|
 1/4 oldal 
|
Bejegyzések száma: 30
|
|
|
|
|
|
2016-07-12 14:31:29, kedd
|
| |
| |
Legyél világítótorony!
,,Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz." (Ján. 12:46)
A viharban való kitartó megállás egyik legerőteljesebb szimbóluma a világítótorony. A radarok, a műholdas navigáció és GPS rendszerek előtti korban a világítótornyok alapvető fontosságúak voltak a hajók megvédésében, hogy azok szikláknak, zátonyoknak vagy a partnak ne csapódjanak. A világítótornyok építését az emberek egyik legnemesebb törekvéseként lehet számon tartani. Már egészen a tengeri utazások elterjedése óta a családok és barátok éjszaka sokszor jelzőtüzeket gyújtottak, hogy azok segítsék a tengerészeket hazavezetni.
George Bernard Shaw azt mondta: ,,Nem jut eszembe más olyan emberi építmény, mely annyira önzetlen lenne, mint a világítótorony. Ezeket kizárólag azért építették, hogy másokat szolgáljanak ."
D.L. Moody, a híres evangélista pedig ezt jegyezte meg: ,,A világítótornyok nem tüzelnek ágyúgolyókat, hogy így hívják fel a figyelmet ragyogásukra - egyszerűen csak világítanak."
Jézus is a világítás hasonlatát használta arra, hogy illusztrálja az Ő királyságában betöltött szerepünket. Mi vagyunk a világ világossága, mondta, miután Önmagáról azt a kijelentést tette, hogy Ő az igaz világosság. Éppen ezért sok tekintetben mi is úgy működünk, mint egy világítótorony - mind belsőleg, mind külsőleg.
A világítótoronynál elsőként mindig a belső fény-generálási funkciót tervezik meg. A régebbi tornyok esetében szó szerint tüzet használtak, melyet folyamatosan táplálni és őrizni kellett. Később elektromos fényeket kezdtek használni, majd lézerfényt. Ám a fényt még most is belülről kell kivetíteni.
Így Jézus követőiként mi is egy ,,belső fényt" árasztunk ki, mely gyakorlatilag egy másik megfogalmazása a Szent Szellem irányítása alatti belső, szívbeli életnek.
A modern világítótorony egy másik jellemzője az, hogy rendelkezik külső reflektorral is. Sokévnyi fejlesztések során felvillanó fényt adó, váltakozó lencséket fejlesztettek ki, amelyek a belsőleg generált fényt még nagyobb hatótávolsággal vetítik bele a sötétségbe.
Mint ahogy a hold visszatükrözi a nap fényét, mi is úgy tükrözzük vissza a Fiú világosságát ebben a sötét világban.
És végül pedig: a világítótornyok Isten szeretetére is emlékeztetnek bennünket. Mint a világítótorony ragyogó fénycsóvája, úgy árad felénk az Ő szeretete... bármely vihar sötétségét keresztülhasítva!
REAGÁLÁS: Ma és az egész év során világítótorony leszek Jézusért - a bensőmből az Ő fényét sugározva, és külsőleg az Ő világosságát tükrözve vissza.
IMA: Uram, add, hogy a Te szereteted és fényed hassa át a világ sötétségét körülöttem, és hogy erősen és hűségesen meg tudjak állni, mint egy világítótorony, a mai napon és az egész évben is!
Paul Estabrooks |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Rövid építő írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-12 14:29:03, kedd
|
| |
| |
Krisztus kell, hogy legyen minden!
Azt, hogy tekintetünkkel kizárólag és intenzíven Jézusra összpontosítunk - sohasem lehet túlzásba vinni!
Az üdvösség teljes egészében Őbenne van.
Az üdvösség teljes egészében Belőle fakad.
Az üdvösség teljes egészében Hozzá vezet!
És az üdvösségünk bizonyosságát és az abban való megnyugvást illetően nekünk hittel és bizalommal teljesen Őreá kell hagyatkoznunk.
Krisztus kell, hogy legyen minden!
Krisztus a kezdet;
Krisztus a középpont; és
Krisztus a vég.
Ó, milyen csodálatos ez az igazság nektek, akik tudatában vagytok
lelki silányságotoknak, gonoszságaitoknak és alkalmatlanságaitoknak,
számos hibáitoknak és kudarcaitoknak,
melyekről más talán nem is tud - egyedül csak
Isten és a ti saját lelketek!
Ó, milyen csodálatos is Krisztushoz fordulni és Benne megnyugodni - mert Ő...
egy teljes Krisztus;
szeretettel-teljes Krisztus;
gyengéd Krisztus,
szívének szeretete soha nem hidegül meg,
szeméből nem lövellnek szemrehányó pillantások,
ajkáról nem fakad kárhoztató ítélet!
Krisztus kell, hogy legyen minden!
Octavius Winslow |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Rövid építő írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-12 14:25:55, kedd
|
| |
| |
Új, mint a harmat
,,Az Úr hűséges szeretete soha nem szűnik meg; kegyelme soha nem ér véget; megújul minden reggel; nagy a Te hűséged!" (Sir. 3:22-23, angolból ford.)
Jóllehet Isten kegyelmét, irgalmát az Ige a reggeli harmathoz hasonlítja, ez végtelen mértékben túllép a természetes világon; soha nem foszlik szerteszét; folyamatosan, minden pillanatban árad felénk. Mindig friss arra, hogy napi szükségeinket betöltse - a jelennek pontosan e pillanatában. A tegnapi kegyelem nem tart meg ma, de Isten jóságának emléke segít abban, hogy tudjunk könyörületességéről elmélkedni a mai napon is, hogy ezáltal friss módon találjuk meg Őt. Isten tegnapi kegyelme nem elegendő számunkra a mára, azonban, mivel az Ő holnapi kegyelmének ígéretét dalolja, megtaláljuk ma, a mostani jelenben is Isten mindenre elegendő voltát.
Isten megújuló kegyelme és irgalma frissebb, mint a frissen lehullott hó; megtisztít minket bűneinktől, mintha Krisztus csak éppen most hullatta volna értünk drága vérét; szent vére diadalmaskodik; Isten örökkévaló szeretete legyőzi önfejűségünket; kegyelme megtart és követ bennünket - mondhatni ,,üldöz" bennünket! Milyen csodás kegyelem is ez:
kegyelem, mely nem enged el;
kegyelem, mely megtisztít gonoszságainkból és hűtlenségeinkből;
kegyelem, mely felruház Krisztus igazságosságával;
kegyelem, mely megmossa lábainkat a világ szennyétől-mocskától;
kegyelem, mely a menny felé irányítva tart minket;
kegyelem, mely gyönge szeretetünket óriási lánggá izzítja fel;
kegyelem, mely megnyitja szemünket, és
kiolvaszt szívünkből minden közönyösséget.
Keresd hát az Úr kegyelmét, jelenlétét minden reggel, még minden más dolgod előtt; engedd, hogy a mai napodon minden e szent valóságból áradjon ki; hadd függjön minden ettől; hadd nyerje el minden dolog értelmét és célját ez által! Merítsd bátran és amennyit csak szeretnél Isten szeretetéből, hadd áztassa át szívedet teljesen! Gyere vissza e forráshoz újra és újra a nap folyamán, sőt, maradj mindig ebben!
Istennek van olyan új kegyelme, melyet még nem ízleltünk meg korábban, mely hatalmas, mérhetetlen, határtalan, ingyen adott. Irgalma soha nem merül ki, mélysége kifürkészhetetlen; az örökkévalóság soha nem szűnik meg majd e végtelen kegyelem-óceánt feltárni számunkra. Igen, Pál apostol így imádkozott: ,,...hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának, és megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig" (Eféz. 3:17-19), ám Pál szívének vágya az volt, hogy a befogadóképességünknek megfelelően töltessünk be. Ha az Úr mérték nélkül ránk árasztaná dicsőségét, nem tudnánk annak ereje alatt megállni. Sokan tettek erről bizonyságot azok közül, akiket Isten szeretete túláradó mértékben betöltött; már szinte kérték Tőle, hogy korlátozza rájuk áradó szent erejét.
Jóllehet már sokszor utaltam erre ezelőtt, muszáj újra megemlítenem: ,,Annyit kaphatunk Istenből, amennyit csak akarunk, és olyan közel lehetünk Hozzá, amennyire csak akarunk" (A.W. Tozer). Mégis, oly sokszor nem tudjuk megragadni a már előttünk lévő kincseket. Adja az Úr, hogy az Ő Szent Szelleme által ebben az új évben olyan dicsőséges mélységekre vezessen el bennünket, amelyekről talán még csak álmodni sem mertünk!
M. A. Williams |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Áhítatok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-12 14:21:17, kedd
|
| |
| |
A megelégedettséghez vezető út
-Soha ne engedd meg magadnak, hogy bármi miatt is panaszkodj - még az időjárás miatt sem!
-Soha ne képzeld magad más körülmények közé vagy más helyre!
-Soha ne hasonlítsd össze sorsodat másokéval!
-Soha ne játssz el a gondolattal, hogy mi lett volna, ha a dolgok másként alakulnak!
-Soha ne aggodalmaskodj a holnap miatt - ne feledd, a holnap Istené, nem a miénk!
Egy édesanya naplójából |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Rövid építő írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-12 14:11:12, kedd
|
| |
| |
II.12.2. A Szentlélek Isten - Pneumatomach-ok; a három kappadóciai teológus; a 2. ökumenikus zsinat: Konstantinápoly 381; Nicea-Konstantinápolyi hitvallás; Filioque
Athanasius Nicea szellemében védte Krisztusra nézve Isten egységét. A Szentlélekről addig kevesebbet beszéltek. Arius szerint a Szentlélek teljesen más, mint az Atya vagy a Fiú. Mások is alárendelték a Szentlelket az Atyának és a Fiúnak. A Niceai Zsinat után voltak, akik - mint Arius - tagadták, hogy a Szentlélek Isten, őket pneumatomachoknak nevezzük (a szó jelentése: azok, akik a Szentlelket tagadják). Ez ellen a tévtan ellen ismét felemelte szavát az egyház.
Athanasius 360 körül nyiltan kimondta, hogy a Szentlélek ugyanúgy Isten, mint az Atya és a Fiú, tehát ő is ,,homoousios". Érvelésében a Jn 16,12kk.-re hivatkozik: ,,Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni; amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki néktek."
A Szentlélek által jön létre kapcsolatunk Istennel. Csak a Szentlélek által részesülünk a Krisztussal való közösségben.
Az említett három kappadóciai teológusnak döntő szerepe volt ebben a kérdésben. Mint Tertullianus, ők is rámutattak, hogy a Biblia alapján az egy Isten lényében (ousia) három személy (hypostasis) van: egy Istenünk van, de - emberi ésszel fel nem fogható módon - ez az Isten három külön személyben létezik és tevékenykedik. Athanasius is elfogadta ezt a tanítást. Az egyház egyre inkább megértette, hogy nem elég, ha Isten egységét megvalljuk, mert a Szentírás azt mutatja, hogy ha Istenről beszélünk egyben három személyről van szó.
381-ben Konstantinápolyban tartották a második ökumenikus zsinatot. A Niceai Zsinat után kialakult feszültségből akarták kisegíteni az egyházat és a Niceában megfogalmazottakat igyekeztek még jobban kifejteni. Ezen a zsinaton megfogalmazták az ú.n. nicea-konstantinápolyi hitvallást, amely a Szentlélekről vallja: ,,Hiszünk... a Szentlélekben, a megelevenítő Úrban, aki az Atyától származik, aki az Atyával és a Fiúval együtt imádandó és együtt dicsőítendő, aki szólott a próféták által."
Ez a hitvallás jelentette az első mértékadó tanbeli döntést az egyháztörténetben. A Niceai Zsinaton Arius tanításait elvetették, Konstantinápolyban pedig pozitívan megszabták a Szentlélekről szóló tanítást:
-a Szentlélek ,,Úr" - ez egy olyan elnevezés, amely csak Istennek adható, tehát világos, hogy a Szentlélek éppúgy Isten, mint az Atya és a Fiú;
-a Lélek megelevenít (2Kor 3,6);
-a Szentlélek az Atyától származik (Jn 5,26);
-a Szentlélek által Isten kijelentette magát (már az Ószövetségben is - vö. a próféták munkásságával);
-a Szentlelket az Atyával és a Fiúval egyenlővé teszik (homoousios). A Lélek ugyanabban a dicsőségben részesül, mint az Atya és a Fiú: ,,együtt imádandó és együtt dicsőítendő";
-mégis, a Szentlélek és az Atya Isten közötti viszony más, mint a Szentlélek és a Fiú közötti viszony.
Ezzel a döntéssel újat nem mondtak, csak sikerült világosan megfogalmazni azt, amit már az I. századtól fogva megértettek: a racionalista görög filozófiától meg kell őrizni Isten istenségének titkát. Ugyanakkor elmondták, amit Isten a Bibliában magáról kijelentett, hogy általa tudjuk, Kiben hiszünk.
Lényeges, hogy ezt a Keleten fogalmazott hitvallást Nyugaton is elfogadták, bár emiatt a hitvallás miatt heves vita is lett a keleti és nyugati egyház között. Nyugaton - különösen Augustinus teológiai munkájával kapcsolatban - egyre jobban megértették, hogy a Szentlélek nemcsak az Atyától származik, hanem a Fiútól is (filioque). A hitvallás eredeti szövegében ez a fogalom nem szerepelt, de a későbbi nyugati zsinatokon mindig ezt a fogalmat használták (pl. Toledo - 589-ben). Ezzel azt akarták kifejezni, amit Jézus maga mondott a Szentlélekről: ,,nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek" (Jn 16,12k).
Ezzel egy nagyon lényeges tényre is utaltak: a bűnös embernek Krisztus nélkül nem lehet az Atyához menni: ,,Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam" (Jn 14,6). Így visszautasítottak mindenféle misztikus elképzelést az Istennel való lelki kapcsolatba lépésről és a Vele történő ,,összeolvadásról": a Szentlélek nem vezet Krisztus nélkül az Atyához!
Az egyház miseliturgiájában a nicea-konstantinápolyi hitvallás is mindig szerepelt, 1014-ben viszont felvették a ,,Filioque-t" a miseliturgiában szereplő hitvallásszövegbe. Ezt a keleti egyház rossz néven vette, nemcsak azért, mert az eredeti szövegben nem volt benne, hanem azért is, mert a keleti egyházban nem értettek egyet a Filioque-val: ott a misztika már elfogadott helyet kapott! Így a Filioque is egyik oka lett a keleti és nyugati egyház 1054-ben bekövetkezett szétválásának.
A nicea-konstantinápolyi hitvallás a keleti egyházban fő helyre került. Az ortodox istentiszteleti rendtartásban még mindig ez a hitvallás szerepel a Filioque nélkül. A római és az anglikán egyház mintájára a reformáció egyházai szintén elfogadták ezt a hitvallást a Filioque-val és a mai napig is érvényben van. (folyt. köv.)
Jos Colijn |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Egyetemes egyháztörténet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-12 14:07:36, kedd
|
| |
| |
II.12.1.3. Athanasius (meghalt 373-ban) - élete; harc a homoousiosért; Isten egysége és háromsága; Tertullianus; üdvösség és inkarnáció
A Niceai Zsinat utáni időkben a teológiai harc Arius és Athanasius között folytatódott. Ariusnak sikerült Nagy Constantinussal kibékülni, mert Constantinus látta, hogy az általa kívánt egység az egyházban nem jött létre. Ha hivatalosan el is ítélték Ariust, azért sokan maradtak olyanok, akik a döntést nem tudták teljes mértékben elfogadni. Constantinus ezért Alexandertől kérte, hogy fogadja vissza Ariust régi posztjára - Alexandriába! Ezt a kérést Alexander már nem teljesíthette, mert 328-ban meghalt. Utódjának, Athanasiusnak viszont az volt az egyértelmű válasza, hogy akit mint eretneket elítéltek, és az illető nem változtatta meg véleményét, nem lehet visszafogadni. Ennek következtében 335-ben Athanasiust felfüggesztették tisztségéből és száműzték Trierbe.
Nagy Constantinus halála után II. Constantinus lett a császár Nyugaton, aki megkegyelmezett Athanasiusnak, de a Keleten uralkodó Constantius - a közben szintén meghalt - Arius oldalán állt. Zavaros idők következtek. Athanasiust legalább négyszer száműzték, összesen 17 évig volt távol.
A helyzet a következő volt: Alexandria és Róma Athanasiust támogatta. A keleti egyházak, bár nem képviseltek kifejezetten ariánus véleményt, a niceai döntést mégsem tartották be, s Athanasius ellen foglaltak állást. A nyugati császárnak sikerült többször is elérnie, hogy Athanasius visszatérhessen, de a konfliktusok ismét kiújultak, amelyeket többször fegyveresen oldottak meg. Athanasius helyzete 353 után még nehezebb lett, mert akkor Constantinus - Athanasius ellenfele - uralkodott az egész birodalomban.
Miért volt Athanasius annyira ,,nyakas", hogy inkább vállalta a száműzetést, mint hogy Arius véleményét eltűrte volna? A válasz erre az, hogy Athanasius Ariussal való harca nem egy elvont teológiai kérdésről szólt, hanem magáról az üdvösségről.
Athanasius a ,,homoousios" kifejezésben két dolgot tartott fontosnak:
-azt, hogy a Fiú valódi Isten, ugyanúgy Isten, mint az Atya;
-azt, hogy Isten annak ellenére, hogy Atya, Fiú és Szentlélek, mégis csak egy Isten.
Athanasius elsősorban Isten egységére koncentrált. Athanasiust az ember megváltásának teológiai kérdése érdekelte. Ezért a niceai döntést nemcsak Krisztus istensége miatt védte, hanem azért is, mert Isten a teremtést mentette meg Jézus Krisztusban: csak a mindenség Teremtője, aki maga nem teremtmény, tudta az ember megváltását elvégezni. Ha Krisztus a teremtményi oldalon állna, ha ő is teremtmény lett volna, akkor hogyan tudott volna minket megváltani? Athanasius a keleti keresztyénség véleményét tolmácsolta, amikor kimondta, hogy Isten azért lett emberré, hogy az embert istenítse. Ezt csak akkor lehet elképzelni, ha Krisztus teljes mértékben Isten.
Itt egy jellegzetes különbség észlelhető a keleti és a nyugati egyház között: keleten a hangsúlyt az ember fizikai megváltására szokták tenni. Mivel Krisztus emberré lett, az ember megint olyanná lesz, mint ahogy Isten teremtette: halhatatlan és örök élete lesz. Nyugaton az etikai megváltás kapott hangsúlyt: Krisztus áldozata által az ember elsősorban bűnbocsánatban részesül.
Annak idején sokan vádolták azzal Athanasiust, hogy monarchianista volt. Ez erős túlzás, de az tény, hogy elsősorban nem arra tette a hangsúlyt, hogy Atya, Fiú és Szentlélek külön is létezik. A niceai döntés viszont nemcsak Isten egységéről szólt, hanem arról is, hogy az egy örök Istenben az Atya, a Fiú és a Szentlélek külön is megvan. Ezért: nemcsak Isten egységét, hanem Isten szentháromságát is meg kell vallani.
Ezt Athanasius valójában akkor értette meg, amikor kényszerből Nyugaton tartózkodott. Ott találkozott a keleti püspök, Athanasius a nyugati latin teológiával, és különösen Tertullianus (155-223) munkásságával. Akkor jött rá, hogy Tertullianus már 150 évvel azelőtt ugyanazokkal a kérdésekkel küszködött, mint ő. Tertullianus úgy fogalmazta meg azt, amit Isten magáról kijelentett, hogy az egy isteni lényegben (görög: ousia; latin: substantia), mégis három személy (görög: hypostasis; latin: persona) van. Így kifejezte Isten egységét és megőrizte a bibliai valóságot is, hogy különbség van az Atya, Fiú és Szentlélek között. Athanasius a kérdéssel később mélyebben foglalkozott, és nemcsak ő, hanem mellette az ún. három kappadóciai teológus is: Nagy Basilius (meghalt 379-ben) cesareai püspök és az öccse, Nyssai Gergely (meghalt 395-ben), valamint Nazianzi Gergely (meghalt 390-ben).
Caesareai Eusebius, Arius nagy barátja, ügyes egyházpolitikus volt. Lényegében nem akart mást mint Constantinus: mindenáron az egyház egységét szerette volna megvédeni. Athanasius szerint az egyház elsődleges feladata nem a világi szerepvállalás, hanem az emberek üdvösségre juttatása. Az üdvösséget nem egyházpolitikával vagy világi filozófiával lehet elérni, hanem csak azzal, hogy Isten maga, a Logos személyében megjelenik a földön és a mi testünkben. Isten maga kötötte össze az isteni és az emberi életet. Így jelentette ki Krisztus az Atya Isten szeretetét. Ha Krisztus nem jelentette volna ki tökéletesen Istent, akkor bűneinkben maradtunk volna. Athanasiusnál az inkarnáció, Krisztus testben való megjelenése mindennél fontosabb: ez a kapcsolat Isten és az ember között. Aki ezt tagadja, az Athanasius szerint a hit lényegét tagadja. Ezért a hitért Athanasius hajlandó volt mindent feláldozni.
Athanasius valódi egyházatya, aki feláldozta életét a tiszta tanításért és ő az első olyan püspöke az egyháztörténetnek, aki nem hajlandó feladni a keresztyén császárok kedvéért teológiai meggyőződését és az egyház önállóságáról lemondani. Ez a különbség Eusebius és Athanasius magatartása között. Eusebius mindenáron ragaszkodott a császárhoz, és az egyház egységéért hajlandó volt feladni alapvető dogmatikai meggyőződését. Athanasius viszont azt kérdezte: mi köze van a császárnak az egyházhoz? A tiszta keresztyén tanításért és az egyház jövőjéért képes volt életét is feláldozni. (folyt. köv.)
Jos Colijn |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Egyetemes egyháztörténet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-12 14:06:45, kedd
|
| |
| |
II.12.1.2. Nicea utáni viták - racionalizmus; üdvösségkérdés
A döntés, amelyet Niceában Arius ellen hoztak, nem lett végállomás, hanem újabb viták kiindulópontjává vált. Ez gyakori az egyháztörténetben (és a történelemben is!): a zsinaton megfogalmaznak egy hitvallást vagy egyéb dokumentumot, majd azzal a szöveggel foglalkoznak, újra meg újra olvassák, magyarázzák. Sok időbe kerül, amíg átmegy a köztudatba.
Két csoport maradt a zsinat után:
-Az egyik inkább tudományos (vagy inkább: racionális) módon foglalkozott a kérdéssel, és kritizálta a homoousiost. Ide tartozott a fent említett Eusebius-féle csoport is. A Bibliában világos különbséget láttak az Atya és a Fiú között. Bár a Fiú istenségét nem tagadták, azért Origeneshez hasonlóan az Atyának adtak elsőbbséget.
-A másik álláspont inkább a gyülekezeti szempontból és az üdvösség szempontjából indult ki: ha Krisztus nem valódi Isten és nem egylényegű teljes mértékben az Atyával, akkor a Krisztusban megtörtént megváltás és a Krisztus által történt kijelentés veszélybe kerül! Hiszen a megváltást csak úgy lehet elképzelni, mint Istentől származó ajándékot, amelyet csak Isten maga valósíthat meg. Ha pedig Krisztus nem lenne valóban Isten, nem vihette volna véghez a megváltást. Ez a másik csoport kifejezetten a Niceai Hitvallást és Alexander tanításait vette védelmébe. E csoport leghíresebb teológiai képviselője az Alexander utáni alexandriai püspök, Athanasius volt. (folyt. köv.)
Jos Colijn |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Egyetemes egyháztörténet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-12 14:05:56, kedd
|
| |
| |
II.12.1. Harc a Szentháromság-tanért
II.12.1.1.Arius - Isten egysége; racionalizmus; Krisztus személye; subordinatio; Nicea (325), Constantinus; ,,homoousios"
Az 1. ökumenikus zsinatot 325-ben Niceaban tartották. Tárgya - röviden összefoglalva - az Atya Isten és Krisztus közötti viszony tisztázása volt. Arius kétségbe vonta Jézus valóságos Istenségét, és azt mondta, hogy csak isteni méltóságban részesült. A zsinaton elítélték Arius tanítását és kimondták, hogy Krisztus, a Fiú (1) az Atya lényegéből, (2) született és nem teremtetett, (3) egylényegű (homoousios) az Atyával.
Hogyan keletkezett a vita? Diocletianus idején heves üldözések kezdődtek az egyiptomi Alexandriában. Az akkori püspök, alexandriai Péter, sokak szerint nem viselkedett elég bátran az üldözések idején. Ha az üldözéskor elfogtak egy gyülekezeti előljárót és meggyilkolták, akkor hosszú időbe került, amíg Péter püspök az üres helyre egy másik előljárót nevezett ki. Végül egy másik püspök, Melitius, saját szakállára körbejárta az egyházkerületet és mindenütt presbitereket iktatott be. Közéjük tartozott valószínűleg Arius is (336). Ebből nagy ellentét lett és sokan kiléptek a hivatalos egyházból, amint azt a donatisták tették Észak-Afrikában. Arius először a radikális párthoz tartozott, de mégis Alexandriában, a hivatalos egyházban kapott presbiteri állást. Közben Péter püspök mártírhalált szenvedett (311), utódja pedig az alexandriai Alexander lett.
Arius mint presbiter lehetőséget kapott arra, hogy az alexandriai fontos teológiai központban tanítson. Teológiai gondolkodásában Isten egysége és transzcendenciája állt a középpontban. Isten abszolút értelemben megváltozhatatlan (vö. a görög isten-fogalommal!). Mindaz, ami Istenen kívül van, csak teremtmény lehet, ezért elképzelhetetlen, hogy Krisztus maga Istentől származzon, hiszen ebben az esetben, Isten nem lenne teljesen egységes és megváltozhatatlan. Ebből a gondolatmenetből kitűnik, hogy a háttérben egy racionalista felfogás állt: mivel az ember nem tudja másként elképzelni, ezért nem tudja másképpen elfogadni. Természetesen felháborodást okozott az, amit Arius Krisztusról mondott. Tanítása összefoglalva a következőket tartalmazta:
-Krisztus, a Logos, egy teremtmény, mert őt Isten - ugyanúgymint a többi teremtményt - a semmiből teremtette, ezért volt olyan idő, amikor az Atya még nem volt Atya;
-Krisztus teremtmény és azért nem is hasonlít az Atya Istenhez, hanem az Atyától idegen;
-a Logos azonban ,,elsőszülött" a teremtmények között; Isten általa teremtett minden más teremtményt, ezért lehet azt mondani, hogy Krisztus ,,egyszülött Fia" az Atyának;
-Krisztus Isten terve szerint harcolt és legyőzte a bűnt;
-Krisztust Istennek lehet nevezni, de nem azért, mert magában véve Isten, hanem azért, mert Isten kegyelme által lett azzá;
-Krisztus eleinte nem volt tökéletes, hanem ,,megtanulta az engedelmességet".
Itt a Zsid 5,8-ra hivatkozik. Ez a textus viszont nem mondja, hogy Krisztus engedetlen, ill. bűnös volt, hanem csak arra utal, hogy Krisztus valódi ember volt, aki valóban szenvedett és valóban félt a szenvedéstől, a haláltól. Nehéz volt neki - a tökéletes embernek - elfogadni a bűnösökért való szenvedést és azt, hogy legjobb barátai közül az egyik elárulta, a másik pedig megtagadta!
Arius Antiochiai Lucianus tanítványa volt és sokat tanult Origenes műveiből. Origenes szerint egyrészt egy Istenről van szó, amelyben három személy van. Másrészt pedig csak az Atya Istent lehet teljes mértékben Istennek nevezni. Annak idején még nem kristályosodott ki az Istenről és Krisztusról szóló dogma.
Arius továbblépett az origenesi vonalon: Origenes szerint három hypostasis (,,személy") volt, de csak egyetlen Isten. Arius viszont három ,,Isten"-ről beszélt, de hierarchikus sorrendben. A subordinatio régi jelenség a teológiában, de azzal még nem tagadták Krisztus istenségét. Ez most Ariusnál megtörténik és filozófiai formát kap: szerinte Krisztus nem valódi Isten, és ezért nem ismerhette az Atya Istent. Amit tehát Krisztus kijelentett, az nem elegendő az üdvösséghez. Ezen a ponton Arius ellentétbe került a Bibliával.
A dogmaharcban ezért vált meghatározó kérdéssé: Krisztus Isten-e vagy teremtmény? Ezzel a megváltás lehetősége és ténye közvetlenül összefüggött. Ha Krisztus nem valódi Isten, akkor nem vihette véghez a megváltást. Arius azt is tanította, hogy Jézusnak nem volt emberi lelke, csak ,,léleknélküli teste". Szerinte az isteni Logos az emberi lélek helyére lépett. Ezért Krisztus lényegében egy középlény volt: nem valódi Isten és nem valódi ember!
Arius felettese, Alexander az általános egyházi tanításhoz ragaszkodott, amely nem volt minden ponton megoldott, de egyetértettek abban, hogy
-a Fiú öröktől fogva az Atyától nemzetett;
-az Atya és a Fiú két ,,hypostasis" az egy Istenben;
-ezért Krisztus Isten.
Alexander tehát Origenes subordinatioról szóló tanítását nem vette át. Krisztus Istenségét nem próbálta megmagyarázni, hanem megállapította, hogy a Biblia alapján nem lehet mást mondani. Alexander számára az volt a legfontosabb, hogy Krisztus valóban Isten, ugyanúgy, mint az Atya. 318-ban az Alexandriai Zsinaton Ariust elítélték. Ebből aztán botrány lett, mert Arius elítélését túl keménynek találták sokan. Alexander teológiai támogatói - többek között - Ancyrai Marcellus és Antiochiai Eusthatius voltak.
Közben Nagy Constantinus a birodalom keleti részén is császár lett: 324-ben legyőzte Liciniust! Constantinus felkérte Alexandert, hogy béküljön ki Ariussal. Constantinusnak az volt a fontos, hogy béke legyen a birodalomban, ezért elengedhetetlennek tartotta az egyházban is a békességet. Constantinus szerint az egyház feladata a nép nevelése, hogy az erkölcstelen társadalomból fegyelmezett társadalom formálódjon, hogy a jó vallás mindenütt helyet kapjon, valamint a nép és az egyház a császárért imádkozzanak. Constantinus úgy érezte, hogy az egyházi egység megteremtésében ő volt Isten eszköze.
A kibékülés azonban nem sikerült, mert túlságosan élesek voltak a dogmatikai különbségek. Arius komoly teológiai támogatást kapott Nikomédiai Eusebiustól és Caesareai Eusebiustól, jóllehet néhány ponton ők sem értettek egyet vele.
Caesareai Eusebius, az egyháztörténetírás atyja, jelentős történelmi személyiség volt, aki az új politikai helyzetet, amelybe az egyház került, teológiailag is helyeselte. Eusebius Szentháromság- tanról megfogalmazott gondolatait ismerve nyerhetünk bizonyosságot arról, hogy mennyire nem kristályosodott még ki a világos tanítás a Szentháromságról és Krisztusról. Eusebius egyrészt támogatta Ariust abban, hogy a Logost az Atyától élesen meg kell különböztetni, és ahogyan Arius, úgy ő is tagadta a Fiú örökkévalóságát, illetve úgy tartotta, hogy a Fiú örökkévalósága különbözik az Atya örökkévalóságától. Másrészt azonban Eusebius - Origeneshez hasonlóan - arról is beszélt, hogy a Logos az Atyától nemzetett és nem teremtetett. Ezek alapján Eusebius - a legtöbb egyházi képviselővel együtt - köztes álláspontot foglalt el Arius és támadói között. Ez a csoport a zsinaton végül csatlakozott a császárhoz Arius ellen, de a zsinat után megint a saját álláspontjukat képviselték!
Hozzá tehetjük a fenntiekhez azt, hogy a különböző álláspontok a vita elején még nem körvonalazódtak olyan világosan. A vita folyamán egyre inkább látták, hogy a kérdés dogmatikai tisztázása csak a szélsőségek kikerülésével és a bibliai valósághoz való ragaszkodással sikerülhet.
Az Arius körüli vita hamarosan mindenkit foglalkoztatott. Ezért Constantinus 325-ben összehívta az 1. ökumenikus zsinatot, Nicea városába.Nem tudjuk pontosan, hány résztvevője volt 250 vagy 318 (az 1Móz.14,14 alapján!?). Nyugatról csupán 7 küldött volt, a többiek mind a keleti egyházakból jöttek! Ez nem csoda, mert a dogmaharc keleten folyt, nyugaton kevésbé foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Az egyházi küldöttek még a császári palotában is kaptak szállást. A zsinati üléseket a császár jelenlétében folytatták. Nyilván voltak teológiai tanácsadói is, köztük a hispániai (nyugati!) püspök, Cordobai Ossius, ill. Hosius, aki Constantinus tanítója is volt. Tőle származik valószínűleg a zsinat kulcsszava, amelyet a császár személyesen terjesztett elő: homoousios - a Fiú homoousios az Atyával, ami azt jelenti, hogy egylényegű ill. ,, azonos lényegű".
A homoousios fogalom fordítás. Az eredeti latin kifejezés azt jelentette, hogy az Atya és a Fiú egy substantiát alkotnak. Ez megtalálható a szintén nyugati Tertullianusnál is!
A zsinat Krisztusra vonatkozó álláspontját a Niceai Hitvallás idevonatkozó szakasza így fogalmazta meg: ,,Hiszünk (...) egy Úr Jézus Krisztusban, az Istennek a Fiában, aki az Atyától, vagyis az Atya lényéből nemzetett egyszülött, Istenből való Isten, világosságból való világosság. Igaz Istentő való igaz Isten, nemzetett, nem teremtetett, egylényegű (homoousios) az Atyával; aki által lettek mindenek, amik a mennyben és amik a földön vannak (...)."
A Niceai Zsinat ezekkel a gondolatokkal egyértelműen visszautasította Arius teológiai álláspontjait és filozófiai istenképét: Krisztus testtélételét soha nem lehet teljesen megmagyarázni. Fenntartották a bibliai valóságot és titkot: az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.
Ariust és két pártfogóját kiközösítették az egyházból. A többi teológus és képviselő aláírta a zsinati döntéseket. Egyébként sok minden ködös maradt, mert nem készült jegyzőkönyv a zsinati ülésekről. Tény az, hogy nemcsak Ariusról beszéltek, hanem az egyház egysége érdekében más kérdésekben is döntést hoztak. A már említett egyházi közigazgatás területi beosztását is Niceában szervezték meg. (folyt. köv.)
Jos Colijn |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Egyetemes egyháztörténet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-12 14:04:57, kedd
|
| |
| |
II.12. Dogmaharcok - az ökumenikus (egyetemes) zsinatok és teológiai jelentőségük
A IV-V. századi dogmaharcok a legismertebbek közé tartoznak. Az egyház zsinatai ekkor fogalmazták meg a Szentírás alapján, hogy mit kell hinni Istenről, Jézus Krisztusról és a Szentlélekről. Az egyháznak pontosabban kellett megfogalmaznia a bibliai kijelentésből felismert hittitkokat. A dogma célja nem az, hogy Istent végérvényesen szavakba ,,foglalja", hanem az, hogy emberi szavakkal adja vissza azt, amit a Bibliából megértettünk. A későbbi évszázadokban is tartottak zsinatokat, de azokon már nem vett részt az egész keresztyén egyház. Ezért szoktunk a hét egyetemes vagy ökumenikus zsinatról beszélni. ,,Ökumenikus" azt jelenti, hogy a ,,lakott föld egésze". Annak idején ez az egész görög-római világot jelentette, azokat a népeket, amelyek a római imperium hatalma alatt éltek. Ezeken a zsinatokon részt vettek az akkori (nyugati és keleti) keresztyén egyházak képviselői.
Az első négy zsinat döntései a mai napig érvényesek nemcsak a református és evangélikus egyházban, hanem az ortodox, a római és a görög katolikus egyházban is. Az ortodox egyházban az ötödik, hatodik és hetedik zsinat is fontos maradt. A zsinatok helyszíneiből kitűnik, hogy mennyire fontos volt a keleti ,,egyházrész" szerepe. Egyetlenegy zsinatot sem tartottak Rómában!
Ökumenikus zsinatok: 1. 325 Nicea
2. 381 Konstantinápoly
3. 431 Efezus
4. 451 Kalcedon
5. 553 Konstantinápoly
6. 681 Konstantinápoly
7. 787 Nicea
A zsinatok részletes vizsgálata előtt szeretnék rámutatni egy pár dologra:
1.A dogmatikai kérdések igen fontosak voltak az egyház életében, de azért a IV-V. század egyháztörténete nem csak dogmatikai vitákból állt.
2.A dogmaharcok mögött nem csak személyes ellentétek és egyházpolitikai okok húzódtak meg. Igaz, hogy a császárok is beleszóltak a vitákba, de a tárgyalt kérdések lényeges kérdések voltak, és a keresztyénség alapjait érintették. Vajon az, hogy ki volt Krisztus, nem elsődleges kérdés az egyház számára?
3.A nehéz teológiai kérdésekről zajló zsinati vitákon nem üres szócséplés folyt, hanem komoly teológiai különbségek kerültek elő. Ha nem így lett volna, akkor ezek a harcok nem tartottak volna olyan hosszú ideig és nem zajlottak volna olyan hevességgel. A vitatémák érintették és érdekelték a népet, ahol a szemben álló teológusok állásfoglalásai városok és népcsoportok nézetét tükrözték. Ezért az államnak többször fel kellett lépnie, hogy a népet megnyugtassa. Aki azt hiszi, hogy az akkori egyháztagok nem értettek a teológiai kérdésekhez, az téved.
4.A keresztyénség alapfogalmairól ellentétes meggyőződésük volt. Arról vitatkoztak, hogy az ember hogyan részesülhet az üdvösségben. Az egyházi identitás világos döntéshozatalt kívánt.
5.A dogmaharcok lényegében már a II. században elkezdődtek. A gnózis és Marcion ellen már akkor meg kellett fogalmazni, hogy kicsoda Isten és milyen viszonyban áll Krisztussal. Az alapfogalmak megléte ellenére, ekkor még nem sikerült egyetértést elérni. Bár az egyetemes zsinatok sem tudtak végleges választ adni a legmélyebb kérdésekre, de üzenetük a mai napig szól. (folyt. köv.)
Jos Colijn |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Egyetemes egyháztörténet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-12 14:04:12, kedd
|
| |
| |
II.11.3.Egyház az új helyzetben (II) - a vasárnap ünneplése; Konstantinápoly és Róma; Donatio Constantini
Constantinus stabil helyzetet teremtett az egyház számára a társadalomban. Az egyházi tisztségviselők mentesültek a katonai szolgálat alól, a püspökök a gyülekezeti ügyekben megkapták az intézkedési jogot. Egyházi tisztségviselők birósági ügyeiben nem a világi biróság, hanem az egyházmegyei zsinat lett az illetékes testület. Constantinus nevéhez fűződik a vasárnap munkaszüneti nappá nyilvánítása.
A vasárnap tiszteletben tartásáról az Újszövetség is ír (ApCsel 20,7; 2Kor 16,2 stb.). A II. századból vannak biztos adataink arról, hogy a keresztyének vasárnaponként tartják összejöveteleiket (Justinus Martyr 165). Tertullianus (220) említi, hogy a vasárnap az öröm napja volt a keresztyének számára. A vasárnap ünneplése ekkor már jellemző volt a keresztyénekre. Constantinus volt az, aki a vasárnapot a Római Birodalomban mint a nyugalom napját bevezette. Felmentést kivételes esetekben csak a parasztok kaphattak.
Constantinus átszervezte az egyházszervezet strukturáját is. A birodalmi beosztás mintájára hivatalos egyházkerületek jöttek létre, amelyek egybeestek a birodalom tartományainak területével. A helyi püspökök fölé területi zsinatokat helyezett. Vitás esetekben azokhoz lehetett fellebezni. A zsinat nevezte ki az új püspököket is. A városok püspökeit ,,metropoliták"-nak nevezték. Felettük álltak a birodalmi fővárosok ,,patriárkái": Rómában, Alexandriában, Antiochiában és Jeruzsálemben.
Constantinus új fővárost is alapított: Konstantinápolyt, ami egyháztörténetileg igen fontos hely lett. Róma, Karthagó, Alexandria és Jeruzsálem mellett 381 óta Konstantinápolyban is működik ,,patriárkátus". Constantinus szerint Konstantinápoly lett a ,,második Róma". Az egyenlő rangú pátriárkák közül a konstantinápolyi patriárka volt a legfontosabb egyházvezető Keleten.
Róma egyrészt ,,hátrányos" helyzetbe került az új császári székhellyel szemben, mert elvesztette központi pozicióját és így politikai befolyása is csökkent. Másrészt: a császártól való távolsága miatt nőtt az önállósága. A konstantinápolyi patriárka ugyan központi helyen volt, de közvetlenül a császári hatalom közelében. Ezért a keleti egyházban a császári és az egyházi állásfoglalás általában egybeesett.
Róma püspökei a konstantinápolyi császári udvart utánozták, de a IV. században szembeszálltak a császári döntésekkel. Ezzel igyekeztek csökkenteni a politikai befolyást és megőrizni az egyházi tekintélyt. Amikor az V-VI. században a nyugati birodalom összeomlott, és elkezdődött a germán népek bevándorlása a birodalom területeire, a pogány népek úgy tekintettek a római egyházra, mint az ősi római birodalom képviselőjére. A birodalmi központtól messzire került Róma önálló tekintélyre tett szert.
A korai középkorban az egyháztörténet leghírhedtebb koholmányát találták ki Nagy Constantinusszal kapcsolatban: az ún. Donatio Constantini-t. Azt állították, hogy Constantinus valamikor bélpoklos volt, és Sylvester római püspök csodát téve meggyógyította. Constantinus aztán megtért és hálából elismerte a római püspök elsőbbségét az egyházban és a világi hatalom fellett is. A római püspöknek ajándékozta a hatalmas lateráni palotát és a nyugati birodalom feletti hatalmat is. Ezért a császár Konstantinápolyba vonult, hogy átadja helyét a római püspöknek. Ezt a mesét évszázadokon keresztül elhitték, amíg a humanista Laurentius Valla a XV. században bebizonyította, hogy koholmány az egész.
Ha a Donatio Constantini nem is történt meg, abban visszatükröződik az, ami történt: kialakult a nyugati egyház önálló helye a birodalomban. A nyugati egyháznak sikerült megszabadulni az államhatalomtól, amely Keleten a mai napig megmaradt. Constantinus még mindenkinek - Nyugaton és Keleten - Isten küldötte volt, aki Isten akaratát teljesítette a birodalomban. Keleten a császárok és a későbbi világi uralkodók örökölték ezt a tekintélyt: az orosz cárok pl. a középkorban szintén átvették a hatalmat az ortodox egyházban. Ők ,,a harmadik Rómában", azaz Moszkvában uralkodtak. (Erre a témára később még visszatérünk.) A Constantinus utáni nyugati császárok és királyok már nem rendelkeztek olyan nagy hatalommal az egyházban. Nyugaton a középkorban állandóan feszültségek voltak és hatalmi harcok folytak az egyház és az állam között, az egyház azonban általában a saját lábán akart és tudott állni. (folyt. köv. )
Jos Colijn |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Egyetemes egyháztörténet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/4 oldal
|
Bejegyzések száma: 30
|
|
|
|
2016. Július
| | |
|
|
| ma: |
2 db bejegyzés |
| e hónap: |
1025 db bejegyzés |
| e év: |
3839 db bejegyzés |
| Összes: |
35932 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 3637
- e Hét: 6009
- e Hónap: 35321
- e Év: 223123
|
|
|
Online
