|
2016-06-19 04:26:24, vasárnap
|
| |
| |
Édesapám, Németh István Hegyeshalom nagyközség főjegyzője volt 1950-ig-a tanácsok
megalakulásáig. (tanácsok szovjet mintára)
1950-tőll 54-ig még meghagyták, mint tanácstitkárt (amíg betanította a párthoz hő utódját),
majd 1954-ben indoklás nélkül elküldték. A Lajta Hansági Állami Gazdaságban kapott állást,
mint bérelszámoló. Ott dolgozott 1956-ban is.
Apám köztiszteletben álló ember volt. Mindig nagy odafigyeléssel lelkiismeretesen végezte és
képviselte mindig a rábízottak érdekeit.
A falu küldöttsége 1956. október 29-én kereste fel, hogy megkérjék, álljon újra a falu élére és
intézze tovább a falu ügyeit, mert nagy szükség van tudására és szakértelmére. (korábban 54-
56- között megbízható párttagok un. ,,munkáskáderek" intézték a község ügyeit).
Édesapám hosszas vívódás után fogadta el a felkérést, mert édesanyám könyörgött, hogy ne
menjen vissza a községházára, mert İ rosszat sejt a közeli jövőre vonatkozóan (ami be is
igazolódott).
November 3-án megszállták hazánkat az oroszok. Édesapám akkor elhagyta a községházát és
visszament dolgozni Márialigetre korábbi munkakörébe.
Néhány békésnek tűnő hónap után 1957. március 14-én az éjszaka leple alatt ,,pufajkások"
jöttek érte és elhurcolták. (én akkor a győri Vagongyárban dolgoztam éjszakai műszakban
azon az éjjelen).
Pár nap múlva édesapám előkerült - megtörten - de hiába kérdeztük nem mondott semmit
fogva tartásának körülményeiről. (nyilván megtiltották, hogy még a családtagoknak sem
szabad semmit elmondani).
Életünk (látszólag) ismét a régi kerékvágásban folyt. Apám dolgozott, Anyám a háztartást
vezette, nővérem Bezenyén tanított, én a Vagongyárban dolgoztam, mint esztergályos, öcsém
még általános iskolába járt.
Egészen váratlanul 1957. április 30-án, (természetesen éjjel) ismét elhurcolták. Villanyt sem
engedtek gyújtani és el sem búcsúzhatott a családjától. (nem lehetett az sem véletlen hogy én
akkor is éjszakás voltam, tehát csak anyám, nővérem és kisöcsém voltak otthon).
Reménykedtünk, hogy - mint márciusban - pár nap múlva majd hazaengedik. Sajnos hiába
reménykedtünk. Édesanyám futott főhöz-fához, hogy valamit megtudjon apámról. Elment
Győrbe, a Pénzügyi Palotába, ami a karhatalmi központ volt, és korábban ott a pincében volt
fogva apám. Így anyám ott is próbált érdeklődni. A karhatalom és a rendőrség kijelentette,
hogy ilyen nevű fogvatartottról nem tudnak.
Végül, talán az Isten vetette útjába anyámnak Boros Laci bácsit, (aki hegyeshalmi rendőr volt)
és aki elmondta, hogy İ látta amint egy katonai mentőből kiemelték apámat a
honvédkórházban. Laci bácsi megeskette Anyámat, hogy el ne árulja, ki vezette nyomra.
Édesapámat a ,,pufajkások", Kádár pribékjei szabályszerűen agyonverték és az így szerzett
sérüléseibe egy nap múlva belehalt.
Én még láttam édesapámat a kórházban és ezt SOHA sem felejtem el, és SOHA nem
bocsátom meg a kommunista rendszernek és Kádár pribékjeinek.
Édesapámon nem volt egy tenyérnyi ép felület, a fejétől a sarkáig fekete véraláfutásos sebek
borították. Beszélni nem tudott már. Mint megtudtuk az első nap még őrizték ott a kórházban
majd mikor látták, hogy már beszélni sem tud, otthagyták).
Nagy huzavonával kaptuk meg édesapám holttestét, hogy titokban, Győrben eltemettethessük,
Hegyeshalomba hazahozatni nem engedték. Azt is kikötötték, hogy csak a legszűkebb
rokonság vehet részt a temetésen. Egy hegyeshalmi kispap Pápai Gyuri temette el.
Gyilkos szemét emberek, gerinctelen népség volt vezetőikkel együtt, különben
elképzelhetetlen, hogy legalább a családot illett volna a halálról - amit ők okoztak, mindenféle
bírói ítélet nélkül - értesíteni.
A megtorlás hosszú évtizedeit túléltük.
Sok megaláztatást kellet családunknak elszenvedni.
Komfortos szép lakásunkból kitelepítettek bennünket, egy a falu végén lévő teljesen
komfort nélküli lakásba (vízvezeték nem volt, WC hátul az udvaron). Járdán nevű
párttitkárnak kellett a lakásunk.
Édesanyámat hosszú évekig még segédmunkásnak sem vették fel, kitűnő tanuló öcsémet a
hegyeshalmi párttitkár (Fülöp ,,elvtárs") nem javasolta az általános iskolából továbbtanulásra.
Én gépésztechnikus létemre, csak esztergályos lehettem.
Ez tehát édesapám meggyilkolásának és a család meghurcolásának rövid története.
Lejegyezte: a meggyilkolt 56-os mártír fia, Németh Csaba
Hegyeshalom, 2007. január 29.
Képek a Képtáram Németh István c. mappában találhatók
Megj.: Németh Csabával régóta ismerjük egymást. Édesapja tragikus élettörténetét mi minden kiállításunkon bemutatjuk. Sajnos azonban előfordult, hogy az október 26-ai Gyásznapon édesapja neve nem szerepelt a mártírok, áldozatok névsorában, ezért nem olvasták fel. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
