|
2016-07-01 18:04:40, péntek
|
| |
| |
Szokásunk azt tartani életnek ami kifelé látható : munkánkat, sikereinket és kudarcainkat, emberi kapcsolatainkat, az elismerést, figyelmet, szeretetet, mindennapi örömeinket és szenvedésünket. Sok -sok szimbólumra van szükség, hogy e tények hatalma ellenében higgyünk magunkban és mindaz legyőzésében ami belépett világunkba.
Amikor tehetjük magunkban meghitt dallamokat énekeljünk mindig. Amikor énekelünk, új lehetőségeknek adunk teret önmagunkban: a szeretetnek, a gyengeségnek, a rácsodálkozás képességének, a meghatódottságnak és az érzelmeknek. Mert ha felfedeztük saját őszinte lényünket, mély béke tölt el, és a hallgatásban eggyé válunk lényegében önmagunkkal.
Örülni szeretnénk a társunk örömének ? Akkor meg kell egymást ajándékozni. Nem drága holmit ajándékozni egymásnak, hanem olyat, amiben benne van a szívünk. Ügyeljünk, hogy szép környezetet alakítsunk ki, de arra is, hogy ne a körülmények számítsanak egyedül, tegyük szabaddá a szívünket az örömre.
Idéznék egy nagyon szép gondolatot, Jean Vanier, a Bárka közösségek alapítójától:
" Az ünneplés az öröm kitörése, életünk ősszefonódásának elismerése, örömteli felfedezése annak, hogy úgy tartozunk össze, mint egyetlen test tagjai, hogy különbözőségünk igazi kincset jelent, hogy engedhetjük leomlani a falakat, amelyek elválasztanak. Örvendezünk, hogy megoszthatjuk azt, ami bennünk a legmélyebb és legsebezhetőbb, hogy összefűz bennünket a bizalom. " |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
