Regisztráció  Belépés
szabomihalyf.blog.xfree.hu
"Minden ember élete egy regény, de erre csak akkor döbbenünk rá, amikor életünk eseményei már múlttá, emlékké váltak. S ezek a regények mindig tanulságosa... Szabó Mihály
1928.12.27
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
F. Szabó Mihály: HA FELSZÁLL A KÖD…
  2015-02-27 15:22:31, péntek
 
  F. Szabó Mihály:
HA FELSZÁLL A KÖD...

Ha felszáll a köd, kitisztul a világ,
Az ég, a föld, a fű, a fa, a virág,
És a virágon ülő harmatcsepp,
Amin már a nap sugara reszket.
S a tiszta vízcsepp gyémántként csillan,
Míg a napmelegtől el nem illan.

Voltam én is szürke köd darabja,
Vártam én is köd oszlató napra,
Hogy utána napsugár özönben
Fényesen ragyogjon az életem.
S amikor csak fény simogatott,
El is feledtem, hogy valaha köd volt.

De a sok fény után a köd újra leszállt,
Sötétebb lett köröttem a világ.
Ám, nem rettenek meg a ködtől,
S az általa okozott sötétségtől.
Tudom, hogy a köd majd felszakad,
S fölöttem ismét kisüt a nap.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
F. Szabó Mihály: KÖSZÖNET…
  2015-02-25 19:42:56, szerda
 
  F. Szabó Mihály:
KÖSZÖNET...

Köszönöm a Teremtőnek, hogy vagy.
Köszönöm, hogy enyémnek tudhatlak.
Köszönöm az Istennek, hogy vagyok.
Köszönöm, hogy újra élni tudok,
Köszönöm, hogy így újra látom célját.
Köszönöm Neked azt a nagy csodát,
Hogy szomorú szívem rabtartóját,
Fájdalmas gyászom mély szakadékát
Szerelmeddel színültig töltötted,
S kimentettél belőle engemet.

Már újra a földön járva élek
És örülni tudok az életnek.
Az éjszakát váltó pirkadatnak,
A számomra is felkelő napnak.
Megcsodálom az ébredő tavaszt,
Mely életet adó rügyeket fakaszt.
Örülök a rügyből pattanó levélnek,
A virágba öltöző mezőnek,
A friss ágát ringató fának
És az ágon daloló madárnak.

Örülök a felhőt hozó szélnek,
Szomjas földet áztató esőnek,
Esőt megköszönő szivárványnak,
Duzzadó patak csobogásának.
A ragyogó ég mély kékségének,
A lenyugvó nap melegének.
Bámulom a csillagos éjszakát,
A természet ezernyi csodáját.
Mindezt együtt megköszönöm Neked,
Hiszen, már nem is élnék nélküled.

Mikor már olyan elesett voltam,
Hogy igazán élni sem akartam,
Mert azt hittem, hogy nekem az élet
Nem adhat már mást csak örök telet,
Te szerelmes szavaiddal biztattál,
Melyekkel a szívemig jutottál.
Te erősen megfogtad a kezem,
S új életútra vezettél engem.
Amelyen most már együtt járva,
Eljuthattunk egy szép új tavaszba.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
F.Szabó Mihály: Különös ölelkezés...
  2015-02-23 19:34:58, hétfő
 
  F.Szabó Mihály:
Különös ölelkezés...

Ébresztőre kondul egy kis harang,
Halkan szól: giling-galang, giling-galang.
Szavát elviszi a hajnali szél,
Ami az álmaiból éppen most kél.
Lágyan megsimogat az útjában mindent,
Füvet, fát, állatot és embert.

Ám az erdőszélén útját állják,
Az erdő bokrai, fái megállítják.
Nem veszi rossz néven az útonállást.
Lágyan megsimogatja a szélső fát.
És ekkor egy furcsa játék kezdődik,
A szél és a fa összeölelkezik.

A fa csalogatva tárja ágait,
A szél kedve egyre erősödik.
Egymást ölelve leng a szél és a fa,
Mintha ölelkező szerelmes pár volna.
De a hűtlen szél tovább nyargal,
A fa, ottmarad tépett ágaival.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
F. Szabó Mihály PACSIRTA,
  2015-02-16 21:47:50, hétfő
 
  F. Szabó Mihály
PACSIRTA,

Harmatgyöngytől fényes nyári reggelen,
A korán ébredt pacsirtát figyelem.
Őt is rejtő fűben keres valamit.
Megtalálja, de még játszik egy kicsit.
Majd hirtelen abbahagyja játékát,
Magasra repül és széttárja szárnyát.

Egyhelyben lebeg, szinte nem is mozdul,
Aztán mégis többször körbefordul.
Magasról kémleli, fürkészve a földet,
Újra megáll, s vidáman dalolni kezd.
Vajjon mitől lett most dalos a kedve?
Vajjon mitől lett olyan nagy kis szíve öröme?

Boldogan, sokáig lebeg ott fenn,
S dalol vidáman, egyre erősebben.
Szívesen hallgatom, míg észreveszem,
Hogy a kis pacsirtát, nagyon irigyelem.
Irígykedve mondom: ,, milyen jó neked,
Hogy a világot dalolgatva nézheted".


 
 
0 komment , kategória:  Általános  
F. Szabó Mihály: HATVANÉVES TALÁLKOZÓ...
  2015-02-07 09:57:17, szombat
 
 
F. Szabó Mihály:
HATVANÉVES TALÁLKOZÓ

Ballag már a vén diák

Hatvan éve mily vidáman énekeltük
S magunkat akkor mily boldognak éreztük.
A nemrég még kisfiúból lett legények,
Deli fiatalok, csak diáknak vének.

Tovább

Vidáman indultunk el a hosszú útra,
Nagy terveket szőttünk merész álmainkba.
Sejtettük: nem játék, életünk lesz ez út,
Öröm helyett néha gondot, bánatot nyújt.

Isten veletek cimborák

A sok jó baráttól nehéz volt búcsúzni,
De segített, hogy meg lehet őrizni
Diákéveink szép közös emlékét,
S bennük igaz kincsként egymás régi képét.

Tovább, tovább

Tömött tarisznyával indultunk utunkra,
Útravalónkat sok jó tanárunk adta.
Tudás-morzsák mellé sok minden egyebet,
Józan gondolkodást, tartást, erős hitet.

Ez út, hazámba visszavisz, filiszter leszek magam is,

Szülőház, s iskola volt eddig a hazánk,
Az új életünkben helyettük mi vár ránk?
Tényleg elég lesz a nyárspolgári béke,
Vagy majd valami mást keresünk helyette?

Tovább, tovább, tovább!

Sokan vagytok, kiket nem serkent az ének,
Mert az utatokat már befejeztétek.
De alig vagyunk már, kik még tovább megyünk,
Nektek csak az emléketek jön még velünk.

Fel búcsúcsókra cimborák!!

Hatvan év után most halkan szól az ének,
Csendesen búcsúzunk mi, öreg legények.
Előbb nekik, kik már más mezőkön járnak,
Adunk búcsúcsókot, s azután egymásnak.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
F. Szabó Mihály: ADD URAM, HOGY LÁSSAK.
  2015-02-03 19:43:41, kedd
 
  F. Szabó Mihály:
ADD URAM, HOGY LÁSSAK.

Add Uram, hogy lássak!
Ne járjak ép szemmel is vakon a világban.

Add, hogy lássam a könnyet, hogy letöröljem.
A sebet, hogy bekötözzem.
A reszkető kezet, hogy megszorítsam.
A szomjazót, hogy megitassam.
Az éhezőt, hogy megetessem.
A mezítelent, hogy betakarjam.
A beteget, hogy gyógyítsam.
A gyengét, hogy támogassam.
Az elesettet, hogy felemeljem.

Add Uram, hogy lássak!
Mindent mindig tisztán, mindig helyesen.

Add, hogy lássam a kedveset, hogy megköszönjem.
A durvát, hogy elnézzem.
A szeretetet, hogy viszonozzam.
A haragot, hogy megbocsássam.
Az igazságot, hogy védjem.
A hazugságot, hogy elítéljem.
A szabadságot, hogy oltalmazzam.
A rabságot, hogy lerázzam.
A jót, hogy kövessem.
A rosszat, hogy mindig elkerüljem.

Add Uram, hogy lássak!
Ne vakítson meg sem fény, sem sötétség.


 
 
0 komment , kategória:  Általános  
F. Szabó Mihály: EMLÉKEZÉS KÜLFÖLDI BARÁTOM TEMETÉSÉN....
  2015-02-02 17:16:58, hétfő
 
  F. Szabó Mihály:
EMLÉKEZÉS KÜLFÖLDI BARÁTOM TEMETÉSÉN.

Hetvenöt éve már, hogy történt a nagy csoda,
Örömkönnyet sírt egy édesanya,
Új kicsiny csillaga gyúlt a magas égnek,
Felsírt egy kisfiú, elindult egy élet.

A csodát élt szülők a kisfiút nézve,
Egymástól kérdezték, fiúk boldog lesz-e?
Életének útján vajjon meddig juthat?
Merre irányítja lépteit egy csillag?

Fiúk életéről színes álmot szőttek,
Nyugodt boldogságot, örömet terveztek.
Dehogy gondoltak ők, hosszú vándorútra,
Hányatott életre, kényszerű kalandra.

Álommal szőtt tervvel nőtt együtt a gyermek,
S szemefénye lett ő szülőknek, testvérnek.
Megtanulta tőlük imádni az Istent,
Szeretni a hazát, tisztelni az embert.

De viharos idők, gonosz erők jöttek,
Széttörték az álmot, szétdúlták a tervet.
Istenét tagadták, hazáját eladták,
Embertiszteletét szemétdombra hányták.

S mikor hazájáért hősi vállalást tett,
S a hazát árulók életére törtek,
Vándorbotot véve indult messzi útra,
És az ismeretlen kényszerű kalandra.

Nem volt hozzá kegyes az idegen világ,
Szívét öröm helyett csak bánat járta át.
Idegen ég alatt helyét nem találta,
Bárhol járt, a régi hazáját siratta.

Mikor nem bírta már keserű magányát,
Látni sem akarta többé őshazáját.
Feledve, hogy régen mennyire szerette,
Hazudta magának, s hitte, hogy gyűlölte.

Hetvenöt év után, kiáltó nagy csend lett,
Lehullott egy csillag, véget ért egy élet.
Mi, akik ez élet vándorát ismertük,
Most, ebben a csendben egymástól kérdezzük:

Az a kicsiny csillag olykor ragyogott-e?
Ez a szegény vándor, néha boldog volt-e?
És, hogy a lelkében szegény volt, vagy gazdag?
Hogyan, merre vitte lépteit a csillag?

Vidám volt élete, vagy szomorújáték?
Volt-e benne sok fény, vagy több volt az árnyék?
S a lehullott csillag vajjon utoljára,
Átvitte őt még az örök boldogságra?

Némán viselte-e életének terhét,
Vagy vádolta érte néha az Istenét?
Nem tudjuk átlátni életének titkát,
Kérjük hát az Isten bőséges irgalmát.

****
Sírodnál könnyes szemmel emlékezünk Rád.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
2015.01 2015. Február 2015.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
232425262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 7 db bejegyzés
e év: 47 db bejegyzés
Összes: 301 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 32
  • e Hét: 227
  • e Hónap: 1499
  • e Év: 14075
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.