Márai Sándor: Énekesnő,Márai Sándor: Rimbaud, - kohlinka Blogja - "Darabokra hullik a Biblia..:",A lélek rajza,A Nagy Karola-rejtély,A sánta Jézus -Edom Talmud,Állaatokról,Beat, Hippi, Punk, Rock,Dalok,Egészség, betegség,Éjszakáim, álmaim,Élők, vigyázzatok,Emberi bölcsesség és ami marad,Érzelmek,Esti, Jó éjszakát versek,Fejezetek a szexualitás ...,Filmajánló,Füzes László,Földönkívüliek,Gyermekeknek,Halottak napja,Horoszkópok,Hozzátok szólok, magyarok!,Idézetek,Időjelek - Leplezés,Ismeretterjesztő,Játék a tűzzel (advent),Karácsonyi versek,Kelet örökségek,Kéz analízis,Kínzá,

Belépés

			kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen.			Szendrei Klaudia 1958.03.07 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

1/1 oldal

Bejegyzések száma: 2

Márai Sándor: Énekesnő

2016-08-27 20:59:44, szombat

	Angol énekesnő vendégszerepel. Üres ház; a hallgatók dideregnek. Vörös hajú, szomorú nő, öreg, a művészet rettenetes ölelésében vergődik, hallani, amint recsegnek az ölelésben kissé már meszes, angolkóros, vékony csontjai. Skót és ír dalokat énekel. Ezek a skót és ír bánatok, jókedvek, célzások, kétségbeesések, pajzánságok érthetetlenül lappaganak előadásában; nemcsak a szöveget, arcjátékát is le kellene fordítani németre vagy magyarra. A hideg, üres teremben fogvacogva kínlódik. Nincs szomorúbb, mint egy idegen nő, bezárva fonnyadó nőisége és hamis, erőtlen művészete tragédiájába. A közönség megérez valamit e végzetből, e kétségbeesésből, s tapsol. Kínában így tapsolnak a csonka koldusnak. Végül úgy tapsolunk mind, oly lázasan, mint egy haldoklónak, akit messze idegenben, távol a hazai tájaktól és szeretteitől, baleset ért, s a körülállók biztatják: ,,Nincs semmi baj, bízzék bennünk, hazaszállítjuk hamvait."

0 komment , kategória: Emberi bölcsesség és ami marad

Márai Sándor: Rimbaud

2016-08-27 20:58:33, szombat

	Tizennyolc éves korában eldobta magától a költészetet, mint egy alkalmi szeretőt, kinek izgalmával betelt. Aztán elment élni. Még húsz évig bírta. Akkor levágták lábait egy marseille-i kórházban, s meghalt. Ez a költészet, ez az élet különösen rekedt hangú, mintha egy érzés elfojtaná a szavakat, mintha a szenvedély hörgésébe, rekedt dadogásába fúlna bele minden, amit a lélek sikoltani akar. Mi volt ez a szenvedély? A pénz? A hatalom? A kaland? A különös, beteg szerelmek? Az idegen tájak, Menelik császár barátsága, a fegyvercsemészés, az aranypor, melyet övébe rejtve lopott át határokon, az afrikai éjszakák, állatok és emberek között, a világ végén, távol a párizsi irodalmi kávéházaktól, távol a belga fegyháztól, ahol Verlaine, a beteg barát sínylődött? Mit keresett? Mit akart az élettel kifejezni, mi volt az, amit az irodalom sem bírt kifejezni, amire a magánhangzók titkos, színes értelme sem adott választ, mi volt az a sensation, melyről első, klasszikus versét írta, s aztán mindenütt hajszolta, versekben és nőkben, rablóvezérek segítségével, teveháton és kokainmámorban? Mikor meghalt, a marselle-i kórházban, mikor felnézett, megtört pillantással a mennyezetre, értette végre, hogy mi volt a csodálatos és elviselhetetlen, a kibírhatatlan és utolérhetetlen? Talán akkor megértette.

0 komment , kategória: Emberi bölcsesség és ami marad

1/1 oldal

Bejegyzések száma: 2

Kategóriák

Keresés

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum

Látogatók száma

Szótár