|
2016-07-06 08:12:06, szerda
|
| |
| |
A három jó barát
Laci, Karesz és Miklós 1956-ban végzős gazdász hallgatók voltak a mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémián, az ódon Vár falai között. Laci tősgyökeres óvári, Karesz és Miklós egy közeli faluból valók. Hármuk barátsága szinte testvéri szeretetté fejlődött az elmúlt években. Nem csoda hát, hogy az ötvenhatos forradalmi cselekményekben is együtt vettek részt. Október 26-án közösen vonultak az utcára, onnan az Ipartelepre, ahol szemtanúi voltak a határőr laktanyából kilőtt sortüzeknek, gazdász társaik halálának, sokuk megsebesülésének. Szerencséjükre egyikük sem sérült meg, így segíthették a sebesülteket és a halottakat is a kórházba szállítani.
A kegyetlen tömeggyilkosság, az óriási veszteségek mindhármukban megerősítette az elszántságot, hogy akár fegyveresen is harcoljanak a szabadságért, a függetlenségért.
Elsők között jelentkeztek az akadémiai zászlóaljba, s tettek katonai esküt. Járőröztek, fegyveres őrséget vállaltak, s ha kellett kijártak Ausztriába a vöröskeresztes szállítmányokért.
November 4-én a szovjet csapatok felszólítására az akadémiai őrség is letette a fegyvert, de a három fiú a Vár alatti alagútban elásta a náluk lévőket.
A forradalom megtorlására az akadémián se kellett sokáig várni. Akik nem menekültek külföldre, azokat kihallgatták, ellenük fegyelmi eljárásokat indítottak.
A három jó barátot is berendelték a fegyelmi bizottság elé vallomást tenni a hónap végén. Nyugodtak, higgadtak maradtak, nem vallottak egymásra. A jegyzőkönyvezés után elbúcsúztak egymástól, Karesz és Miklós a kollégiumba mentek, Laci pedig haza a szüleihez.
Késő éjjel Laciéknál megjelent az ávó, s a fiút bevitték a nép nyelvén, óvári Bastille-nak nevezett börtönbe. Hosszan kérdezgették az eseményekről, a barátairól, de ő semmit nem mondott. A kihallgató tiszt nem ordibált vele, nem bántotta, nem fenyegette. Laci kezdett megnyugodni. De ekkor nyílt a cella ajtaja, s valaki belépett rajta. Nem szólt, nem kérdezett, csak ütött. Ütötte, ahol érte. Ahányszor lecsapott rá az ökle, Laci annyiszor érezte, hogy valami van azon az öklön, ami még jobban fokozza az ütések okozta fájdalmát. Már arcába csorgott a vére, feje lüktetett a sok rá mért csapástól, de eszméletét még nem vesztette el. Megpróbált felpillantani bántalmazójára, de csak az öklét látta meg, amint épp megint lecsapni készült fejére, s akkor megvillant valami a gyér fényben. Ahhoz elég volt, hogy Laci felismerje mi az. Egy gyűrű volt. Egy pecsétgyűrű. S Laci erről azt is tudta már, hogy ki veri ilyen kegyetlenül. Hiszen a városban suttogtak egy férfiról, aki sok-sok embernek verte össze a fejét azzal a pecsétgyűrűs öklével. De tovább nem jutott a gondolatban, mert egy mindennél erősebb csapás kiütötte és eszméletlenül dőlt le a székről.
Halványan pirkadt már mikor Laci suttogó hangokat hallott cellája ajtaja felől. A beszédet nem értette, de a hangok ismerősek voltak. Két különös férfi guggolt le melléje a földre. Hóna alá nyúltak és felemelték. Tud járni? - kérdezte egyikük. Laci ránézett a kérdezőre, s a szemébe kulcsolódó tekintetben barátját, Miklóst ismerte fel. - Azt hiszem, igen. - felelte halk hangon. - Akkor jöjjön velünk! - szólt a másik, akinek hangjából meg Kareszra ismert. A három férfira kint, a börtön közelében egy teherautó várt. Beültek, Laci fejét bekötötték és elhajtottak a Vár irányába.
A Vár alagútjába ereszkedtek le. Miklós kiásta a korábban elásott fegyvereket és nekiindultak a sötétségnek, hogy a legenda szerint az alagúton végighaladva a fényre, a szabad világba, Ausztriába érjenek. Már hosszú órák teltek el Laci kiszabadítása óta, állapota egyre rosszabbodott, de próbált lépést tartani a többiekkel. Az alagút vége azonban még odébb volt. Lacit már támogatni kellett a haladásban. Ekkor lövések zaja érte őket utol. Miklós nem habozott, visszalőtt. Ez meglepte a nyomukba eredőket. Gyorsabban kell haladnunk! - értettek egyet a fiúk. Lacit, felváltva a hátukon cipelték. Menetelésük felgyorsult és sikerült egyre távolabb kerülni üldözőiktől.
Az alagút a végéhez közeledett. Látták már a rájuk várók lámpáinak imbolygó fényét. Összeszedték minden erejüket és egy utolsó lendületet vettek a cél felé. Hamarosan karok nyúltak feléjük és kihúzták őket az alagútból. Sikerült a kiérés. Megmenekült a három jó barát.
Laci súlyos sebei lassan behegedtek, de azt a pecsétgyűrűs öklöt soha nem felejtette el.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
