|
2016-07-09 18:19:24, szombat
|
| |
| |
Millei Lajos
Vetélytársak
Egy pár ül a padon októberi csendben,
arcukon a szél hűs, őszi csókja lebben.
Néhány száraz levél hull a lábuk elé,
s didergő sóhajt küld az est a pár felé.
Beszél a fiú most, nem is veszi észre,
hogy ragyog felettük a csillagok kékje,
csak mondja a szépet. Örökké szeretlek,
rabszolgája leszek ölelő szemednek.
Nem csallak meg soha, csak érted létezem.
Ám feláll a padról ekkor az értelem.
Hallgatott bíz' eddig, várt csak türelemben,
hátha jut neki is hely e szerelemben.
Ám ráébredt búsan, nem fér meg ő velük,
más kelléket óhajt immár a szerelmük.
Így kabátba bújt, s elköszönt az értelem,
illúziókkal Ő nem marad egy helyen.
Hisz szemfényvesztés az örökké várok rád,
s a "nem csallak meg soha" is csak hazugság.
Mese, hogy nélküled nincs nekem életem.
Már nem kell ő ide, jöhet az érzelem.
Az átölelte a párt forrón és lágyan,
és csókokat küldött a sötét homályban,
dobogtatta szívük, s hevítette vérük,
hogy tudják, az érzelem lett a vezérük.
Most nem számít semmi, csak egymást öleljék,
szálljanak a széllel, s múljanak az esték.
Az élet majd úgyis eredményt hirdethet,
hogy ötven év múlva kit hívnak győztesnek.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Millei Lajos |
|
|
|
|
|
Offline
