|
2017-01-17 11:19:27, kedd
|
| |
| |
Illyés Gyula : Hunyt szemmel
Mihelyt a szemem nyitva van,
lehunyom rögtön önmagam:
nyomban nem leszek semmi sem,
csak szem, csak világ-teli szem,
De ha szememet lehunyom
én nyílok ki: birodalom,
földrész leszek, oly végtelen,
határaim sem érhetem.
Zenit-Nadir: pólusig ér
lábam és fejem közt a tér.
Kedvemre utazgathatom,
bíborszín folyamaimon,
zuhogókon, erdők, mezők,
szorosok, zord csúcsok között;
hol se nappal, se éjszaka,
se nyár heve, se tél hava.
Bíborszín táj fölött híven
egyenletesen süt szívem.
És idő sincs s a képzelet
sejti az örök életet.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Illyés Gyula versei |
|
|
|
|
|
Offline
