vész esetén rántunk rajta egyet, aztán hadd menjen! Érzelmek jobbra, gondolatok balra húznak.
Ötletektől, pillanatnyi érzésektől vezérelve éljük az életünket.

3. A másik véglet az, amikor drákói szigorral akarjuk fegyelmezni magunkat. "Nem érezhetem ezt, nem érezhetem azt." "Okos vagyok, félre tudom tenni az érzéseimet." "Egy keresztény nem gondolkodhat így vagy úgy." "A másik ember érzései fontosabbak, mint az enyémek." Stb...
Ha azt akarjuk, hogy menjen a kocsi, - mert hiszen az a természetes, és akkor jutunk el valahová -, nem feszíthetjük meg annyira a zablát, hogy a lovak mozdulni se tudjanak! Mert megvadulnak. (Több ismeretem nincs erről a tudományról, úgyhogy nyugi, befejeztem.)
Egy idő után a mi bensőnk is robban. Kifelé, vagy befelé.

4. A megoldás tehát az, hogy megtanuljuk kezelni, vezetni a szívünket.
Helyretesszük, vagy gyógyítjuk az érzéseinket. Foglalkozunk velük. Alakítjuk a gondolkodásunkat. Erre való Isten igéje, meg az ima.

Isten előtt nincs végzetes hiba! Ha rossz ösvényre léptünk, ha bűnt követtünk el, az válhat lehetőséggé is.
Lehetőség a megismerésre, a tanulásra, a tapasztalatra, az építkezésre.
Átalakíthatja a szívünket! Megértőbbé, irgalmasabbá, alázatosabbá tehet minket. Persze csak akkor, ha előbb összetört.

Forrás: Adonai
Link
 
 
0 komment , kategória:  Lelkigyakorlat  
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 73 
2015.01 2015. Február 2015.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
232425262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 73 db bejegyzés
e év: 737 db bejegyzés
Összes: 3945 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 427
  • e Hét: 1993
  • e Hónap: 8034
  • e Év: 216281
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.