|
2016-03-07 18:11:45, hétfő
|
| |
| |
- Béééla! Ma tartja Magdika az 58. születésnapját! Mivel kedveskedjünk neki?
- Én azt hiszem, neki elég egy jó szó, egy apró figyelmesség, mert mindent értékel, mindennek tud örülni. Írjál neki egy üzenetet a facebook idővonalán, drága Vilma!
- Én meg azt hiszem, hogy a rengeteg üzenet csak a lelket tartja benne, igazából csak egyetlen köszöntést tudna értékelni...
- Még mindig dúl a szerelem?
- Nem szerelem ez, hanem hála és szeretet. Igazi ember-szeretet. Neki köszönheti, hogy felkelt és segítségben reménykedve iszonyatos élete miatt sorolni kezdte a történteket.
- Vagyis ez örök-barátság lenne Magdika részéről?
- Igen, de egyoldalú volt mindig. Nem tudják ma már az emberek, mit is jelent valójában az ember-szeretet, a hála és az igazi barátság.
- Vagyis azt akarod mondani, hogy az szeretetek és tiszteletek között is kiemelkedő helyet foglalna el a nagybetűs neve, azé, akinek a nevét a szívébe rejtette?
- Igen, Bélám! Annyira szerette, mint amilyennel a szerelmeseket szokás, még beszélgetni sem tudott vele, mert zavarban volt állandóan.
- Érdekes, Te éreztél ilyet, drága Vilma?
- Igen, azt hittem, mindent mindig rosszul fogalmazok, semmiben sem voltam biztos, csak abban, hogy vonzódom hozzád rendíthetetlenül.
- Én is ezt éreztem, ugyanakkor somolyogtam a zavartságodon, mert a szerelmes asszonytól ellenállhatatlanabb a világon nincsen.
- Emlékszel, mit vettél nekem a születésnapomra, amikor udvaroltál?
- Igen, írtam Neked egy verset és átadtam egy szál bordó rózsa kíséretében.
- Mai napig őrzöm a rózsát az emlékkönyvbe préselve a verseddel együtt. Mennyire jó, hogy ilyen széplelkű férfivel áldott meg a sors!
- Magdika is megérdemelné ezt a romantikát annyi rossz után, amennyi érte egész életében! A férje születésnapjára magának vett whiskyt, amit a barátjával ivott meg. Nem tudta, mi kell egy kislány szívének.
- Igen, Magdika szeme könnybe lábadt, Bélám, amikor a munkatársai egymás után kapták a májuskosarat az udvarlóktól később. De mégis a legszebb, legreménytelibb évszak a tavasz, a március a kikelettel, a sarjadó és feltámadó érzelmekkel!
- Én is így gondolom, drága Vilma! Egyszer színházjeggyel leptelek meg ilyenkor, máskor komolyzenei koncerttel. Te, drága mindennek tudtál örülni, minden szépséget tudsz értékelni!
- Különösen, ha ilyen partnerem van, mint Te, drágám! Büszke vagyok Rád és annak örülnék a legjobban, ha örökké együtt lehetnénk!
- Most ünnepel Magdika! Az egyik együttes megengedte, hogy készítsen videót a születésnapi zenéjükből. Nagyon megható ez és könnyes lesz az ember szeme, hogy ennyi szeretetre méltó barátja lett az elmúlt évek során.
- Igen, hatalmas értéket képviselnek. Nem is tudják magukról talán, mennyire fontosak. Húsz éve kezdődött az igazi szenvedése Magdikának, s igen úgy tűnik, hogy az akkor jött megmentői elfeledkeztek róla. Húsz év nagyon hosszú idő, a szenvedéséről nem tudó gyerekei középkorúak lettek azóta.
- Ki is világosítaná fel őket arról, valójában milyen áldozat volt az édesanyjuk! Kinek a dolga lenne ez, drága Vilma?...
- A legfontosabb, a fájdalom, a búcsúzás és a reménykedés most is uralkodik benne, Bélám! Neki hiába bármennyi ünneplés, ha csak egy számít egyedül, mindig csak benne reménykedik. Pedig, látod, nem tudnak beszélgetni sem...
- Miért nem, drága Vilma?
- Mert túlcsordult a fájdalom, mert érthetetlenségek sorozatán ment keresztül, mert neki nyílt meg egyedül, ugyanakkor nem akarta, hogy így lássa...
- Nemrég láttam egy filmet, Vilmám, az Édes november volt a címe.
A két főszereplő elbúcsúzott egymástól. A nő azt akarta, hogy a férfi mindig úgy emlékezzen rá szépen, üdén és egészségesen, ahogyan megismerte. Ez teljesen normális kívánság egy szerelmes asszonytól.
- És a férfitól pedig, hogy tovább tud élni, lépni?
- Ne hibáztasd a férfit, kénytelen volt elfogadni a helyzetet, Bélám!
- Szóval, mit szólsz, ha felugrunk Magdikához egy szál orchideával, vagy bordó rózsával, viszünk hozzá egy üveg pezsgőt is és közösen felköszöntjük?
- Nagyon jó ötlet, drága Bélám, addig is felejti a szív-fájdalmát.
- Születésnap sok lehet egy ember életében, de mégis az első és felejthetetlen az, amikor megújult erővel és meggyógyultan folytatja az életét.
- Igen, Magdika mesélte egyszer, hogy hiába köszöntették gyerekkorában, ő elbújt az asztal alá, hogy ne adjanak neki ajándékot, ha nem szereti senki. Érzi, ki szereti igazából és ki nem, mert annyira érzékeny.
- Akkor tudnia kell most is, hogy reménytelen a vágyódása az elérhetetlen barátra, akinek örökké hálás a feltámadásáért.
- Látod, drága Vilma, hiába ünnepel az egész világ valakit, az az egy fontosabb mindenkinél!
2016. március 7.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kohut Katalin |
|
|
|
|
|
Offline
