A fény, Ó, a tünemény
Isteni adomány,
Jaj, ki sötétben tapogatózik
s nem látja a szép szivárványt,
Ó, lelkünk tükre, örökké
mutasd arcodat, bálványként
imádunk hát, nélküled nem látjuk
a Holdat s Csillagokat, fény nélkül
bezárva rabként tengetném
életem, a halál is vonzóbb lenne,
hisz a túlvilág ragyogna énnekem.
Sem íze, sem illata, de ha megérint
a forró érzéki fénycsapda, ölelném
két karommal s esnék ámulatba.
Újszülöttként fény az első látogató,
s életünk alkonyán az utolsó, mi örök
álomba simogató, Ó, élet, ne gyötörj,
óvd szemem világát, hogy láthassam
a könnycseppeket halálom óráján.
Láttam minap a kérészek násztáncát,
jöttek, szerettek, s tudom maradtak
volna még, de mikor felzengett
a halálnak himnusza, búcsút intettek,
s szemem könnycseppjeimtől azóta
is ég.
Oly szép, oly ragyogó tündöklést
azóta sem láttam, az óriás folyó
sem ringatózott, a Hold is meghajolt
kecsesen, hisz körös-körül
rövidke élet virágzott.
Mintha mesébe csöppentem volna,
a látványtól remegett kezem, lábam,
fel sem fogtam mily szerencsés vagyok,
hisz fényárban úszott minden, akár
a forró nyárban.
Életem legszebb mozifilmje,
a végén csak az üres vásznat láttam,
a szereplők is meghajoltak, s búcsút
intettek e rút világnak.
Ó, ha újra láthatnám eme égi tüneményt,
ha tovább éghetne a szerelem lángja,
Ó, élet miért vagy ily kegyetlen? Adsz, de
nyomban vissza veszed, hallgass meg
úgy kérlek, esedezem, halálukig mindenki
boldog lehessen.
Kinek rövidebb, kinek hosszabb élet adatik,
vándorok vagyunk mi mindannyian, s a
hosszú úton ha elfáradunk, legördül a
függöny s mi is örök álmot alszunk.
Álmaimban olykor visszaköszön
gyermekkorom, az udvar közepén
álló fáról potyogó cserebogarak,
megszédült pillanatok, mikor a hinta
elragadott, s ugrottam a sárga homokba,
s a lábam görcsöt kapott. Álmaimban olykor
hallom az állatok párbeszédét, mikor
nagyanyám mosolygós arccal etette a
disznót a récét, ahogy hívta őket szeretve,
kedvesen, s csattogott a kés mikor a
csalánt aprította s szórta szerte szét.
Hajdanán kevés füstöt okádó négykerekű
közlekedett, az utcán tehéncsorda araszolt,
s olykor kolompolva biccentettek.
Ki terelte az úton fáradtan intett,
én a kapuban álltam, mosolyogtam,
de kicsit mindig féltem.
Oly szép emlékek melyek szívemben élnek,
hívnak, muzsikálnak, mikor fekszem az
ágyamban éjjel.
Az én drága nagyim, apró törékeny asszony
volt, de szíve hatalmas, élete a szeretetről
szólt. Arcára már alig emlékszem, a tükörbe
nézve gyakran őt keresem.
Bárcsak gyermek lehetnék újra picit,
tudom, adnék neki sok-sok puszit.
De a múlt lezárult, nincs bepillantás,
marad a szép s örök, halálunkig tartó
álmodozás.
Pirkad már, szemem az éjszaka
mámorából lassan nyílik,
tompa hang azt súgja fejemben,
eljött a te napod.
Kotnyeles madarak harsogják
szüntelen, a Nap lassan hízik.
levelek cicáznak a fák ágain, búsul
az éjszaka, de enged a fénynek,
s eloldalogva megpihen a fák ráncain.
Csodás e nap, felhőtlen az ég,
szinte látom az angyalok körvonalát,
miként óvnak, ölelnek nap-nap után.
Legyeskednék körülöttük, üzenetük:
-korai még a nyafogás, hullámzik életed
akár a tenger, odaveszhetsz, de
túlélheted ha jön az apály.-
A Nap s a Hold végtelen ereje kísér
e göröngyös utamon, bárkámban van még
hely, jöjj, kedves, mártózz meg örömömben,
kérlek ne búslakodj!
Oly szép ez a nap nekem, felöltöm
legszebb ruhám, mert jössz hozzám
újra, annyi sok-sok év után.
Tülkölve érkezik a vasparipa, meglátom
alakodat, ragyogó arcod, s tudom,
holnap együtt köszöntjük a csodás
pirkadatot.
Hétpecsétes titok,
mit érzek irántad,
az érzés csak az enyém
s nem eladó,
megőrzöm akkor is
ha vallatnak ha égetnek,
nem nyithatja senki
kulccsal szívemet,
mert az két kézzel
nem fogható.
A titok, mint szenteltvíz
apró gyermek fején,
végig csurog lelkemen,
testemen,
elrejti a belső örömöt
s a vívódást,
de nincs szebb nála
testem édes rejtekén.
A titok ágyat bont,
örökre pihenni tér,
álmát alussza addig,
míg a gazda test kinyitja szemét,
s felfedi annak az egynek,
ki megérintette szívét.
S ha a titok nem kell hát senkinek
kedves szóval azt nem illették,
akkor hát mit sem ér a gondolat
rabul ejthetik újra szívem,
s várom a zárba a kulcsokat.
xMagazin
Offline
