Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
2017.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
Vajda János
  2016-12-29 22:13:06, csütörtök
 
  Vajda János

Harminc év után...

Mi hátra volt még, elkövetkezett.
E földi létben gyász sorunk betölt.
Találkozunk - irgalmas végezet! -
Utolszor, egyszer még, a - sír előtt.
Hittem, hogy lesz idő, midőn meg ismersz
S helyet cserél bennünk a fájdalom;
És folyni látom, majd ha már késő lesz,
A megbánásnak könnyét arcodon.

Mert amit én vesztettem, óriás,
Hozzá az ég adott erőt nekem.
Én látok itt olyant, mit senki más;
Csodákat mivel emlékezetem.
A múltból fölmerül egy pillanat,
Mint óceánból el süllyedt sziget;
És látom újra ifjú arcodat,
Mikor még másért nem dobbant szíved.

És e varázslat rád is visszahat.
E lélek a te Veszta-templomod.
Oltára képében látod magad;
Mi vagyok én neked, most már tudod:
Ha majd a földi élettől megváltam,
Imába, dalba foglalt szerelem
Örökkévalósága a halálban...
Az ég, lásd, mégis eljegyzett velem!

Ki bájaidból méltatlan vadakra
Pazaroltál nem értett kincseket;
Én, a hideg bálvány vezeklő rabja
Ki minden kéjt szívébe temetett:
Most itt ülünk siralomházi lelkek,
És nézzük egymást hosszan, szótalan...
Tekintetünkben hajh! nem az elvesztett,
Az el nem nyert éden fájdalma van.

Így ül a hold ádáz vihar után
Elcsöndesült nagy, tornyos fellegen,
És néz alá a méla éjszakán,
Bánatosan, de szenvedélytelen,
Hallgatva a sírbolti csöndességet
A rém teli sötét erdő alatt,
Amíg a fákról nagy, nehéz könnycseppek
Hervadt levélre halkan hullanak...


 
 
0 komment , kategória:  Vajda János  
Őze Mónika
  2016-12-29 12:30:32, csütörtök
 
  Őze Mónika

Hozzád, újra

Csendben ülsz mellettem.
Cigarettád füstjét fújod.
Nem szólsz hozzám. Most
csönded szeret.
Otthon vagyok. Megnyugszom
nálad. Szerelmed forró
örvényével összevarrom
lelkem széthullott darabjait.
Érzel. Érezlek. Tudsz engem,
s én is tudlak téged.
Oly sok éve már. Annyi
csalódás, fájdalom, kínzás
után ? most újra itt vagy.
Hogy kerültél újra ide?
S hogy lehet, hogy csöndjeink
még mindig egyek? Hogy
lehet, hogy ha kezed fogom,
másvilágba kerülök? Oda,
ahol nem kell magyarázkodni,
nem kell félni, bezárkózni,
ahol szabad vagyok?
Ahol igazán kinyílhat a lelkem?
Hogy csinálod?
Ki vagy te nekem?
Voltál már kaland, bűntudat,
barát, testvér, szerelem, szerető,
színtiszta vágy? Társ? csalódás?
Volt, hogy azt hittem, eltűntél.
Végleg. Hogy elég volt belőled.
S most újra itt vagy, újra
érzem, mindent egyszerre, mit
valaha jelentettél nekem!
Mindent! S nem számít a távolság!
Ábrándjaim minden nap hozzád vezetnek!
Miért van ez? Hogy csinálod?
Ott akarok lenni, ahol jó,
ahol mindent szabad, ahol
kettőnknek külön világa van,
egy világ, mit ketten szőttünk,
megértésből, szeretetből,
bizalomból, s szenvedélyből!
Ahol nem kell erősnek,
szépnek, kedvesnek, tökéletesnek
lennem, csak önmagamnak!
Ahol sóhajtok, s te tudod,
mit mondanék, ha szólnék!
Ahol rezdülsz, s én tudom,
milyen gondolat járt át!
Ahol rám nézel, s abban
a pillantásban ott van
múlt, jelen, jövő!
Mikor megáll az idő!
S szenvedélyünk csúcsán,
miközben átadjuk magunkat
a szent őrületnek,
s végre lelkek vagyunk csak, szabad
lelkek, kik összefonódnak,
vágytól égő testben:
ha a szemedbe nézek,
többet látok, mint kielégültség.
Ez boldogság.
Utána mellkasodra hajtom
fejem, s minden oly
egyszerű: nincsenek
kérdések, nincs kétség,
félelem, fájdalom.
Csak azt érzem,
hogy jó. Jó együtt.
Jó veled.
Jó érzés forró testedhez
bújni. Jó ajkaidat csókolni.
Cirógatni a mellkasod.
Jó élni.
S bármit is hozzon a következő nap: ha melletted talál,
én nem félek.
Mert te azt látod bennem,
amit senki más.
Az igazi lelkem.
 
 
0 komment , kategória:  Őze Mónika  
Bella Zoltán
  2016-12-29 12:28:36, csütörtök
 
  Balla Zoltán

Csókodból koronát

Csókolj, ha ajkad csókra éhes.
Csókolj, ha folyton fűt a vágy.
Csókodból mindent jobban értek,
mintha ezerszer mondanád.

Csókolj, csak csókolj csillagfényben:
ajkamra csókolj száz csodát.
Csókomért újabb csókot kérek -
csókolj fejemre, koronát.
 
 
0 komment , kategória:  Bella Zoltán  
Reményik Sándor
  2016-12-29 12:24:19, csütörtök
 
  Reményik Sándor

"...senki sem jutott ...

"...senki sem jutott
Lelkem lelkéhez Nálad közelebb.

De amit adtam Neked: csak jelek.
Jelek, jelek.
Ember embernek adhat egyebet?

S a jelek mögött egy egész világ van,
Mindentől elrekesztve, önmagában."




 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
Farkas Éva
  2016-12-29 12:22:45, csütörtök
 
  Farkas Éva

Lelkemből lelkedig

Néha nagyon közel vagyok hozzád,
Úgy olvaslak, mint felnyitott könyvet.
Érzem ki nem mondott félelmeid,
S titkaidtól nekem sem lesz könnyebb.

Máskor fényévekre kerülsz tőlem,
Csigaházadba újra visszabújsz,
Kimért leszel, hűvös és túl józan,
Közöttünk áll szürke falként a múlt.

Azt mondtad egyszer: bár segíthetnél,
De soha nem hitted el, hogy tudok.
Ezért oly hosszú és nehéz az út,
Míg lelkemből lelkedig eljutok.

Repülni, szállni, újra tanulhatsz,
Néha ad még egy esélyt az élet.
Ha jó barátként kezem megfognád,
Megmenthetnél, s én megmenthetnélek.
 
 
0 komment , kategória:  Farkas Éva  
Ady Endre
  2016-12-29 12:20:57, csütörtök
 
  Ady Endre

A mindegy átka

Sorakoznak s elfutnak a hetek,
Mintha kórház-szagtól futnának.
Talán nem volt soha ilyen beteg
Az Élet, mely szennyesen bukdos
S nem tud eljutni tiszta kúthoz.

Máskor se volt itt élni jó dolog,
De viharok sűrűbben jöttek
És többen voltak zúgó bátorok.
Most már a reménytelen Mindegy
Túlságosan meggyőzött minket.

A Mindegy, mi ma mindent összetör,
A lágy ujjakat összefonja,
Hogy nem szorul össze az ököl.
S hogy itt még valami teremjen,
Gyertek, menjünk a Mindegy ellen.

Igenis: kell a bátor lobbanás
S nem élet, hogyha nem kiáltjuk,
Hogy minden vannál mindig jobb a más.
Gyújtsuk ki jól a szíveinket:
Csak azért se győzhet a Mindegy.
 
 
0 komment , kategória:  Ady Endre  
Tóth János Janus
  2016-12-29 12:19:21, csütörtök
 
  Tóth János Janus

jégszilánkok

...jeges szél hűti le
párát sóhajtó kézfejem,
s holnapra égő cserepes lesz
pont úgy, mint tegnap a szívem....

...didergő bőr alatt a szív vacog,
erekben a dobogás dadog,
meg-megakadva, de még a kering vér,
ujjak hegyéről sajgó mellkasba tér....

...szánkó rohan, de elfogy a hó,
szikrákat sikolt talpa ,
így torpant meg bennem is a szó,
egy érzésen hozzád szaladva...

....zúzmara zárja testébe az ágat,
s kívül a világ didereg,
károgás kering, s a hóra
árnyékot fest a fekete sereg...

...július van, tombol a nyár,
csak én vagyok jeges hógömbbe zárva,
s mikor végre belenyugodnék,
Isten felkapja és rázza, csak rázza....
 
 
0 komment , kategória:  Tóth János Janus  
Zsefy Zsanett
  2016-12-29 12:16:46, csütörtök
 
  Zsefy Zzsanett

még nem akarom

az ablakba(n)
gyűrt idő hasít
egy sárgult könyvlapot
szökne vele hogy mentse még
mi szép volt egykoron

néhány szirom
az asztalon
színt váltva megremeg
száraz levélen szétfutnak
a szomjazó erek

az ablakba gyűrt
időnek már
nem múlnak ráncai
szabadba érve elvinné
legszebb álmaim

simítanám ha karma
nem tépne mély sebet
közel az ég
a jel fehér
elbújnom nem lehet

szobámban tartom
túszul őt
az ablak
mint acél kapu
visszhangozza:
már múlt idő
hiába nem akarom

odakinn
elcsendesül
lassan az este is
harmatot hoz
a pirkadat
új napra fényt feszít

bent száraz szirmokba túr a kéz
remegve felszedi
elpihen szíve asztalán
amíg az idő engedi

az ablakba gyűrt időben
bújik egy csöpp remény
lesz kiben él tovább
a hit s a szenvedély
nem szántja földbe azt
mi bennem megfakadt
letörli a port is majd
mivel a szél takart
 
 
0 komment , kategória:  Zsefy Zsanett/Bakkné Szentesi   
Victor Hugo
  2016-12-29 12:15:04, csütörtök
 
  Viktor Hugo

A koldus

A szélben, dérben egy öreg koldus haladt.
Megvertem az ablakom; megállt a ház alatt,
várta, míg szívesen az ajtómat kitárom.
Parasztok jöttek ott, néhány nyerges szamáron
gubbasztva csöndesen a városból haza.
A koldus ismerős: ez él kint egymaga
vackán, a hegy alatt, álmodva s egyre várva
földi garasra és egy mennybéli sugárra,
Istenhez nyújtva s emberhez a kezét.
- Melegedjék kicsit, jöjjön csak közelébb,
hogy hívják? - A szegény; nincs más nevem - felelte.

Megfogtam a kezét: - Barátom jöjjön erre. -
És egy szilke tejet hozattam hirtelen.
Didergett az öreg; aztán beszélt nekem,
s feleltem is, de csak mélán, szórakozottan.
- Lucskos ez a ruha, ki kell teríteni - mondtam -
a kandalló előtt. - Ő odalépkedett,
szétteregette a forró tűzhely felett
a hajdan kék színű, féreg-rágta kabátot,
s amint a száz lyukon a tűzfény átparázslott,
olyan volt a feketén, mint egy csillagos ég.
S míg szárogatta ott cafatos köntösét,
melyből dőlt az eső vegyest a tócsa-szennyel,
gondoltam: telve van imával ez az ember,
és szóra süketen, csak néztem, réveteg,
s ott láttam göncein a csillagképeket.
 
 
0 komment , kategória:  Victor Hugo  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
2016.11 2016. December 2017.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 11 db bejegyzés
e hónap: 244 db bejegyzés
e év: 3135 db bejegyzés
Összes: 6386 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1382
  • e Hét: 4983
  • e Hónap: 23328
  • e Év: 695958
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.