|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 2
|
|
|
|
2016-01-12 21:45:18, kedd
|
|
|
T. FISER ILDIKÓ
T. Fiser Ildikó /Eger, 1965. december 3. - / egy kortalan költő alkotásai a mindennapok megélt realitását tárja elénk, felszabadult élményekben gazdag lírai gondolatvilágának ezerarcúsága teszi még szebbé és olvasmányosabbá művészetét. Versei sokatmondóan szépek és legalább annyira figyelem felkeltők.
T. Fiser Ildikó a békeidők poétája, mégis ha kell, verseit úgy meri ringatni a költészet bölcsőjében, hogy érezni lehet a lázadó nő minden szívdobogását és lélekrezdülését.
Link
AJÁNDÉK VAGY BÜNTETÉS?
Mi ez? Talán egy büntetés,
Hogy létünk földi élet zárja le,
Vagy mégis nemes e küldetés
És ajándék az ember élete?
Ajándék, melyet becsülni kell
Óvni, védelmezni feladatunk,
Vagy gyötrődésre születtünk
Mit olykor egyszerűen feladunk...
ÁLOMTÜNDÉR
Leszáll a köd lassan szemedre,
a szobádba az álom lebeg be.
Lopakodva, mint a tolvaj,
tolakodva érkezik,
épp, hogy érint, bíztatóan,
majd a csöndben távozik.
A szép álom tündérlánya
táncát vidám színekben járja,
csengő hangján szívedbe hatol
a dallam könnyed, lüktető varázsa.
Újraélednek a múlt csodái,
zengnek belé az álom falak,
kinyílnak a réten az emlékek virágai,
hogy többé el ne hervadjanak.
BOCSÁSS MEG
A legnagyobb vétkem e földön
hibáimmal élni szüntelen,
szeretteimet megtiporva
áll előttük lelkem meztelen.
Bocsáss meg nekem és a sorsnak,
mert életedbe beléptetett,
nélküled kevés színe volna,
mi nekem itt elrendeltetett.
Barát ki szív zugába bújik
azonnal érzi, amint dobog,
s lüktetése fájdalma csupán
elmúlandó elmeállapot.
A barátom szembeköp ha kell,
bár közben a szíve megszakad,
sohasem utánam dobja el
a büszkeség-sérült poharat.
A barátság-szivárvány ragyog
éltető fényű vízcseppeken,
nem ócska zsibvásáron kapott
rossz kacat a semmi-sincs hegyen.
A legnagyobb vétkem e földön,
hibáim cipelni hátamon,
mégis nemes meztelen lelkem:
szeretteim vétkét vállalom.
CSAK EGY NAP AZ ÉLET
Csak egy nap az élet,
és minden belefér.
Születtél a nap első sugarával,
az ember büszke tudatával.
A fény, a meleg egyre több lett,
nőttél, a világ egyre nagyobb lett.
Ahogy az első szó megjelent ajkadon,
te lettél önmagad azon a hajnalon.
Ízlelgetted, kóstolgattad,
mint reggelit az életet,
evés közben jön meg az étvágy,
így történt veled, hogy
egyre többre, jobbra, szebbre
vágyott a test, a lélek.
Fejest ugrottál, mint forró levesbe,
sokszor megégetted magad,
majd rájöttél, hogy le is kell
hűteni olykor a vágyakat.
Rájöttél, hogy a tortát
nem mindig habbal kapod,
hogy a kávé sem mindig
ízetlen, fekete szurok.
Rájöttél arra is, mi az szeretni,
mit jelent, ha a társ
nemcsak a boldog perceket,
de a rágós húst is felezi veled.
Most már nem sürgeted
az asztalt csapkodva,
mikor teszik eléd,
hol az ebéd, mikor lesz vacsora.
Tudod ott mélyen, hogy egyszer
eljő a pillanat, mikor lehűl minden,
akkor a sötétség nem ereszti többé
feléd az éltető sugarakat.
Ám addig is,
minden villanásnak íze van,
és a jó ízt megtanultad becsülni,
vele tisztelni a szakácsodat, az életet.
ÉBREN ÁLMODOM
Puha felhőpárnán lehajtom fejem
Szememben sorsom csillagfénye gyúl
Álmodozó emlékezés angyala érkezik
Védő szárnya lesz így a takaróm
Sebemre gyógyírt az ég könnye csepegtet
A nap meleg sugarával megsimogat
Kisimulnak lelkem múltőrző ráncai
Szívemről emlékköveim a mélybe hullnak
A szél hátára kap lágyan, könnyedén
Szállok a végtelen felé kíváncsian
Hol talán igaz válaszokkal várnak
S megértem a jövő üzenetén a múltam
Találkozhatok talán a jóság hírnökével
Kit övez szeretet-fonta szivárványkoszorú
Elkerülhetem a sötétből felém leső vihart
Tisztaszó nyomán nem leszek többé szomorú
Ha túljutok a becsület katonáinak sorfalán
Végül őszinteség lesz érte a végső jutalom
A kapu kinyílik egyetlen gondolattal
Enyém lesz a megértés diadala, s elalszom
ÉRZÉS
Egy tiszta érzés
mi átjárja testem, lelkem,
mit elmondani kevés a szó,
tiszta, boldog világ, mit
megtaláltam, mit megleltem.
Megtartani, megbecsülni,
ez a célom az eljövőben,
olyan ez, mint mikor újabb
patak fakad a hegytetőben.
Olyan ez, mint mikor
kitárja szirmait a virág,
s először ízlelgeti véle
a levegő frissítő illatát.
Először érzi meg
a langy eső melegét,
először simogatja végig
szirmait a szél.
Először ingadozik,
ha zord vihar fakad,
s ha túléli, igazán virág marad.
Levelei zölden nevetnek
a kéklő ég felé,
a csillagok ha felragyognak,
síró boldogsággal fordul
a fénylő hold felé.
Köszönetet mond ő
a tápláló talajnak,
erősödő szára, zöldülő
levelei mind élni akarnak.
Míg szirmai szivárvány
színekben pompáznak,
apró sejtjei életére vigyáznak.
Kinyíltam, s élni akarok!
Élvezni, hogy szép,
törékeny virág vagyok.
Boldogan nevetni a világ felé,
míg el nem hervadok,
álmom véget nem ér.
Szeretni azért, hogy szeressenek, és,
hogy Téged szeresselek
nevetni, hogy mások is
velem nevessenek.
FÁJDALOM
A sírás a gyengék szenvedése,
az erőseké a csendes magány.
Ha a fájdalom könnye csak fojtogat,
de nem tör a felszínre utat,
úgy bánatod nem csupán büszke sérelem,
lelked gyásza, szíved sivár magánya az,
agyadat elöntő félelem.
A sírás a gyengék menedéke,
az erőseké az őrjítő magány.
Nem szólni, nevetve sírni könnytelen,
cipelni lelkedben a terhet szüntelen.
Átérezni a fájdalmat mélyen,
kinek nem sajátja erre képtelen.
Keserűn csalódik ki a gyógyírt
magában nem lelvén,
keresi másokban, könnyekben.
FELHŐPÁRNÁM
Felhőpárnám, ha megrázom,
Tollpihék helyett a fákon
Csillogó vízcseppek ülnek,
Ágain elszenderülnek.
Felhőpárnám jól megrázom,
A cseppeket nőni látom.
Akkorák már, mint egy bálna,
Földnek csitul szomjúsága.
Felhőpárnám rázom, rázom,
A cseppeket már alig látom.
Földre érve összenőnek,
Lassan, kis tócsákba gyűlnek.
Felhőpárnám, ha még rázom,
Félek, én is bőrig ázom.
Napsugár, ha mosolyogna,
A tócsa sem szaporodna.
Felhőpárnám már nem rázom.
Nap süt szerte a világon.
Vízcseppből így lesz a pára,
S visszatelik így a párna.
2017. november 2.
A FIÚ
A fiú csak nézte,
csak nézte a kertet,
de figyelme egyetlen
virágra terjedt.
Haldoklott a rózsa,
a lágy szellő
szárnyával csapdosta
lehulló szirmait hátára kapdosta.
A fiú beteg volt,
ereje fogytán,
a bánat mardosott
szívén és a torkán.
Könnyei csak hulltak,
mint rózsáról a leple,
úgy érezte ő lesz
a rózsával temetve.
Egy hét múltán a fiú
midőn éppen sétált,
a kert egyik csücskében
csöndesen megállt.
Tenyerébe vette,
lassan felemelte,
mint azt egy hét előtt
a lágy szellő tette.
Megsimogatta,
még meg is siratta,
azután boldogan
a szél hátára dobta.
Túlélte a szirom,
túlélte a lelke,
hisz minden bizalmát
e virágtól vette.
HOGYAN MONDJAM
Hogyan mondjam...
Hiányzó sorok üressége
néma csendben
fekszik üres papír büszkesége.
Tintaszót tollba lökné
sajgó lelkem
ugyanoda folyna örökké.
Csalódások jöttek, mentek,
szívemért ölve öleltek.
Feledni vágyom
démoni küzdelmek dalát,
hét lakattal zárom be
törötten lüktető
hiába-vár kapuját.
Szeretnék szeretni,
tiszta ruhát venni,
a végtelen égen
vadvirágot szedni,
mint táncos fényű napsugár
lejteni völgyek vizén,
rétek csillogó kék taván.
HÓESÉS
Nem száz, hanem millió
apró, fehér pillangó,
zene nélkül, zajtalan,
táncát járja hangtalan.
Fehér varázslattal az ég tele,
földet érve mind megpihene,
díszítik nemcsak a magaslatot,
befednek minden alakzatot.
Keringő, kánkán,
maga a látvány - mily megkapó!
a táncosok járják, könnyedén váltják,
kifogyhatatlannak tűnő a formáció.
Úgy érzed, ez az előadás
véget sem érhet - oly csodás!
IGAZ SZERELEM
Egekig felér a lángoló tűz
Szikrái csillagokkal fénylenek
Olthatatlan vágy varázsos világa
Lelkünket betöltő végzetek
A tűz nem alszik, míg tápláléka
Nap mint nap megterem
Apró ágak mindkettőnk kezéből
Örök parázsként őrizve meg
Egy rönk, s a láng újra lobban
Lelkünk ismét egymásba szárnyaló
Szívünket melengető örök parázs
Együtt őrizve sosem hamvadó
Tisztelet és elfogadás az ág, a rönk
A szeretet az, mi minden nap ráteszi
Egymás szabadságát is vigyázva
Ezt egyikünk szíve sem feledi
JÁROM A RÉTEKET
Járom a réteket,
felidézem az elmúlt éveket.
Kezdem a tulipán
bánatos, piros mosolyán.
Azt üzeni, hogy talán
az élet szebb lesz ezután.
Most előttem a rózsa,
az elmúlás hírmondója.
Ahogy a szirmok lassan lehullnak,
a napok eltelnek,
az évek elmúlnak.
Amott virít a nárcisz,
oly vidáman énekel,
örömében, illatától
a mező színes dalra kel.
Ha még tovább nézek,
még szebb lesz az ének,
ám már nem a rétek,
virágok világa,
csak egy álom tűnődő,
tündöklő varázsa.
MONDD, MIT ÉR
Mondd mit ér a szép szó
ha durva burka sért!
Mondd mit ér a szépség,
ha bele megannyi,
ronda féreg fért!
Mit ér a józan ész,
a büszke öntudat,
ha mások élvezettel
tapossák sárba azt.
Mit ér az élet édes illata,
ha csupa keserűség
annak zamata.
Mit ér a kék ég,
a zöld fű, a hegyek,
ha nem hagyják, hogy
közöttük boldog legyek.
Mit ér a jóság,
ha pofon a fizetség,
és gyilkos indulatra
létezik még mentség.
Míg az öldöklésre
van jogos védelem,
s a tiszta érzések
bemocskolhatók,
mit ér addig az ember
lelke, becsülete,
mit ér szívében szeretete!
OTTHON
Egy szó csupán - Otthon.
Kimondom könnyedén,
akárha lepke száll
virágok színes tengerén.
Otthon. Lágyan cseng,
hangja betölti a szíveket,
félénken remeg legbelül,
míg körötted lebeg.
Vigyázz rá! - szól a hang,
- míg érzed melegét!
Lelkedbe ér a fagy,
midőn nem leled rejtekét.
SZAVAK
Egymás után,
menetelnek,
együtt, mint a katonák,
értelmüket
megértheted
lépkedő sorok nyomán.
Száj kiejti,
toll leírja,
szemed rója sorait,
szíved érzi,
lelked vérzi
gondolatok porait.
A kő mit eldobsz,
messze landol,
koppan, ott
némán megáll,
szárnyal
ó szív-szó,
zuhanó
bánatba száll.
Szél repíti,
távoli tájra,
olvassa
honos, s hontalan,
megérti
mind ki a sorok közt
sorsát látja,
boldog, s boldogtalan.
SZEMEK
Míg rám néznek egy villanás csupán,
tekintetük a semmitől a mindenig ígér,
s a tovasuhanó pillanat-foszlány
őrzött emlékek tűnő képsora marad.
Fakón komor a szomorúság,
megfáradt sors tükre e szem,
nevető szenvedély, pajkos szivárvány
az éltető erőé, mi t remény tölti be.
Csillogón nevet a gondtalan,
Nedvesen vetődik a fájó szíveké,
Üres pillantás a gondok temetője,
hideg-sötét gonosz léleké...
Ha túléli önmagát az első pillanat,
darabokra hull a néma tükör,
mögötte meglátod az embert magát
a sorsot: egy törékeny tükör-jövőt.
SZERELEM
Ó te vak és önző érzés,
miért ejtettél rabul?
Itt lüktet, dörömböl a kérdés.
Mért tettél hályogot szememre,
béklyót mind a két kezemre?
Kalitkába zártad szívem,
facsarod, elgyötröd egészen.
Megcsillantod előttem a gyönyört,
hogy vakon utánad loholva a
mélységbe taszíts, a pokolba.
Vedd le rólam e súlyos terhet,
minek cipelése a földre vet.
Megfosztasz a sok csodától,
csak egyet engedsz közel mától,
de abban dúskálhatok.
Ha eltelek vele, mi lesz velem?
Üressé válik ifjú életem,
Mindig, ha éhes, ha szomjas leszek
csak abból az egyből meríthetek.
Mi lesz ha kiapad, másra éhezem,
kiszárad szám, elakad lélegzetem?
Akkor lesz műved tökéletes,
az élet így számomra felesleges.
Ezért most kitörök innen,
szívemből csak morzsát hagyok,
sötétben tovább nem élhetek,
éreznem kell, hogy szabad vagyok!
TE VAGY...
Te vagy a Múlt
emlékkövekkel válladon
Te vagy a Jelen
tiéd az öröm és a fájdalom
Te vagy a Jövő
melynek útját szántja a remény
s Te magad vagy
az álmaidba látó ébredés
Te vagy az Élet
melynek magját újra és újra elveted
Te vagy az Alkotás
melynek minden percét élvezed
Te vagy a Sír
mely békés nyughelyed az idő tengerén
s Te magad vagy a Halál
mely megállít az emlékezés peremé
TÉL APÓ
Piros köpeny, piros sapka,
vajon ki bújt meg alatta?
Hóból fonta nagy szakállát,
szél sodorta büszke bajszát,
arcán széles mosoly terül,
minden gyerek neki örül.
Nézd! Kosara telis-tele,
mégse látszik semmi benne,
égi áldás védi, széles,
csak az látja, ki nem vétkes.
Jégszánjával villámgyorsan
ajándékát osztja sorban,
hópelyheknek csillag fénye,
szikrát szór a messzeségre.
Piros köpeny, piros sapka,
Télapó bújt meg alatta.
TOVASZÁLLÓ CSÖNDBEN . . .
Olykor az álmok a tovaszálló csöndben
beröppennek a nyitott ablakon,
a sors madarát, gyöngéd érintéssel,
egy törékeny pillanatra kezedben tarthatod...
TÖREDÉKEK
Öcsémnek
Hogy mögötted az évek száma
hány örömmel eltelt napból áll,
szomorú perceket fakulni látod,
sok boldog pillanat órákból áll.
Előre tekintesz, bár szíved a múltban,
visszahúz az egyszerű, tiszta világ,
merre vezethet a jövő rögös útja
a kérdés néma válaszodra vár.
Vigyázz!
A gomba, mi csábít színeivel
sokszor gyilkos mérgét hirdeti,
s a legszebb virító virág a réten
leszakítva életét veszítheti.
Felismerni csábos csomagolás mit rejt
csalódás törékeny szíved érheti,
lelkedbe erőt csöpögtetnek
gyógyító idő lassú léptei.
. . . . .
TÜKÖR
Belenézek.
Egyszerre két arc,
mi visszanéz.
Egyik kerek,
vidáman, hévvel ámuló,
rajta ifjonti pírral
nyíltan a világra táruló.
Hozzá kéken villanó,
kacér szempár,
nevetve vonzó, csábító.
Másikon megtört fintor
vigyorog leverten,
a két kékség fájdalomtól
szürkévé keverten.
Apró véset rajta
minden szívdobbanás,
pedig csak tükörkép,
semmi más.
VALLOMÁS
Elmondom százszor,
ha kell ezerszer,
éneklem, ha a nap
simogatja bőröm,
kiabálom, ha vér
folyik a földön,
hörgöm a mocsokban
fetrengve,
elakadó lélegzettel
kiutam keresve.
Ordítom a fájdalomtól
rángatózva,
a fojtogató félelemtől
iszonyodva,
zokogom sötétség
pokoli mélyéről,
az álom ködén
áthatolva.
Sikoltom a kíntól
izzadtan, meggyötörten,
kitörök, ha mindezt
túléltem, legyőztem,
nevetek jó kedvvel,
örömtől ittasan,
könnyektől hevülten,
fáradtan, piszkosan,
ha kell elmondom százszor,
vagy kiáltom ezerszer,
Szeretlek, akkor is,
örökké Szeretlek.
|
|
|
0 komment
, kategória: T. Fiser Ildikó |
|
|
|
|
|
2016-01-12 11:15:40, kedd
|
|
|
ENDRŐDI SÁNDOR - A századforduló költészete
Endrődi Sándor, (Veszprém, 1850. január 16. - Budapest, 1920. november 7.) magyar költő, író, irodalomtörténész, az MTA levelező tagja.
Endrődi Sándor egyike volt e századnegyed legigazabb lírikusainak. Természet, szerelem, haza, emberiség, vallás a témaköre, s a humor, a bánat, a harag hangjai egyaránt megcsendülnek érzékeny lelkében.
Valakit, valamit szeretni kell.
Istent, szülőföldet, hazát.
Kinek lelkében nincsen szeretet:
Az élete csak pusztaság
Link
ANYÁM EMLÉKE
Most, hogy a fájdalom,
Mint tenger viharja, átzajlott lelkemen,
S szívemre sivatag béke nyugalma szállt:
Most hadd emlékezem.
Tegnap még tavasz volt.
Tegnap gyermek voltam, bolondos és vidám.
Tegnap még, úgy rémlik, gondatlan játszottam.
Tegnap még volt - anyám.
Ma nem vagyok többé
Játszadozó gyermek. Játsszék más helyettem!
Mióta megállott szíve dobogása:
Öreg s árva lettem.
Hiába forgatom
Elmémben, sírjánál, életén merengve:
Szép időt ért. Meghalt. Meghalunk mindnyájan...
Ez a dolgok rendje!
Fülembe csengenek
Utolsó szavai: "Mily csöndes így télen!
Több zajt, több életet szeretnék én ezen
A hideg vidéken..."
Több zajt, több életet!
Csönd van itt azóta. Szomorúság, bánat.
Valami borongó, néma gyász vonja be
A csöndes szobákat.
Üresen áll ott a
Nagy karosszék, melyben babrált, kötögetett,
És nem töltheti be soha többé senki
Ezt az üres helyet...
ARANYPOR
Valamit mondanék neked,fiacskám,
Mit méltó,hogy elmédbe véss:
A bátorságot soh'se zavard össze
Azzal,mi - hencegés.
Árok van előtted? Ne kicsinyeld kérlek,
Kudarc a jutalma minden hencegésnek.
Bizonyítsd be tettel,hogy ügyes,bátor vagy,
S akkor mondd a "Hopp"- ot ,mikor - átugrottad.
Mi nehéz,mi könnyü? Soh'se gondolj rája,
Csak fogj a dologhoz istenigazába.
A nehéz is könnyü lesz a törekvő jónak,
S a könnyü is nehéz a - nem akarónak.
Nem akarsz dolgozni? Akkor minden hiába!
Sült veréb nem repül az ember szájába.
Barázda sem dől ki pihenő ekébül
S bizony aratás sincs sehol - munka nélkül!
Sokat ígér a föld,mit magad szántottál
De azért,barátom,soh'se bizakodjál,
Ne nézd aratásnak,ami csak virágzás -
Emberé a munka,Istené az áldás!
A BALATON MELLETT
Tenger idő multán itt bolyongok újra
Búgó partjaidon, csodaszép Balaton,
S bár a régi álmok tolongnak köröttem:
Döbbenve nézek szét rajtad, és - magamon.
Amióta téged utolszor láttalak,
Bizony megváltoztunk, szép tavam, mindketten:
Te új lét sodrában szinte megifjodtál,
Míg én ezer gond közt, lásd, megöregedtem.
Partjaid magányán, ahol egykor, régen,
Ifjú éveimben álmodozva jártam:
Dübörgő, prüsszögő vonat vágtat végig
S nagyokat füttyent a csöndes éjszakában.
Itt is, ott is megáll. Mindenütt új telep.
Nyaralók. Sétányok. Zsibongó vendégek.
Sehol egy kicsi zug, ahol boronghatnék,
Ahol a tűnt álmok megölelhetnének.
Mintha az egész mult szunnyadna s álmában
Föl-fölvillognának a jövő csodái:
Új nemzedék jár itt, ki jól tudja, látja,
Mit lehet e roppant parlagból csinálni!
S alkot a jövőnek bölcsen és merészen,
Hogy a magyar szívet hazájához kösse,
S lankadó erejét a hazaszeretet
Hullámai között edzetté fürössze.
Ami elmult: elmult! Felrémlik még nekem,
Mint halavány holdfény letörött várfokon,
De kél a nap, és a diadalmas élet
Ujjongva robog át a meghalt álmokon...
BEHÚNYT SZEMMEL...
Behúnyt szemmel gondolok rád
S magam előtt látlak ujra.
Győztél minden hervadáson,
Halleluja! halleluja!
Hiába hull rám az alkony
S borít be a téli este:
Él minden kis mozdulatod
S ritmusként cseng a szívembe.
Milyen édes termeted van!
Szép szemedben mennyi lélek!
Milyen játszi, napsugaras,
Madárdalos a kedélyed!
Hazugság, mit gyászharangok
Nyelve kongat: Soha többé!
Nekem nem válsz hervadóra,
Nekem virulsz mindörökké!
Arcod kedves rózsáiból
Egy szirom se hull a porba,
Lelkemben a te hű másod
Égi fénnyel van bevonva.
Ami másnak mulandóság,
Nekem örökifjú élet, -
Olyan szépnek, mint én látlak,
Más nem láthat soha téged.
Másnak talán rég elmultál,
De én látlak holtomiglan:
Álmom vagy a valóságban,
S valóság vagy álmaimban!
DÍCSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS!
NÓGRÁD-MEGYER
A főváros vad zajából
Csöndes falucskába jöttem.
Erős, szálas, napbarnított
Munkásnép sürög köröttem.
"Dícsértessék az Úr Jézus!"
Hangzik, mintha egy szív zöngné.
Szívem reszket s visszazengi:
- Mindörökké! Mindörökké!
Milyen régen nem hallottam!
Milyen édes, tiszta szózat!
Soha szebbet, gyermekibbet,
Igazabbat, meghatóbbat!
Valami szent, mindeneknél
Üdvözítőbb béke föd bé -
Dícsértessék az Úr Jézus!
- Mindörökké! Mindörökké!
Hallom itt is, hallom ott is,
Egy órában szinte százszor,
Így köszönt a módos gazda,
Kapás ember, libapásztor.
A sok hazug "Van szerencsém!"
Nem öli a lelkem többé -
Dícsértessék az Úr Jézus!
- Mindörökké! Mindörökké!
Tele van a szűz levegő
Ezzel a szent, drága névvel,
A világot átölelő
Égi szeretet nevével.
Mintha a bút elaltatná,
A sebeket mind bekötné -
Dícsértessék az Úr Jézus!
- Mindörökké! Mindörökké!
Mintha künn, a dombtetőkön,
A sugárzó, nagy melegbe,
Habzó vetés zöld hullámán,
Áldásával Ő lebegne.
Tiszta glóriája tesz itt
Eget, földet tündöklőbbé -
Dicső neve dícsértessék
Mindörökké! Mindörökké!
A CELI BÚCSÚ
Mélységes erdők sűrűjén át
Magányos út vezet,
Az úton egy szegény, erőtlen
Asszonyka lépeget.
Gonosz hely, rabló nép tanyája,
Az est is éjre várt -
" Megállj! " hangzik a sűrűségből,
S a sápadt nő megáll.
Kibuknak nyolcan is s előlép
A rabló nép ura:
" Hová ballagsz te sápadt asszony? "
" A Celli búcsúra "
" S mit visz a Celli Máriának?
Mutasd a kincseket! "
" Ó nem viszek én semmit Néki,
Csak a tiszta szívemet! "
Fogják, motozzák: mindhiába!
Szegénynek: semmije.
" Elő-elő hát a szívét, hogy
Igazán hadd vigye! "
S melléből éles, gyilkos kézzel
Kitépik a szívet.
Azután kötényébe dobják:
"Most indulj és - vigyed! "
S asszony - Ó, csodák-csodája -
Nem hull a földre, nem:
Köténykéjét kezébe fogva
Megindul csöndesen.
Arcán a holtak sárgasága,
Ruhája tiszta vér -
Az égen hajnalpírja reszket,
Amikor Celhez ér.
De hallga! Mi zsibong a légben?
Hang, milliónyi hang!
Celben magától megszólamlik,
Zeng bong a sok harang.
A pap miséjét abbahagyja,
Fölkelnek a hívek,
Mindenkit egy érzés ragad meg,
Mindenki megy, siet.
S égő gyertyákkal, szent zászlókkal
Tódulnak kifelé -
Ki szívét hozza Máriának:
A véres nő elé...
Könnyel fogadják, védve hozzák
Az Úr házába őt,
Hol végre összerogy szegényke
A drága Szűz előtt.
S a Szűz anyának márványszobra
Az oltárról lelép,
Kezébe veszi halk fohász közt
A jó asszony szívét.
S míg könnytől, vértől ázva-fázva
Félholtan fekszik ott:
Ím mellén forradás sem látszik
S belül a szív - dobog.
Az ámulattól, a csodától
Meghatva áll a nép,
Ragyogó díszbe öltözködve
Új pap mond új misét.
És szinte fel az égig harsog
A hálaadó ima:
" Hózzsánna néked Isten Anyja,
Áldott Szűz Mária!... "
CSIGAHINTÓN
De bolondos, fura fogat!
Csiga-hintó, lepke-lovak.
Rózsalevél az ülésen,
Bab-koffer a hintó-végen.
A négy kerék négy fehér
Forgó-pergő pipitér,
Rúdja szil-szál, szalmaszál,
Csak egy kicsit hajszra áll;
Holdsugár a gyeplüje
- Ki tartja a kezibe?
No, ha meg kell mondanom:
Egy tücsök ül a bakon,
Éppen úgy ül odafenn
Mint valami szerecsen,
De ha még oly kormos is,
Azért nagyon jó kocsis,
S bár öreg, mert nincs foga,
Jól pattog az ostora,
S mint a szélvész, a madár,
Úgy repül a kis batár...
Mint a madár, úgy repül
- Ki az, a ki benne ül?
Jaj, eszem a piczi lelkét,
Ez bizony egy apró vendég,
Nem tud járni még gyalog,
Csak nevetgél, csak gagyog,
Fején fodros bóbita,
Inog, leng, a kocsiba,
Könnyű szellő lengeti
- Jaj! de jól is áll neki!
Jó angyalok, jó tündérek,
Én titeket arra kérlek:
Jártassátok, hordozzátok
Ezt a kedves kis leányt
Télen, nyáron egyaránt
Mindig ilyen kocsikában:
A jó kedvnek,
Az örömnek
Aranyos kis hintajában;
S vigyázzatok rája, kérlek -
Fel ne düljön,
Meg ne hüljön,
Lágy karokkal öleljétek,
Rozmarinnal legyezzétek
Hol a kocsi jár vele -
Utját virág lepje be;
Fénybe vesszen ott az árnyék
Hol ragyogó könye foly;
Álma legyen: tündérjáték,
Ébredése - egy mosoly!
ELFELEDTEM
Bölcsen teszi, ki még ifjan
Rá-rágondol agg korára,
S már tavasszal szerezget, gyűjt
A sanyarú tél szakára.
Házat épít, ahol aztán
Nyugalmasan megvonulhat,
S mint valami panorámát
Szemléli a tarka multat.
S ha unalom gyötri mégis
S keveselli, amit látott:
Expresszeken és autókon
Benyargalja a világot.
Szóval, ahogy neki tetszik,
Úgy osztja be élte rendét,
S ezer nemes mulatság közt
Élvezi a naplementét.
Én azonban tavaszomnak
Szép szakában mást gondoltam:
Fütyörészve jártam-keltem,
Verselgettem, álmodoztam;
Nézegettem a nagy eget,
A felhőket meg a holdat,
És az erdők, vadligetek
Mindig olyan szépek voltak!
Itt is, ott is virág nyílott,
Meg-megálltam, mint azt szedtem,
És bölcs lenni, pénzt szerezni
Egyszerűen - elfeledtem!
AZ ELSŐ HÓ
Nagy csoda történt!
Boszorka-varázs! tündérigézet!
Isten világa tegnapról mára
Tiszta fehér lett.
Szűztiszta hótól az utcák, házak
Szinte ragyognak!
Csak az csunyaság, hogy ez a szép hó
Estig elolvad.
Alighogy láttuk:
Eltűnik újra, vége legottan -
És szomorúan járunk megint a
Régi - piszokban...
ESŐ
Naphosszat hull, szitál az eső
S kipeg-kopog az ablakon:
Egyhangú csöndes kopogását
Csak hallgatom, csak hallgatom.
Koronként rohamosra válik,
Csakúgy zuhog, csakúgy szakad:
Nézem az égből aláomló
Szürkés záporvonalakat.
S ahogy így nézem, nézem őket,
Gondolat nélkül, mereven:
Szívem egyszerre nagyot dobban
És könnybe lábad a szemem.
Oh, nincs vetésem s örömöm, hogy
Megkapja télvizét a mag:
Hallottam van, hallottam, akit
Ez idők-eltorzítanak.
A földbe siető víz árján
Egy zord hajó száll: képzetem,
S elém tűnik a csontig-ázott,
Romlásnak induló tetem.
Elém -óh angyalom, óh drágám -
Testetlen, vézna tagjaid,
Szemeid bús ürege, melyet
A pusztulás rémesre nyit:
Azok az elfeketült ajkak,
Azok a szegény váz-kezek,
Alakod alaktalan árnya
Te ronccsá-szilánkolt remek!
És nem vigasztal, hogy neked már
Mindegy: esős ég, napvilág,-
Ezerszer átérzem helyetted
A szenvedések iszonyát.
Az, ami téged rombol, áztat
S átjárja dermedt tagjaid:
A záporos föld rőt iszapja
Behatol élő csontomig.
Az, ami téged nyugtat, altat:
Lelkem kétségbe kergeti,
S szívem megérzi, fölszisszen, ha
Mozdulnak sírod férgei..
EXCELSIOR
Hitetlen, gonosz a világ?
Te nézd az égi Jót magát,
Bízzál meg Istenben híven,
És higyj, szívem!
Gond, keserűség elborít?
Csak éj van itt, csak bú van itt?
Majd egykor földerül. Ne félj.
Szívem, remélj!
Amerre jársz: rom rom felett?
Temérdek gazság, gyűlölet?
Szívem, kétségbe mégse ess';
Te csak szeress!
FÉLJÉTEK ISTENT!
Halandó emberek, féljétek Istent!
S tegyétek, amit szent törvénye mond.
Szeressétek, mint jó testvérek, egymást
S ne legyen gondotok a földi gond.
Pusztuljon szívetekből a gyűlölség,
A mások rontásán duló harag.
Akik a szeretetet meggyilkolják,
Méltók reá, hogy elkárhozzanak.
Halandó emberek, féljétek Istent!
Övé az élet, övé a halál,
Szemöldjének egy könnyű rándulása,
S a gőgös ember hitvány porra vál.
Ha nem tett jót, ha nem szerette társát,
Itt lenn a földön nyoma sem marad.
Akik a szeretetet meggyilkolják,
Méltók reá, hogy elkárhozzanak.
Halandó emberek, féljétek Istent,
A legfőbb, leghatalmasabb urat!
Emeljétek fel szíveteket hozzá,
Nézzetek arra, merre ő mutat.
A gazok megtalálják benne sorsuk',
Örök jutalmukat az igazak.
Akik a szeretetet meggyilkolják,
Méltók reá, hogy elkárhozzanak.
Halandó emberek, féljétek Istent,
Ki mindent lát és mindörökre él!
Hiába álság, gyarló földi furfang,
Belát a vesétekbe és - itél.
Küldöttje minden ember s ha ki társát
Gyűlöli, rontja: őt csúfolja csak.
Akik a szeretetet meggyilkolják,
Méltók reá, hogy elkárhozzanak.
HAJÓK TALÁLKOZÁSA . . .
Éjjel, ha tengeren
Két gálya egymás mellett elmegyen,
Árbóclámpájuk rögtön felrepűl,
Köszöntik egymást ismeretlenűl,
Ottkünn a tengeren.
Sötéten, hallgatag
Bolyongjuk át a földi utakat;
Van fájó szivünk, könnyező szemünk,
És egymás mellett mégis elmegyünk
Sötéten, hallgatag...
HERVADT RÓZSÁK
Nekem e hervadt rózsák
Nem gyászról, elmulásról:
Az életről susognak;
Magányom éjjelébe
Egy-egy szerelmes óra
Emlékét illatozzák.
Ha szirmuk selyme érint:
Kikeleti verőfény
Csapkod felém belőlük,
És elborítja lelkem'
Álmokkal, sugarakkal,
És a virágtalan föld
Teli lesz körülöttem
Rózsákkal, ibolyákkal,
És teli lesz a lelkem
Tündöklő szerelemmel,
S szívem a tűnt gyönyör közt,
Az őszi pusztulásban
Győzelmesen fölujjong,
Mint rózsabokrok ágán
Bimbók és tövisek közt
A tavasz csalogánya...
HIDEG ESTÉK
I.
Az őszi hideg korán lecsapott,
Egyszínű felhők födik e napot.
Búsan fütyörész az északi szél.
Csörömpöl a lomb, hullong a levél.
Aztán megered, és zuhog, ömlik,
Egész napon át, alkonyig, estig,
Ki se vágyunk már, jobb a szobába,
Tűnt fény sugarát űzve az árnyba'.
Ah milyen más volt, mi szép, mi csodás
A tavaszálom, a rózsanyílás!
Hol van a hő nyár? Hol a kikelet?
A szív, a világ most mért hidegebb?
Ott van a kályha, régi barátunk,
Fölmelegíti majd a magányunk.
Szemügyre vesszük a jó öreget:
Kibírja-e még a hosszú telet?...
II.
Bár fogy a tűz, még izzó a parázs,
Megvan az érzés, csak a színe más.
Nem susogó lomb: néma levelkék,
Nem piros élet: sápatag emlék.
Húnyóban a nap. Nőnek az árnyak.
Ami virág volt, íme, lebágyad.
A legetekben nincs mi marasszon,
Hűs szél fütyürész sárga haraszton.
Hogy elsuhan, elillan az élet!
Hév nyara zord tél, harmata dér lett.
Mint temetőrém, hallgatag, árván
Bolygok a multak puszta magányán.
Szívem ki-kigyúl, néha megárad,
Kráter, amelynek vésze kifáradt,
Forr, de fölötte - bár tüze éget -
Mind több s hidegebb s hamuréteg...
III.
Duruzsol a tűz, pattog a kályha,
Belemélázunk hosszan a lángba.
Húzodj' csak ide hozzám közelebb!
Mily szép ez a fény! mily jó a meleg!
Künn zúg a vihar, és tombol a tél,
Nagyokat rikkant az északi szél,
S végig a rónán, a bércek alatt,
Söpri, sodorja a sűrű havat.
Egyszerre mintha - szinte csodásan -
Nem is ülnénk már itt a szobában,
De - fázó lelkek - búsan, fehéren
Künn bolyganánk a hóban, az éjben.
Csak törekedünk előre, tovább,
A hideg, a nagy sivatagon át;
Köröttünk a hó mindent betemet,
Nincs sehol út már, mely visszavezet...
HOGY TUDNÁD?...
Hogy tudnád, mi vagy énnekem?
Hisz magam is csak érezem.
Szelíd, nyugalmas, őszi tájon
Keresztül száll egy árny, egy álom,
És amint lassudan
Mellettem elsuhan
S megérint lenge ködruhája:
Emlékszem eltűnt ifjúságra,
Nyíló rózsákra, zengő dalra,
Illatra, mely még nincs meghalva,
Színes ábrándok szárnya meglegyint
És szívem dobog, él megint.
Hogy tudnád, mi vagy énnekem?
Hisz magam is csak érezem.
Már-már borul az őszi ég,
Mindent belep a terjengő sötét
S aláhanyatlik lelkem napja
Az ismeretlen sivatagba...
Csak egy sugár reszket még alkonyán,
Csak egy virág a rózsafán,
Egyetlen dal sír ajkamon,
Egyetlen könny ég szememen -
Ez a tied, megváltó fájdalom,
Utolsó szerelem!
JÉZUS
Egy percre, egy röpke kis órára,
Míg a roráték harangjai zengnek
S a decemberi est téli sötétjén
Kigyúlnak a karácsonyi lombok -
Egy percre leszáll az ég magasából
Az örömtelen földre a béke,
S az ember a tiszta szív áhitatával,
Meghatva csodálja a szent jelenést,
S imaként rebeg ajkán a gyermeki szózat
"Légy áldott, te nagyszívű Jézus!..."
Egy percre csak! Aztán fordul az élet
S kezdődik a hajsza újonnan.
A hétköznapi harcok zaja, szennye
Keresztülcsapkod a béke malasztján,
Fölébred a régi harag, gyűlölet,
Átgázol az ember az emberen újra,
S könny, vér, szitok, áldás zűrzavarában
Te megmaradsz mennyei álomnak,
Örök eszménynek, világokat átölelő,
Mindennél szeretőbb, nagyszívű Jézus!
KARÁCSONY
Szeretet ünnepe,
Ragyogó karácsony,
Nincs nálad áldottabb
Ünnep a világon!
Míg örömláng gyúl ki
Zöld fenyőid árnyán:
Ringatózik lelkünk
Boldog béke szárnyán.
Földerül az arcunk,
Mely imént borongott
Elfeledünk bút-bajt,
Minden földi gondot:
Vidámság mosolya
Csillog a szemünkbe:
Nevető angyalok
Szállnak a szívünkbe.
Ma minden kicsi ház
A Jézuska háza
Szíve örömének
Tündöklő tanyája:
Sehol szomorúság
Ránk hulló árnyéka:
Itt is, ott is csak fény:
Angyalok játéka.
Kedves, tiszta ünnep,
Nincs nálad áldottabb
Ünnep a világon!
Te vagy az az egy nap,
A küzdelmes évben,
Mikor csak szeretünk
A fenyők tövében.
Mintha az a sok fa
Egyetlen fa volna
S az egész világot
Betakarná lombja:
S mintha az a sok szív
Mind egy nagy szív volna:
Egymásra hajolva
Mind együtt dobogna...
KOPORSÓK
Minden koporsó zárt levél,
A halál zord pecsétje rajta.
Tartalma bús, tartalma mély,
De csak az Isten olvashatja.
Istenhez van címezve mind,
Ezer meg ezer változatban.
Ő oldja meg rejtélyeik'
És egyet sem hagy olvasatlan.
Olvassa gyakran és soká,
Mind komorabban évről-évre,
És részvéttel tekint alá
Az élő lények seregére.
KÖNNYEK
Ha néha holtra válva látom
Egy ismerősöm, egy barátom:
Merev szemekkel nézem arcát
S elfojtom könnyeim patakját.
Ha utcán néha koldust látok,
Kis zugban nagy nyomorúságot:
Mély fájdalom gyűl a szívembe,
De könnyek nem szöknek szemembe.
Csak mikor otthon, a magányban,
A látottakat újra látom
És engem senki, senki sem lát -
Sírom el értük könnyem árját.
KÖVESSÜK ŐT
Nincs nála istenibb lény a világon,
nincs nála szeretőbb és szenvedőbb.
Haladjunk tiszta szívvel nyomdokában,
kövessük őt!
Nagy lelkéből a jóság fénye árad,
s napként világit minden bú előtt.
Egész valója irgalom, bocsánat.
Kövessük őt!
Hittel hajol le Lázár nyomorához,
magához emeli a szenvedőt;
vérző igaznak igaz könnyel áldoz...
Kövessük őt!
Előtte nincs különbség. Ember: ember.
A szívét nézi, a rejtett redőt.
Keze csak álld, csak simogat, de nem ver,
kövessük őt!
Nehéz útjának tövis a virága,
de példájánál nincs nagyobb, dicsőbb,
amerre jár - akár a Golgotára -
kövessük őt!
KÜZDELEM KÖZT
Nyugalomról szóltok nekem,
Biztatgattok a magánnyal
A hol nincs más, egyedül csend,
És a csendben csalogánydal:
Azt mondjátok, hogy majd ottan
Több örömet ad az élet,
S csak a híre száll el hozzám
Fájdalomnak, szenvedésnek.
Hallgassatok! Hallgassatok!
Nem kell nekem csönd meg álom:
Tespedő tó mind a kettő,
Mind a kettőt úgy utálom -
Mit nekem csend és madárdal!
Gyermekszívek játszi tárgya:
Igézőbb hang, csábítóbb hang
Csattog fel a vész dalába!
Ah, e daltól mint hevül fel
Halvány arczom, tépett lelkem:
Mennyi szépség, mennyi nagyság
Van ebben a küzdelemben!
És e bú, mely - tán akarva -
Kétségeknek habján ringat:
Öntudatlan\' a boldogság
Csókját osztja ajkaimnak.
Mit bánom, hogy a magasság
Csillagtalan és sötét lett!
Mit bánom, hogy egymagamban
Küzdök s egymagamban égek!
Tűzhányó bércz lett szivemből,
Forr, mozog benn minden láva -
Lám, hogyan kifényesül rá
A sötét föld éjszakája!
Szélvész! hányd tovább hajómat,
Szakgasd össze vitorlámat:
Ne halljam még hirét sem a
Pihenésnek, megnyugvásnak,
Itt várom be, mikor az ég
Villámát fejemre küldi -
Itt, e vészes tenger felett,
Akarok megsemmisülni!
LÁZADÁS
Nem álmodom, barátim?
Ugyan miféle szerzet,
Miféle fajzat ez, hé?!
Honnan, - mely gyászvidékről
Tódulnak napvilágra
A fonáknak, a torznak
Ezek a félkegyelmű,
Szánalmas figurái?
Ezek a hazugsággal,
S szenvelgéssel kibélelt,
Sápkóros furcsaságok?
Ezek a gombamódra
Egymás fölé burjánzó
Szecessziós bolondok,
A rothadt képzelődés
Penészből és nyirokból
Kiváltott szörnyszülötti?
Hisz ezekhez a léha,
Beteg bábokhoz képest
- Ha velök összemérem
A magam hatvan évét -
Hajlott korom dacára
Még hős vagyok valóban,
Legénykedő, vitéz vér,
Ki most is vágok ollyan
Rendet, ha nem különbet,
Mint ők, a nyomorultak!
Igaz, hogy nem is ültem
Mint ők, a pocsolyában,
S tündöklő tavaszomnak
Virágit sem dobáltam
Cédán az utcasárba;
De mihelyt meglegyintett
A diadalmas élet
Első szabad fuvalma:
Feltörtem a magasba,
S szikrázó napsugárban
Felhők és viharok közt
Edzettem büszke szárnyam
A bátor repüléshez...
S most, őszi hervadáskor,
Midőn, köddel borítva,
Aszaltan, kimerülten
Elbandukol előttem
Ez ifjú aggastyánok
Vigasztalan csapatja:
Szememben fölcikázik
A régi dac villáma,
S hálát adok az égnek,
Hogy más bort ittam mint ők,
És máskép is szerettem!
MADARAM
Van nekem egy fakó tollú
Kis kanári madaram,
Szeretem, mert kezes jószág
S szívderítő dala van.
Ha dolgozom, kalitjából
Egyszerre csak kirepül,
S édes, kedves csicsergés közt
Szépen a vállamra ül.
S míg én rovom a betűket,
Kiváncsian néz le rám,
Mintha azt kérdené tőlem:
Mit irogatsz, pajtikám?
S rágyújt egy-egy harsány dalra,
Szinte zeng a ház bele,
És kis szobám napsugárral,
Vidámsággal lesz tele.
Abbahagyom a munkámat,
Áhítattal hallgatom,
És borongó bús kedélyem
Enyhül a madárdalon.
Magányomban nem vagyok már
Szomorú és társtalan. -
Boldog, kinek dalra hangja,
S repülésre szárnya van!
MAGÁNYOS MULATÓ
Nem birok a búval, gyásszal -
Ide azzal a pohárral!
Hadd tomboljak, hadd maradjak
Reggelig az éjszakával.
Alszik az ég, nincs csillagja,
Ami fény volt, meg van halva.
Hejh, korcsmáros, gyújts világot,
Száz szál gyertyát az asztalra!
Az otthonom csöndes tájék,
Mintha temetőbe' járnék,
- 'Mit ér a nagy világosság.
Ha lelkemben több az árnyék!
Eszeveszett kedvem támad -
Künn vad szélvész muzsikálgat.
Életemnek bús fájáról,
Hervadt rózsák hulldogálnak...
1893
MI DOBOG, MI ZOKOG?..
Mi dobog, mi zokog
A fekete éjben,
Vadonat erdőség
Sűrű sötétjében?
Valami nagy bánat
Jár ott epedően -
Magyarország szíve
Dobog az erdőkben.
Földönfutó népség,
Hazátlan kuruc-had
Sötét nóták mellé
Vérkönnyeket hullat.
Jaja fölsirámlik
S el-elhal erőtlen -
Magyarország szíve
Zokog az erdőkben.
MÚLIK A TÉL...
Szerb dal
Múlik a tél,
Lelkecském,
Tavaszodik szépen.
Ragyog a nap,
Lelkecském,
Odafenn az égen.
Virág nyílik,
Lelkecském,
Százával egy sorban,
Madár dalol,
Lelkecském,
Minden kis bokorban.
Szeret minden,
Lelkecském,
Te se szegülj ellen -
Szeret minden,
Lelkecském,
Szeress te is engem!
NE HAGYJATOK MAGAMRA!
Akárhogyan filozofálok:
Kietlen út az én utam,
Bolyongok pusztuló világok
Útvesztő ingoványiban,
S mint sorvadozóbb, szomorúbb lesz
Ez az én szegényes kis életem -
- Ne hagyjatok magamra, múzsák,
Rímek, ábrándok, játszatok velem.
Ah, valamikor, egykor itten
Termő volt minden kicsi rög,
Napfény, virágok tündököltek
A roppant rónaság fölött;
Versenyt vágtattam a viharral
S nem kellett álmaimat féltenem.
- Ne hagyjatok magamra, múzsák,
Rímek, ábrándok, játszatok velem!
Most elárvult a messze tájék,
Tarlottak a mezők, a fák,
Elhallgatott a tündér-lárma,
Némák a zengő paloták,
S romokba dőlve, bús nótámat
Magam is szinte félve tördelem -
- Ne hagyjatok magamra, múzsák,
Rímek, ábrándok, játszatok velem!
Nem kértem én a sors kegyétől
Hatalmat, hírt és kincseket,
Csak álmot, mely a valóságok
Zord útján gyengéden vezet,
S ha dal fakadt fel a szívemből:
Rózsákon jártam, megvolt mindenem
- Ne hagyjatok magamra, múzsák,
Rímek, ábrándok, játszatok velem!
Sötétül. Napom lehanyatlik,
S érzem, vele hanyatlom én,
A titokzatos fenékszínből
Bús árnyak tolongnak felém;
Kezem reszketve hull a lantra
S végső sóhajként sír át lelkemen:
Ne hagyjatok magamra, múzsák,
Rímek, ábrándok, játszatok velem!
NYUGVÓ TENGER
Nem hajtják meg szívemet úgy
A vad viharok -
Mint te csöndes, nyugvó tenger,
Mint te meghatod.
Oh, e mély tekintet fénye
Mindent átfüröszt,
Ég és tenger szeliden ring
Egymás karja közt.
Ott fenn áldón, tündöklően,
Tisztán ég a nap.
Lenn a földön alszik minden
Rontó indulat.
Mint ha két bősz testvér egymás
Karjaiba hull -
Állnak némán és zokognak
Mozdulatlanul...
OLAJ - ÁG
E rohanásban, melynek árján
Olyan sok öröm elmerül,
- Fáradt madár az olaj-ágra -
Lelkem szívedre menekül.
Itt béke altatgatja gondom
S biztatnak nyájas csillagok...
- Te jobb vagy hozzám mint a többi,
S melletted én is jobb vagyok.
Mint dúlt hangszer zavart zenéje -
Lásd, olyan az én életem,
Romok közt bolygok és tünődöm
Tengernyi veszteségemen.
Leborulsz mellém a romokra
És sebeim gyógyítgatod...
- Te jobb vagy hozzám mint a többi,
S melletted én is jobb vagyok.
Nem az ábrándok rózsalánca,
Álmokba ringató remény:
A szenvedés köt össze minket
Életünk őszi estelén,
Valami bús vágy: együtt sírni
Míg szívünk csendesen sajog...
- Te jobb vagy hozzám mint a többi,
S melletted én is jobb vagyok.
Áldatlan életem fenyérén
Végigsüvölt az őszi szél
S az egykor gazdaglombú fákról
Lesorvad minden zöld levél:
Áldott szerelmed olajága
Üdén marad, míg meghalok...
- Te jobb vagy hozzám mint a többi,
S melletted én is jobb vagyok.
ÖREG ÚR DALA
Nem tudom én, mi történt a világgal -
Egyszeriben elfogyott a madárdal,
Messze földnek sehol egy szál virága:
Beálltam az öreg urak sorába.
Isten hozzád, dinom-dánom, tivornya!
Már ezután vízbe fürdöm, nem borba,
S ha iszom, hát elég egy-egy pohárka -
Beálltam az öreg urak sorába.
Egykor égő, sziporkázó rakéta,
Passogok most, mint mocsárban a béka;
Nótám is csak kuruttyolás, hiába!
Beálltam az öreg urak sorába.
A mindenit ennek a rongy világnak,
Hogy az ember ilyen hamar lebágyad,
S nem marad csak üres pohár utána!...
Beálltam az öreg urak sorába.
No, de se baj! ha felhős is felettem:
Csinálja más okosabban helyettem,
S ragyogjon rá boldogabb kor sugára
Ha beáll az öreg urak sorába!
ÖTVEN ÉV UTÁN
A SZÉKESFEHÉRVÁRI ÖNKÉPZŐKÖR FENNÁLLÁSÁNAK
ÖTVENEDIK ÉVFORDULÓJÁRA
Nos, fiúk, hát nem örültök?
Újra köztetek vagyok!
Visszahoztam tűnt időtök
Tavaszát, a - tegnapot.
Rügyfakadás, rózsanyílás,
Álom, emlék, idevon;
Lelkemben a régi jókedv,
Játszi dal az ajkamon.
Visszaszállottam közétek,
Mint fészkéhez a madár,
Pedig az én tegnapomnak
Majdnem ötven éve már.
Szárnyam ugyan megkopott, és
Dér lepte be szöghajam,
De köztetek megifjodom
S felujjongok boldogan.
Öreg város, vén iskola,
Ti nagymultú szent falak -
Megölellek a szívemmel
S ifjú tűzzel áldalak.
Valamikor itt kezdtem el
Egy-egy álmot szőni én,
S földi árnyban itt hajszoltam
Mindazt, ami égi fény.
Itt tanultam meg szeretni
Mindazt, ami szép, csodás,
Ajakamról itt hangzott el
A legelső vallomás -
Hozzád, dicső, szent költészet,
Örökifjú, égi lény,
Itt tördeltem zengő rímmé
Első vallomásom én!
Hej, azóta sok víz elfolyt,
Nagyot fordult a világ,
Mássá lett a szív, az élet,
Szerelem, hit, ifjúság.
Innen-onnan elpusztulnak
Mind a régi Istenek,
S jönnek gőgös új istenkék
A jó régiek helyett.
S míg mi öreg hűségünkkel
Félreállunk hallgatag:
Ők merészen felnyomulnak
S mindjobban hódítanak.
No de azért soh' se féljünk,
Majd elválik: kik ezek?
Új világot alkotó, vagy
Trónbitorló istenek?
Addig is, míg harcuk eldől
S bősz divatjuk ront, vakit:
Ne feledjük, becsüljük meg
Multunk tanulságait.
S fénye mellett bátor hittel
Menjünk végzetünk felé,
Küzdve, tűrve, vérző szívvel,
Mint ezt Isten rendelé.
Oh hiszem, hogy ami bennem
Itt valaha lobogott:
Az a szent tűz nem hamvadt el,
Bennetek is fellobog -
És ahol most én borongva
Nézek szét a multakon:
Ti a jövendők győzelmét
Zengitek majd egykoron!
ŐSZI DAL
Szavaid még fülembe csengenek:
"Élj boldogul, a jó Isten veled!"
- Velem van-e az Isten? nem tudom,
Amit érzek, csak bú és fájdalom.
Zizeg a lomb, az erdő elborul,
Nem hajnallik már, hanem alkonyul,
Nem is a tavasz árnya, fénye int:
Az őszi szél az, ami meglegyint.
Megyek utamon némán, csendesen
S merengek édesbús emlékeden;
Lábam a sápadt avart zörgeti,
Szemem el nem sírt könnyel van teli.
PÁRBESZÉD
"Ugy-e apám, az ég,
A szép csillafátyol -
Távol van mitőlünk?"
- Szédítően távol!
"S Isten ugy-e azért
Lakik a magasban.
Hogy mindent jól lásson!
- Azért lakik ottan.
"Odaszállni mért nincs
Az embernek szárnya?"
- Fiam, az imádság
Fölemel hozzája!
PETŐFIRŐL (részlet)
Alábbi versét több mint 100 évvel ezelőtt írta Endrődi Sándor, akinek elévülhetetlen érdemei vannak az igazi Petőfi bemutatásával, s maga a Petőfi-kultusz megteremtésével. Költészete mellett igen jelentős irodalomtörténeti munkássága is volt, ám a nevét a közönség elől megpróbálták teljesen eltüntetni, s az irodalomtörténetben is mellőzni, ,,jelentékteleníteni". A tanácsköztársasági rémuralom alatt 1919-ben, még a dolgozószobáját is elrekvirálták, akkor kapta második agyvérzését, amiből már sajnos nem épült fel, s 1920-ban meghalt. Ő szembeszállt a Nyugat új költészetével, s Lázadás című versében is hangot adott érzéseinek, de arról majd talán máskor, időszerűsége miatt most e vers-részletet idézzük, melynek aktualitása mit sem kopott, sőt!
Most kellene lantod
Viharának zúgni, süvítni,
S haragos lelked szilaj árjának
Tombolni, Petőfi!
Most kellene szíveket rázó,
Velőket tépő, vad erőddel,
Mennydörgő dalaiddal
Fölverned e népet,
S tüzelned a harcra,
Az újjáalakító,
Megváltó harcra!
RORATE COELI
Hordozom a bús igát
Mély keserűséggel,
Nappal durván, dacosan,
Átkozódva éjjel.
Elgyötör kegyetlenül
Szívem nagy keserve:
Harmatozzatok, egek,
Balzsamot sebemre!
Új élethez kezdenék,
Haj, de bánt a régi!
Szeretném és nem tudom
Jobbal fölcserélni.
Nem találok gyógyfüvet
Utamon semerre:
Harmatozzatok, egek,
Balzsamot sebemre!
Nyomorom csak hordozom
Roskadozó hittel,
Sebemet csak öntözöm
Sűrű könnyeimmel.
Földi harmat mit sem ér,
Lágyabb hulljon erre:
Harmatozzatok, egek,
Balzsamot sebemre!
A SIVATAGON ÁT
Én nem adhatok néked semmit,
Csupán a bút, a bánatot.
Egy-egy könnyet, mely sorsodért hull
S vigasztalóan rád ragyog.
Mély, benső, tiszta részvét könnye,
Égőbb, mint az ég csillaga.
Ne gondold csalfa bolygótűznek,
Nem, - ez a szerelem maga.
Itt állunk mindketten zúzottan,
Rémes hajótörés után:
A zörgő roncsot lábainkhoz
Verdesi még az óceán.
Még visszavillog egy-egy villám,
- Az ég szeméből zord harag -
Arcunkon még az átélt válság
Bús árnyai vonaglanak.
Köröttünk siketítő zajlás,
Előttünk sivatag, magány...
Rád nézek kérdőn, szomorúan
S te félénken, remegve rám.
Oh, nem a tavasz hajnalfénye,
- Viharos felhőzeten át
Zord őszi alkony rőt világa
Veti ránk baljós sugarát.
Oh, nem az ábránd, nem az álmok,
- Nevető rózsák szirmai
Nem fognak a mi homlokunkra,
Sem útainkra hullani.
Valami mondhatatlanul nagy,
Megdöbbentőn mély bánat az,
Mely könnyeid láttára, gyermek,
Engem velőkig átnyilaz.
Kezemet szótlan feléd nyujtom,
De te hallod szívem zaját,
És megindulunk egymás mellett,
S megyünk - a sivatagon át.
SÓHAJ
Oh mennyi gazság, milyen sok cudarság
Pompázik s él köztünk büntetlenül -
Míg a mélységből felrontó igazság
Egy-egy győzelmet ül!
Oh mennyi vérnek, könynek kell elhullni
- Köny és vér szinte tengerré dagad -
Míg a világ a jövendők nagy útján
Egy kis lépést halad!
1908
A SZABADSÁGHOZ
Nagy isten, kit e gyáva, kéjelgő kor
Bálványai közt immár elfeled:
Dicső, felséges, százszor szent szabadság!
Hadd emeljem föl hozzád lelkemet.
Bár vésztől űzve, megrabolt erővel -
Nem nyomorultan lépek még eléd!
Vágyam szomjazza tűznapod sugárit,
Szivem világod égi melegét.
Hozzád jövök a végső fájdalommal,
Melyet nevezni nem tud ajakam,
Hozzád jövök, hogy büszke lángjaidnak
Tüzében ujjáteremtsen magam.
Hozzád, hogy gondolatok ős - forrása,
Mindent betöltő, védő szeretet,
S ha lenne hangom, mely örök maradna,
Azzal nevezném áldott nevedet!
Szabadság! Hősök, vértanúk virága!
Vakító tűzzel égő tiszta nap!
Ki tündöklővé csókolod az eszmét
S hamuvá perzseled a trónokat.
Ki mindent nagygyá, teremtővé varázsolsz,
Hova csak fényed egy lengése jut
Kiért meghalni minden életnél szebb
S ki nélkül élni - nincsen iszonyubb!
Oh szent szabadság! még csak most tudom, hogy
Mi vagy te, milyen drága vagy nekem,
Csak most, midőn reményem üszkén állva,
Kivüled mindent el kell vesztenem!
S szégyen reám, hogy volt idő a melyben
- Vergődő árny! - lázongtam ellened,
Azoknak adva szívem egész teljét,
a kik nem értettek meg engemet!
Szégyen reám, hogy leghűbb lángjaimmal
Hitvány romokká égettem magam,
S a szenvedélyek árján elmerűlve,
Álmot szőttem az üdvről - hasztalan!
Hogy égi lánggal rabságért esengtem
S hagytam láncokra verni szívemet...
De most szétzúzlak áldatlan bilincsek,
És rabszolgátok többé nem leszek.
Kitéplek lelkemből ti gyászemlékek,
Első, utolsó gyötrő szerelem!
Hideg éj helyett forró világosság,
Tűz, élet, lelkesedés kell nekem!
Im! m i n d e n e m e t adom e bilincscsel
Mely most vérző szivemtől elszakad,
Hadd legyen éltem tiszta, mint a napfény
S halálom egykor büszke, és szabad!
SZERELEM
Szíveim s virágaim elharvadtak
Bár neved fénylik szirmukon.
Meghalok érted. Te nem bánod.
De egykor megbánod, tudom!
Szeretlek. Bár Te gúnyolsz, vádolsz
És szívemet is elítéled:
Bevallottam a rengetegnek,
Hogy egyedül csak érted élek.
Távol útról, dél örök nyarából
Megjöttem, hogy ujra lássalak,
S nem busit, hogy üdvöm küszöbénél
Csüggedt ősz, és hervadt lomb fogad.
Itt van velem dél minden virága,
Minden fénye, napsugara, lásd;
Elboritom szivem tavaszával
Körötted az őszi hervadást.
Mint víztükör a tűznapot:
Ringatja arczodat szivem,
Büszkén, szerelem-ittasan,
Örökre fénylőn és hiven.
SZERETET
Oh, ne fukarkodj' szíved melegével
S amennyit adhatsz, adj a szeretetnek!
Az évek - mint egy tüneményes álom
Árnyékcsoportja - gyorsan el-lebegnek,
S mit adsz, ha majd csak hűlt hamuja reszket
Egykor vidáman égő tűzhelyednek?
Elhidegül az ifjúság, az élet,
És nem lesz nálad senkisem szegényebb.
Mert, oh, romok között borongni némán
És emlékezni - gazdagság-e hát?
Láthatsz-e mást a legragyogóbb multban,
Mint földeríthetetlen éjszakát?
Nem azt, nem azt látod, mit elvesztettél:
Csak a dúlt édent, a romot magát,
S mint hogyha szörnyű terhek súlya nyomna:
Zúzott lélekkel hullsz a drága romra.
Szeresd, szeresd, ki szívét hozza hozzád
S öleld szívedre, aki hőn szeret!
Tudod, mi tartja fenn a nagy világot?
A szeretet, csupán a szeretet!
Ha ez nem élne, ez nem járna köztünk:
Mi sem járnánk - csak örvény s rom felett.
A gyűlölet az örök éj maga,
Villáma van, de nincsen csillaga.
Szeress, szeress nagyon! s ha látod is, hogy
Milyen sok álság, bűn van a világba':
Ne csüggedj! nézz csak fölfelé, a fénybe,
És törj a porból tisztább ideálra.
Annak, ki másokért él, amíg élhet,
A sírban sem lesz zord az éjszakája;
Úgy látja: mélyén egy-egy csillag ég
S mintha az árnyon át - hajnallanék...
A SZERETETNEK ÜNNEPÉN...
A szeretetnek ünnepén
Tele vagyok vad gyűlölettel én.
Gyűlölök égő gyűlölettel.
Minden lelketlen léhaságot,
Álságot, gőgöt, hazugságot,
Önzést, mely mások romlására tör
S melynek a pusztítás gyönyör:
Gyűlölök minden nyers hatalmat, önkényt,
Mely talpa alá tördeli a gyöngét,
Nem rezdül össze jajszavától,
De könnybe, vérbe mossa kezeit,
És nyomban bitófákat ácsol,
Ha egy megváltó eszme születik:
Gyűlölök minden sátán fajzatot,
Ki romlott szívvel a gonosznak áldoz
S örök gát abban, hogy az igazok
Eljussanak az Úr szent asztalához,
Hogy bánat, szenvedés, nyomorúság,
Boldogsággá, üdvvé válhasson itt,
S az ember testvérként ölelje át
Agyongyötört, vergődő társait...
A szeretetnek ünnepén
Tele vagyok vad gyűlölettel én.
A SZERETETRŐL
Valakit, valamit szeretni kell.
Istent, szülőföldet, hazát.
Kinek lelkében nincsen szeretet:
Az élete csak pusztaság.
Valakit, valamit szeretni kell.
Nyíló virágot, kék eget.
Minden koldusnál százszor koldusabb,
Ki senkit, semmit nem szeret.
Valakit, valamit szeretni kell.
Jók úgy vagyunk, ha szeretünk.
Az Isten a szeretet tüzét
Szövétnekül adta nekünk.
Valakit, valamit szeretni kell.
Hogy szívünk boldogabb legyen.
Kivert kutyánál is gazdátlanabb
Az ember, hogyha szívtelen.
Valakit, valamit szeretni kell.
A szerető szív tündököl.
S Isten világa örök éj marad
Annak, ki mindent csak gyűlöl.
Endrődi Sándor: A szeretetről
Link
SZOMORÚ NAPOKBAN
Oh Istenem, én Istenem,
E bús napokban légy velem,
Vergődöm, égek, szenvedek,
Ne hagyj el engemet!
Látod, hűséges, jó vagyok,
Gyermek, ki hozzád földadog
S csókdossa sujtoló kezed, -
Ne hagyj el engemet!
Valami bánt, valami öl,
Félek és nem tudom, mitől,
Úgy rémlik: örvény fenyeget,
Ne hagyj el engemet!
Napom gyász, láz az éjszakám,
Köröltem ijesztő magány,
Roncsok, rémek, kísértetek, -
Ne hagyj el engemet!
Fáradtan bolygok szerteszét,
S leroskadok, Uram, eléd:
Emeld föl vérző szívemet,
Ne hagyj el engemet!
TANÍTSALAK?
Tanitsalak? Te tudni akarod
A számtant és a geológiát?
Elmondjam, hogy a nap mint száll rohan
S vele az egész csillagmiriád?
Felfödjem a teremtés titkait
S kutassam a föld néma rejtekét?
Nézd: ez itt szén, ez gránit, víz, arany -
Különvált sokság, összes - semmiség?!
Forr, mozdul, árad, aztán szétesik,
Alakot vált, de mindörökre egy:
Saját képüknek szolgatükréül
Teremtették a dölyfös istenek.
Elemezzem a villanyt és delejt,
Aztán a hosszú, véres harcokat,
Hódító Sándor nagy csatáit és
Egy marok földet - Waterloo alatt?!
Regéljem el a költők életét,
Hanem a bölcsekről is szóljak ám:
Mint építette fel nagy rendszerét
Hegel s mint ment a falnak azután!?
Minek ezt tudni! Hagyd a tudományt:
Előbbre nem visz, szebbé úgyse' tesz!
Te csak gyönyörködjél, játsszál, dalolj,
Nem kérdve: honnan s mért van ez, meg ez?!
Sok milljó év után kihül a nap -
Egy perc! s a lobogó szív por lehet:
Te csak azt tudd a napról, hogy ragyog
S a szívről azt, hogy - dobog és szeret!
TAVASZ FELÉ
Tavasz s tél küzdenek egymással.
Harczol a fagy és a napsugár,
Egy-egy hiszékeny bokor ága
Rügyét is bontogatja már.
A völgyből egy legény siet föl,
Útközben vigan fütyörész....
Mily könnyű fiatalnak lenni,
S öregnek lenni mily nehéz!
A nedves, földszagu barázdán
Itt-ott piros bogárka fut,
Odább a lejtős erdőszélen
Labdáznak immár a fiúk;
Czikázva gabalyodik össze
Amennyi láb, amennyi kéz -
Mily könnyű fiatalnak lenni,
S öregnek lenni mily nehéz!
Amott a szürke dombok alján
Egy ifjú pár jön boldogan;
Ahogy az úton fellebegnek
Elnézem őket hosszasan.
Lelkem a messze multba röppen,
Szemem lassacskán könybe vész...
Mily könnyű fiatalnak lenni,
S öregnek lenni mily nehéz!
TE KÜLDTÉL ENGEMET
Te küldtél engemet
Földi vándorlásra,
Sok nehéz küzdésre,
Megpróbáltatásra.
Vívódom, vergődöm.
Te akarod. Jól van.
Hiszek igazadban,
Megnyugszom valódban.
Te tudod, én Uram,
Mi célod szívemmel,
Az engem ostromló
Sötét keservekkel;
Gyászba borítottál,
Örömöm eltépted,
Zsákmánnyal engedtél
Tenger szenvedésnek.
Vádlóimmá tetted,
Kik baráim voltak;
Virágos kertemet
Pusztává taroltad.
Egyedül hagytál a
Rideg éjszakában,
Hogy magam előtted
A porig alázzam.
Itt állok zúzottan,
Vihartól tördelten.
Bűnbánat könnyei
Égnek a lelkemben.
Köröttem a világ
Sötét, mint az átok -
Csak a te szent neved
Marad benne áldott!
TEMPLOMKERÜLŐ
Csak járjatok a templomokba,
Én az erdők felé megyek.
Nektek tömjén, - nekem virágok,
Madarak, lombok, levelek.
Nektek a szertartás pompája,
Ünnepi szózat, zene, pap -
Nekem borongó, méla árnyak,
Magányosan búgó patak.
Ti mormoljátok gépszerűen
Az imakönyv holt szövegét:
Hadd nézzem én, hogy tör keresztül
Lombok résén a tiszta ég, -
S fakadjon önként fel szívemből
Az áhítat buzgó szava,
Mint hogyha nem is én: az erdő,
A természet sóhajtana.
S a nagy magányban minden eszmém
S álmom csak istené legyen, -
Ti némaságnak gondolnátok,
Én imádságnak érezem.
A TÜCSÖKDALOKBÓL
I.
Legyen megáldva kis kezed
S maradjon mindörökre áldott!
Egy perc, s az örvény eltemet -
Kezed felém nyúlt, visszarántott.
Lelkembe békét ültetett,
Szívembe millió virágot...
Legyen megáldva kis kezed
S maradjon mindörökre áldott!
II.
Álmomban, esti séta közben,
Hogy a virágok halkan bólintgattak:
Egy édes, hosszú, forró csókkal
Örökre eljegyeztelek magamnak.
Fölöttünk, mint a glóriák szent fénye,
Lobogott a sok égi láng;
Anyád lehajolt a ragyogó mennyből
S kezét áldólag tette ránk.
III.
Mint víztükör a tűznapot
Ringatja arcodat szivem;
Ott ragyog, reszket alakod,
Csodás rejtélyű mélyiben.
Téged nem érhet hervadás,
Porrá se bonthat a halál,
Egy szirmod sem vesz el, virág!
Egy sugarad sem, ideál!
Szállhat fölötted az idő,
A vészek és a viharok:
Minden viharon győzni fog
Nyugodt, felséges alakod.
Mint víztükör a tűznapot
Ringatja arcodat szivem,
Büszkén, szerelem-ittasan,
Örökre fénylőn és hiven.
TÜNDÉREK JÁTÉKA
Szél tombol a téli erdőn,
Recsegnek a százados fák,
S ág-bogaik zuzmaráját,
Az avarra záporozzák.
A levegő szinte villog,
Hideg fénye fölszikrázik,
Éles, erős holdvilág süt,
Megmozdul a csapzott pázsit.
Valami nagy, tüneményes
Titkot sző a holdas éjjel:
Erdő álmát csengés-bongás
Léptek zaja üti széjjel.
Tar bokorból tündérnépség
Ki-kiperdül, kandikálgat,
Eleinte kettő-három,
Később egész tündérszázad.
Jönnek, mennek, hömpölyögnek,
Tolonganak ágról ágra;
Kacaj vegyűl a bús éjbe,
Szélsirásba tündérlárma:
,,Milyen furcsa most az erdő!
Milyen fehér! milyen száraz!
Ibolyáék nincsenek honn,
Menjünk bálba Jégvirághoz!"
Jégvirág, az ott lakik a
Tó mellett, az erdőmélyen.
,,Menjünk, menjünk! milyen kedves!
Milyen pompás lesz a jégen!"
S holdfény-szálon, röpke szárnyon
Hip-hop, rögtön ott teremnek.
,,Jaj, de sikos!" sikogatnak,
S hahotáznak, ha elestek.
Ez is, az is talpra ugrik,
Bóbitáját igazgatja,
A többi meg körberöpköd
S ráözönlik: rajta, rajta!
Elsodorják, mint a pelyhet,
S ropnak vele céda táncot, -
Lesz azután oly vigasság,
Minőt még a hold se látott.
Csörömpöl a szálfaerdő,
Sápadoz az éjnek arca,
A szél fagyos szárnyütéssel
Csapkod le a tündérhadra.
Összefutnak dideregve,
S a reggeli szürkületben -
Bóbás tündér, táncos villi,
Egész ezred, tovarebben.
ÚJ ÉLET
Úgy néha-néha eltünődöm
S a szívem halkan megremeg:
Van-e jogom szeretni újra?
S nem hűtlenség, hogy szeretek?
Amit keblemre tűzve hordok,
Sírdombon nőtt a rózsaág.
Szabad örülnöm pompájának?
Nincs tiltva: színom illatát?
Azt a holt asszonyt nem sértem meg,
Ha többé nem siratgatom?
S a szétdúlt álmok romvilágán
Új gyönyörökről álmodom?
És halkan elborítja lelkem
Békítő, méla gondolat:
Óh, minden, ami él, virágzik,
Temetők hamvából fakad.
A veszteségek fájdalmára
Az idő szele rálehel,
S ha szíved ifjú és fogékony:
Az élet visszakövetel.
Mért szenvelegnék? - mért hazudnám?
Elsírtam régen könnyemet,
S a seb, mit sorsom ütött rajtam,
Többé nem vérzik, behegedt.
Villámsujtott fa voltam eddig,
Sinlődő, bús, tavasztalan, -
De most kibontom lombjaimnak
Zászlóját diadalmasan!
VÉRZŐ SZIMBOLUM
I.
Szeretetlen földön
A legtisztább szívvel
Krisztus szeretett.
Nagy, isteni voltál
Ember nem tűrhette:
Megfeszíttetett!
Végzetünk azóta,
Hogy a nagy szeretet
Mindig fáj nekünk,
S mikor a szegény szív
Túlárad: legtöbbet
Akkor szenvedünk.
II.
Köröttünk verőfény,
Ragyogó természet,
Fénylő csillagok...
De belül lelkünkben
Valami fájni kezd,
Tompán fölsajog.
Mi az, mi hirtelen,
Üdvösség, gyönyör közt
A szívünkbe vág?
- A homlokát tépő
Töviskoszorúból
Egy-egy éles ág...
III.
Igen! az ő búja,
Töviskoszorúja
Fényen és borun -
Mindig elénk villog,
Mint egy örök-igaz,
Vérző szimbolum.
Nagy eszme nem győzhet,
Halhatatlan nem lesz.
- Krisztus a tanunk! -
Csak akkor, ha érte,
Mint ő cselekedte,
Mi is - meghalunk!
VIRRASSZATOK ÉS IMÁDKOZZATOK!
Az élet bús, az élet szomorú,
Tövisből készül itt a koszorú.
Bolyongunk sívó pusztaságon át
Ködben, viharban mind tovább, tovább.
Utunkra csak egy kis csillag ragyog:
Virrasszatok és imádkozzatok!
Köröttünk minden rejtélyes, csodás,
Az élet, a halál, a változás.
Haragos hullám, rügyező faág,
Szerelem, gyűlölet: csodák, csodák!
Mi céljuk? mért vannak? mély, nagy titok.
Virrasszatok és imádkozzatok!
Végezzük és még alig kezdtük el,
A sors vihar, az ember csak pehely.
Ma fenn vagyunk és holnap odalenn,
Nem látjuk egymást többé sohasem.
Vagy láthat az, ki egyszer már halott?
Virrasszatok és imádkozzatok!
Az elme véges, Isten végtelen,
Ő: az erősség, mi: a félelem.
Nem látunk át rejtelme fátyolán,
Vagy egykor, túl az életen, talán.
De majd ha ott kell állanunk, ha ott?!
- Virrasszatok és imádkozzatok!
VISSZAVÁRLAK
Jön óra mikor visszavárlak!
A rezgő, búcsúzó sugarak egymást csókolva
Lágyan, szépen simulnak el a tiszta légen.
Csobban a tó tükör-hulláma,
Inog, bomlik az erdő árnya.
Tévedt madárka sikítva szálldos, kavarog
Még egyet kiáltoz,s aztán lehullik a hold-fényes habokba.
Távol valami lassú ének, minthogyha hárfát pengetnének,
Szól titkos vágytól áradozva.
Aztán csönd lesz, és sötét lesz,
Sugár dal, elszállnak kivesznek
Csak a szívem bágyadt tüze reszket,
Csak a lelkem sejt, emlékszik érez,
S azt hiszem, most fog jönni árnyad
Jönnöd kell, várlak visszavárlak.
Jönnöd kell itt a bűvös éjjel a temetőben
Szerte széjjel halvány holdfény
S köd-ruhában susogó szellemek bolyongnak.
Nekem meghaltál, ez nem álom!
Köztük vagy, jól tudom, hogy ott vagy
Fény nélkül ,fázva , koszorútlan,
Lebegsz, bolyongsz a légi útban,
S ha panaszra nyitnád hervadt ajkad,
Jajdulnál, szólnál, de mindhiába
Nálam a titok oldózára,
Mellyel talán még megválthatnálak,
De az irgalom, mit nem érdemelsz,
A feledés, mely üdvöt adna, a szó
Mely áld és megkegyelmez
Bár szörnyű váddal vádolhatlak
De minden mi megbocsáthat, nálam van,
És várlak, visszavárlak.
Jönnöd kell kétes félálomban
Mikor a lámpa végsőt lobban
És künn a véghetetlen éjben
Viharos hó-felhők lobognak.
Felesküszöm a mély pokolnak hatalmait
És visszakérem a hazug álmok koldus rongyát,
Bűneid, gyilkos szemed éjét,
S mind azt mik lelkem megrabolták,
S a hitem, bizalmam összetépték!
Szövetkezem az iszonyattal,
Hogy keljen és törjön életedre, Átkozlak rettentő haraggal,
Bosszuló láztól sújtva, verve,
Reszkess!!!
Oh ne félj, szívem már reszket,
Bolyongok csitítva küszködésit,
A szemembe csöndes könny szivárog,
És várlak, visszavárlak!
IDÉZETEK
"Valakit, valamit szeretni kell.
Nyíló virágot, kék eget.
Minden koldusnál százszor koldusabb,
Ki senkit, semmit nem szeret."
"Ami másnak mulandóság,
Nekem örökifjú élet, -
Olyan szépnek, mint én látlak,
Más nem láthat soha téged.
Másnak talán rég elmultál,
De én látlak holtomiglan:
Álmom vagy a valóságban,
S valóság vagy álmaimban!"
"Álmomban, esti séta közben,
Hogy a virágok halkan bólintgattak:
Egy édes, hosszú, forró csókkal
Örökre eljegyeztelek magamnak."
"Maradjon lelkem itt szívednél,
Nálad, ki léte s álma vagy:
Nekem csak egy dicsőség kell, hogy
Téged boldognak lássalak!"
"Hadd folyjon könnyem, hogyha megeredt:
Hisz a kihulló könnyek árán
Talán a szív is könnyebben feled!"
"Szeretlek. Bár te gúnyolsz, vádolsz
És szívemet is elítéled:
Bevallom a rengetegnek,
hogy egyedül csak érted élek."
"Kinek lelkében nincsen szeretet,
Az élete csupa pusztaság....
Minden koldusnál százszor koldusabb,
Ki senkit, semmit nem szeret....
Valakit, valamit szeretni kell,
A szerető szív tündököl.
A Isten világa örök éj marad
Annak, ki mindent csak gyűlöl."
(Endrődi Sándor)
|
|
|
0 komment
, kategória: Endrődi Sándor |
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 2
|
|
|
|
2016. Január
| | |
|
|
ma: |
1 db bejegyzés |
e hónap: |
63 db bejegyzés |
e év: |
415 db bejegyzés |
Összes: |
4845 db bejegyzés |
|
|
|
|
- Általános (21)
- Belső kör (0)
- Család (22)
- Munka (14)
- Haverok (0)
- Iskola (20)
- Ábrányi Emil (4)
- Adamis Anna (1)
- Ady Endre (16)
- Ágai Ágnes (1)
- Agytorna (29)
- Albert Einstein (0)
- Albert Einstein (1)
- Alföldi Géza (2)
- Alhana (1)
- Ambrus Magdolna (1)
- Andók Veronika ( (1)
- Andróczky Lászlóné (3)
- Antoine de Saint-Exupery (3)
- Anyák napja - gyermeknap (32)
- Áprily Lajos (3)
- Arany János (11)
- Arany Viktor (1)
- Arany-Tóth Katalin (1)
- Aranyosi Ervin (19)
- Artai Zsuzsanna (2)
- Árvai Attila & Emil (3)
- Átyim Lászlóné (1)
- B. B. Nala (1)
- B. Huszta Irén (1)
- B. Radó Lili (1)
- Babits Mihály (5)
- Bagi Tibor (1)
- Bajza József (1)
- Baktai Faragó Aranka (2)
- Balassi Bálint (1)
- Balázs Béla (1)
- Balázs Sándor Turza /B.A.S.A. (2)
- Bálintffy Etelka (1)
- Balla Zsuzsanna (2)
- Balogh József (2)
- Baranyai Mária (1)
- Baranyi Ferenc (2)
- Barsy Irma (2)
- Bartalis János (1)
- Bartis Ferenc (2)
- Bartos Erika (2)
- Bella István (1)
- Bencze Marianna (1)
- Benedek Elek (3)
- Berde Mária (1)
- Bertók László (1)
- Berzsenyi Dániel (1)
- Bíró Melinda (1)
- Birtalan Ferenc (1)
- Boda Magdolna (1)
- Bódás János (2)
- Bodnár Éva (3)
- Bodó János (1)
- Bodor Aladár (1)
- Bodré Anikó (1)
- Bogár Lilla (1)
- Bogdán András & Bogdán László (2)
- Bognár Barnabás (1)
- Bonifert Ádám (1)
- Buda Ferenc (1)
- Budai Zolka (1)
- Bulvár (52)
- Bölcsességek és gondolatok. (139)
- Börzsönyi Erika (1)
- Coelho Paulo (1)
- Csabai Andrea (1)
- Csabai Lajos (2)
- Csapó Lajos (2)
- Csatári Édua Éva (1)
- Cseffán Zsolt (2)
- Cseke Erika (1)
- Cseppely Zsuzsanna (1)
- Cserényi Zsuzsanna (1)
- Csiki András (1)
- Csitáry-Hock Tamás (1)
- Csokonai Vitéz Mihály (1)
- Csoóri Sándor (1)
- Csorba Győző (1)
- Csukás István (1)
- Csuray Zsófia (1)
- Czóbel Minka (1)
- Dáma Lovag Erdős Anna (1)
- Dapsy Gizella (1)
- Deák Erika (2)
- Devecseri Gábor (1)
- Dévényi Erika (3)
- Dienes Eszter (1)
- Dobos Hajnal (1)
- Dobrosi Andrea (1)
- Dobszai Károly (2)
- Dóczi Lajos (1)
- Domahidi Klára (1)
- Domonkos Jolán (1)
- Donászy Magda (2)
- Dorys May (0)
- Dr. Gyökössy Endre (2)
- Dsida Jenő (7)
- Duduj Szilvia (1)
- Dugasz István (2)
- Dutka Ákos (2)
- Dylan D Tides (1)
- Ecsedi Éva (1)
- Egészségünk érdekében... (146)
- Egyed Emese (1)
- Elekes Tímea Izabella (1)
- Életképek (99)
- Életmód (91)
- Endrődi Sándor (1)
- Erdei Éva (1)
- Erdélyi József (1)
- Erdős Olga /Luna Piena/ (2)
- Erdős Renée (1)
- Eszenyi Matula István (1)
- Évszakok (122)
- Falcsik Mari (1)
- Falu Tamás (1)
- Farkas Anna&Árpád&Éva&Imre (6)
- Fáy Ferenc (1)
- Fazekas István (1)
- Fazekas Miklós (1)
- Fecske Csaba (2)
- Fehér Miklós (1)
- Fekete Lajos (1)
- Fellner Isrván (1)
- Fenyő László (1)
- Ferenczi Csilla (1)
- Fésűs Éva (2)
- Ficzura Ferenc (1)
- Film - színház (54)
- Flammerné Molnár Edit (1)
- Fodor Ákos& Emese&József (2)
- Fonyó Tamás (3)
- Fortune Brana (2)
- Fuchs Éva (1)
- Füle Lajos (6)
- Földeáki-Horváth Anna (1)
- Gabriel Garcia Márquez (4)
- Gál Éva Emese (1)
- Galyasi Miklós (1)
- Gámenczy Eduárd (1)
- Garai Gábor&János&Katalin (3)
- Gárdonyi Géza (6)
- Gaudi Éva Molly (1)
- Gebhardt Nóra (3)
- Geisz László (2)
- Gere Irén (1)
- Gergely Ágnes & István (2)
- Gligorics Teréz (3)
- Goethe (5)
- Gősi Vali (1)
- Gr. Vay Sándor (0)
- Grigó Zoltán (1)
- Gulyás Pál (1)
- Gutási Éva (1)
- Gyimóthy Gábor (2)
- Gyóni Géza (2)
- Győrfi-Deák Éva (3)
- Gyulai Pál (5)
- Gyurkovics Tibor (2)
- Gyöngy (1)
- Gyönyörű virágok&idézetek (37)
- György László (2)
- H. Kohut Katalin (1)
- H.Gábor Erzsébet (0)
- Hajas György (1)
- Hajdú Levente (1)
- Hajdu Mária&Saci (2)
- Hajnal Anna (2)
- Hámori István Péter & Zsóka (2)
- Hamza Anikó (2)
- Harcos Katalin (4)
- Hatos Márta (1)
- Havas Éva (1)
- Hazafias versek (18)
- Hazánk - otthonunk (180)
- Heine (3)
- Heiner Ágnes (1)
- Héja (1)
- Helen Bereg (3)
- Helena (1)
- Heltai Jenő (10)
- Hemingway (2)
- Hepp Béla (1)
- Hervay Gizella (1)
- Híres emberek-jeles napok-évfo (151)
- Hirth Éva (1)
- Hóbor Hajnalka (1)
- Hock Éva Etelka (1)
- Hollósy-Tóth Klára (1)
- Horváth Ilona & Horváth István (1)
- Horváth M. Zsuzsanna (1)
- Horváth Piroska (1)
- Hosszú Bettina (1)
- Humor (241)
- Húsvét - Pünkösd (33)
- Idézetek birodalma (145)
- Ignotus (1)
- Ilianne (2)
- Illés Judit & Gábor (2)
- Illyés Gyula (2)
- Imre Flóra (1)
- Irodalom - Próza (102)
- Ismeretlen szerzők (1)
- Jagos István (1)
- Jakos Kata (1)
- Jatzkó Béla (1)
- Jékely Zoltán (1)
- Jobbágy Károly (2)
- Jókai Mór (4)
- Jolie Taylor (1)
- Jónás Tamás (1)
- Jószay Magdolna (1)
- József Attila (9)
- Juhász Gyula (6)
- Juhász Magda & Juhász Szilvia (3)
- Juhászné Bérces Anikó (2)
- K. László Szilvia (1)
- Kacsa Zsóka (2)
- Kaffka Margit (1)
- Káli László (1)
- Kálnoky László (1)
- Kamarás Klára (2)
- Kamenitzky Antal (1)
- Kányádi Sándor (2)
- Karácsony - Újév (76)
- Karai Gábor (1)
- Karinthy Frigyes (4)
- Károlyi Ami (1)
- Kárpáti Tibor (1)
- Kassák Lajos (1)
- Kaszás Zoltán (1)
- Katerina Forest (1)
- Katona Bálint & Andrea (3)
- Katona József (0)
- Kecskés Beatrix (2)
- Kelemen Évi (1)
- Keller Boglárka (1)
- Kerecsényi Éva (1)
- Kerekes László (1)
- Kereszti Hajnalka (1)
- Keresztury Dezső (1)
- Kerner Mariann (1)
- Kertünk - házunk - otthonunk (53)
- Kijacsek Erzsébet (2)
- Kincses Zoltán (2)
- KisJenő,József,Judit,Irma,Rea (6)
- Kocsis Dániel (1)
- Koltay Gergely (6)
- Komáromi János (2)
- Komjáthy Jenő (2)
- Komróczki Zoltán (0)
- Konda Bartal Piroska (2)
- Kondra Katalin (1)
- Koós Attila (2)
- Koosán Ildikó (1)
- Kormányos Sándor (1)
- Koszpek Ferenc (1)
- Kosztolányi Dezső (7)
- Kotsy Krisztina (1)
- Kovács Daniela & Anikó & Erika (4)
- Kun Magdolna (4)
- Kustra Ferenc (1)
- Kölcsey Ferenc (4)
- Lackfi János (2)
- Ladányi Mihály (1)
- Lady Moon (1)
- Lampert Géza (1)
- Lányi Sarolta (2)
- Laren Dorr (2)
- László Andrea, & Ilona, &Noémi (3)
- László Ilona (1)
- Lelkem szirmai (73)
- Lengyel Jolán (2)
- Lengyel Károly (1)
- Lesznai Anna (1)
- Lévay József&Lévay László (3)
- Ligeti Éva (2)
- Linda Dillow (1)
- Lindák Mihály (1)
- Linn Márton (1)
- Lippai Marianna (1)
- Lithvay Viktória (1)
- Lőrinczi L. Anna (1)
- Losonci Léna (2)
- Lupsánné Kovács Eta (2)
- Lys Noir (1)
- Lyza (1)
- M. Laurens (1)
- Maczkó Edit (1)
- Madách Imre (2)
- Magyar sorsot - magyar kézbe! (88)
- Major Gabriella&Majoros Gabrie (2)
- Majtényi Erik (1)
- Majthényi Flóra (2)
- Márai Sándor (7)
- Mardi Miriam (1)
- Marschalkó Lajos (1)
- Marton Pál (2)
- Maryam /Moldován Mné (1)
- Maszong József (1)
- Máté Péter (2)
- Matos Maja (1)
- Mécs László (1)
- Média (413)
- Meggyesi Éva (1)
- Mentovics Éva (2)
- Metzger Zsuzsanna (1)
- Mikodi Bianka (1)
- Minden, ami szép (8)
- Mindenszentek, halottak napja (10)
- Mirian (2)
- Monok Zsuzsanna (1)
- Móra Ferenc (4)
- Móra László (3)
- Moretti Gemma (1)
- Móricz Eszter (1)
- Művészet (58)
- Müller Péter (2)
- Mysty Kata (1)
- N. (0)
- Nadányi Zoltán (1)
- Nagy István Attila & Bálint (3)
- Nagy Krisztina (1)
- Nagy László & Ilona (4)
- Nemes Nagy Ágnes (1)
- Némethné Mohácsi Bernadett (1)
- Nemzeti ünnep (59)
- Névnap- szülinap (48)
- Nőnapra & Farsang (10)
- Nyakó Zita (1)
- O, Ó (0)
- Ó. Kovács Ibolya (1)
- Oláh Gábor (1)
- OMNYE (58)
- Orbán Balázs&Orbán Hajnalka (3)
- Őri István (3)
- Orosz költők (3)
- Orth László (3)
- Osho (4)
- P. Geraldy (1)
- P. Pálffy Julianna (1)
- P. Tóth Irén (1)
- Pajzán történetek&mondák (46)
- Palágyi Lajos (1)
- Pálvölgyi Attiláné (1)
- Papp Váry Elemérné (2)
- Pásztor Piroska & Klaudia (2)
- Paudits Zoltán (1)
- Paula S. Tizzis (1)
- Pecznyík Pál (2)
- Pej Erika (1)
- Pénzár Miklós Csaba (1)
- Péter Erika (1)
- Pethes Mária (1)
- Petőfi Sándor (13)
- Pilinszky János (2)
- Piszár Éva (1)
- Pogány Zoltán (1)
- Politika (24)
- Poller Ildikó (3)
- Popper Péter (2)
- Pósa Lajos (11)
- Posztós Lenke (1)
- Prohászka Ottokár (1)
- Puskin (3)
- Rab Zsuzsa (1)
- Rabindranath Tagore (1)
- Radnóti Miklós (4)
- Rajki Miklós (3)
- Rajzó Eszter (1)
- Rasztik Edit Emese (1)
- Ratkó József (1)
- Reichard Piroska (1)
- Rejtő Jenő (2)
- Reményik Sándor (25)
- Reviczky Gyula (3)
- Riersch Zoltán (1)
- Rónay György (1)
- Rózsa Amarilla (1)
- Rudnyánszky Gyula (1)
- S. Farkas Zsuzsanna (1)
- Sajó Sándor (6)
- Sándor Gyula (2)
- Sango Villagren (1)
- Sárándí Szilvia (1)
- Sárhelyi Erika (2)
- Sarkadi Sándor (1)
- Sárközi György (2)
- Sarlós Erzsébet (1)
- Scheffer János (1)
- Schrenk Éva (1)
- Schvalm Rózsa (1)
- Schwartz Léda (1)
- Serfőző Attila (1)
- Shakespeare (1)
- Shelley (2)
- Sík Sándor (2)
- Siklós József (1)
- Simon Ágnes & István (2)
- Simonyi Imre (1)
- Sipos Julianna (1)
- Sohonyai Attila (1)
- Somlyó Zoltán&Somlyó György (3)
- Somogyváry Gyula (3)
- Sonkoly Éva (1)
- Soóky Melinda (1)
- Sport (83)
- Steph McGrieff (2)
- Süssünk - Főzzünk (13)
- Szabados István (3)
- Szabó Éva, ...Gitta, ...Ila (3)
- Szabó Kila Margit (1)
- Szabó Lőrinc (3)
- Szabó Magda (1)
- Szabolcsi Erzsébet (1)
- Szabolcska MIhály (1)
- Szádeczky-Kardoss György (1)
- Szakáli Anna (1)
- Szalai Fruzsina (1)
- Szász Károly (1)
- Szatmári Delina (1)
- Szebenyi Judit (3)
- Szécsi Margit (1)
- Szeicz János dr. (2)
- Székely János (1)
- Szeleczky Zita (3)
- Széles Kinga (1)
- Szemlér Ferenc (1)
- Szent Gály Kata (1)
- Szentirmai Jenő (2)
- Szép Ernő (3)
- Szép versek és idézetek (84)
- Szépek szépei (21)
- Szerencsés János & Tünde (2)
- Szilágyi Anita&Viktória (2)
- Szilágyi Domokos (1)
- Szilágyi Hajnalka (1)
- Szilas Ildikó (1)
- Szilveszter Levente (2)
- Szőke István Attila (3)
- Szőllösi Dávid (0)
- Szőnyi Bartalos Mária (1)
- Szuhanics Albert (6)
- T. Fiser Ildikó (1)
- Takács Dezső (1)
- Tamás István (2)
- Tánczos Katalin (2)
- Tarsoly Beke Tamás (1)
- Tasnádi Bernadett (1)
- Tatiosz (1)
- Taygate (4)
- Telekes Béla (1)
- Természet (21)
- Thalis Silvenier (1)
- Tobai Rózsa (1)
- Tóbiás Tünde (1)
- Tokaji Márton (2)
- Tompa Mihály (2)
- Torday Teodóra (2)
- Torma Judit (1)
- Tormay Cécile (1)
- Tornay András (2)
- Tóth Anett, Juli, Julianna (3)
- Tóth Árpád (5)
- Tóth Attila & János (3)
- Tragédiák - katasztrófák (154)
- Tudod-e? (17)
- Tudomány - technika (67)
- Túri A. Zsuzsa (1)
- Túrmezei Erzsébet (3)
- Turza Sándor (0)
- Törő Zsóka (1)
- Történelem (164)
- Ujvári Lajos (2)
- Utassy József (1)
- V. Hugó (2)
- Váci Mihály (2)
- Vajda János (4)
- Vallás (71)
- Válóczy Szilvia (1)
- Vámosi Nóra (1)
- Varga János Veniam (1)
- Varga József (1)
- Varga Patrícia & Gyula (1)
- Vargáné Éva (1)
- Vargha Gyula (1)
- Varjú Zoltán (2)
- Várnai Zseni (8)
- Varró Dániel (2)
- Vas István (1)
- Vasas Mihály (1)
- Vázsonyi Judit (1)
- Végh Mária (1)
- Venyercsán László (1)
- Vesze László (1)
- Vészi Endre (1)
- Víg Éva (1)
- Világirodalom (19)
- Világirodalom: Burns (4)
- Világjárók (218)
- Virág Aliz (1)
- Vitó Zoltán (1)
- Vogelweide (2)
- Vona Erzsébet Cecilia (2)
- Vörös judit (2)
- Vörösmarty Mihály (3)
- Wass Albert (75)
- Weöres Sándor (4)
- Z. Konkoly Juci (1)
- Zágorec-Csuka Judit (1)
- Zagyi G. Ilona (1)
- Zas Lóránt (2)
- Zelk Zoltán (2)
- Zene, zene, zene... (122)
- Zeneszöveg (20)
- Zimonyi Zita (1)
- Zsefy Zsanett (3)
- Zsigai Klára (1)
- Zsóka Mariann (1)
- Ö (0)
- Örökzöld dallamok (40)
|
|
|
|
- Ma: 5369
- e Hét: 13824
- e Hónap: 53645
- e Év: 231520
|
|
|