|
2016-03-06 19:00:20, vasárnap
|
| |
| |
BALOGH JÓZSEF
Balogh József (Pécs, 1951. december 15. - Szombathely, 2011. december 20.) szombathelyi ifjúsági és ismeretterjesztő író, költő, pedagógus, a Lord zenekar dalszövegírója.
Publikációi, versei számos szombathelyi és országos antológiában is szerepeltek. Tizenhét önálló kötete látott napvilágot.
"A riadtság szárba szökken,
levegőt már nem veszek,
keresztem a lucsok-sárba
ér, s a véges Végtelent
mindkét szemem tisztán látja,
ahogy a Fény otthonába
önmagammal érkezek."
/Balogh József - Mélymagas /
ANYÁM ...
Gyermekkorom hajnalán:
sokszor virrasztott anyám,
ezért hálás vagyok én.
Szegény sok mindent megélt,
gyakran szívével mesélt,
ma is ő ad még reményt.
Mikor jött az éjszaka,
megérintett szép szava.
Vigyázta az életem
szeretett, mint senki sem, 
Vele gyakran álmodom.
Mindig büszke volt reám,
ilyen volt az én anyám,
elfeledni nem fogom.
Mikor jött az éjszaka,
megérintett szép szava.
Kérve kérem, mikor fáj az életem,
igaz szívvel segítsen nekem!
Kérve kérem, biztasson ha kell,
hívjon a szava !
ARADI ŐSZI DAL
Figyel az Isten árván,
Nem áll magyar a strázsán
Kinek volt ez az átka?
Néma a börtön rácsa.
Amikor bátrak halnak,
Ki kezd új forradalmat?
Gyilkol idegen horda,
S Petőfi kardja rozsda.
Ősz van, dermed a lélek,
Aradi gyertyák égnek.
Tábornok-tizenhármak,
Rájuk angyalok várnak.
Hant kortyolja a könnyet,
S csöndek, iszonyúk jönnek.
BALLAGÁS
Már hátam mögött az ifjúság,
meg előttem is, mint friss faág.
Önfeledt, kócos szél szalad,
az arcomat
megérinti a Pillanat:
milyen más most a némaság!
Mert feladat röpít, indulok,
a tudás, érzelem, sok titok
velem jön, érzi két kezem.
Védj, Istenem,
segítsd hallani énekem,
látod, riadtan ballagok.
Őrizz meg magadnak, iskolám,
hisz\' te voltál mindig szűk hazám,
s ti kedves, fáradt emberek,
hű képzelet,
tanárként szembe nézzetek,
mint anyám a lét hajnalán.
Itt vonattalan az állomás
És sínek nélküli. Áldomás
köszöntsön úgy, hogy átkarol,
és úgy dalol,
hogy borzongatva orvosol
a rejtőzködő hit-varázs.
Szép juss a barátság súlya már,
vállamon térdeplő kismadár,
a röpte várt és félt teher,
mert ő visz el
messzire, ahol csönd felel,
s örök-vakációs a nyár!
FEBRUÁROS
Bál ideje? Február!
Csinos lányka mórikál,
a csúf ördög én vagyok,
barátnőim angyalok.
Cimborám a doktor úr,
kész macsó így orvosul!
Egy túlsúlyos hópehely
nem rop táncot senkivel.
Vajon ki ő? Nem tudom.
Ott csücsül egy bús majom!
Focistából tíz akad,
egy híjam s kész a csapat.
Hófehérke nagy talány,
kissé fiús hóleány.
Amott fura maskara, 
hallgatag' áll, nincs szava,
mezőn riaszt madarat,
így a földben mag marad...
Jönnek-mennek jelmezek,
elvarázsolt sok gyerek,
farsangostul áll a bál,
MÓKÁS VAGY, TE FEBRUÁR!
1956 ...
'56, te árva,
keresztre kényszerült
vértanúk imája,
tankok éjszakája,
tömegsírok gyásza,
sokan ítéltettek
hitvány gyávaságra,
béklyós szót bitorlók
nyughatatlan álma,
ködös októbernek
dermedt tisztasága,
magyar égen, földön
mintha Isten járna,
és a meggyötörtnek
összetört az járma.
'56, te árva,
'56, te drága,
őszi örök fénynek
véres virágzása,
szívek mind kitárva 
remélt jobb világra,
s bitang csillagoknak
hunyt ki ragyogása,
pusztított szabadság
sírt a pusztaságba.
'56, te árva,
hazám árvasága,
az ébredő hitnek
összetiport álma,
szökkenj velünk szárba,
s légy a történelem
néma zsolozsmája!
ESZTENDŐRE, ÉV UTÁN...
Nyarat kaszálok, őszt vetek,
jégvirágokat ültetek,
tavaszt kiáltok, májusat,
hol fényt táncol az alkonyat.
Orgonaillat, búzaláng!
zivatar zeng és néma fánk
Vadkörtét hullik, köd vacog,
Mint kabátvesztett csillagok.
ÉDESANYÁM
Tört, kicsi asszony,
nyolcvanegy éves.
Mozdul az óra,
lesz kegyelem?
Elfogy a teste,
már nem is éhes,
mint a fiókát, úgy etetem.
Vézna az álma.
Nyolcvanegy évig
volt neki társa
bölcs türelem.
Fárad a jóság,
jaj, hova rémít,
álma időzik
két szememen.
Istene várja,
messzi egekbe
vinni akarja,
vinni csak őt.
Fátyol a nappal,
sűrű az este,
csillaga hamvad,
fénye se szőtt.
Édesanyámat
őrzi az óra,
visszacsitulva
ring ütemén,
meg-megiramlik
két mutatója,
s inganyugalmát
lengi felém.
FOHÁSZ
Istenem, jaj, szeress minket,
Jobban annál, amint illet.
Kolonc pórázt viselt lélek
Félelméből lassan éled.
Uram, tudod, sok volt vétkünk,
Fáradt, kérges szívvel élünk.
Bálványoknak nem volt arcuk,
Hiteinket veszni hagytuk.
Osztott bűnök oka számos,
S a vezeklés általános.
Ne engedd, hogy fékevesztett
Módon éljen ez a nemzet!
Gyarlóságok mindig lesznek,
Nézd el nekünk, embereknek.
Megőrizni emberségünk,
Segíts, Uram, kérve kérünk.
Haragvásunk már ne szítsad,
Vigyázd józan álmainkat;
Aki jó még, higgyél annak,
Jókból talán többen vannak.
Önmagunkra rátaláljunk,
Béke-hajlék legyen nálunk,
Békítsd össze népeinket,
Jaj, Istenem, segíts minket!
HA TUDNÁM
Ha tudnám, hogy miért van így, miért rossz a jó,
Mitől lesz a csúnya szép, a zajból hogy lesz a szó?
Ha tudnám, hogy miért kemény, miért kemény a kő,
Ha tudnám, hogy miért siet felénk úgy a jövő?
Ha tudnám, hogy miért vakít, miért vakít úgy a fény?
Mire jó a vaksötét - bárcsak megérteném!
Ha tudnám, hogy sok folyó miért dönt le gátakat,
Mert annyi mindent szeretnék, ami jó, de nem szabad.
Talán egyszer megtudom, hogy mit titkolnak a fák,
Egyszer el is mondhatom, hogy hol van a valóság.
HAZÁSAN
Búzaszem élet, kis hazám,
édesanyám vagy, bölcs apám,
termékeny hitem szép öle,
konok közönyök börtöne,
családot óvó otthonom,
szerelmem, étkes asztalom,
gonddal viselős indulat,
kárhozat kérge, tiszta Nap,
szélcibált cinkék éneke,
sakálok, rókák jelleme,
őseim sírja, rét, virág,
csöndjétől súlyos rózsaág,
vitéz Balassi fegyvere,
Csokonai szép szelleme,
'48, ifjak mámora,
Adynk hatalmas homloka,
erdőzúgásban hallgatás,
Segesvár, Majtény, félt Mohács,
Világos, Várad, könny, Arad,
Kolozsvár, Munkács, alkonyat,
göcsörtös utak sóhaja,
magyar lépteknek lábnyoma,
megriadt őzek gombszeme,
mezők illata, ép zene,
káromló szájnak hű ima,
álnok szavak közt jó vita,
értelmem, önző ösztönöm,
bújuk hozzád, el nem szököm,
irgalmas légy, mint Istenem,
földed fogadja mindenem,
halálom vagy az életem!
HÓLAPOZÓ
Vacogtatsz, és néked a tél szalutál,
jégvirágot veszek tőled, JANUÁR!
Nevednek a végén szintén ott az ,,ár",
te lettél a második hó, FEBRUÁR!
Barkát bontasz, és várva várt szép idus
diadalos ünnepét hozd, MÁRCIUS!
Szél-bolondos természeted tán ,,dilis",
hónapsorban negyedik vagy, ÁPRILIS!
Aranyat ér langyos esőd, a mágus,
s fagyosszentes hónap is vagy, te MÁJUS!
Hatodikként születtél meg, nyárkapus,
sulit záró, vakációs JÚNIUS!
Megizzasztasz, lesz nekem majd vízbe-fuss!,
mikor megjössz, kánikulás JÚLIUS!
Erdőt járni, kaptatózni nem luxus,
küldd el nekünk fényeidet, A'GUSZTUS!
Magyar madár, ha költözni menned kell,
te röpítsd el, szüretelő SZEPTEMBER!
Az új bornak kikénezett hordó kell,
te is tudod, avargyűjtő OKTÓBER!
Zúzmarádat nem kedveli sok ember,
s megborzongtatsz, hóhullató NOVEMBER!
Minden szívnek gyertyafényű meleg kell,
hókucsmásan te hozod el, DECEMBER!
KARÁCSONY
Karácsony fényei égjetek,
Komorak úgyis az életek.
Betlehem melege, légy velünk,
Amikor vétlenül szenvedünk.
Csillagod mutasson fény-utat,
Virrasszon hószínű álmokat.
Vigyázzon népekre mindenütt,
Küldjön a világnak friss derűt.
Őrködje szegények sóhaját,
Szép legyen akár egy rózsaág.
Karácsony fényei, jöjjetek,
Szívünket békesség töltse meg:
Szeretnénk boldognak látszani
S lehetnénk egymásnak társai.
Názáret, Jézusnak városa,
akinek szalma volt vánkosa,
pásztorok jöttek és királyok
hinni: egy megváltott világot.
Gonoszak Heródes tettei,
hatalma hiába volt neki,
Istennek ellene nem tehet
az, aki embernek vétetett.
Menekült csendben a Szent Család,
s nem tudták kőszívű katonák:
József és Mária merre jár,
hármukat Egyiptom várta már.
Őrangyal figyelte útjukat,
s kísérte hangtalan hódolat.
Erőszak akkor sem győzhetett,
szeretet védte a kisdedet.
Ez ment meg talán most minket is,
s megóvja azt, aki benne hisz.
Ahogy a jászolnál térdelünk,
Betlehem, világíts, légy velünk,
s örökkön-örökké-karácsony,
te őrködj mindig a világon!
KARÁCSONYÉJ LEGENDÁJA
Vén december friss havat hullt, s mesél nagyanyóka,
tátott szájjal hallgatta őt Krisztián és Zsóka:
Tudjátok-e, réges - régen, nagyon messe innen,
örvendeztek az angyalok, s boldog volt az Isten!
Názáretben fia lett sz asszony Szűzanyának,
s a kis Jézus mindene volt Józsefnek az ácsnak.
Betlehemi jászolában szuszogott a gyermek,
nem fázott, hisz meleget rá állatok leheltek.
Karácsonyéj legendája nem csoda és álom,
pásztorének szép dallama röpült szét a tájon.
Tiszta lelkű, jó emberek hódolattal jöttek, 
hitték, hogy e kisded lesz majd gyönyöre a Földnek.
Megváltónak születése: ez a szent karácsony,
megünnepli minden ember szerte a világon.
Fenyőfákon angyalhaj és dió, cukor, alma,
szótlan kéri: gonoszságnak szűnjön meg hatalma.
S ne lehessen semmi -helye szívekben a télnek,
ha az égen szeretetünk csillagai égnek...
Lassan a kis unokákat álom fogta kézbe,
röpítette képzeletük, s nagymama meséje.
Kinn a szél, bár havat hajszolt, őket csönd takarta,
s nyári mező lett az álmuk, ugyanolyan tarka.
Aztán másnap, kora este felöltözve várta
családjukat a karácsony csillagszórós fája.
MAGAM-MESÉM...
Gyerekkorban gyerek voltam,
nagy utakat utagoltam,
erőd-mezőt kutyagoltam,
csikó módra csatangoltam.
Idegekre, fára másztam,
megáztam, ha esőt jártam,
falra borsót dehogy hánytam,
vermet másnak sose ástam.
Parolás volt kézfogásom,
merész minden kölyökálmom,
nem kellett bűnt szánnom-bánnom,
s az igazat kitalálnom.
Mesét mondtam csillagoknak,
vissza azok sosem szóltak,
velem rétek vándoroltak,
szavak rigódalok voltak.
Őszök jöttek nyarak után,
tél szánkázott domb derekán,
akkor élt még édesanyám,
s rendítetlen tölgyfa apám.
Tarisznyázott képzeletem
mindenhova vittem velem,
s bár ezt ma már nem tehetem,
kölykös kedvem nem temetem!
Volt egyszer egy gyerekkorom,
cimborák és számos rokon,
s felnőttem bár, mégsem fogom
feledni a gyerekkorom!
MIT KÍVÁNOK?
Kívánok én hitet,kedvet,
szép szerelmet,hű türelmet,
utakhoz fényt,csodát,álmot,
békességet,boldogságot,
magyar szót,s égre kéket,
emberarcú emberséget,
verseket,célt,igazságot,
daltól derűs,jobb világot,
bokrok mellé társnak fákat,
napfényt,amely el nem fárad,
tekintetet szembe nézve,
éjt meg nappalt soha félve,
kézfogásos tiszta csöndet,
s mosolyból minél többet!
Balogh József: Mit kívánok
Link
NYÁR
Nyár kacsint be az ablakon
egy tikkadtságos hajnalon,
fénye a redőnyt törve át
magával füröszt hűs szobát.
Paplant ébreszt és takarót,
lajháros-lusta ágylakót,
tarisznyájában új virág,
- nem kap a szirma hőgutát -,
s van benne friss vakáció, 
egy tópartra szánt rádió,
fecskék cikázó röpte száz,
veríték-lázas kerti ház...
A dinnye tőle cukrosul,
nevet a Nap rá huncutul,
izzad az erdő, fű, a rét,
patak párolog, és az ég
szinte önmagát fényli szét.
Vihar, ha orvul mennydörög:
kugliznak fönn az ördögök,
fürge felhő száll, dús-esős,
lenn fű között időz az őz,
hisz' messzi még az ősz, a csősz.
ÖRÖKÉLET
Erdőt vigyázz,
óvd a fákat,
ne törd le a
fészkes ágat,
s úgy őrködd a
rétek rendjét,
mint a mezők
tarka csendjét!
ÖSSZEZÁRT SZAVAK
Szemek nyugalma. Pusztaság.
Virág a porban. Hullt család.
Élet. Közönség. Pénz ugat.
Pórázps lánc az indulat.
Hajléktalan az éjszaka.
Ránkvirrad. Szavak hajnala.
Bitangolt erkölcs. Félelem.
Messze hajított értelem.
Megtiport füvek sóhaja.
Csalások csúfos csillaga.
Birokra kel a táj, a köd.
Védtelen égbolt. Rí a rög.
Szemlesütve az irgalom.
Tarisznyás teher vállamon.
Uram, a hitem vállalom.
Káromló szóval kárhozom.
ŐSZ
Szétszakadt a felhő,
- záporoz a zápor -
nincs, ki összeöltse,
ősz van, ősz lett mától.
Hosszabbak az éjek,
nagyobban a csöndek, 
egy-egy bátor madár
száll neki a ködnek.
Utcaseprő szélben
levél pördül táncra,
sok lehulló társa
vele együtt járja.
SZENTESTE
Lassú harangszó mozdul,
távoli égig kondul,
jászol óvja Urát.
Nem sír, csöndes a Gyermek,
József, Mária, gyertek,
zengjünk halleluját!
Pásztor jó szava szólít,
áldott éjszaka gyógyít,
apró gyertyavilág
lobban, gyönge a fénye,
mégis röptet az égbe
fáradt, földi csodát.
Ringass, éj, puha párna,
altass, köznapok álma,
ébredj ünnepi Rend,
szóm, takarózz csak hittel,
gondom messzire vidd el,
fázik itt ma a csend.
SZERETETKARÁCSONY
Istenem,
mondd miért haragszol?
Bocsásd meg a vétkeket,
s engedd meg, amíg lehet:
világodra nyíló szívvel
fogadjuk az ünneped!
Fény-karácsony jöjj közénk
és itt maradj!
Szép Karácsony, hozz nekünk
új álmokat!
Messiások vándorolnak,
itt a tél,
tiszta pelyhe hull a hónak,
s földet ér.
Kinn a szélben sűrű porhó
útrakel,
benn a fenyőn csillagszóró
énekel.
Kis szobánknak fényei közt
gyermekek,
igaz szóval köszöntik
ünneped.
Hull a sötét sűrű pelyhe:
befed házat, álmokat,
mégis fehér ez az éjjel,
és tisztának megmarad.
Isten Fia, tested gyönge,
föl ne kapjon, jaj, a szél,
s ne vigyen el!, mert a békéd
most mindennél többet ér!
Karácsonynak karja megóv,
így nem bánthat senki sem,
te szórsz havat a világra,
tőled fehér, azt hiszem.
Karácsony, karácsony:
fenyőillat-álom,
Megváltó érkezik,
te is, én is várom!
Karácsony, karácsony:
csillag a világon,
angyalszemű fényed
terítsd szét a tájon!
Karácsony, karácsony:
gyarlóságot szánnom
ne engedj, de tanítsd
jóban a jót látnom!
Karácsony, karácsony:
havas csend a fákon,
te lehetsz csak győztes
minden gonoszságon!
Karácsony, karácsony:
kisded-tiszta álom,
az emberi békét
segíts megtalálnom!
SZILVESZTER
Szél jár szerte a tájban,
eljut távol-egekbe,
Isten álma az éj most,
holnapi hittel telve.
Nyakban téli tarisznya,
fákra dermed a pára,
óév, bölcs öregember,
fáradt vagy, nagyon árva.
Éjfélt hoznak a percek,
bucskázunk januárba,
csillag fénye a hóval
együtt hull a világra.
TAVASZ
Fészket rak a jó idő,
gólyanép is haza jő.
Itt totyog a patakpart,
a sok vadlúd vele tart.
A Nap szeme ide lát, 
kedvet nyílik a világ.
Hóvirágom tavaszol,
szívem zenét zakatol.
A park csupa szerelem,
benne magam keresem.
VAKÁCIÓ
Nyakunkon a nyár már,
nyomában a játék,
mezőt, hegyet járni
eltökélt a szándék.
A csavargó szélben
táncoljon a labda,
és a játékot mi
nem is hagyjuk abba!
Mert élet a játék,
bár minden nap véges,
legyen az ép testben
lelkünk naptól fényes!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Balogh József |
|
|
|
|
|
Online
