Regisztráció  Belépés
bossi.blog.xfree.hu
Kút fejemből születtek ezek az írások. Mottóm: "Vedd a kezedbe ezt a könyvet, ha elolvasod, meglásd, hogy a lelked mennyivel lesz könnyebb." ... Bossányi Kálmán Miklós
1954.10.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Zárt osztály
  2015-08-16 16:04:54, vasárnap
 
 
18. fejezet

Mikor kiléptem a Dokitól még utánam kiabált.
Szárnyasló, hamarosan találkozunk!
Lefelé haladtam a lépcsőn, mikor tímár jött elém, megfogta a kezem és jelezte, hogy ne menjek tovább.
Nem értettem, picit odébb tolt, be a sarokba, és mondta, hogy vár!
Lestem ki a fejemből, hogy miért, de megláttam a drága szeretett Hölgyemet mással sétálni, kéz a kézben. Picasso, és Hófehérke. Hirtelen nem értettem, mert ugye a festő művész, nem Hófehérkét festette le. S, nem Hófehérke áll, vagy feküdt modellt. Mikor látta Timár, hogy elég távol vannak elengedte a kezem, szomorú volt, láttam az arcán. Ő, is tudta, hogy ez nem jó, hogy egy lány ilyen hamar váltson. Szinte sírt. Megvigasztaltam, hogy semmi baj, van ilyen, ne szomorkodjon, ezen nem érdemes. Elköszöntem, és mentem tovább a kijárat felé.
Szívem szomorú volt, visszagondoltam a bűvös három napra, amit együtt töltöttünk a Szerelmemmel. Szép volt. Reméltem, hogy lesz folytatása, de látom, hogy már nem lesz. Ők ketten boldogok, láttam. Így hagyom Őket. Döntöttem, nekik legyen jobb, sortársak mind a ketten, és jobban megértik egymást, mint én.

Egy egészséges ember, és egy phszihés felnőtt beteg ember. Ha belegondolok, akkor hamar rájövők, hogy Nekik van igazuk, mind két ember beteg, gyógykezelt, akkor mit akarok én, egy egészséges ember tőle. Igaz, hogy nagyon szép Nő, de, mégis. Nincs olyan szerencsém, mint a Dokinak. Ő, elvette a betegét feleségül, é szépen élnek, családjuk is van. Gyermekeik egészségesek. Nem baj, ne is törődj vele, hisz ott van a Kedves, aki hamar felépül, és remélem, hogy visszafogad. Persze, mert szeretem, és nélküle nincs Életem. Jó, hogy így alakult a sorsom, mert ha választani kellett volna, bevallom, bizony nehéz lenne. Egy szerető kellemes Nő, és egy gyönyörű, kicsit beteg Nő között. Sors, és az Élet döntött helyettem.
Kedvesem kell nekem, most már tudom, és sietek a kórházba, hogy minél hamarabb magamhoz öleljem, persze finoman, nehogy fájdalmat okozzak neki.

56. oldal

Kórházban a Főorvos, mondta, hogy nagyon szépen javul az állapota, és Péntek délután jöhetek érte, haza mehet.
Boldog voltam, mikor e hírt hallottam.
Ahogy beléptem a kórterembe, láttam, hogy az ágy szélén ül, arca a két kezébe temetve.

- Nórám, kicsi szívem, mi a baj? Holnap után mehetünk haza.
Felnéz, tekintetét rám szegezte, és szomorúan mondta, hogy most kapta a hírt, hogy szeretett Édesapja elhunyt.
- Pont most, mikor Te kijössz a kórházból! Bocsánat, nem akartalak megbántani, kijössz, és intézzük a temetést.
- Most, ezt miért mondod, tehetek én róla, hogy ide kerültem, ezt Te csináltad velem, Csaba. Te, voltál olyan örült, hogy elmés zavarodba, ejtettél különböző sebeket rajtam, és Te kéred számon tőlem, Édesapám halálát! Hogy merészeled, ezt, Csaba! nem, is értem!
- Nórám, kérlek, ne veszekedjünk, pont itt. Teljes mértékben igazad van.
- Hagyjál, sírnom kell! Menj el, kérlek, menj! Holnap után gyere értem, kérlek.
- Rendben, megyek, és jövők vissza Hozzád!
- Várj, itt a csomagom, vidd haza légy szíves!
- Jó!

Megpusziltam, megfogtam a csomagját, és távoztam a kórteremből. Picit Boldog volt a szívem, hogy visszajön hozzám. Szomorú, de egyszerű volt a beszélgetésünk, nem kellett bocsánatot kérnem, nem kellett megígérnem semmit. Élet eldöntötte. Visszajön. Azért, Dénes bácsi halála kicsit engem is megrázott, nagyon jó fej volt a kis öreg. Sokat viccelődtünk, kártyáztunk, iszogattunk együtt.
Sajnos, ilyen az Élet. Kiszámítatlan, és kegyetlen, Sajnos, senki sem él addig, amíg szeretne, ezt odafent döntik el.
Haza értem kicsomagoltam, kimostam a ruháit, és vártam a Pénteki napot.

57. oldal.

Péntek reggel készültem, kitakarítottam a lakást, és indultam Nórához.
Kórterembe már várt, elkészült, egy reklám szatyorba tette holmiait, megkerestük a Főorvost, meghallgattuk, hogy továbbiakban mit kell betartanunk.
Kiértünk a Kórházból, jelzet a telefonom.

- Bocsánat, de fel kell vennem.
- Csak nyugodtan. - felelte Nóra
- Tessék, Terszánszki Csaba vagyok.
- Bejön Hozzánk!
- Be.

Fogtam egy taxit, és bemondtam az Intézet címét. Nóra, semmit se szólt, csak akkor mikor kiszálltunk.

- Ez, ki volt?
- Doki. - feleltem
- Előre megbeszéltétek, hogy a Kórházból, ide hozol, szép. Bízhatok benned Csaba.
- Nem, dehogy is. Hidd el, ezt nem tudtam, hogy hívni fog.

Megyünk befelé, Tímár fut felénk. Láttam, hogy a Nyomon követő, már nincs rajta.

- Hol van? - mutattam a derekára.
- Mutatta az ujját, hogy ott van.
- Látod? - kérdem Nórát
- Mit? Nem látok semmit.

Tímár megfogja az ujjam, s az mutató ujjára teszi, finoman húzza tenyere felé. Valamit éreztem, egy kis dudort, de alig lehet érezni. Igen, egy Tudományos folyóiratban olvastam, hogy majd egyszer, hamarosan kap Mindenki egy mikrochippet, az ujjába, és akkor nem kell semmi igazolványt, bankkártyát használni, mert ebbe benne lesz minden személyes adataink.

58. oldal


- Érzed? - szemével kérdezte
- Érzem, hát persze, hogy érzem. - válaszoltam

Tímár, megfordult, és elrohant a Park felé.

- Ez, kivolt?- kérdezte Nóra
- Tímár, a süket néma, érdekes Ember, szeretett teljes. Boldog.

Úton, sűrűn megállítottak, gratuláltak, örültek nekem, és Nórának. Felénk jött kéz a kézben Picasso, és Hófehérke. Kicsit jobban vert a szívem, mégis Ő volt az ,,itteni" barátnőm, láttam rajta, hogy arca picit pirosabb a kelleténél. Üdvözöltük egymást, és tovább haladtunk az utónkon.

- Ők?
- Picasso, a festő művész, és az Intézmény legszebb betege, Hófehérke.
- Tényleg szép, és miért van itt, mi történt vele.

Elmeséltem a történetét, csak azt nem, hogy vele voltam három napon át. reméltem, hogy a Doki nem fogja említeni a történteket.

Végre eljutottunk a Doki Irodájához.

Kopogtam.

- Tessék beljebb fáradni.
- Szerbusz, Doki, bemutatom Nórát.
- Kézcsókom, Doki vagyok az Intézmény Vezető orvosa.
- Igen, már hallottam sok minden jót Önről, Csabától.
- Csaba! Hm, nevetett, itt úgy hívtuk, hogy Szárnyasló, már megbocsásson, hogy is hívják? Ja, már tudom, Nóra.

- Itt, mindenkinek van egy különleges neve, megpróbáljuk azt a nevet adni a betegeinknek, amit csináltak, kint. De, nem is ezért kértem, hogy fáradjatok be hozzám. Meg kell beszélni a továbbiakat.
- Beszéljenek, csak nyugodtan, addig én ki megyek a Parkba sétálni. Csaba, kint találkozunk.
Viszlát, Doki.

- Viszlát! Helyes, gratulálok. Őt, szurkáltad meg! Miatta voltál itt? Mit tud Hófehérkéről?

59. oldal.
 
 
0 komment , kategória:  Zárt osztály  
Zárt osztály
  2015-08-16 15:58:26, vasárnap
 
 
17. fejezet

Hazaérve, láttam, hogy minden rendbe volt. Egyik papagájom, egy elég idős Nimfa, sajnos lent volt a pihenő rúd alatt. Ő, már tízen nyolcéves volt. Felszállt a többiek közé. Emlékére egy pici agyagból készítettem egy dombocskát csináltam, és ráírtam a nevét. ,,Böbe"
Vannak időnként veszteségeim, ők, is élnek, és a más Világra költöznek. Senki se maradandó.
Csörgött a telefonom, megnéztem, hívás a Dokitól jött. Nem szeretnék most beszélni vele, mert az elmúlt évek jártak az eszembe, mikor még Böbe kicsi volt, és tenyérből etettem, és tényleg...
Telcsim tovább csörgött, így felvettem.

- Szép jó estét, Doki! miért hívott?
- Viszont kívánok Neked is, be kell, hogy jöjj az intézetbe, mert valami történt, amit Neked szeretnék elmesélni először. Nagy esemény az Életünkben, mármint az Intézetében.
- Persze, megyek, de most jöttem haza a Kórházból, akol a Kedvesemet ápolják, és picit pihenek, regenerálódók, és megyek. Jó, így?
- persze, köszönöm szépen, kedves vagy.
- Szia!
- Szia! - elköszöntem, és azon törtem a fejemet, hogy mi lehet az a nagy esemény, amit a Doki említett. Nem jöttem rá, mert semmi nem jutott az eszembe, s tettem fel magamnak a kérdéseket.

1: Hófehérke? - az nem lehet, mert az rám tartózik
2: Énekkar, a Nekünk szól Dalárda? - tán, de már szerepeltünk
3: Timár, a nyomon követővel?
4: Picasso? - Festményeivel? Tán, kiállítást szerveznek?
Semmi nem jutott eszembe, elfáradtam, lefeküdtem.

53. oldal


Másnap, úgy kilenc óra körül kelhettem, felhívtam azt a Kórházat, ahol Kedvesemet ápolják, érdeklődtem, hogy léte után. Tájékoztattak, hogy két hét és kiengedik. Haza jöhet. Boldog voltam.

Nagyot kiáltottam a levegőbe. Wonderful, Wonderfull, (csodálatos), ismételtem meg. Örültem, hogy meggyógyul. Reméltem, hogy nem fog elmenni tőlem, és megbocsájt a tettemért.

Bementem az Intézetbe, mert kíváncsi voltam, arra a nagy eseményre.
Doki, azonnal elém jött, mikor megtudta, hogy átléptem az Intézmény kapuját.
Mosolygós arccal, szélesre tárt karokkal, fogadott. Átölelt, megveregette a vállamat. Bevallom, hogy kissé meglepődtem, mert erről az oldaláról még nem ismertem, hogy így tud örülni egy embernek.

- Mi történt, hogy ennyire örülsz?
- Gyere, és megmutatom Neked.
- De, valamit mondjál, hogy mit, mert el nem tudom képzelni.

Átfogta a vállam, és addig nem engedte el, míg az Irodájához értünk. Beléptünk, de nem láttam semmi változást.

- Itt van az, amit mutatsz nekem?
- Nézd meg!
- Mit, nem látok semmit, tán vak vagyok?
- Nem, Barátom, nem menj az íróasztalomhoz, és ülj le.

Követtem az utasítását, de ekkor se láttam semmit. Csak egy számítógépet, de ez már volt. Mi, ebe a furcsaság, hogy van egy Intézmény Vezető Doktorának számítógépe. Manapság már természetes.
Jött, és bekapcsolta.
Megtapsoltam, gratulálok, ügyes vagy. Jé, van internet!

54. oldal


- Ez nagyszerű dolog, így a Világ könnyebben elérhető.
- Igen. - felelte a Doki

Pár másodperc múlva, Doki oda megy, az ablakhoz, kitárja, és kiabál a kapunál lévő Személyzetisnek.

- Julikám, nyissa ki a kaput!
- Miért?
- Mert jön az Internet!
- Mi, van, milyen Internet?
- Hát a széles sávú, hogy beférjen a kapun, ezért kell kinyitni.
- Értem, de nem tehetem, mert várok.
- Mit vár?
- Budát.
- Jön. Nem tudom, de várom.
- Nem kell várni, hisz Budán vagyunk.
- Akkor jó, nem várom, majd átmegyek Pestre, és ott várom.
- Doki! Doki! mit, csinál, miért teszi magát bolonddá? - kiabáltam vele.

Kérésemre eljött az ablakból, leült a foteljába, elővett egy jó nagy pipát, meggyújtotta, és pöfékelt. A kellemes Pipafüst, csakúgy terjedt a szobába.
Közben, tovább nézegettem a Számítógépet, hogy mit tudnék segíteni, ennek a szerencsétlen, bolond Intézményvezetőnek.
Időnként rám néz, kacsint egyet, és tovább pöfékel. Elég volt már belőle, és úgy gondoltam, hogy itt hagyom a kellemes illatú füstben.

- Megyek, majd jelentkezem, és akkor folyatjuk tovább.
- Rendben, úgy legyen. Viszont látásra.
- Viszlát, Doki.

55. oldal

 
 
0 komment , kategória:  Zárt osztály  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2015.07 2015. Augusztus 2015.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 2 db bejegyzés
e év: 71 db bejegyzés
Összes: 1553 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 79
  • e Hét: 311
  • e Hónap: 1655
  • e Év: 66325
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.