|
2016-04-06 21:30:29, szerda
|
| |
| |
FAZEKAS ISTVÁN
Fazekas István (Csenger, 1967. május 5. - ) Jókai-díjas költő, drámaíró, műfordító, jogász.
2001-ben létrehozta a Százhalom Kiadót a nép-nemzeti szépirodalom támogatása érdekében. 2006-ban az önkormányzati választásokon indulva képviselő lett, és megválasztották Százhalombatta alpolgármesterévé. Költészetét és fordítói munkásságát 2010-ben Váci Mihály-díjjal jutalmazták. 2011-ben a Kelet Felől (folyóirat) főszerkesztője volt. 2012-ben megkapta a Jókai-díjat. Jelenleg a Stádium (Hírlap) felelős szerkesztője. Eddig tizenhárom önálló könyve jelent meg.
Drámaírói pályáján Hubay Miklós indította el. A megvádolt címmel írt színdarabot Béres Józsefről, a Béres Csepp feltalálójáról. A friss alkotást ma már nagy sikerrel játsszák, néhány szakember úgy vélekedik, az utóbbi két évtized egyik legjobb magyar történelmi drámája.
,,Csak a jó szó a fegyverem"
Fazekas István
"Fazekas Istvánnak határozott véleménye van rontott jelen időnkről, feladatainkról. Szépítés nélkül fogalmaz, de soha nem sugall reménytelenséget. Az európaiságról vallott felfogása egyértelmű: "Segíts a bajban lévőn, akár a legnagyobb áldozatvállalás árán is. Ez az áldozatvállalás kell, hogy megkülönböztesse az európai embert mindenki mástól, hiszen mi tudván tudjuk a legfontosabbat: a szeretet az élet." Vajha megszívlelné az uralkodó politika a magasabb szférából származó intelmet! Fazekas István bátran beszél a három Trianonról is: az 1920-as csonkításhoz hozzáadja 1956 tragédiáját és a 2004-es gyalázatos népszavazási eredményt, a "lelki Trianont". Amiről ír, a gyakorlati életben is képviseli. Nemcsak szeretett városáért, Százhalombattáért dolgozik, de az egész magyarság sorsa foglalkoztatja."
Jókai Anna
"Fazekas István költő az emberélet felén túli világba lépett már, javában épül életműve, csaknem húsz könyv szerzője. Drámái feltűnést keltettek, feszültséggel vannak teli, verseit is a fájdalmakban fakadt erők teszik elevenné, igazzá. A kötet címének latin szavai (bévül latin és héber verssorokkal) nem archaizáló szándék szülöttei, inkább költői mesterségének jelen idejű dinamikájához tartoznak. Babits gondolatának üde aktualitásával: a humanista nem azért nyúl vissza a régihez, mert sokallja az újat, hanem mert kevesli... Történelmi, társadalmi témák drámai ereje mozgósítja írói munkásságát: verseiben is a cselekvő figyelem jelenléte tapasztalható. Nemcsak közvetlen elődei, talán Sinka, Ratkó, Csoóri, Hubay Miklós kezét fogja, hanem kortárs-jelen nagyjaiként élteti ihletét Petőfi és Catullus, Goethe és a középkori himnuszok, szekvenciák alkotóinak természetes közelsége. Metrumok és rímek, a benső forma hitelével mondhatja hát a jelen költője: ,,vérünk szép hevétől / árnyékunk is ragyog."
Czigány György
Csoóri Sándor írta Fazekas költészetéről:
,,Ahányszor találkoztam vele, mindig, minden szava, gesztusa a helyén volt." A szerző új versei a bánat és a szenvedés fegyelmét mutatják föl az olvasónak.
Fazekas István
Link
Vérünknek szép heve - Fazekas István hangoskönyve
Link
Fazekas István: Bús feledésnek hűs vize ( versfordítások - hangoskönyv )
Link
Fazekas István: A MEGVÁDOLT - 2015 03 16
Link
Fazekas István: Idézetek
Link
Költészete - Forrás: Poet.hu
ADÉL-NAPI HEXAMETEREK
Mottó: "... nem tudok én meghalni, se, élni se nélküled immár." (Radnóti Miklós: Hetedik ecloga)
Látod, Adél, ím nélküled elvesznék, s porom izzó
ponttá válna az űrben: lennék alkonyi csillag,
esti halálig tartó elsuhanó-szomorúság.
Csókod nélkül, mint a beteg rab, csak toporognék,
s nyígnék, mint lőtt szarvas a nádban várva a véget.
Ó, örök átok: vétke kinek nincs, meglakol érte!
Hulló vére nyomán szaglásznak, s üldözik egyre
hajladozó nyavalyás kis senkik, törpe fajankók.
Hogy kivetették rám is a hálót! Földre omoltam,
ám a harang kondult - fölemel még engem az Isten.
Lám az idő peremén áldott meg hű szemeiddel,
holdunk árnyékában fonta körém karodat, s már
nem tudok élni se, halni se nélküled, égek örökké,
s bár a halál havazó meredélyén lépegetünk is,
félelmünk nincs, boldogan énekelünk csak az Úrnak.
BALASSI-STRÓFÁK ÚRNAPJÁN
Leginkább Zsuzsannát, előtte Júliát,
tiszta szívből szerettem.
Vétkemnek miatta (kemény hangom mia)
Zsuzsanna is elreppen.
Én pedig megtörvén, csontjaimban égvén
állok kínoktól verten.
Szívem csúf hamuvá, fázós fájdalommá
kucorodik fészkében,
lehullt bennem a Nap, hűvöslő Hold alatt
élek száműzetésben.
Iszapba roskadok, hazátlan sorvadok:
megragyog gyermekségem.
Kettészelt utamon isteni oltalom
Máriát elém kérte.
Folyók felbuzdulnak, egek megújulnak,
felizzok én is érte.
Kibillent hegyeket, megszédít réteket,
ha villan két szép térde.
Míg össze nem törnek, sírba nem gyötörnek,
remélem hű szerelmét!
Amivé vétettem, csak Őbenne leljem,
adja meg az magos Ég!
Villámsújtottan is, lemészároltan is,
csak hogy Vele élhetnék!
BOR ZSUZSI EMLÉKKÖNYVÉBE
Tavaszi szél a szerelem,
porozza a fákat,
dalba sepri sok sóhajom,
éneklek utánad.
Nyitvatermő a szívem is,
hullatja sok magját,
mi belőlem hull, megfogan.
Most a dalt aratják.
Írom a szelek énekét,
termő maggá lettem,
a vágyban fuldokló madár
ne ríjon helyettem.
CYRANO PANASZAI
I.
Havazás van a szívemben,
itt dideregsz a szememben,
s mindenekben megcsodállak,
téged, akit titkolnálak.
Még szóként is tiltva voltál
titkolt tőlem titkos zsoltár,
szerelmedből nem maradt más
nekem csak a földbehullás. 
II.
Szemsugarad záporában
olykor-olykor én is álltam,
kápráztatott csókod, könnyed,
s becsuktál, mint megunt könyvet.
III.
Az ajkamon nincs bocsánat,
csókod a csókomra száradt,
szemed csukódása gyónás,
csókoddal szép az elmúlás.
DUNA-PARTI ESTE
Lebeg a Hold az égen,
árnyékom dagad, vékonyul.
Világom biztos pontja: léptem.
Szívem még dobog, de alkonyul.
Kémények fehér füstjei alatt
sok zsibongó élet vár csodát.
A Duna-parton kutya vonyít.
Megzengetnek egy harmonikát.
Csillagoktól rücskös az ég,
nincs semmi új a Hold alatt.
Fáj a testemet cipelni:
szíven szúrom árnyékomat.
És vérzik a föld. Holt árnyékom
egy kökénybokron derengve leng.
A folyón felizzó szemem
elém bűvöli a végtelent.
ESTI SÉTA NÉLKÜLED
Nélküled ez a domboldal
oly sivár, hűvös és idegen,
a repedező árnyak is oly társtalan feketék,
mintha nem is itt kódorognék,
hanem valahol a Himaláják hályogos,
hófödte csúcsain,
a földanya egekhez simuló
hatalmas homlokán,
hol a gomolygó idő oly jeges
méltósággal terül el,
mint egy kivénhedt komondor
halott gazdája mellett.
Ténfergek csatakos szélben, mérgezett fagyban,
nem zilálja szét bennem semmi sem
sejtjeimben is örvénylő
szüntelen hiányod.
Minden gondolatom körötted csobog,
éhemtől a veszély sarjadozik bennem,
s ahogy kallódok tőled egyre távolabb,
annál inkább tündökölsz te
rabtartó bánatom árnyéka fölött.
Most kényed-kedved szerint bánhatnál velem,
mégis bűzölgő
szakadékot vágtál
közénk,
s gőgödtől hevülten
nevetsz vesztemen.
Ó, milyen csillapíthatatlanul
reszkettem érted,
dideregtem életem felkínálva,
s ahogy csak megízleltelek,
minden barbár ösztön bennünk
tündökölt!
És íme, egyetlen parázna szó
összeroskasztotta
adventi ragyogásunk!
Egyetlen,
téged nem visszhangzó
szavam.
Gyóntatom szerelmünk hajdani vidékét:
"Hol vagy? Merre vagy?" - kérdezem,
és hirtelen eltűnök a tájban,
mert ragadozó gondolataimmal
már a kőszáli sasok fészke fölött
lépegetek az eretnek
Hold felé.
ÉVA
Melledet kibontod,
sarlós, barna holdja
árnyékos szememet
fénnyel beragyogja.
Hűs forrása lenne
sivatagult számnak,
csípődnek mozgása
éneke a vágynak.
Életvize ajkad,
s tested minden nedve:
benned mártóztam meg
örök szerelemre.
FÉRFITÁNC
1.
Fiatalságod templomát
létemnek vadvizén láttam,
fényeddel is megáldottál
a klastromos, vakmagányban.
Lelkem vala fehér berhe,
vérem is virágzik érted,
oltárom és szent zsoltárom
két éneklő bokád, térded.
Nem kértél soha semmire
és semmit sem vártál tőlem,
maradj meg őrlő poromig,
szívemet zörgő időnkben.
A vadludak árnyékai
versenyt úsznak éjjel érted,
magamba áslak előlük
életem éneke, ének!
2.
Szép vagy, mint az esti szirtek
a tengerre hajló dombokon,
a lángoló nap vízbe omlik,
szemedtől fénylik föl homlokom.
Szép vagy, mint a Gileád völgye,
mint eső után a jázminok,
létemnek bokrán tündökölsz,
illatoddal szívem bódítod. 
A szépséged oly egyszerű,
mint tudni, az élet véget ér,
mert te vagy a nap, te a tenger,
te vagy az alkony, az esti szél.
3.
Az ajkamon nincs bocsánat,
csókod a csókomra száradt,
szemed csukódása gyónás,
csókoddal szép az elmúlás.
4.
Hogyha szeretsz, ki ne teríts,
ne nőjön rajtam kikerics,
úgy szeress, hogy eleveníts,
holtomiglan te melegíts.
A FÖLTÁMADT SZERELEM
Szép vagy.
Szebb, mint régen!
Fénylő kedvesem újra!
Csordul a mézes csók
szépmivü ajkaidon.
Napnyugtáig igézi szemem 
szemed ördögi lángját.
Asszonyi vágytól égsz.
Átfonsz, mint a halál.
GYÖNYÖRKÖDŐ ESTI SZONETT
Lelkem lebeg a vágyak vize felett,
tükrén megválaszt Holdat, csillagot,
rombol és teremt a dúlt emlékezet,
kápráztat íved, minden hajlatod.
Delejes szemedtől élő tűz emészt,
szívem zokogva őrli sugarad,
megszédül, hökken, bődül a józan ész,
combod, ha villan tüllszoknyád alatt.
Szakállas fények táncolnak nyomodban,
ahol csak jársz-kelsz, minden elforog.
Zsákmányod lettem. Összeroskadottan
omlok öledbe, édes vadhurok.
Szoríts magadhoz, hulljunk csak, mint a kő,
míg elenged minket végleg az idő.
Fazekas István: Gyönyörködő, esti szonett
Link
HAZA A MÉLYBEN
Illyés Gyula emlékére
A magasba nem,
a mélybe tart hazám!
Világgá mennék!...
Ám ha elindulnék
egyszer innét,
alvilággá lennék.
Maradok hát.
Ha másnak nem is kellek,
jó leszek itt földnek,
föld gyomrában pornak
vagy fekete sárnak,
gyógyító halálnak.
Nem a magasba:
a mélybe tart hazám.
Mit ér a csók, ha nincs virága?
Az ölelés, ha csupa rémület?
Benned szárad el szívem ága,
Késemből kihull minden gyűlölet.
KÖNYÖRGÉS
Hát nem adsz békét Istenem,
szüntelen hiába kérem,
keservesen kereshetlek
a keserű, vaksötétben.
Körém fontad az éjszakát,
hogy szüntelen fojtogasson.
Haragodtól nem véd már meg
ember, se ájtatos asszony.
Meggyújtom a cigarettám,
de nélküled az sem éghet.
,,Vagyok, aki vagyok" - mondtad.
Szavad rettentő ítélet.
Én nélküled csak por vagyok,
miként por lesz majd a testem.
Ha szétnyílik ama függöny,
Uram, ne felejts el engem.
KÖZHELYEK CSOKRA
Direkt kérésedre
Jaj, közénk állt a többé-már-nem-lehet,
a szüntelen-veled-mégis-nélküled,
az örök-sóvárgás-mégis-gyűlölet,
a minden-reménytelen-szent-őrület.
LEHAJOLT HOZZÁM
Lehajolt hozzám
az Éjszaka
és átölelt, mint hajdan
az ifjúság,
mielőtt
csontig lecsupaszított,
véremben megfürösztött,
hajamat kitépte,
majd kövek közé rakva
ízzé-porrá zúzott,
hogy élesztőfű se
rakhasson össze többet
olyanná, amilyen voltam.
Jaj, te voltál az
az Éjszaka,
jaj, te voltál az az
Éjszaka,
aki lehajolt hozzám
és átölelt.
MÁSNAPOS HEXAMETEREK
Hol van a szóda, hová tűnt, hol van a vers, amit írtam?
Hol van a tegnapi kedvem, a fröccsnek jó szaga hol van?
Lustán fekszem az ágyban a dunyhák dús melegében,
kint már vijjog a szél, nyila röppen az őszi időnek,
ám még nyílnak a rózsák, nyílnak a kerti virágok,
éjből jönnek, s tűnnek a sűrű ködbe a lányok.
Némán nézem. Bántja a lelkem rengeteg emlék:
csöndes eső mind bennem, foszló szívbeli bánat.
Hol van a szóda, a bor meg az asszony, hol van az éltem?
Fel-fel jajgat a régi szerelmek gyásza a vérben.
MIT ÚGY HÍVTAM
Előttem az út is lángol,
mögöttem kormos az ég is.
Lángol mindenütt a jászol,
megyek, megyek csak azért is.
Csontig lecsupaszíttatott
minden halál, merre nézek,
vérben is megfürösztetett
minden könyörtelen élet.
Nem találom, csak keresem
hamulepte szívem útján,
mit úgy hívtam, a szerelem.
Reggel már a harmat hull rám.
NÉZ AZ IDŐ
1.
Csak a csend öleljen,
szélszaggatta szavaimat
míg újrateremtem,
hadd állhassak még a senki földjén,
ha már sárban a kehely
és szétömlő vérünk
lehet csak szégyentelen.
2.
Hol van a szentség, hova tűnt,
minek lélegzetében éltem?
Fuldoklik bennem a szerelem,
szégyen minden szavam, szégyen.
Farkasordító-fekete,
nyirkos és érdes vagy, magány!
Csillaggá-dermedt szívemen
táncolgass csak nagy árny.
3.
Éva, Éva,
hová hulltál?
Éva, Éva,
falevél. 
Fölkap, elejt,
játszik veled,
néz az idő,
nevetgél.
4.
Kinyíltak a hóvirágok,
hová, hová kicsi lányok?
5.
De eljön majd egyszer a pillanat,
el, mint ez a havazás,
mikor a lidérces álomból
fölébredsz,
megáll benned
a mutató,
és felismered pupilládban
hóhéromat,
szemednek szörnyű ideje lesz az,
fölötted a
hold baltafokán
megárad
és eláraszt mindent
a fény.
NOVEMBER
Véghelyi Balázsnak
Hazám már
hullafoltos táj -
sebesült szemekkel
nézem,
lelkem a zászló: lepel,
lobog,
mint a szégyen,
lobog
a nyirkos,
sárba hulló
novemberi
szélben.
REGGELI IMÁDSÁG
Nézz le rám, Úristen,
szívem érted szenved,
Krisztus haláláért
bűneim elengedd!
Könyörülj meg rajtam,
ne verj tovább engem,
hadd, hogy szárba szökjön
érted a szerelmem!
Tekints keresztemre,
vállam már leroskadt,
engedd végig járnom
e göröngyös utat.
Aki teremtetted
a földet egykoron,
állj meg majd síromnál,
a virágzó poron. Ámen.
A SZERELEM BALLADÁJA
Te voltál versem virágzása,
A fájdalmak útja hozzád vezet,
Elapad mosolyom forrása,
Ittam csókodat, verejtékedet.
Egy fuxosért azt mondtad: " Ég veled! "
Homlokod holdja már nem enyém.
Míg tébolygok, szakállam megered:
November hava vágtat felém.
Nem kértelek a számadásra,
Kínjaim odván darázslik szemed,
Kancsal vágyad hulljon a sárba,
Fullasszon értem az emlékezet!
Vedd észre versem, ez örök jelet,
Dallá lesz a megcsúfolt remény,
S mert szívünktől sorsunk rendeltetett:
November hava vágtat felém.
Mit ér a csók, ha nincs virága?
Az ölelés, ha csupa rémület?
Benned szárad el szívem ága,
Késemből kihull minden gyűlölet.
Szerelmed tán csak a pénz, úgy lehet!
S meggörbülhetek dalt zengve én,
Árverezik már rég a lelkedet.
November hava vágtat felém.
Ajánlás:
Vedd szavaimat, mint a kenyeret,
Hadd ropogjanak fogad hegyén!
Mennyei máglyán égnék el veled:
S November hava vágtat felém.
TÁVIRATOK A HŰTLENSÉGRŐL
1.
Sok-sok dalt zengtem,
de hiába az asszony a másé!
Énekek éneke volt.
Sárba esett rongy lett.
2.
Éget a bánat,
két kis lányodat úgy legyaláztad!
Hol van az én Annám? 
Hol van az én Lilikém?
VESZTESÉGEK BALLADÁJA
Prókátori irodáját
A szegény Fazekas bezárta,
Uzsoráknak uzsoráját
Fizette másokért hiába,
Mert szívéről az aranypáva
Hűtlenül hűtlen szívre szállt.
Torkon szúrták és az a vád ma:
Örökké dalolt, muzsikált.
Őrző csillagú aráját
A kísértéstől nem vigyázta,
Sorsát úgy szőtték a párkák,
Hogy asszonya is meggyalázza,
És hogy ne legyen ocsúdása,
A nő mással is összeállt.
Elárulták és az a vád ma:
Örökké dalolt, muzsikált.
Pénzelte léha barátját,
Ki álmában is kihasználta
(Megkérvén mosolya árát)
S dalra f.ng volt a viszonzása.
Majd szólt a haszon orgonája:
"- Pénzben a barátság nem állt! "
Belerúgtak. És az a vád ma:
Örökké dalolt, muzsikált.
Ajánlás:
Megszülték őt is boldogságra,
Nincs rajta bajusz, se szakáll,
Így haját tépi egy vad dáma,
Mert most is dalol, muzsikál.
A VEZEKLÉS BALLADÁJA
A szégyen fájdalma fojtogat,
A szenvedés büntetése.
Könnyekben talál az alkonyat,
Versem szavak tüntetése.
Fáj egy harang üdvözlése,
Fáj egy dal, egy nevetés bennem.
Ez Krisztus kitüntetése.
Istenem, mért hagytál el engem?
Űzött a gyönyör, mely fosztogat,
A rontás volt tündöklése.
Eljátszottam ifjúságomat,
Kellet a nők ölelése,
Ám hűtlenség tőrdöfése
Okán csaknem a sírba estem:
Kész vagyok a vezeklésre.
Istenem, mért hagytál el engem?
Hervadásomból is csók fakad -
Megértem a büntetésre,
S hogy a szépség bennem áhítat:
Az ég kegyelemdöfése.
Nem várok az üdvösségre,
Mert keresztem vállamra vettem.
Élet-Halál Fényessége,
Istenem, mért hagytál el engem?
Ajánlás:
Az irgalmak vágya átitat,
A Golgotán letérdepeltem,
Ellenem sorsom a vádirat:
Istenem, mért hagytál el engem?
ZSUKÁMNAK
Színed elé hajt szívem, s bennem csillagok égnek:
kóválygó gyönyörök, virrasztó örömök.
Lángol a föld is alattunk, olvad, mert ölelésünk
nem hervad soha el, végtelen ízzik a csók.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Fazekas István |
|
|
|
|
|
Offline
