|
2017-01-21 15:22:23, szombat
|
| |
| |
Újra és újra elgondolkodom azon, ami minden ismerősöm, barátom vagy rokonom halálakor eszembe jut, az elköltözött élete, története. Ezeken el is töprengek. Mi volna velünk emberekkel ha nem figyelmeztetne időnként az elmúlás?, és nem sújtana le néha-néha gőgünkre, önhittségünkre ?
Az ilyenkor elszenvedett fájdalom az egyedüli, amely a gonosz indulatainkat fékezi, tompítja, s néha végleg megszünteti. Mert jaj, százszor is jaj, de be kell látnunk, hogy év milliós szenvedésekkel és munkával megszerzett kultúra csak gyönge mázként égetődik lelkünk felszínére, miként cserépedényeken az ólom-glet, és nem úgy mint a porcelán máz, amely egy testé ég össze a 2-3 ezer fokos hőben.
Káin és Ábel bibliai példája ma is minduntalan beigazolódik, ma is meg kell halnia a gyenge népnek, az erősebbek "dorongjaitól", amelyeket még tegnap ágyú töltelékeknek, de holnap már mérhetetlen hatású atom töltésű lövedékeknek fognak nevezni. Vajon a bibliai Ábel áldozati tűzének Ég felé szálló füstje nem az elnyomottak jaj kiáltó szellemét jelenti-e ?
A biblia képei mind oly mély értelműek és annyira plasztikusak, hogy a füstöt a szellem képének vehessük, ha ezt akarjuk. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
