Regisztráció  Belépés
szabomihalyf.blog.xfree.hu
"Minden ember élete egy regény, de erre csak akkor döbbenünk rá, amikor életünk eseményei már múlttá, emlékké váltak. S ezek a regények mindig tanulságosa... Szabó Mihály
1928.12.27
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
F. Szabó Mihály: LÉGY, AKI VAGY!...
  2017-01-30 10:33:20, hétfő
 
  F. Szabó Mihály:
LÉGY, AKI VAGY!

Légy őszinte, s igazságos,
Önmagadhoz és másokhoz.
A világon mindenkihez,
Elsősorban az Istenhez.

Légy tehát az, önmagadhoz,
Magaddal sose vitatkozz!
Sose változtasd a célod,
Legyen erős akaratod.

Ha úgy érzed, jó a kedved,
Ne titkold az örömödet.
De bánatodat se rejtsd el,
És sírj, amikor sírnod kell.

Ugyanaz légy, másokhoz,
Ami vagy, annak mutatkozz!
Légy büszke, ha van alapja,
De öntelt és gőgös soha!

Mások értékét is lásd meg,
És azt soha ne irigyeld.
Másnak nagyobb a sikere?
Ha lehet, hát tanulj tőle!

Légy őszinte mindenkihez
És ha bárki, bármit kérdez,
Ne szépítsd, amit gondoltál,
Mindig igaz választ adjál.

Igazságosan ítélkezz,
Hogy te is olyat remélhess.
De ne búsulj nagyon azért,
Ha igazságtalanság ért.

Légy őszinte az Istenhez,
Ha jutalmaz, azt köszönd meg.
Akkor se szidd, ne káromold,
Ha úgy véled, hogy adósod.

Lehet, éppen azzal segít,
Ami szerinted, - hiányzik.
Más az Úristen mértéke,
És minden más, - azzal mérve.

Őszinteség, és Igazság,
Meghozza majd a jutalmát-
Egy részét, már itt megkapod:
Nyugodt lehet minden álmod.

Ha többé már nem ébredsz fel,
S találkozol az Istennel,
Ő végleg azzal jutalmaz:
Örökké vele maradhatsz.

Ha csak az Őszinteséget,
S az Igazságot keresed,
És így visz tovább az utad,
Légy aki vagy, s maradj is az!

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
F.Szabó Mihály: VÁRTALAK…
  2017-01-28 11:29:31, szombat
 
  F.Szabó Mihály:

VÁRTALAK...
( A verset gyerekkori pajtásomnak, Idának emlékére ajánlom...)

,,Hamarosan visszajövök Hozzád! Várjál!"
Több, mint hatvan éve, hogy ezzel búcsúztál.
Mindig várlak! - kiáltottam utánad.
Nem tudhattam, akkor, hogy többé sose látlak,
Nem tudhattam, hogy a Sors majd elsodor egymástól,
Mint az erős szél, két levelet egy ágról.

Hiába vártalak napokig, hetekig, nem jöttél,
Csak a szomorú hír, hogy messzire mentél.
56-ot írtunk, menekülnöd kellett,
Hogy azzal megmenthesd ifjú életed.
Az én bús szívemnek így nem maradt más,
Csak keserű bánat és örök várakozás.

Vártam Rád, titokban egész életemben,
De szívemnek titkát soha fel nem fedtem.
Vártalak mindennap! - ahogy megígértem.
Hűségemért pedig azt a jutalmat reméltem,
Hogy Te is betartod majd az ígéreted,
És visszajössz hozzám, ha már megteheted.

Vártalak kelő nap fényes sugarával,
Estharang bánatos hívó szavával.
Vártalak vándormadarak seregével,
Sokszor hazatalált gólyákkal, fecskékkel.
Vártalak, zord felhők komor zúgásában,
Égbekapaszkodó színes szivárványban.

Nem jöttél! - ...de a jutalmat mégis megkaptam:
Hiszen gondolatban, mindig Veled voltam.
Ilyenkor, ugyanúgy, mint valaha régen,
Boldogan sétáltunk kéz-a kézben.
Sokszor elképzeltem, milyen jó is volna,
Ha a képzeletem egyszer valóra válna.

De, - elmúlt az életem, - nem várhatok tovább,
Üzenetet kaptam, hogy várnak Odaát.
-,,Nem kell már várnod! Látod, itt vagyok,
És mindörökre veled is maradok."
- ,,Látom! Azt is, hogy fiatal vagy, mint régen,
De én közben, látod?... megöregedtem..."

Ám, bús életemben, végre boldog vagyok,
Hogy a sorsom még egyszer így, megajándékozott:
Ha késve is, végül mégis visszajöttél,
Betartottad, amit nekem ígértél.
Kérlek, már ne menj el, maradj velem addig,
Hogy a könnyeiddel elkísérj síromig.


Bp.2017 jan. 28
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
F. Szabó Mihály ÖRÖK KÉRDÉS...
  2017-01-23 17:15:38, hétfő
 
  F. Szabó Mihály

ÖRÖK KÉRDÉS...

Valamikor régestelen-régen,
Kisgyermekként sok mindent kérdeztem.
Mert akkor szinte semmit sem tudtam,
De minél többet tudni akartam.
Ha egy kérdésemre választ kaptam,
Azt mindig szó nélkül el is fogadtam.

Később, mikor cseperedni kezdtem,
Már a válaszra is rákérdeztem:
Hogy mi miért van? És miért olyan?
De a választ soha nem vitattam,
Mikor azt a szüleimtől kaptam
Mert a szavukat, szentnek tartottam.,

Majd, amikor iskolába mentem,
Sok minden változott körülöttem.
Tanítóink kérdés nélkül mondtak
Számunkra, számomra sok-sok újat.
Mindent nagyon szívesen hallottam,
Nagyon kíváncsi emberke voltam.

Ha néha valamit megkérdeztem,
Amit egyáltalán nem értettem,
Elhittem, amit a tanítóm mondott,
Hiszen, szerintem ő, mindent tudott.
Mindig teljesen megbíztam benne,
Mint ahogy azt az egész falu tette.

Aztán egyre nagyobb iskolákban,
Egyre többet hallottam, tanultam,
Csodás makro-és mikro-világról,
Életről, s az emberről magáról.
Egyre több kérdés merült fel bennem,
Amire választ hiába kértem.

Csupa mi, miért, mikor és hogyan?
Mióta és meddig? Járt agyamban.
Mi miért van? Egyáltalán, kell-e?
Csak lett, vagy az Isten teremtette?
A tudomány próbál válaszolni,
Ámde biztos választ nem tud adni.

Sem Univerzumról, sem Glóbuszról,
Sem a miértről, sem a hogyanról.
Sem a miótáról, sem a meddigről,
Sem biztos kezdetről, s biztos végről.
Pedig milliárd évekkel játszik,
De az jóformán semmit nem számít.

A tudomány becsülni sem tudja,
Hol van az Univerzum határa.
Hány milliárd galaxis van benne,
Egymástól akár több ezer fényévre?
Könnyebb mondani, hogy határtalan,
S tágul, vagy zsugorodik is lassan.

A több milliárd galaxis közül,
Azon belül is a kisebbekből
Egy, a mi ismert naprendszerünk,
Melynek egyik bolygója a Földünk.
Oly kis része az Univerzumnak,
Mint egy homokszem a sivatagnak.

Mi ezen a kicsi bolygón élünk,
Van-e máshol élet, nem is sejtjük.
Hogy van-e, azt csak az Isten tudja.
Miért ne lenne? Ha úgy akarta...-
Az élet maga is örök kérdés,
Keletkezésére sincs megfejtés.

Az életet is csak magyarázzák:
Egyetlen sejtből indult, állítják.
Hogy egy élőlényben több milliárd sejt van,
Megfejtik azt az evolúcióval.
Ami választ adhat sok kérdésre,
Minden folyamatos fejlődésre.

Sok tudományág képviselője,
A világ létére választ keresve,
Önmagát és mindenkit becsapva,
Fennen hirdeti, és azt állítja:
Anyag és evolúcó együtt
Elég volt, és a világ létrejött.

Honnan volt anyag s evolúció?
Hát önmagától, ez, nyilvánvaló!
Ezt bizony így, nehéz elfogadni,
Hiányzik itt valami, Valaki!
Aki a világot teremtette
És vigyáz az azt fenntartó rendre.

Nevezhetjük őt Bárkinek,
Hívhatjuk őt Örök Erőnek.
Mondhatjuk Őt, a Mindenhatónak,
A világot semmiből alkotónak.
De nevezzük a legegyszerűbben,
A magunk nyelvén: - hogy Ő az Isten

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
F. Szabó Mihály_ TRIANON...
  2017-01-15 23:01:45, vasárnap
 
  F. Szabó Mihály_

TRIANON...

Aranydíszes kapu és kerítés védi,
Ápolt szép kis parkja csendesen öleli
A némán álló ,,Kistrianon Palotát".
Nézem zárt ablakait, és kopottas falát,
S ámulva kérdezem magamtól: ez lenne
A magyar nemzet átkos vesztőhelye?

Ahol egykor cinikus, bölcs gazemberek
Kínpadra küldtek egy ártatlan nemzetet.
Kint rekedt Európa jobbik szelleme,
S a bölcsek gyülekezete elfeledte:
Európa védelmezője volt e nép
És hullatta érte drága hősi vérét.

Itt a világháború győzteseinek
Küldöttei egykor bezárták szemüket,
Hogy ne lássák, ahogy dögkeselyűk várják
Elítélt nemzetünk szörnyű pusztulását,
Hogy hazánk testéből nagyot harapjanak,
S egymás között vígan osztozkodhassanak.

Az üres palota üvegszemeivel
Mintha itt sem lennék, mellettem, úgy néz el.
Trianon! Nemzetünk átkos vesztőhelye!
Fájdalom érzése hasít a szívembe.
Fájdalomé, melynek nem lehet határa,
S beleordítom most az egész világba.

Hallgassák meg, s lássák is meg végre,
Mi a hazug döntés szörnyű eredménye!
Egy nép haláltusája egy csonka országban,
S elrabolt részein, mindenütt rabságban!
És, ha van még a földön csöppnyi igazság,
Istenem! Enyhítsd a magyarok fájdalmát!

Most, ha másnak nem, hát legalább magunknak,
Sírom el a Trianon-szülte fájdalmunkat.
De lehet, hogy megszán bennünket a világ,
Vagy az Úristen is hamarabb gondol ránk.
Vagy legalább úgy, mint azon a csúf napon,
Összefogunk, hogy segítsünk magunkon!

Franciák! S más művelt népei a világnak,
Halljátok panaszát, s vádját a magyarnak!
Trianonban szomszédaink gyűlölete,
Mohó éhsége és a népek közönye
A világ leghazugabb döntését hozta,
S kényszerítette ránk, árva magyarokra.

És akkor a harangok, mind zokogva kongtak,
S hirdették gyászát, s vádját a magyarnak.
Mély fájdalmát minden igaz magyar szívnek,
S fogadkozását egy egész nemzetnek,
Akkor is, ha tűrjük ezt a gyalázatot,
Trianon döntését mi el nem fogadjuk!
NEM!....NEM!....SOHA!...


A vers, régi párizsi látogatásom emlékének felidézéséből született.
2017-01-11
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
F.Szabó Mihály: MEGYEK TOVÁBB! Óda a Feleségemhez....
  2017-01-07 20:53:02, szombat
 
 
F.Szabó Mihály:

MEGYEK TOVÁBB!
Óda a Feleségemhez....

Nem tudom, hogy utam mennyire van szabva,
Jobbik, vagy rosszabbik résszé van még hátra?
De továbbvisz, s hív, hogy menjek én is tovább
És keressek rajta még, rám váró csodát.
Vagy ha csodát nem is, azt a jót és szépet,
Amit még megadhat nekem is az élet.

Bátran megyek tovább, s nem kérek egyebet,
Csak azt, hogy az úton, mindig velem lehess.
De nem is kérhetnék nagyobb ajándékot,
Mint amivel a Sors megajándékozott,
Mikor Téged, mint a legjobb feleséget,
- Meg sem érdemelten, - végleg mellém rendelt.

S most, Isten után, vagy minden reménységem,
Őrangyalom, Múzsám, Egyetlen Szerelmem.
Ha Te velem lehetsz, további utamon,
Bármeddig is vezet, örömmel folytatom.
Együtt, legyőzzük majd minden akadályát,
S megtaláljuk rajta a ránk váró csodát.

De nem is kell nekem már csodát keresnem,
Mert az, most is itt van velem minden percben.
Érzem, ha álmunkban összeér a kezünk,
Ha egymás mosolyát keresve ébredünk.
Érezhetem, a nap minden órájában,
Hiszen mindig, minden tettedben benne van.

Én, megcsodálhatom erős akaratod,
Amivel életünk terheit vállalod.
Tudom, hogy nem fogod soha elismerni,
De Te fogsz örökké több terhet viselni.
Így utam, - az utunk, - bármeddig is vezet,
Melletted hozhat még sok csodát, örömet..

Jóvá, széppé teszed még a napjaimat.
Ha kell, eltitkolod majd minden gondodat,
Soha nem mutatsz mást, csak a jókedvedet,
Hogy azzal is nekem szerezhess örömet.
Én meg elfogadom ezt a sok-sok csodát,
A segítségeddel, s Veled, megyek tovább.

Budapest 2017-01-06
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
F Szabó Mihály: ERDŐBEN...
  2017-01-04 17:44:07, szerda
 
  F Szabó Mihály:

ERDŐBEN...

Sűrű erdő keskeny ösvényén ballagok,
Minden neszre, zajra, azonnal megállok.
Megkeresem a nesz, a zaj okozóját,
Figyelem az erdő sokféle lakóját.
S ha kicsit kegyes lesz hozzám a természet,
Magammal vihetek majd sok szép emléket.

Madárszülők etetik fiókáikat,
Fészkükhöz felváltva csendesen suhannak.
Bezzeg, hangosak a mohó kis fiókák,
A fészek széléről visszahúzzák egymást.
Nincs semmi türelmük, nem ismernek rendet,
De a gondos szülők tudják a sorrendet.

Nem messze egy ágon mókus bámészkodik,
Majd nagy lendülettel másik ágra ugrik.
Az ágról leesik egy makk az avarra,
A mókus leugrik, s hirtelen felkapja.
Gondosan körülnéz, merre szabad az út,
Zsákmányával együtt szélsebesen elfut.

Kicsit távolabbról kopácsolást hallok,
Egy odvas fa törzsén tarka harkályt látok.
Észrevesz, rám is néz, most nem szívesen lát,
De nem repül el, és folytatja a dolgát.
Gyorsan elmegyek, hogy ne zavarjam tovább,
S nyugodtan végezze a fa ápolását.

Csörgedező patak partja közelében,
Megállok egy percre, óvatosan, csendben,
Hogy így minél tovább élvezzem a látványt:
Egy őzcsalád éppen akkor oltja szomját.
De hiába, így is hamar észrevesznek,
S nagyokat szökellve el is menekülnek.

Nézem a nesztelenül futó őzeket.
Hangos rikácsolás töri meg a csendet.
Egy lapulva leső sunyi róka elől
Fácánok röppennek fel a magas fűből.
Fölöttem és a patak fölött elszállva,
Ijedten repülnek át a túlsó partra.

Majd a róka néz rám csúnyán, haragosan,
Hogy a zsákmányait mind elriasztottam.
Hiszen ő már napokat állt lesben,
Hogy a fácánokból lakomát rendezzen.
Lakoma helyett most továbbra is várhat,
Míg más megfelelő zsákmányra találhat.

De amikor a nagy szirti sast meglátja,
Félelemmé válik korábbi haragja.
Fut, hogy nagyon gyorsan búvóhelyre jusson,
Nehogy a sas könnyű prédájává váljon.
Az erdő fölötti ég büszke királya,
Méltósággal, lassan szárnyal a magasba.

A patak melletti kis füves tisztás szélén
Két vaddisznó turkál egy gödör fenekén,
Mit a vizes földben azért túrnak, ásnak,
Hogy malackáikkal ott dagonyázzanak.
A malacokat csak később veszem észre,
Őket már elfedi a kis gödör széle.

A fák közé bújó őszi napsugarak,
Egy szarvascsordának mutatják az utat.
A csordát vezető jól megtermett bikák
Nagy agancsaikat büszkén mutogatják.
Ám amikor engem közeledni látnak,
Lassan, nyugodtan, de mégis elballagnak.

A nap sugarai előbb csak gyengülnek,
Azután a fák közül teljesen eltűnnek.
Szürkület szökik be gyorsan az erdőbe,
Az este is ott lopakodik már mögötte.
Gyorsítom lépteimet, hogy megelőzzem,
De az erdő szélén mindezt elfelejtem.

Megállok egy nyüzsgő, mozgó hangyabolynál,
Minden tagja siet, céljáig meg nem áll.
Mindegyik dolgozik nagy igyekezettel,
S magánál is nagyobb, nehéz terhet cipel.
Megmutatják nekem az élet értelmét:
Hogy az egész élet, küzdelem a létért.

Kerkakutas, 2016 szept. 16
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2016.12 2017. Január 2017.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 6 db bejegyzés
e év: 39 db bejegyzés
Összes: 301 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 29
  • e Hét: 159
  • e Hónap: 1431
  • e Év: 14007
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.