|
2016-03-25 19:09:22, péntek
|
| |
| |
A kínszenvedés
A Getsemáne-kertben Ő már tudta,
hogy sorsán a pecsét végleges, örök:
harminc ezüstpénzre váltva a hűség,
s mögötte a Gonosz markába röhög.
Az olajfák hegyén korom éjszaka,
félelem-szárnyakon a végzet oson,
őrzőkön álom, nincs, aki vigyázzon,
vérverejték gyöngyök Isten-homlokon.
Arcába ököl csap, penge a gúny,
tombol a gyűlölet: feszítsétek meg!
És amíg Pilátus a kezét mossa,
keresztet ácsolnak a hitetlenek.
A te akaratod legyen meg, Atyám,
meztelen testén korbács ólom csattan,
szégyen, gyalázat szaggatja a lelket,
szakad a hús, és vér folyik patakban.
A Gonosz nem nyugszik, terve ördögi:
töviskoszorút a szenvedő főre!
Idegek pattannak, őrült fájdalom
tűként fúródik a meggyötört bőrbe.
Gerenda súlya kínzott testét nyomja,
nehéz kereszt alatt a nyakcsigolya
roppan, és arcával a porba bukik,
Atyám, Istenem, messze még Golgota?
Durva kezek tépik véres gönceit,
kereszt szálkás fája sebeibe mar,
csukló közepén, hol hüvelyk domborul,
fúródik a vasszög, lábfejbe csavar.
Csak három szögre nehezedett súllyal
függ emberfia szörnyű kínok között,
görcsbe rándult izmok, patak-veríték,
s bűzös borzalom a vesztőhely fölött.
Láz-száraz ajkán panasz szava rebben,
feszül a mellkas, az idő beérett...
Atyám, Istenem, mért hagytál el engem,
felszakad a sikoly. Elvégeztetett. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Mai költők: Zelenka Brigitta |
|
|
|
|
|
Online
