|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
|
|
2016-12-29 22:55:00, csütörtök
|
| |
| |
Ott, ahol egy mérték mér polgárnak és idegennek,
És az igaz törvény útjáról senki le nem tér,
Dúsan hajt az a város, benne virágzik az ember,
Békesség lakozik földjén... - Hésziodosz
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-12-29 22:49:46, csütörtök
|
| |
| |
ELMEGYÜNK EGY KICSIT MOSTAN INNEN
Elmegyünk egy kicsit mostan innen,
oda, hol csönd s boldogság fogad.
Készítem is, amit el kell vinnem,
mulandó-romló cókmókomat.
Tág határ, ti drága nyírfa-erdők,
homok-rónák, ti előttetek,
előttetek, semmibe tünendők,
nem tudom titkolni könnyemet.
Mert szerettem, nagyon is szerettem,
mi a léleknek testet adott.
Nyárfák csendjét, ahogy rezzenetlen
bámulták a rózsaszín folyót.
Elgondoltam sok bölcset-bolondot,
eldaloltam bajt és örömet:
voltam e bús földön mégis boldog,
mert szívem kedvére verhetett.
Boldog voltam, asszony ült ölemben,
hevertem fűben, virág között.
A barmot is öcsémként vezettem,
öklöm egyet főbe nem ütött.
Nincsenek ott, tudom, szagos erdők,
nem zizeg ott hattyúnyaku rozs.
Szívem az örökre eltünendők
hada láttán ezért bánatos.
Tudom, hogy ott hasztalan keresnék
homályban aranyló réteket.
Azért is oly drágák, kik velem még
együtt élnek itt, az emberek.
Szergej Jeszenyin (Illyés Gyula)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-12-29 22:39:52, csütörtök
|
| |
| |
Az emberiség éppoly kevéssé értette meg eddig az álmodozókat, mint az eszményeket. Az álmodozók kegyetlenül ridegnek találják a világ törvényeit és erkölcsét. Egyre a szépség hangjára fülelnek, távoli szárnycsapásait figyelik, szenvedélyesen igyekeznek követni útját."
"Azt mondja a Törvény: "Bárhogy csábít a szépség, meg ne közelítsd másképp, csak az igaz úton." Azt mondja az Illendőség: "Becsületes munkával törekedj jobb sorsot kivívni magadnak." S ha a becsületes munka nem kifizetődő, és nehezen elviselhető, ha az út olyan hosszú, hogy sohasem vezet el a szépséghez, csak elnyűvi a lábat és a szívet, ha olyan erős a szépség vonzóereje, hogy valaki elhagyja érte az igaz utat, és inkább a megvetett, de rövidebb ösvényt választja - ki vetheti rá az első követ?"
"Ó, vakon vágyódó emberi szív! - Tovább, tovább - mondogatja, és fut a szépség után, bárhol legyen is. Akár a magányos bárány csengettyűszava valamilyen csendes tájon, akár a megcsillanó fénypászma egy erdő mélyén, vagy a lélek villanása egy tovatűnő szempárban - a szív megérzi, visszhangzik rá, és követi. De amikor elfárad a láb és meghiúsult a remény, feltámad a szív fájdalma és a vágyakozás. S akkor tudd meg, hogy számodra nem adatott sem beteljesülés, sem megnyugvás. Hintaszékedben, ablakodnál álmodozol tovább, magányosan. Hintaszékedben, ablakodnál álmodozol tovább a boldogságról, amelyet el nem érhetsz soha
Theodore Dreiser
Író
Született: 1871. augusztus 27., Terre Haute, Indiana, Egyesült Államok
Meghalt: 1945. december 28., Hollywood, Los Angeles, Kalifornia, Egyesült Államok
Filmek: Egy hely a nap alatt, Carrie, My Gal Sal, The Prince Who Was a Thief, An American Tragedy, Jennie Gerhardt, Factory Girl
Házastársak: Helen Patges Richardson (házas. 1944.-1945.), Sara Osborne White (házas. 1898.-1942.)
híres regény, amelyet kiadója 1900-ban nem merte forgalomba bocsátani állítólagos erkölcstelensége miatt, különös karriertörténet. Hősnője, Carrie Meeber a falusi élet sötétségéből, nyomorúságából emelkedik ki lassan, kitartóan, hogy a végén mint a zenés színpadok sztárja sikert, anyagi jólétet mondhasson magáénak, boldogságot, elégedettséget azonban nem, helyette csak üres lélektelen magányt.
,,Dreiser (1871-1945) a kitartott nő és barátai történetében a nemiségnek a szellemi ember életében betöltött szerepét vizsgálta, első ízben a modern angol nyelvű irodalomban. Anélkül tette ezt, hogy egyetlen erotikus jelenetet leírt volna, de anélkül is, hogy akár szavakban, akár az események irányításával a hagyományos polgári erkölcsi szabályok vagy a "költői igazságszolgáltatás" szellemében állást foglalt volna, vagyis ,,megbüntette" volna Carrie-t... Ezért kellett az angol-amerikai realista regény nagy határkövének, ennek a gyengéd szeretettel fogant, nagy költői erővel megírt,...
ma is eleven műalkotásoknak további tizenkét évig várnia amíg valóban az olvasók kezébe kerülhetett.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-12-29 22:08:33, csütörtök
|
| |
| |
Ady Endre a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést és a haladást sürgetik. Költészetének témái az emberi lét minden jelentős területére kiterjednek. Hazafi és forradalmár, példamutató magyar és európai. A szerelemről vagy a szülőföldjéről írt versei éppoly lényeges kifejezései az emberi létnek, mint a szabadság, az egyenlőség, a hit vagy a mulandóság kérdéseiről írott költeményei.
Született: 1877. Nov. 22. Érdmindszenten
Elhunyt: 1917. Jan. 27. Budapesten
Békesség most tinéktek, emberek.
Övendezzél, derék világ,
Hangozzatok, jámbor legendák,
Zsolozsmák, bibliák, imák.
Kicsi gyertyák, lobogjatok föl,
Bóduljunk tömjénnek szagán!...
Szép dolog ez!... Így kell csinálni
Minden karácsony-éjszakán...
Hejh, szép az istenes legenda,
A csillag, a jászol, az élet,
Ki lehetne még vele húzni
Talán még néhány ezer évet...
Békesség hát néktek, emberek,
Örvendezzék a vak, a béna:
A jászol benne van a legendában
S a jászolban benne a széna...
Különben is az élet csupa vígság,
Útvesztőkből csillag vezet ki,
A pásztorok és bölcs királyok
Szinte futnak - egymást szeretni
S a betlehemi félhivatalosban
Miként egykor meg vala írva:
Mindenkit jászolánál várja
Az arany, a tömjén, a mirrha...
Örvendezzél, derék világ,
Harsogjatok, jó, égi villik,
Örvendezzél, derék világ,
Te meg vagy váltva tudniillik.
Lobogj, kis gyertya! Meg nem árthat
Ennyi kis fény tán a világnak.
Odakint szörnyű nagy a kétség,
Odakint szörnyű a sötétség.
Odakint szörnyű vaksötétben
Sirály sikoltoz, vércse vijjog,
Bagoly huhog, kóbor eb szűköl...
Odakint valami nagy titkot
Rejteget a sötét világ,
Jó lesz mormolni szaporábban
A szent zsolozsmát, bibliát.
A föld könnyektől terhesült meg
S a terhesült föld ing, remeg,
A vajudó kínnak gyümölcse
Nem lehet más, csak szörnyeteg...
Ami sóhaj, nyögés, kín, szenny volt
És rettentett a földgolyón,
Vad orkánban kitörni készül,
Világot törve, rombolón,
Évezredes tragédiának
Bosszuló vége fenyeget,
Vad-éhesen, vad harcra készen
Állnak iszonyú seregek...
A Messiást nem várják immár,
Nem kell többé a Messiás,
Hazug a megváltás meséje,
Szentségtelen a szentirás,
Hazug minden, amit az ember
Évezredekkel istenné tett,
Csak egy igazság - közös jussú
S egyenlő végű - ez az: élet...
Ám ne nézz ki az éjszakába,
Örvendezzél, derék világ,
Hangozzatok, jámbor legendák,
Zsolozsmák, bibliák, imák,
Ne halljátok a föld-dübörgést,
Menjen tovább a szürke élet,
Közelg a földi végitélet...
Addig lobogj csak, kicsi gyertya,
Harsogjatok csak, égi villik,
Örvendezzél, derék világ,
Te meg vagy váltva tudniillik.
Ady Endre
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-12-29 21:54:21, csütörtök
|
| |
| |
Kézen fog az Újév,
küszöbén megtorpanok,
nyúl utánam a múlt...,
kicsit vissza fordulok.
Kedves emlékeimből,
lelkembe csomagolok,
legyen mit kibontanom,
ha zátonyra jutok.
Még egy-két gondolat, mit
majd szívemben hordozok,
s végül egy halk imám,
mi köszöni a tegnapot...
Ilona Zagyi Gáborné
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-12-29 21:33:48, csütörtök
|
| |
| |
Elmenjek...eltűnjek..nem kérsz már belőlem?.
Mégis azt vágyod, később halljál még felőlem?
Elmém lila ködjén nem szűrődnek már be fények.
Tehetetlen dühömbe gabalyodva folyton csak üldözlek.
Bántó szavaimmal mélyen megsértelek.
Hitedet összezúzva megkérdőjelezlek...
Nem rég még belőlem erődet merítetted
áldott pillanatainkra csókodat hintetted...
Telhetetlen vagyok? Összezavarodott?
Őrjítő hiányodtól megtébolyodott?
Különös emlékeid között dédelgetett kincseim
Elszivárgott hitemben megjelentek a Nincseim
Titkos rétemen virág már nem nyílik
S tényleg azt reméljük hogy ez örökre Elmúlik?
Kavicsra festett képeden az alakok elmosódnak
szivárvány burokból is lassan kiszakadnak,
egymástól akarva-akaratlanul eltávolodnak...
Megszűnik egy hang is, mely oly simítón csilingelt,
Szenvedésednek vége, leveszem rólad fojtó bilincsem.
Rajtad keresztül nézek porrá égett magamba
S ami maradt még belőlem,szétszórom a múltba...
Juharfa kérgébe emlékeinket bevéstem
Szívemben álmaimat örökre eltettem.
Kérdéseinkre nincs már jó felelet...
Menjek de maradjak is?-furcsa egy szeretet
Lassan már nem szólsz ..és nem is kérdezel
Bár én mindig ott leszek, ahol TE bennem elveszel.
G.Varga Judit
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-12-29 21:24:53, csütörtök
|
| |
| |
Ígérd meg, hogy soha, soha nem leszel boldogtalan
Abban a világban, ahol a lányok térdeit eltakarta vastagon a több rétegű durva szövésű ruha. Igen abban a világban kellett élnie két egynemű gyermeknek, akik már igen korán tudták mi az igaz szeretet. Tudták, hogy abban rossz nem lehet, hogyha az ember tiszta szívéből szeret.
Az emberek sokszor leültek teázni, ilyenkor előhozakodtak történetekkel a régmúltból, amire sokszor vidáman, néha sírva emlékeztek. Megesett, hogy kifröccsent a citromos aromájú zamatos langyos lé fodros lágy esésű ruhájukra s kivillant hófehérnek nem mondható, de annál tetszetősebb mosolyuk. Kis ránc húzódott orcájukra, mint a vasalatlan ruhákra, de mégis bearanyozták a kint kíváncsiskodó férfiak tekintetét
A legszebb ruhájukat felöltve minden vasárnap a templom harangjának ércelődő hangja hálaadásra hívta hű követőit a hitnek. Persze a felnőttek legtisztelettudóbb viselkedésüket felöltve próbálták rendre utasítani energiától duzzadt csintalan apróságaikat, akiknek nem mindig sikerült épp ruhába megmutatkozniuk Isten házában. Még a madár sem hallatta hangját, amikor felcsendült az áldott beszéd. Némelyikük visszafojtott lélegzettel hallgatta a magasztos történeteket. A fény, az égi tisztaság beszűrődött egyre erősebben, határozottan vastag sugarakban a fából precízen összetákolt igen díszes épületbe. A padló résein az apró porszemek a fényességben békét, nyugalmat árasztóan lebegtek. Gyorsan telt az idő, az ember azon kapta magát, hogy mindenki szinte megújult lélekkel távozik Isten menedékéből, és az ajtón kívül újra megindult a nyüzsgés, szaladgáltak a gyerekek, az eladósorban lévő lányok pedig pironkodva suttogtak egymásnak búja gondolatokat az előttük elhaladó jól fésült fess fiatalemberekről s újra pompás koncerteket adtak elő a madarak. Szinte minden héten akadt ünnepelni való, amikor szegény s gazdag, öreg s fiatal vígan zenére táncoltak, ettek- ittak jót mulattak. Mindenki nagyon várta az ilyen összejöveteleket, de én, én csak arra vártam, hogy egy titkos helyen, azzal foglalkozhassak, amivel a világon legjobban szerettem volna. Nem, nem állatokat kergetni a réten, nem is virágdíszt fonni pitypangból, avagy habzsolni marékszámra a süteményeket, hanem hogy szenvedélyes vágyamnak eleget téve nézni, örömmel érinteni s csak együtt lenni azzal, akivel a legboldogabb voltam. A szemébe nézve láthattam a világ legszebb csodáját. Megérintve kezét, gondoltam benne rejlik Isten ereje. Nem kelletek a szavak. A testünk, mint ellentétes pólusok mágnesként reagáltak minden apró mozzanatra. Gondoltam, ez csak is mennybéli lehet, csodás varázslat. Amit igen nagy becsben kell tartani.
Ezek a pillanatok feledtették velem, azokat a lomha perceket, amikor mások házánál zsenge lány létemre ganéznom kellett, vagy mikor édesanyám lilás szinte bőr nélküli kezeivel reszketve adott ételt testvéreimnek, mert a napok minden pillanatában más szennyeseit mosta, hogy rajtunk ruha lehessen. Igen, láttam mindezt már oly fiatalon, és fájt gigászi fájdalom hasított belém, hogy Isten házában egyek vagyunk, de odakint a valóságban porszemek, amiket nem táncoltat meg sohasem a fény. Vagyis, az igazat megvallva. Számomra minden pillanat, amikor hajába túrhattam lelkem tavaszának az volt a fény, mindennél fényesebb, ami táncoltatott. Szinte mesébe illő. Azért csak szinte, mert ezt a varázslatos dolgot más is észrevette. Persze, hisz vakító volt a fénye. Hittem, hogy a szeretet nem bűn, vagy szégyenletes dolog. Azt világgá kell kürtölni, hogy mindenki más is tudja, létezik, és tudja, mi az mikor rátalál. De talán túl édes volt a paradicsom leszakajtott gyümölcse, amire egyre többen sóvárogva vágytak. Igen, csak vágytak, hisz nem lehetett övéké.
Nem értették, milyen érzék robbanás volt minden egyes éltető cseppje. Éltetett, mint másokat a levegő. Mégis fojtogattak vele, hisz tiltottak s ellöktek tőle. Az a keserűség, kiszáradás, élettelen lét, amit nélküle kellett eltöltenem pusztító volt. De az még fatálisabb, amikor őt láttam szenvedni, mert megalázták miattam. A régi meghitt, gondtalan perceinket, a varázs legszebb csillogását belehelte a fagyos gyűlölet. Így nem tehettem mást, mint hogy írtam neki egy levelet, s a végén ez állt:
Ígérd meg,hogy soha, soha nem leszel boldogtalan!
Gondoltam leszek én majd helyette is, ha már az élet velejárója a jó s a rossz is, hogy különbséget tudjunk tenni, és tanuljuk, meg mire kell törekedni. Leszek én majd boldogtalan bolond, ki álmából is sírva ébred, hogy megadatott neki, még nincstelen szegénynek is a világ legszebb csodája. Két szív félelem nélküli egybeolvadása, visszafoghatatlanul hatalmas boldogsága.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-12-29 21:13:03, csütörtök
|
| |
| |
Elengedés, de gyakran hallani. Az ember gondolkozik mit is kellene elengedni? Munka, párkapcsolat, lakás, szokások. Oly sok mindent elengedtem már. Aztán egyszer csak beugrik ...mit nem engedtem el, mihez ragaszkodok foggal körömmel. A változáshoz. Annyira megszoktam, része az életemnek, hogy csak hajszolom, kergetem. Itt most megállok, elengedem a változást. És hogy mit érzek most? Szabadságot! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
2016. December
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
163 db bejegyzés |
| e év: |
2980 db bejegyzés |
| Összes: |
16396 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 520
- e Hét: 5177
- e Hónap: 8519
- e Év: 61227
|
|
|
Offline
