Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
Kohut Katalin: Szabadság
  2016-01-20 23:41:28, szerda
 
  Kohut Katalin: Szabadság

Énnékem a szabadság szabadság,
értékes és nem vadság, nem vadság,
tiszta szív és száll a dal, száll a dal,
mennyország ez, diadal, diadal.

2016. január 20.		  
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Márai Sándor: Törékeny
  2016-01-20 22:43:17, szerda
 
 

Még mindig örülsz és lelkendezel, mert egy pillanatra kisütött életed fölött a nap, meleg áram járja át idegeidet, mosolyok szállanak feléd, emberi szavak vigasztalnak?... Még mindig nem tudod, hogy holnapra mindez törmelék lesz és kacat, mert az élet pontos mozdulatokkal vissza is veszi mindazt, amit ad, összetöri, amit felépít, eltapossa, amit odalök ajándéknak?... Még mindig nem tudod, hogy minden dolog, melynek köze van az emberekhez, törékeny?... Én már tudom. Vigyázz, két kézzel nyúlj az öröm után, nagyon óvatosan. Törékeny.		  
 
0 komment , kategória:  Emberi bölcsesség és ami marad  
Márai Sándor: Törékeny
  2016-01-20 22:43:15, szerda
 
 

Még mindig örülsz és lelkendezel, mert egy pillanatra kisütött életed fölött a nap, meleg áram járja át idegeidet, mosolyok szállanak feléd, emberi szavak vigasztalnak?... Még mindig nem tudod, hogy holnapra mindez törmelék lesz és kacat, mert az élet pontos mozdulatokkal vissza is veszi mindazt, amit ad, összetöri, amit felépít, eltapossa, amit odalök ajándéknak?... Még mindig nem tudod, hogy minden dolog, melynek köze van az emberekhez, törékeny?... Én már tudom. Vigyázz, két kézzel nyúlj az öröm után, nagyon óvatosan. Törékeny.		  
 
0 komment , kategória:  Emberi bölcsesség és ami marad  
Márai Sándor: Az utak
  2016-01-20 22:41:57, szerda
 
 

Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba, vagy kedvesünkhöz, vagy a rikkantó, tavaszi erdőbe.
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon; az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.		  
 
0 komment , kategória:  Emberi bölcsesség és ami marad  
Kohut Katalin: A gyűrű
  2016-01-20 20:11:11, szerda
 
 

Márta egyetlen gyermeke volt idős szüleinek, egy késői, igazi szerelem gyümölcseként. A bölcs szülők igyekeztek a legtöbbet nyújtani számára, így egyengették ifjúkori útjait is, finanszírozva egyetemi tanulmányait. Sikeres tolmács lett belőle, több nyelvből diplomázott. Mehetett volna tanárnak is, de a kötetlen életforma tökéletesen kielégítette.

Ősz volt, szikrázó napsütéssel. Illett élvezni a meleg cirógatást, fel kellett töltekezni a fénnyel tudván azt, már nem sokáig szolgálja az embereket az égen. Az Idő pörög villámgyorsan, s vele tart a Föld, mint egy magányos űrhajó a galaxis jéggé fagyasztó űrjében.
Megérkezett az olasz turista csoport. Kíváncsiak voltak a csillagvizsgálóra is. Késő este került sor az előadás meghallgatására, s a tetőtéri ablakba helyezett távcsővel a csillagok vizsgálatára. Márta tolmácsolta a kérdéseket, melyeket az űrkutatók udvariasan és érthetően megválaszoltak. Egy őszes halántékú, kreol bőrű férfi magyarul érdeklődött. Kérdése különös volt: igaz-e, hogy kinn az űrben megáll az idő, nincsen öregség és elmúlás? Létezik-e az örökkévalóság? Zavarba jöttek az űrkutatók, bár azzal tisztában voltak, hogyha rádión jeleket küldenénk ma, mondjuk hetven, vagy nyolcvan év múlva kapnák meg az egyik csillagon, de arra vonatkozóan nem szolgáltak információval, mi történne az emberrel, ha űrhajóra szállna és kirepülne a mindenségbe.
Márta is úgy gondolta, mint a férfi, hogy örökkévalónak lennie kell. Ez a téma az előadás után össze is hozta őket. Sétáltak a kissé lehűlt levegőn a kihalt utcák éjszakai lámpái alatt és egy tudományos eszmecserét folytattak földi ember szemszögéből.
Másnap ismét találkoztak, Márta megígérte, hogy elkíséri Nicolast egy ruházati szövetkezetbe, ahol éppen készültek olasz Mitsubishi gépek telepítésére. Ehhez kellett a megfelelő szakembert, a legjobb műszerészt kiválasztania és kivinni magával betanítás végett. Tolmácsolni ismét nem kellett, de Márta érezte azt, hogy a férfi büszke arra, hogy mellé szegődött.
Nagyon jóleső érzés volt, bizsergett szinte az egész teste és úgy érezte, mintha éjszakai részegség kábasága lenne rajta, olyan enyhe fokú spiccesség. Ja, ez a kémia, a szerelem kezdete, csakhogy ő még soha nem érzett hasonlót. Mámorosan csodálta Nicolast, hatalmas zöld szemei csillogón ragyogtak, kislányos lófarkát néha előre tette a nyakába. Nagyon jól állt neki a befont haj. Többször meg is kérdezték tőle idegenek, volt-e népi táncos valamikor.
Másnap vacsorára voltak hivatalosak a Hiltonba. Kellemes muzsika ringatta kábulatba őket, a lassú táncnál ösztönösen lépkedtek, átadva magukat a jóleső ernyedtségnek. Miután a vendégsereg elment, s kettesben maradtak, a férfi egy üveg pezsgőt hozatott, s egy letakart kristálytálcát. Márta hófehér kosztümjében üldögélt, kérdő pillantást vetve a férfira. Nicolas letérdepelt egyik lábával, a másikkal átnyújtotta a tálcát, levéve róla a bársonylepelt. Márta örömében és meglepetésében szólni sem tudott, mikor meglátta a csodálatos jegygyűrűt. Egyszerre szólaltak meg: az örökkévalóságig.
A férfi még pár napig tartózkodott az országban, minden estét együtt töltöttek, megbeszélték az esküvő részleteit. Márta szüleit is felkeresték közösen, akik beleegyeztek a hirtelen jött szerelem véglegesítésébe.
Egyikőjük sem érzett még soha ilyet, szinte egymás ki nem mondott gondolatait is ismerték. Boldogan búcsúztak el, abban a tudatban, hogy nemsokára újból találkoznak.

Már két hónap eltelt, de semmi hír Nicolasról. Nem lehet, hogy elhagyta, hiszen a szív-szerelem soha nem múlhat el a teljes bizalommal együtt. Kínzó hiányérzet gyötörte Mártát. Az újságcikkeket nézegette az interneten, amikor feltűnt neki egy rövid híradás arról, hogy az egyik szövetkezet műszerésze szörnyet halt az olaszországi kiküldetése alatt autóbalesetben. Megrendülten értesült a hírről és sejtette, hogy Nicolassal utazott együtt. Tudta a szívével, hogy az örökkévalóság soha nem múlhat el, de eszével felfogta a történteket. Gyászba öltözött a lelke, hiszen egyik felét elveszítette.
Szülei egymás után mentek el hirtelen, s mert ők is egy léleknek számítottak, nem tudtak egymás nélkül élni. Itt maradt egyedül, a jeges űrrel, amit érzett. Gyermeket várt. A magányos várakozás kitöltötte fájdalmas napjait, lelkiismeretesen készült az anyaságra.
Hét hónap múlva karjaiban tartotta Vivient, a világ legcsodálatosabb kisbabáját. Onnantól a gyermek adott tartalmat életének. Egész nap vele foglalkozott, énekkel ringatta mindig álomba. A kislány már tíz hónapos korában járni kezdett, s szobatiszta volt, egy évesen elénekelte az egyik közös dalukat. Csodagyermek! Márta rajongással vette körül Vivient, de egészsége egyre jobban gyengült, bár szíve érezte még a hatalmas összetartó erőt, mely Nicolashoz kötötte, a hiánya mégis felőrölte.

A szomszédok felfigyeltek arra, hogy Márta, a kedves, szolgálatkész asszony két napja nem nyitotta ki a lakása ajtaját. Füleltek, de semmit sem hallottak, még gyermekhangot sem. Hiányzott viszont a közös ének, amiben naponta gyönyörködtek. Segítséget kérve feltörték az ajtót és megdöbbentek azon, amit láttak: a kislány anyja mellett ült az ágyban és játszott a lófarkával, meg a babájával. Az anya halott volt. A gyermek nyakában egy aranyláncon lógott egy csodálatos jegygyűrű.
Vivient gyermekvárosban helyezték el hozzátartozó hiányában. Itt a barátságos kislány magányosan élte napjait, mert a többiek kiközösítették. Királylánynak csúfolták és udvariasságát is utánozták. A nemesség megmutatkozott ilyen körülmények között is, senkinek sem sikerül elvennie méltóságát.
A magányában edződő szépség kijárta az élet útjait, s mivel gyorsan és jól tanult, több nyelven megtanult beszélni és jeles eredménnyel levizsgázott gyors- és gépírásból is. Már tizennyolc éves korában bérelt magának egy kis lakást a nagyvárosban. Az olasz nagykövetségen helyezkedett el titkárnőként.

Két év múlva új nagykövetet helyeztek az országba. Az adott napon családjával együtt érkezett meg az őszes halántékú, kreol bőrű, még mindig vonzó úriember feleségével és fiával.
Márta fogadta a családot, körbekalauzolta őket a birtokon. Carlo, a fiú le nem vette a szemét róla. Nem is tudta, melyik része a legszebb ennek a gyönyörű hajadonnak, talán mindene tökéletes. Csodálta gesztenyebarna befont lófarkát, fenyőzöld szemeit, formás vénuszi alakját. De a nagykövet ugyanígy volt vele. Emlékezett, mikor ránézett, egyetlen egy szó járt a fejében: az örökkévalóságig. Ekkor pillantása ráesett a leány nyakában lógó jegygyűrűre. Szemeit elborította a könny. Felesége jól tudta, mi történt Nicolassal az autóbaleset előtt, hogy örök hűséget esküdött szerelmének, Mártának. Nagyon sokáig feküdt kómában a kórházban, s míg az amnéziája elmúlt, feleségül vette az ápolónőjét, akinek már volt egy kisfia. Mindig készült vissza, de szíve azt súgta neki, hogy már hiába.
Magához ölelte megtalált leányát, Vivient, s ujjára húzta édesanyja jegygyűrűjét.

Ősz volt, s mint általában ilyenkor lenni szokott, az emberek féltek az elmúlástól, a tél dermedt hidegségétől, attól, hogy maga alá temeti a mindenséggel együtt a tiszta érzéseket is. Nicolas és Vivien szívében a nyár tüze lobogott, a hirtelen megtalált szeretetet többé nem hűtheti le az űr hidegsége. Márta legnagyobb szerelmi vallomása leánya, akivel azt üzente: az örökkévalóságig.

2016. január 20.

  
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Kohut Katalin: Tavaszi ének
  2016-01-20 00:08:35, szerda
 
  Kohut Katalin: Tavaszi ének

A zöld fűben fekszik elnémult hegedű,
tavaszi szél penget, fényt vet rá a derű,
Gólya mondja: klap-klap, gyertek jó madarak,
énekeljünk, csip-csip, a vidámság ragad!


A zöld fűben fekszik elnémult hegedű,
nem nyikorog többé és poros küllemű.
Gólya mondja: klap-klap, a tavasz lángot kap,
ünnepeljünk, csip-csip, szívünkben felvirrad!

2016. január 19.		  
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2015.12 2016. Január 2016.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 106 db bejegyzés
e év: 832 db bejegyzés
Összes: 7244 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 153
  • e Hét: 2040
  • e Hónap: 4399
  • e Év: 56665
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.