|
2016-04-01 21:48:37, péntek
|
| |
| |
Igen, vétkeztem a hiúságban. De mikor nem megy másképp? Ki olyan erős és hatalmas, hogy ne akarja igazolva látni magát, művét, fáradságát, egyéniségét? Nem vagyok olyan erős, sem hatalmas. A legsilányabb támadás, a legenyhébb gáncs napokra lever, elvesztem önbizalmam, nem merem a tollat kezembe venni. A legkisebb dicséret fölemel, megnyugtat, az is, ha egy ember, kinek véleményére különben nem adok sokat, szórakozott udvariassággal mondja: ,,Olvastam tőled a múltkor valami mulatságosat. Várj, csak mi is volt... Már nem jut eszembe." Ilyenkor melegem szorongatom a jótékony kezet, mely órákra, néha napokra visszaadta önbizalmam. Vétkeztem az evésben és az ivásban: nincs egyensúly bennem, tudok koplalni, de aztán mohón nekiesek bornak és húsnak, mintha dőzsölnék. Vétkeztem a figyelemben is: nem olvastam elég figyelmesen azt, amiről aztán hosszan adtam elő, mintha az olvasmány minden részletébe és titkába lelkesen és alaposan behatoltam volna. Sokat olvastam Goethét, de néha azt hiszem, egy német szakos középiskolai tanár megbízhatóbbat tud felőle, mint én. Hiába határoztam el, hogy mindennap sétálok egy órát: inkább a kávéházban ültem, s lehetőleg cikket írtam ott, melynek tárgya a kávéházi szemlélet megvetése volt. Emberek között nem voltam elég biztos, kemény és embertelen, s nem voltam eléggé emberi sem. Nem voltam olyan, mint... milyen is voltam? Hamut, hamut a fejemre. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Emberi bölcsesség és ami marad |
|
|
|
|
|
Offline
