Amore , súgta fülembe a parton,
lágy csengését, folyton előttem hallom.
Amato, maga lenne a mindenem,
senorita , ön örökké kell nekem!
Dalolt , táncolt , pont a szívembe talált,
játszott ott egy lágy ívű ,szép balladát.
Amore , Istenemre, hogy szeretem,
ez szerelem, most azonnal, kell nekem!
S a tenger morajlott csak körülöttem,
szemébe néztem, tudtam már, elvesztem .
Szállj, szállj, Turul Madár!
Körbe, körbe, puhulj határ!
Lehajlok én, nem szégyelem.
Hozd el békénk, hozd, elibénk.
Magyar ajkak, hű daliák,
Lovagok, és szép paripák!
Látlak, látlak titeket,
meneteltek, békésen....
Mentétek ünneplőben ragyog!
S én ím emelt fővel
ezért imát mormolok.
Mert ne feledd!
Soha el ne feledd!
István Királyunk e Nemzetet,
Máriának ajánlotta!
E hon, mely alatt oázis,
A bázist adó biztos élet!
Hát szállj! Szállj Turul Madár!
Immár körbe, körbe, puhulj meg határ!
Mert ősi Árpád Király vére,
Vissza szál most újra végre!
Hát szállj, szállj, Turul Madár!
Épp most akartalak csillagra emelni
S te hagytad elsuhanni azt a csillagot.
Vittem izzó, csillámló szerelmet,
S Te úgy engedtél el, mint aki elmegy!
Épp most akartalak napnyi hatalommal:
Tüzesre szeretni, apró, űri porral,
S Te, aki epedve sétálsz Apollónnal
Nem törődsz; helyeddel, az ingatag trónnal
Épp most akartalak Vénusz pontba tenni'
Óceán - nagyságú ködfelhőbe vetni,
Akartalak jóra, szépre felemelni;
Óh, ingatag Múzsa, Te hagytál elmenni!
Épp most-akartalak csillagra feltenni,
Barna színű hajad fátyollá színezni,
Épp most akartalak ,,örökbe fogadni'',
De. Te búcsú nélkül, el tudtál szaladni.
Épp most akartalak emberül igazán
"Azt hittem, hogy Veled s Benned van a Hazám,
Most mutattam volna a ''hetedik szobám'',
De Te elrohantál ostobán és bután.
Most akartam Véled öröklétbe jutni:
Felhőkkel játszani, angyalokkal futni -
De-a Te gyöngyszíved nem dobogott felém, _
Magad helyett 'a ''NEM!'", Ő futott csak elém.
Válaszomat most halld, ne a szél mondja meg:
Hűtlen Múzsám tudd meg: nem is szerettelek!
Tudd, hogy, hogy a hajad többé nem virágos,
Tudd, hogy olyan vagy, mint egy tucat a százhoz.
Tudd, hogy a bajodat, senki, sose látta.
Tudd, hogy el sem mennék Véled a színházba!
Tud, hogy jó papnőként nem vagy Thália'
Tudd, hogy a szerelem piros és nem lila.
Tudd, hogy Temiattad, csak másokra néztem,
Tudd, hogy más Istennők adnák vérük értem!
Tudd meg;- hamis volt színpadi beszéded,
Tudd, hogy Apollónod szívemig sem érhet,
Tudd, hogy a Te lelked hideg és oly sivár,
Melletted elalszik, s többé sose kíván.
Tudd, hogy amit mondasz, a fele sem beszéd,
És képzelt koszorúd a fejeden se szép.
Válaszolok Néked Múzsa, aki voltál,
Tudd meg, hogy az őszön összedőlt az oltár.
S azt is tudd szobrod összeomlott mára.
S nem Téged viszlek fel majd a ''mennyországba''.
Elmúltál ha voltál - a "hetedik szoba",
Amúgy sem térhettél volna oda soha.
Üzenetem ennyi: az Isten megáldjon,
képzelt tehetséged: szép hamuvá váljon.
Zeusz üzeni ezt Eurynomének,
s vidd isteni hírnök Írisz az igéket.
Istennő, Magadat állítsd a tópartra,
Nárcisz vagy, tekints le fénylő '' önmagadra"..
De hogyha tévednék s hamis ez az ének:
gyere vissza Múzsám: Nagyon szeretnélek...
Éneket küldök a Süveges hegy fölé,
hol csak mi járhatunk, ott már
senki sem érhet el...
A Süveges hegyen mikor tekinteted
a végtelennek íveiben cirkálva
ontja a Fénynek fátyolát
mellyel lelkem partjaira vésed szerelmed
őszibarack illatával átitatott selymedet.
Repíts ziháló lüktetéssel, pegazus
várakozásokkal teli napjaink
melyek gyümölcse a Mennybe röpít.
Angyalok szózata zsoltárokat érlel
s mi csak keringőt táncolunk
őrült szenvedéllyel...
Szerelem, szerelem, elvetett
félelem, mert itt nincs kitől tartani,
a sátánok karmai többé nem érnek el.
Az est is csillagot bont, melyben
rubint kövek ékessége világít
s a csendben ölelsz forrón,
a horizont magaslatán.....
Az értelem nevében,
A huszadik században,
S talán a huszonegyedikben,
S még csak elkezdtük igen -
Öltek és öltek ahogyan
Ady Endre mondja a versben.
A miértekben.
A közéletben.
Az emberi szívekben.
A józan ítéletekben.
A világító kérdőjelekben.
Az emberi lelkiismeretben.
Azt kérdezi az elme
Miért? miért? miért?
Miért is épültek gázkamrák,
Miért a gulágok?
A koncentrációs táborok! Miért?!
S minden ami ellenkezik a jóval?
Szóval ezek a miértek felgyülemlenek
Összesítjük őket - lásd Terror Háza,
S még mindig nem értjük
- bár az értelemnek nincs határa ,-
hogy az emberek kik voltak, vannak, lesznek
és tudjuk értelmesek
miért engednek a hatalomnak,
annak amelyik éppen hatalmon van,
s a kínzóeszközöket miért nem felejtik el?
Most itt a napsütésben
Figyelem éber szemekkel pulzusomat,
Mely el-elakad, ha mindenre visszagondolok.
Ám felejteni ez nagy dolog.
Ám a szó szoros értelmében
A Homo Sapiensek ébredjenek föl!
Hisz az ember lelke, egybeötvöződött szeretetből,
Érzésből, kegyelemből,
S az Ady-versnek még mindig nincs vége...
xMagazin
Offline
