|
2016-07-06 19:27:19, szerda
|
| |
| |
Néha visszatér és megkísért a párizsi vasárnap délutánok jeges, nyirkos unalma. Kegyetlen emlék ez, olyan a szaga, mint egy nedves, hideg ágynak, melyben nem tudták elaludni. A bistrók, ahol az alkoholisták kártyáznak; a párizsi kávéházak, különös fanyarságukkal és rosszindulatukkal; azok a rettenetes órák, mikor fel és alá jártam az irdatlan városban, a Montmartre-től a Montparnasse-ig vagy künn az elővárosokban, ahol mindennek húgyszaga volt; a boulevard kávézói, az utcai nőkkel, az őgyelgő, francia stricikkel és az őgyelgő, francia tőkepénzesekkel, akiket nem lehet egymástól olyan egészen pontosan megkülönböztetni; a lapok vasárnap délutáni kiadásai, az ostoba sporthírekkel s az ostoba miniszteri beszédekkel s a frissiben leleplezett Hősök Emlékszobrának fényképeivel; a hideg fények a Champs Elysées házainak homlokzatán; a nadrágtartós házmesterek a Bois pázsitján, ölükben gyermekkel, borosüveggel és cipő nélkül, lábszagukkal cipestisezve a Bois csalitjait; ezek a lóversenyek, mikor az ember port nyel és tülekedve rohan az utolsó verseny végén a társaskocsi felé; ez a kietlenség és vigasztalanság, ez a civilizált otthontalanság, ez a nyirkos és hidegen ragadós, fanyar reménytelenség - mindebben volt valami a börtönök, a nevelőintézetek és a kórházak vasárnapjaiból. London vasárnap üresebb, de melegebb, emberibb. Párizs vasárnap kegyetlen és félelmes. Ez a város, ahol csak dolgozni és élvezni lehet. A pihenéshez nem értenek. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Emberi bölcsesség és ami marad |
|
|
|
|
|
Offline
