|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 19
|
|
|
|
|
|
2016-06-03 20:26:03, péntek
|
| |
| |
Körülbelül 50x hallgattam meg az elmúlt héten...
Egy nagyon kedves és csodás párnak tanítottam rá keringőt, a holnapi lagzijukra.
Kemény munka volt, két abszolut amatőr embernek 5 x 2 órában megtanítani lépéseket, mozdulatokat, tartást, vezetést...
Szerencsére az érzések megvoltak, s a tánc alatt általam elképzelt jelenet is megvalósult.
Találkozás, vágy, szerelem, elválás, és újra találkozás. Közben egy sportos lányból a mozgás és a viselet nőt faragott, a fiúból pedig lovagias férfit! Maguk sem hitték, amikor visszanézték a főpróba videót!
Holnap a NAGY napon pedig bebizonyíthatják, hogy a tánc tényleg érzéseket közvetít, s minden szerelem, ami bennük van, benne lesz a táncukban, a nézésükben és a járásukban is! 
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tánc |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-06-03 17:38:23, péntek
|
| |
| |
ÜRES VOLT
Hol egykor gyertyaként lobogtál,
saját fényednél tusakodtál.
Ne indulj új nyomon.
Pihend ki megtévedt ösztönöd.
Tágul a rés:
s tenger mossa át,
érzete szúró csontján, teste oázis:
enyhe -kutak,karavánjának vezetője.
(Fehér Kristóf, 2016)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-06-03 16:13:35, péntek
|
| |
| |
Fekete István: Az ima
Az ima nálam nagyon régen kezdődött. Szinte emlékeim
legelején. Ülök az ágyban és egy pár száraz, öreg kéz
összefogja az enyéimet.
- Mondd, kisfiam...
És én mondtam utána az imát. Az ágy puhasága simogatott, az
est zsongított, az álom a szemem körül járt, és én mondtam
az imát, és gyönge gyermeki képzeletemmel felemeltem lelkem
az Istenhez.
Később - a diákévek kamaszos rohanásában - az ima a
templomot jelentette, ahol elcsitultak a zűrzavaros vágyak,
lassúra vált a lépés, tompán koppantak a szentelt kövek és
az oltár előtt lobogó örökmécs mindig megmelegített, ha
kinyújtottam feléje didergő kezemet. Ekkor már nem könyvből
imádkoztam és nem is a régi kis imádságokat mondtam. A
kivilágosodó értelem szavakat keresett, melyek újak, szépek
voltak és csak az én örömömet, bánatomat, kérésemet vitték
az Örökkévaló elé.
Aztán jött az előbbi világégés és mindig mélyen megrendített
az imára zendült kürtök rivalgása s a térdre hullt harctérre
induló századok halálos csendje, ahol szinte érezni lehetett
az elhagyott otthonok felé szálló gondolatokat, aggódást,
szeretetet, igazi imát, ami hangtalanul szárnyalt a halál
felé induló férfiak lelkéből.
Ó, milyen kicsik és mégis mennyire férfiak voltak ezek a
katonák, akik káromkodva ébredtek, káromkodva feküdtek és
csak itt döbbentek rá, hogy az igazi kiállás hitben, vérben,
fájdalomban, betegségben - és imádságban akár ezrek előtt a
nyílt terek porában: az egyetlen és valódi férfiasság.
Aztán jött a zuhanás Trianon halálos völgyébe. Jött a
megalázás, a szégyen, az elesettség, szegénység, járvány és
jöttek az imák. Az egész nemzet megtanult imádkozni és nem
szégyellték már a férfiak sem - egy-egy ,,szóra" -
befordulni a templomba. Ezek a férfiak többnyire megjárták a
harctereket és megtanulták, hogy egyetlen félelem örökös
csak - nem halálfélelem, hanem az istenfélelem. És ahogy az
imádság felé fordult a nemzet, úgy emelkedtünk ki a
halálraitéltség posványából.
Amilyen csendesek lettünk, olyan hangos volt körülöttünk a
győztesek páholya, és amilyen fennhéjázók voltak ők, olyan
alázatosak lettünk mi, mert akkor éreztük már, hogy az
alázatosságnál nincsen nagyobb a világon. És elhallgatott
körülöttünk az erőszak süvöltése, mert halkan szólni kezdtek
a kassai harangok és meghallhatták az egész világon, amikor
a dómban a magyarok Te Deum-ot imádkoztak. Nagy, szent
pillanatokban mindig az ima volt velünk, mellettünk, értünk.
Nagy örömökben, nagy sírásokban, csendben és viharokban:
ima, ima. És most mégis mind több helyen hallom, olvasom,
hogy valaki imádja a lencsefőzeléket, imádja a karóráját,
imádja a kirándulást és a táncot. Préda lett ez a szó,
melyet magyar paraszttól sohasem hallott senki, és elkopott
lassan, mint a kocsmaküszöb.
Mindenki ,,imád" mindent. A lovát, a szeretőjét, a
nyakkendőjét... megszentségtelenítve egy szót, az emberi
lélek néma himnuszát, tisztaság, a kérés, a vigasz, a
félelem, az istenkeresés egyetlen, utolsó felkiáltását,
amikor már nincs semmi, de semmi segítség, mentsvár, csak az
ima.
Ne imádj hát mindent, édes Magyarom, ne szórd lelked
aranyát, nyelved szépségét a rombolás disznai elé, ne imádj
semmit, csak az Istent, mert nem tudod, milyen idők jönnek
és nincs az a vihar, mely elpusztíthatna, ha veled van az
imádság és veled van az Isten.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: HAZÁM |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 19
|
|
|
|
2016. Június
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
451 db bejegyzés |
| e év: |
6874 db bejegyzés |
| Összes: |
69029 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 2117
- e Hét: 18865
- e Hónap: 37838
- e Év: 266775
|
|
|
Offline
