Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Kovács Erika
  2016-08-04 22:00:14, csütörtök
 
 







KOVÁCS ERIKA - Málna


Link








BOLOND-ÉRZELMEK-KÓBOR-LELKEK


tegnap még itt volt
hallottam
ahogy a sorok közt lélegzett...

(szemérmesen ringott egész testem)

ma nem érzem
már nincs mellettem
azt hiszem elment...

hűvös van és hallom
ahogy az esőcsepp gördül a fák levelén
minden ingerületem lelassul

(mindig tudni fogom, amit elképzeltem veled!)

most valami
óvatosan zajlik bennem
nem fáj... csak érzem
és távolabb húzódom
csendben







BIZONYOS NAPOKON


Olyan régen hiányzol
- és bizonyos napokon
egészen el tudom hitetni magammal,
hogy még bírja tekintetemet
testmeleged -

ilyenkor mindig nézlek
csöndben
félszegen ...







BŐRÖD ALATT


tudod te
hogy milyen

saját gyengédségemtől megremegve
karjaidtól érintetlenül maradni
és ostoba
félig kész betűket pazarolni
az éjszakák rideg falai közt
hófehér papírra
miközben... Te
a halk léptű magány
könny-cseppeket számolsz az esőben
nélkülem?
(...)

nem baj
nem szégyen
néha... én is félek
hidd el...

és
sajnálom
hogy mindig megmozdítalak
üres csendedben
(de mondd
hogyan férjek
bőröd alá másként?)
talán mert
néha még érzem
ahogy halkan átvonulnak
vénáimon
néma vágyaid

és semmi más.







CÍMTELEN


kivülálló vagyok
és gyenge

végrehajtottam
mit kevesen tudnak:
- szemérmetlenül boldog
voltam benned -
s vagyok a legerősebb
hisz
elengedtelek
amikor
mennem kellett...







CSAK ÖLELJ ÁT...


Összeolvadnál-e velem
a selymes fű rejtelmében?
Hajolnál-e rám,
hogy érezd bőröm illatát?

Szeretnéd-e látni szememben
mindig a vad tüzet,
és letennéd-e
szívembe szerelmed?

Akarod-e, hogy sóhajom
érted szálljon?
Lennél-e velem
akkor is
ha már nem bírom,
és szemeimmel hiányod sírom?

Amikor kócosan lézengek
körbe magamon,
vagy ha csak a Világ fáj nagyon?
Akkor is akarod?
Csókolnál-e napfényt lelkemre
esős időben,
és kucoroghatnék-e az öledbe,
ha félek a sötétben?
És mondd, elvinnél-e
az ismeretlen Végtelenbe, Kedvesem?

Ne válaszolj, kérlek...
...csak ölelj át Magaddal,
és hagyd, hogy higgyem: ...

egyszer fogom tudni, hol is az a Végtelen...







EGY SZÓ

ó hogy nem fulladtál meg soha
a ki nem mondott szótól

egy szó
mi bevilágít minden sötétbe
fényt adva vak szemnek
reményt a térdepelőnek

csak egy szó
kellett volna: szeretlek...

és benső gyermekem
nem halt volna meg
veled

de én feltámasztalak
önzésem erejével
hogy elvegyem a szót

- ébredj anyám
ordítsd felém (legalább egyszer)
mert megfulladok

nélküle...







(ELMONDHATATLAN)


hangtalan
(ahogy csak vázába ölt virág tud sírni)
és óvatosan
(miként haldoklók közt jár
a félrepillantás )
nyúlj belém
hogy érezd
Te is
tartozol
valahová...(...)







EMLÉKSZEM...


aznap nagyon fáradt voltál
mégis szótlan megágyaztál
közeledben nekem...

majd hajtogattunk papír-hajókat
a félig csendben
és egy megszokott mozdulattal
kegyelemből
nekik adtuk a tengert...(...)

de én tudom
csakis azért
hogy együtt nézhessük
ahogy egymást szeretik...

azután valami történt
hangtalan és hirtelen
lett földszagú minden

nem kérdeztelek
Téged nem
csak Istent
és neki hittem...

majd átöleltem néma vágyaid
megvártam
amíg befordulsz a sarkon
az utcák sárgás fényében
még egy pillanatra lépteidbe képzeltem magam
de szédülni kezdtem
ezért gyorsan
szívem összes erejével
lelked domborzatára rajzoltam
csöndes szeretetem

mielőtt megérkezne a fegyelem...







ÉN...


nem tudtam megtanulni,
hogy hogyan kell
összezárt ajkaid közt
csendes imaként elsimulni
és szemeid mögött
egyetlennek lenni...
...
nem tudtam megtanulni
mert én
közben is
csak szerettelek...







ÉRZEM...


ahogy a Nap
körém szövi sugarait
és gyengéden simogat

- ha nem lenne... Ő is hiányozna -

énekelni kéne
vagy ordítani
de lehet
elég lenne dúdolni halkan
hogy ne halljam
amint olyan nagyon mélyen hallgatok...







ÉS


Tudsz-e sírni a csöndben
befelé nyelve könnyeid?
Tudod-e
mosolyogva nézni
a felhők nélküli eget
és megtölteni nevetéssel
hogy az elmúlás
ne fájjon
a sárguló faleveleknek?
És tudod-e
kezedben tartani
az éjbe zuhanó csillagokat?
Markodban szorítani fényüket
pedig jól tudod,
hogy már félúton elvéreznek?!
Tudod?
És tiszta arccal üvölteni Istennek,
hogy Te 'csakazértis' életre kelted!?
Mondd!
Tudsz- e még hinni,
simogató fűszálak közt ülő pár
halk szerelmében?
Egy apró érintésben?
Szemek tisztaságában?
Égboltra lehelt álmokban?
És az alázattal tűrt forróságban?
Egy apró kavics csillanásában?
Sírásában







HALKAN


ne légy
vagy csak halkan
lépni
meg se próbálj
fel ne zavard
hunyt szemeim alatt élő történeted
bele ne sétálj
temető-kerted néma csendjébe
(rózsával ültettem be)
halkan
nagyon halkan
leülhetsz mellém
(mint szemtanú)
amíg megszokom
minden nélküled mozdulatom...







HOMÁLYBAN (ÉDES)ANYÁMMAL


ülünk a homályban
egymással szemben
csodálkozom
hogy ma
mennyire megnőtt bennem hiánya
milyen nagy lett minden
a fal
azon a kép
és abban
a sosem látott
de sokszor elképzelt mosolya
mondanom kellene valamit
de mi csak csendben ülünk
ez mindig jól ment nekünk
én a széken
Ő a falon lógó képen
nézem
milyen szép ma
és reszketni kezdek
talán a hideg
apróra zsugorodom
ahogy magzati koromban
ez mindig jól ment nekem
de ma majdnem mosolygott.







JÓ LENNE


valahol melletted lenni
csak úgy
és csak annyira
hogy gyengéd simogatásod alá
szerethessem magam

olyan jó lenne
néha
megszökni magunktól
csak úgy ...egymáshoz







JÓ VOLNA


...ha elmondhatnám
hogy néha
nem akarok mást,
csak csendesen szeretni,
meztelen lelkedhez bújni
és a bennünk felsíró sebeket
szótlan, de a borzongásig ölelni,
szívverésed mellemen érezni
és túlcsordulni gyönyört érintve
tenyeredben

Jó lenne néha
csak úgy lenni
veled

lélegzet visszafojtva
csendben







KÉPZELET

...

karoddal öleltél
és úgy ringtunk
mint a tenger

előtte
mindent elterveztem

hogy hajam
combom
miként fonom köréd
és térdepelésem
ágyékod elé...
(...)

azután elimádkoztalak az Úrnak...

mert én
sosem láttam
szemedben a tengert

mégis dúdollak
szoknyám alatt dugdoslak
ágyamba vonlak...

csak mert ...felírtalak

színtiszta világom percei közé...Csodának.

.

.







LASSAN


odakint pirkad
lassan kitavaszodik

már nem tudom
hányadik tavasz ez nélküled
nem emlékszem
csak arra, hogy nemvagy
de
voltál...

lélegzem
halkan
ma nincs súlya a szónak
önzésem hallgat
torkom is szabad

lehunyt szemem mögött
lágy vagy és szép
eltitkolt fájdalom

és lassan
alázatosan
hasonlítani kezdünk az emlékekhez...







MA...


valahogy
mindent túlharsog a szenvedély
és járatlan utakon
kószál képzeletem...

szememben
egy ártatlan könnycsepp
menedéket keres...(...)
miközben az idő
ráncokra írja
meséit az arcomon...

ábránd esik az ablaküvegre
a pillanat kicsúszik kezemből
könnycsepp befejezi útját
majd méltóságot nyit rám
egy másik pillanat...
...

(öleld át gyengeségeim...)







(MÉGIS)


Úgy reszket
nyelvem hegyén
a szó,

mintha félne,
hogy (újra) kimondalak.

Pedig nem tudnék
még egy darabot
kiszakítani magamból...

Csak megtenném.

Ha kérnéd.







MINDIG


Tudod, mindig lesz egy pillanat,
egy gazdátlan gondolat,
amikor rám találsz és én rád.
Ilyenkor csendben
lopva körülnézünk,
mert nem kell, hogy lássa a világ,
miként suhan át
két szív között
egy apró simogatás.
Talán lehunyjuk szemünk,
mert minden perc egy néma vallomás.
Kezeddel átöleled nyakam,
és arcomon megkeresed
őrült világunk lopott pillanatait,
majd lelkeink összeölelkeznek...

Kabátunk összébb húzzuk,
ki ne essen magányunk,
és továbblépünk...

egy másik pillanatba...







MONDHATTAM VOLNA...


hogy mindenütt kereslek
mert szavaid torkomban lüktetnek
mondhattam volna
hogy kitágult pórusaimban
remegő ágyékod
izzadni kényszerít
és nem tudok aludni
mert pislákoló fényeddel
mindig lelkembe csókolsz

mondhattam volna...
de szívem felnézett rám
vett egy hatalmas levegőt
és kezét ajkamra tette
pedig csak mondani akartam
hogy szerettem volna
arcomat
nyakadhoz szorítani

egyetlen
csupasszá vetkezett percben...







MOST...


egy kicsit elpihenek
(nehéz illata van már a múltnak)
csendet hallgatok
meg fákat
és lovagló homokszemeket

szépen
szeretve
nem fáj semmim érzéssel...

...még mielőtt visszaimádkoználak
üvöltő verseimmel...
(...)







NEM IS TUDOM...


én csak nézek
szemedbe
azon a képen

és rám tapad valami meleg

olyan szép
olyan halk ez így
és óvlak tovább...

...tőlem







NÉLKÜLED


ne...

kérlek most ne mocorogj
lélegezni tanulok

nélküled

tarts erősen szemeiddel
egy picit
még kapaszkodom
engedd
hogy ajkam szádhoz simuljon
ígérem szótlan maradok
csak illatod beszívom

kívánlak

de csak csendben simogatlak
hajadba fonom ujjaimat
miközben lelkemnek
zsigereidben
menedéket keresek

hallod ?
- odakint a tücsök ciripel..

nyár van

nélküled

válladra hajtom fejem
és némán hallgatom
ahogy sután szerelmet vallasz

jól ismerem ezt a hangot

emlékeimből

elmosolyodom
mellkasom megtelik levegővel
és lélegzem

finom lüktetéseddel

nélküled







PSZT...


most ne szólj
csak heveredj mellém
minden szégyen nélkül
tedd csípőmre kezed
miközben rád gondolok
/szeretem ittléted)
és hallgassunk
csendet
emléket
kétszálmagunkban

ne félj
nem hallja senki más
hogy mezítelenek vagyunk...








Ő


nem tudsz aludni
tisztán látni
mert Ő
akit szeretsz
kiszakíthatatlan kényelmében fekszik
szemhéjad alatt
ott él veled-benned
tündöklő vágyaid magasba csapó lángnyelvein
Ő jól van
kedvesen átöleli szemgolyóid
egyáltalán nem bánja
hogy nem látsz semmit
és te
csak ülsz
órákon át
magadba roskadva
imákat facsarsz ki ajkadból
az elvesztés terhe alatt
de már nem érte
hanem magadért
az életedért...

ekkor
váratlanul érkezik a kegyelem
sírsz
csöndben sírsz
már nem üvöltesz
nem kaparod kínodban a padlót
levegőért sem kapkodsz
csendben sírsz
sós ízű könnyeket
és a só
feloldja az Ő testét
hogy kiszabaduljon
szemhéjad börtönéből...

rád néz
kedvesen megsimogatja arcod
belecsókol puha szádba
s könnyeiddel együtt
lassan
óvatosan
lecsorog rólad...







SÉTA


Tekintetem
a tóparti földön sétál
homályos,
de élő emlékekben botladozik
A tó tükre
sóhajomtól megreped
Szerelem padok jajdulnak
alvó fák alatt
- kölcsönös élmény -
torkomban visszagurul
egy könnycsepp
(az égből egy huncut
csillag kikukucskál)
arcomra mosoly merészkedik
és elmerülök létezésünk csöndjében.







SZAVAK


szeretlek
szeretsz
sokszor leírtam
leírtad
olvastad
olvastam

igazából
semmit sem értettél...

szeretsz
szeretlek
szavak temetője
sírás ünnepe
gyújtsatok gyertyát
mielőtt asztalhoz ülnétek
szól a sarokban egy üres pohár
kimérten...







SZERETEM...


ahogy a vén fák
a tóparton
megtalálnak
és töretlen szenvedéllyel
átölelve
mint valami ősi titkot
adják nekem:

- a füvek illatát
a hajnal remegő táncát
hold ezüstös csillogását
és a csodák
illatos vágyát...

szeretem
ahogy elmesélik
a csend méltóságát
a könny
kiontott hatalmát
testem vágyát
és lelkem
halk
de bőröm alatt vágtató
leírhatatlanul szép álmát
s mindezt
mint fénylő drága kincset -

szeretem
ahogy
szavak nélkül
tanítanak
szépnek lennem...







SZÉPEM


Az éj gyönge fényében nézlek.
Mindent betöltesz...

Szép vagy kedves.
És szemeimmel
csöndben
tovább szeretlek.
Így, amilyennek elképzellek.
(apró mosollyal szád szögletében)

És igen tudom,
oda kell adjalak az ősznek,
de valahogy
folyton felém menekítelek,
hogy újból meg újból
és aztán
megint csak újból

magamhoz próbálhassalak.







TALÁN...


végigsétálni éjjel a mezőn.

Dúdolni.
Halkan.
Csendben.
És lefeküdni
a hűvös anya-föld legközepébe meztelen...

Vigyázva.
Szelíden.
Fel ne sértsük egymás sebeit egészen...

...

Talán ez volna jó...







TEGNAP


kicsit elhittem
hogy nem fáj a hallgatás
ha elmarad
a szó
a mozdulat
vagy tőled bármi

majd összezsugorodott
a négy fal
belső szobámban

azt hiszem
előtte
megáldottalak

újból...







TUDOD

nekünk mindig lesz egy pillanat
egy gazdátlan gondolat,
melyben rám találsz és én rád.

Ilyenkor csendben - lopva körülnézünk,
mert nem kell, hogy lássa a világ
miként suhan át
két szív között egy apró simogatás.

Talán lehunyjuk szemünk,
mert minden perc egy néma vallomás.
Kezeddel gyengéden átöleled nyakam
és arcomon
megkeresed őrült világunk lopott pillanatait,
majd lelkünk
egymást szorosan
még egy pillanatig megtartja...

azután kabátunk összébb húzzuk
ki ne essen magányunk

s tovább lépünk

egy másik pillanatba...







TUDOD TE...


hogy szemem
tegnap is rajtad felejtettem
és, hogy álmomban hozzád bújva
majdnem kitakartalak?

Szemlesütve álltam,
úgy szégyelltem remegő ajkam,
mégis odapróbáltam magam mellkasodra.
Pont szíved felé és fejem is odafért.
Tudod Te?
Nem.
Ne is tudd meg soha,
mert féltelek.
Leginkább magamtól,
hogy életre keltelek...







TUDOM


délután
csöndben beszéltem hozzád
nálam is csöndesebben válaszoltál
pár percig tartott
amíg rájöttem
ezek már nem mi vagyunk
hanem te meg én
külön

nem is tudom mi fájt jobban
a csend vagy a szó...

s bár tudom
hogy irányítható minden gondolat
de mégis
meddig bírják az érzékszervek
a mozdulatlanságot

tudod
van amikor egyáltalán nem értem
miért jár olyan kitartóan
egy vonagló test nyomában lelkem

este lett
mély vagyok
csak ülök messze
messze tőlem
dörren az ég
fél pohár bor
égő szemek
hosszan és lassan
imádkozom
mindig belekeveredsz
ott vagy
még az Ámen előtt

tudom
egyszer majd alig fog fájni

most mozdulatlanná gömbölyödve
nézem a pirkadatot
éppen rám hasonlít
köd van

arcomon
küzdelmem nyomai

igazából kimondhatatlan
és megfoghatatlan
picit félelmetes
s talán érthetetlen
valójában
teljesen értelmetlen
hogy minden úgy van ahogy van

tudom
egyszer majd alig fog fájni

jaj de úgy félek
hogy vége lesz
e versnek
mert még el akarom mondani
hogy a hajad illatát
titokban
szerelemnek hívtam

azt is
akkor is







VALAHOL (LEG)BELÜL...


mindig éreztem
(emlékszem ízére-illatára)
és talán sosem voltam annyira árva
mint ott a tükör előtt
ahol csöndben sírtam
mielőtt megbocsátottam
magamnak
hogy nem tudtál szeretni...







(V)ÉRZEM


Volt valami különös
abban a nyomorult dobbanásban,
amit ma
szívem
kiküszködött,
amíg megkerestem
a fojtó sötétségben
gubbasztó egymagam.

Hiába sétált nedves ajkamon a langyos szél
és hiába szeretkezett bőrömmel
minden gondolatod,
volt ma valami különös érzés,
de már nem kimondható.

Csupán
ócska kis érzelemszilánkok
és én már nem is (v)érzem őket
csak ők engem,
pedig átkozott közhellyé lett minden...















 
 
0 komment , kategória:  Kovács Daniela & Anikó & Erika  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2016.07 2016. Augusztus 2016.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 24 db bejegyzés
e év: 415 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 747
  • e Hét: 8984
  • e Hónap: 35607
  • e Év: 172979
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.