|
2016-09-11 21:13:06, vasárnap
|
| |
| |
Néha, társaságban, órákon át hallgatott. Időnként felemelte kezét, megsimította finom halántékát, diszkréten és elégedetten. Aztán váratlanul megszólalt, határozott és öntudatos hangon, s elmondott egy történetet, melynek nem volt eleje és nem volt vége, s közepe és tartalma sem volt; s mindezt csengő hangon, bátran, büszkén, jókedvűen és öntudatosan adta elő. Beszéd közben sugárzott az elégedett korlátoltságtól. Aztán, diadalmasan, elhallgatott, hetekre.
Valószínűleg így döntött a szerelmi párválasztásban is.
Huszonöt-huszonnyolc éven át hallgatott, aztán, meglepetésszerűen, örvendező hangom egyszerre ezt mondta: ,,Endre!. Senki nem értette. Kissé csodálkoztak; Endre is.
Az idősebb Rostov-lányra emlékeztet, Tolsztoj regényében, Berg feleségére. Nevét úgy hordja, mint egy kis ékszert. Mielőtt társaságba megy, feltűzi a homlokára. A név csillog. Mintha nem is személy, csak egy név érkezett volna. Az emberek felnéznek, megismerik, halkan mondják: ,,Aha, Valéria." |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Emberi bölcsesség és ami marad |
|
|
|
|
|
Offline
