Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/33 oldal   Bejegyzések száma: 329 
Nagy Horváth Ilona
  2016-03-31 21:04:51, csütörtök
 
 
Nagy Horváth Ilona
Mondd, mit...


Mondd, mit érne el az a bűvös,
ki elmélet helyébe ellenőrizetlen, pőre életet rabol,
bal pitvarába kínt gyömöszöl kényelem helyett,
s magából húst szakít, ha enni kér az esztelen.
Mondd, hős-e az, vagy áruló, ki vért árul törölve, törve bár, de veszve nem,
ki tesz, ha tenni kell a naphoz, s nem riad, ha átlapozni kell,
hisz embert rendelt minden egyes laphoz az,
ki légbe írta dőre sorsaink, s ha elbukunk, magához úgy emel.
akárha szíve dobbanása volnánk,
pedig csak semmi, kézen fogva, lásd, a semmivel.
Megannyi pór a porból.
Mondd, mit érdemel az a hűvös,
decens csendek mögé búvó tükörrománc,
ki visszfények üdvös fogságában kevélyen pózol,
s parancsra lő.
S ha háború után a kisgatyában inni tér a csaphoz,
csukott szemén szemérmesen megül a hűs vég,
ma végre vége van,
amott az ölmelegben békén csordogál a hűség.
Vacokra érve ennyi volt a rettegés, hogy elnyeli a cseppnyi rés,
a nap heve hiába alkudott, akár a lámpafény, kioltva alszanak a csonka rébuszok.
Mezítlábas koron merengni, mondd, mit ér,
a semmi elől még a semmi is gondosan kitér:
jegelve nyelvtövén a női nem nedvesre nyalt
tömény igényeit.
Mondd, kit érne el az a zűrös,
poros papírhegyek mögött fogant soványka ábránd,
mi dolgainkból néha-néha átránt álmaink közé:
sarokba bújt, koszos, kopaszra nyírt gyerek,
kit fegyverek elé taszít a törvény álszent hallgatása,
s kétségbe von a tiltott képzelet.
Ha szökni mer, ki mar utána könnyel,
ki kel birokra érte, mondd, az esztelen közönnyel,
mi eltökélten súgja, ráció a csend, az e világok túlvilági csendje.
Törékeny játékszer, ki elmereng a fiktív sóhajok fölött,
nem hős, s ha nem veszett is el,
a csenddel rútul eltörött.
Mondd, mit énekel az a bűnös...
*
 
 
0 komment , kategória:  Nagy Horváth Ilona  
Kolumbán jenő
  2016-03-31 20:41:41, csütörtök
 
  Kolumbán Jenő
Megérte


Amikor a napfény megsimogat,
és arcomat melegíti,
én mintha hozzád találnék utat.
Az emléket elrepíti.

Sétáltam dülöngő házak között,
és álmodoztam, nagy gyerek.
Nem láttam én, hogy a fejem fölött
gyűlnek az idő-fellegek.

Kit érdekelt akkor múló idő.
Hittem, hogy kifogyhatatlan,
mert tág horizontot tárt a jövő...
Én ifjú és halhatatlan...!

Vártalak mindig, télen és nyáron.
Éltem az újuló csodát.
Azt hittem, hogy úr vagyok a vágyon,
és nyakamban a kalodát

önként nagyon boldogan cipeltem.
Én fájdalommal áldoztam!
Tebenned mindig, mindig is hittem,
és azóta se változtam.

Én most is hiszek a szerelemben,
bár szívem teli van heggel,
élek mindig újabb érzelemben,
és szeretek, mint egy ember.

Minden fájó vágyat elfeledve
- amit elszenvedtem érte -,
halok, ha kell miatta nevetve,
és azt mondom, hogy: megérte.
 
 
0 komment , kategória:  Kolumbán Jenő  
Kovács László
  2016-03-31 20:35:42, csütörtök
 
  Kovács László
Hegek 03
A holt tavasz

(Régen nagyon fájtak és égtek a szerzett sebek,
mára nem mások, mint örökre maradó hegek.)

- - -

Nézzed csak, a tavasz kopogtat
a reggeli köd tejajtaján`,
a hóvirág bimbója pattan
az erdőnek avarasztalán`.
A fák ágain bársonyruhát
öltenek az éledő rügyek,
keletről benéz a kelő Nap,
távolból a tavasz integet.

Az árnyékban még bújik a tél,
a szennyes hófolt könnyet ereszt,
a korán ébredt szél felette
tavalyi, holt levelet kerget.
Ébred az erdő, ébred a táj,
egy madárpár a bokorra száll,
dallal köszöntik már a Napot,
az úton magam árván vagyok.

Magam vagyok az emlékekkel,
nélküled nekem már nincs tavasz,
nekem talán soha nem jön el,
már a madárdal is csak panasz.
A talpam alatt reccsen egy ág,
a madarak tovarebbennek,
nélküled kietlen a világ,
az emlékek rám telepszenek.

Nem szidlak, én nem panaszkodom.
Neked nyíljon minden hóvirág!
Hozzád jöjjön el a kikelet,
nekem maradjon a hóvilág.
Ám, ha egyszer álmodsz majd velem,
álmot elkerülni nem lehet,
felsejlik egy régvolt szerelem,
s egy ember, ki téged szeretett.

- - -

(Eljön az idő, mikor csak éljük a napokat,
csak létezünk, emlékekkel éltetjük magunkat...)
 
 
0 komment , kategória:  Kovács László  
Szabó Lőrinc
  2016-03-31 20:28:44, csütörtök
 
  SZABÓ LŐRINC - KÁPRÁZAT


Először a szem csókol, aztán a kezem,
mint tenger ömölsz el érzékeimen,
mint tenger ömöllek én is körül,
aztán part, s tenger összevegyül,
s együtt, egymás partján heverünk; -
vagy nyári réten ringat gyönyörünk,
s mi vagyunk a virág, az illat, a nap
s a lepkék bennünk párzanak; -
vagy felhők vagyunk ott az égen: igen,
azok is oly tengerszerűen
lüktetnek, és hullámzanak,
egymáson átáramlanak; -
vagy mit tudom én!... Részeg vagyok,
hunyt szemmel apadok, áradok,
és ahogy a csókodba veszek,
a mindenséggel keveredek,
s a mondhatatlant mondanám,
de összevissza dadog a szám,
hogy áramok, és hogy emelsz, ölelsz,
s szikrát vet a test és fellobban a perc -
óh, gyúló lánghalál! - Elégtek, szavak? -
Villámok vad deltája szakad
lelkünkbe, s mi eltűnünk, mint a fény,
érzékeink káprázó tengerén.
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Lőrinc  
Szabó Lőrinc
  2016-03-31 20:19:09, csütörtök
 
  SZABÓ LŐRINC : FOLYTON ÁTLENGSZ


Folyton átlengsz gondolataimon,
mint könnyű szél, vagy mint az ibolya
ég váratlan villanó mosolya,
s néha már, mint egy édes hatalom
érintésétől, szívem s homlokom
nyugodni simul:ha sajog is a
"nem vagy" sebén a "voltál" vigasza,
szeretnék élni. Miért?Majd megtudom.
Meg kell ismernem minden emberit,
ha üdvözít, ha pokolra taszít:
és rád gondolnom olyan jól esik!
Így is együtt vagyunk mi, kedvesem.
Míg élek, élsz: éltetlek. S te nekem
segítesz, ugye, szív a szívemen?!
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Lőrinc  
Szabó Lőrinc
  2016-03-31 20:16:49, csütörtök
 
  Szabó Lőrinc: Egy kis értelmet a reménynek!

Nem boldogságot, csak hitet, csak
egy kis értelmet a reménynek,
adj, Istenem,
emberi sorsot a szegénynek!
Nézd, gyönyörű volna az élet,
van pénz, nő, fény, expressz, vasárnap
és milliók
rabjai a nyomorúságnak.
Nézd, hogy tesz tönkre milliókat
ezerféle ravasz gonoszság,
pedig erős
nép nélkül elpusztul az ország.
Nektárral és ambróziával
csordul a Föld, s nem jut kenyér se, -
mondd, Istenem,
törvény az ember szenvedése?
Mondd, látsz minket? Voltál te éhes?
Fáztál valaha? Ugye, fáztál?
Szidtad magad,
mikor téli esőben áztál?
Ha nem éheztél, dideregtél,
nem szólok hozzád soha többet,
úgyse tudod,
mit gondol a szegény előtted;
de ha tudod, mi a csalódás,
ha gazdag vagy, de vagy szegény is,
akkor, uram,
hozzád küldöm imámat én is:
- Ne bántsd a pénzes nyomorultat,
ki közönyével megtiport,
de add nekem
ajkáról a biztos mosolyt,
a hitet, erőt! Adj új lelket
a sok-sok hitetlen szegénynek,
adj, Istenem,
egy kis értelmet a reménynek!
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Lőrinc  
Oláh Tamás
  2016-03-31 13:39:52, csütörtök
 
  VERS
Oláh Tamás
Taglejtések


Kezünk száz virágával
kérni, könyörögni
is tudunk,
s fogadjuk,
még ha ablak mögül jön is,
a csábító mozdulat szálló illatát,
felismerjük a mosolygós,
bókoló ujjak hatalmát,
halljuk a karok ölelő dallamát.
Édes kincset nyújt
egy titkos jel,
de szívünkbe szúr
egy karcsú kesztyű villanása,
mikor a szerelem gyilkosaként
elbocsájt.
Egy fenyegető mozdulat
mély sebet ejt rajtunk,
jobban bánt
minden gúnyos kacajnál,
kimondott szónál
egy levegőt markoló ököl.
Ki tudjuk fejezni fejtartásunkkal
rémteli félelmünket éppen úgy,
mint a kétségbeesésünket,
a perc dühére hajolva remegve
adhatunk méltatlankodásunknak
nyomatékot,
s kezünk mutatja, ha kell
elégedetlenségünk szolga-dühét.
Ó ti kezek, az érintés gyönyörét
hozó lágy felhők,
szemérmességet mutató,
a hűség üzenetét küldő, a megbánás
mozdulatát kifejező lejtések,
ti tudtok
a hangosan kimondottakkal szemben,
helyeselni, buzdítani, megállítani,
csodálkozást adni.
Felismerjük a győztes vulkán-gesztusát
éppen úgy, mint a vesztes
langy legyintését.
Mert a taglejtés
a népek sokféleségében
a világ-kapocs,
minden égtáj közös nyelve.
*
Elveszve
Aki most távozik
a pulzáló halandóság drótjain,
mindenét elveszíti
a résnyi áramszünet okozta
iramló-tűnő térben,
elveszíti végleg e-mailjeit,
facebookon profilját,
a neki küldött SMS-eket,
beléptető jelszavait,
nevét helyettesítő elmés
elnevezéseit,
igaz, aki most
két állapota közbeeső
közegében éppen szikrázva fut,
valódi kereszt- és
családnevét már régen
elveszítette, ahogy nemét
és korát sem rögzítették
a kinyilazó szilánkos
fényjelek,
okos képernyőjén
a kétélű fény légűri susogása
többé nem neki villan,
sorsa zord muzsikája,
az üvöltő csengőhang
se őt rázza fel ezentúl,
a szétszórt millió pixel,
tépett gömb, ahogy
zizegve, emelkedve, hullva,
igyekszik a ritka hiány
némaságába,
és maga bírájaként élt,
ha élt büntetlenül,
e pillanatban
a vattás ködbe fúlva
örök nyugovóra tér,
mert netbookját
most állítja törlésre
az elektromos nemlét.
*
Turini lepel
A semminek látszó tekintet,
a tiszta szellem
üt rést az égen,
űr-fénye itatja át tested
hogy egymásba szője
a lepel rostjait
és az Ember körvonalait.
"Így felelsz a főpapnak?"
Csattant fel egy szolga szava.
Mennyi mélyre futó indulat!
Arcul ütött téged. Szakállad borzára
hulltak könnyeid.
A szőttesre,
a sötét és világos vonaltöredékek,
bal arcfeled járomcsontját vájják.
Gyönge testeden korbács üt sebeket,
lomhán peregnek a percek.
Százhúsz suhintó mozdulat,
gyűlöletvonal
szelte egymást bőrödön.
S a háromágú flagrum nyomai,
mint légbe a síró panaszos hangok,
a szövet rostjaiba szaladnak.
Hatalom előtt a szó néma mindig.
A jámbor nép együttérzés nélkül
néz töviskoronádra.
Sebet vájnak a szúrós vesszők,
vérző ereidet folyatják a szövetbe.
Elestél a karjaidhoz kötözött
patibulummal,
és vállad kificamodik.
A lepel hátoldalán ezért
nem szimmetrikus
a sérült jobboldal a ballal.
Látod a csuklósebek nyomát?
Ember már nem lök
többé előre.
Jeruzsálem hóhér-mestere
tudta a dogát.
Átszúrja oldalad egy katona.
A leplen jól látható
a testedből kiáramló
tüdővizenyő foltja.
Veszett homlokok mögött,
ahogy ma is, mindig a rossz győz.
A megmásíthatatlan
szab új rendet
egymás kezét fogja meg
a vég és kezdet.
S a vásznon ott marad
az örök és a mozdulatlan
Idő jele.
 
 
0 komment , kategória:  Oláh Tamás  
József Attila
  2016-03-31 13:20:58, csütörtök
 
  JÓZSEF ATTILA
TEDD A KEZED


Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.
Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.
Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.
1928 máj.-jún.
 
 
0 komment , kategória:  József Attila  
Kormányos Sándor
  2016-03-31 13:18:40, csütörtök
 
  VERS
Kormányos Sándor


Minden vers...
Néhány apró kis mosoly,
ma már csak erre futja:
A kacagás hol gyöngyözik,
áruld el hát, ki tudja?
Mondd, csak mondd, mi lett velünk
s mi lesz, ha nemsokára
már nem rímelnek mondatok
a vágyak verssorára?
Nem talál többé a szó
a kettőnk ritmusára,
s mit nem mondtunk ki ott marad
majd, vers nélkül bezárva.
Minden ami versbe nő
a szívhez van kikötve,
és minden minden vers Te vagy:
Most és mindörökre...
*
Elképzelem
Elképzelem, hozzáadok
egy nyarat, fényt a lombokon,
rezzenést az ágak között
s ha kevés, továbbgondolom.
Borzolódó rét füvére
szelek sóhaját álmodom,
ölelésnyi békét talán
magamnak itt bent... Nem tudom.
Álmodozom, hozzáadok,
vagy épp elveszek belőle,
a képzelet csak játékot űz,
de vágyak futnak előtte...
*
November volt...
November volt már, reszketős,
vacogtak mind a kertek
s a lúdbőrző zsombékos vizek
fehér ködöt leheltek.
A csupasz fákon búskomor
némaság ült s a gallyak
törékeny gyászát károgták a
határban űzött varjak.
A bánat szállt majd elrepült
s a szétkárogott csendbe
már úgy hulltak a percek mintha
a holnap lenne benne.
November volt, a szél sodort
didergő, furcsa álmot
mely télről dalolt és ringatott
egy hófehér világot.
*
Szürkeségünk kékje
A dombok mögött már
őszi lánggal égnek
az erdők színére
csorgott alkonyok
s az esték merengő
csillag-hűvösében
nyár után sietnek
apró kis dalok.
Hallgasd velem, hogy lám
csak újra ősz van
s kettőnk nyarát is
köd takarta el
s ha kérdeznénk hol van
szürkeségünk kékje,
a festetlen csendben
már senki nem felel.
*
Nem siratlak
Fuss, fuss messze, nem siratlak,
hisz az elbitangolt vágyak,
tudom, úgyis visszahoznak,
ha vége lesz a nyárnak.
Fuss, fuss, rejtőzz álmaidba,
hol gyermekszemű kis csodát
bújtatnak még vak remények,
s lelked csendbe ringhat át.
Fuss, fuss, hagyj itt újra engem,
és ne sajnálj, ha eltakar
a magány fülledt félhomálya:
Foszló kék köd lesz a dal.
Fuss, fuss messze, nem siratlak,
hisz az elbitangolt vágyak,
tudom, úgyis visszahoznak,
ha vége lesz a nyárnak.
 
 
0 komment , kategória:  Kormányos Sándor  
Varga János/
  2016-03-31 13:15:52, csütörtök
 
  Bolondok világa


Nem kell, hogy eljöjjön
Április elseje,
Bolondot csinálnak
Belőlünk teljesen,
Tegnap is, holnap is
Átvernek rendesen,
Kevésbé hangosan,
Többnyire csendesen.
Pedig csak tréfából
Szabadna engedni,
Ártatlan lelkekkel
Örömből megtenni,
Azután ügyesen
Jósággal illetni,
Igazat beszélni,
Életre nevelni.
 
 
0 komment , kategória:  Veniam  
     1/33 oldal   Bejegyzések száma: 329 
2016.02 2016. Március 2016.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 1 db bejegyzés
e hónap: 329 db bejegyzés
e év: 3135 db bejegyzés
Összes: 3984 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 508
  • e Hét: 3329
  • e Hónap: 47432
  • e Év: 111776
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.