Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
Helen Bereg
  2017-02-05 10:33:09, vasárnap
 
  Helen Bereg:

Az élet...

Látod Kedvesem!
Látod, ilyen az életünk.
Találkozunk,
összefonódunk,
sajogva búcsút veszünk.

A napok folynak.
Csak perceknek érzett órák
suhanásában,
boldogságában
éljük nappalok sorát.

Látod Kedvesem!
Látod, ilyen a sorsunk.
Szerelmünk
gyengéden védjük,
Minden bántástól óvjuk.

Éjszaka élünk.
Álmunkban teljesül vágyunk.
Együtt közös,
tündérszép jövőt,
örök szerelmet látunk.

Látod Kedvesem!
Látod, más a valós élet.
Közös álmunk,
boldogságunk
a nappallal semmivé lesz.
 
 
0 komment , kategória:  Helen Bereg  
Marton Paul
  2017-02-05 10:28:38, vasárnap
 
  Marton Paul

Egy köd szitálta fáradt alkonyon...

Egy köd szitálta fáradt alkonyon,
megdermedt percek gyűrött fonákján,
lebillegett álmos gondolatom,
sok gazdátlan választ hagyott rám.

Mit tettem ma, mit nem tettem érted,
vajúdó kétségek közt remélek,
féltő gonddal töltöttem lelkedet,
melyen már nem sajog annyira a heg.

Halkan kopogó magány hangja sírt,
s könnyekbe temetkező zokogás
mosta arcodról a keserű ízt,
hogy felébredjen benned a lobogás.

Kitártam szíved kapuit, amin
keresztül elindult új életed,
hol lassan eggyévállnak álmaink,
átfon minket a gyógyító szeretet.

Megpendültek szerelmünk húrjai,
melyen lágy hangú érzelmek szólnak,
hogy magukkal ragadva karjai
Mennyekig vezesse útjainkat.

Kint már kigyúltak az esti fények,
párás ablakomon szétszóródnak,
mint apró csillagok derült égen,
most szemeim fátylán elhalványulnak.
 
 
0 komment , kategória:  Marton Paul  
Harcos Katalin
  2017-02-05 10:23:40, vasárnap
 
  Harcos Katalin

Nincs semmim, mégis gazdag vagyok

Nincs örökké, és nincs soha.
Csak idő van, mi hozzánk mostoha,
és élet, mely változik örökké...
Úgy válunk magunk is örökké.

Hogy beépülünk a végtelenbe,
térbe, időbe, életekbe...
A VAN soha nem múlik el,
legalább addig, míg létezel.

 
 
0 komment , kategória:  Harcos Katalin  
Vajda János
  2017-02-05 10:17:18, vasárnap
 
  Vajda János

Tavasz felé
1
Ne félj szivem, derülj, vigadj,
Szegény bús rabmadár.
Nem örök a hó, sem a fagy;
Fogságod majd lejár.

Most egyedül vagy, a világ
S az emberek között,
Mert hisz az embertársaság -
Az a te börtönöd.

Melyben se búd, se örömöd;
Hol csak azt láthatod,
Hogy majmolják az ördögöt
Hiú alakosok.

S ugyanazok, mindannyian
Hogy törik magukat,
Hogy egymáshoz valahogyan
Ne hasonlítsanak.

Hol nyiltan jár s dicső a gaz,
S úgy nekibátorul,
Hogy a szemérmes jó, igaz
...Álarc alá szorul.

De nem soká leszek rab itt;
Majd immár eljön az,
Ki engemet kiszabadít:
A jó, a szép tavasz.

Majd a legelső napsugár
Kinyitja ablakom;
Kirepülök mint a madár,
És járok szabadon.

És örülök, örvendezek,
Ujjongok és sirok.
Embert, világot feledek,
Mig isten mosolyog!

Majd akkor én leszek a víg,
A boldog, irigyelt.
Majd, ha ki most lakmározik,
Lesz bús, mámorbeteg.

Szivem, tied lesz a világ.
Elég gyászod vala.
Hadd élje más az éjszakát,
Tied lesz hajnala.

Majd neked zöldül a vadon,
A virág illatoz;
És hozzá még az én napom
Mindent megaranyoz.

S szabaddá tesz minden rabot,
Ki most dermedve ül.
A lég remeg, az ég ragyog,
Hogy a föld úgy örül.

Előjön a cserebogár,
S tán széles kedvitül,
Vagy mert szemének a sugár
Még fáj, falnak repül.

Lerázza jégbilincseit
A hegyi zuhatag,
S akár a zerge, úgy szökik,
Rohan, sír és kacag.

Fölbokrétázza kebelét,
Partvirágot szakaszt;
Ujjongva csörtet, postaként
Hirdetni a tavaszt.

Míg a virágos völgy ölén
Elcsöndesedik ő,
Mint édesanyja kebelén
A síró csecsemő.

Fölváltja a pacsirta ott,
Erdőn a csalogány;
Fű és fa ébred, ég mosolyg
Természet dalnokán.

S egyszerre csak szép reggelen
Ábrándos kék szemek
Fű-ágyukból szemérmesen
Föl-föl tekintenek.

S úgy elbámulnák az eget;
De félik a sugárt,
A kedves angyal-gyermekek,
Ők - a kis ibolyák!

S maguk körül terjesztenek
Oly égi illatot,
Hogy azt hiszem, én is gyerek
És... szerelmes vagyok...

Valóban elfeledkezem,
S mit érzek, nem tudom:
Jövő-e, mult-e, vagy jelen?
Öröm vagy fájdalom?

Talán fogok szeretni még?
Vagy e kéjérezés
Csak az elmultból egy sötét
Fájó emlékezés?...

Igen, e könny, mit hullatok,
Mindent kimagyaráz;
Bár csak gyötört, fáj a halott
Átkos szerelmi láz!

Lehajlok és az ibolyát
Megáldva csókolom.
"Légy boldogabb, kedves virág,
Ha szeretsz egykoron!"

...De im, mi messze elragad
Pillangó-képzelem?
Hát még ha, szép tavasz magad
Jelensz meg körülem?

Ha majd zöld bársonyt ölt a domb,
Bimbót tűz keblire,
S a szellőtől üzenve mond:
Jer, jer, feküdj ide!

S a lágy szellő arcom körül
- E fürge kisfiú -
Minden könnyet majd letörül,
Közel se jön a bú.

Közel se jön, elsompolyog,
Félvén, kinevetik:
Madaraim - kis cinkosok -
Rútul kifütyölik.

S majd a csalitban, lomb alatt
Úgy megversenygenek;
Űzik szelid tréfáikat,
Keresvén kedvemet.

Előveszi majd mindegyik
Amit hogy betanult.
Egyik sűrűbe rejtezik
S ott mondogatja: kukk!

Közelre vár és rám kiált
A pajzánabb rigó,
(Azonba' izgódván tovább:)
"Huncut a főbiró."

A harkály a cser oldalán
Incselgve kopogat,
Ha szórakozván mondanám
A hamisnak: szabad.

(Talán ha tudná, mennyire
Fájdítja szivemet
Efféle emberesdire
Való emlékezet;

Hallgatva áldaná szegény
A lágyabb végzetet,
Hogy ember helyett csak szerény
Harkálynak született...)

Boldog madár, boldog lakók,
Csak enyelegjetek:
Szentegyház a ti honotok,
Bár dúlják emberek.

S bár e született hentesek
Ölnek, pusztítanak,
Azért hegyetek-völgyetek
Örökké szent, szabad.

Mert Isten nem hagy titeket,
Ti sem hagyjátok őt;
Nem úgy, miként az emberek:
Istent, hazát, szülőt.

S bár végetek mi mostoha,
Ti nem ismeritek
S ne is tudjátok meg soha
A szörnyűbb végzetet:

Hogy van teremtmény, átkozott
Ég s földtül, egyedül;
Kit Isten, ember elhagyott
S hozzátok menekül -

Nem gyógyulni, enyhülni csak:
Mert orvost nem talál;
Kinek az élet kárhozat,
S nem vigasz a halál...

2.

Én már kijártam, elvégeztem
Az egész életiskolát.
Komédia csak már előttem
Maga a zord valódiság.

A nagy természet csak diszítmény,
És zenekar - az elemek;
Az élők benne szerepelvén,
Ahogy szerzék az istenek.

Nem ismert más világ lakói:
Ezek a tisztelt publikum.
Egy-egy halál a bemenetdij.
Örökre - nem sok; - bum, bum, bum!

Itt egy vígjáték, ott bohózat;
Választja, aki mit szeret,
Abban csak illőn mosolyognak,
Ebben röhögni is lehet.

Majd vadregényes rémtörténet,
Hajszálmeresztő szörnydarab.
A főzsivány bitóra köttet
Kontár, szegény tolvajhadat.

Van opera és látványosság.
Villám megüt egy gyereket.
Hol benne a felsőbb igazság?
Koholj ki rá - vagy ne keresd.

Ha vége van a fölvonásnak,
Az éji kárpit leesik.
A nézők bölcsen kritizálnak,
Oszt' az egészet feledik.

Másnap megint csak az a játék.
Hirdetnek új komédiát,
Pedig csak névben a különbség;
S ez így halad tovább, tovább.

Boldog, ki mindig újnak látja,
S nem lát a szárnyfalon belül.
Kit csalogat a színi álca;
Ki a játszókkal sír, örül.

De engem már többé nem ámít
Rémes homály, csalóka fény.
A titkos, örök lény sugásit
Jól hallom a szín fenekén.

Örömnek, fájdalomnak könnye,
Vér, mely ártatlan ömlik el -
Ki van csinálva mind előre:
Mert ennek mind így lenni kell!

Sejtem, hogy eszközök vagyunk csak
S e gyarló élet nem a cél.
De átka van csak e tudatnak;
Tovább, jobb hitre nem segél.

Mert semmi sem tökélyes itt lenn,
És így lemondásom sem az.
Érzés, tudás bevégezetlen;
Amit beszéltem, sem igaz...

Hiába mondom: semmik vagytok
Hírfény, dicsőség, hatalom;
Hogy már szivem csak gazdag sírbolt,
S e féreglétet rég unom...

Hiú szenvelgés, balgatagság,
Hogy már szivemre mi se hat;
Hogy ami volna benne hívság,
Kiűzi gúnyos gondolat...

- Ah, mert ha járok a tavaszban,
És látom, hegy-völgy mint virul;
Szűz rózsabimbó szép hajnalban
Hogyan nyilik ki, hogy pirul:

Eltörpül szégyenkedve minden
Hiábavaló bölcselet.
Mint aeolhárfa, emlékemben
Zendül bübájos éneked -

Tündérvilág, bezárult éden:
Gyermekkor, első szerelem!
S egyszerre csak fáj, fáj a szívem,
És könnybe lábad a szemem...
 
 
0 komment , kategória:  Vajda János  
Grigo Zoltán
  2017-02-05 10:10:51, vasárnap
 
  Grigo Zoltán

Még kapaszkodom

Kapaszkodj belém, kicsi társam,
ebben az őrült vad futásban,
ahol a szív, mint a csont, reped,
és hullanak szép ezüst fejek,
ahogy véres csatákban, sorban,
hevernek a földön a porban,
mert beteg időt élünk ahol,
csalogány helyett varjú dalol,
itt az élet is másként válogat,
magának szüli a királyokat,
én az idő ráncos homlokán,
csak szállok apáim nyomdokán,
a fejemre már nem kell babér,
csendesen kering bennem a vér.
Egyszer tudom, a virág lehull,
szirmaival a szél messze fut,
de amíg terítőd hófehér,
nekem elég egy szelet kenyér,
ha szíved tiszta hegyi patak,
megbújok benne mint a halak.
Még kapaszkodom, kicsi társam,
ebben az őrült vad futásban,
mielőtt magához húz az álom,
átgázolok veled én a halálon.
 
 
0 komment , kategória:  Grigo Zoltán  
Eötvös József
  2017-02-05 10:09:26, vasárnap
 
  Eötvös József

Oh lennék felhő

Oh lennék felhő, mely a kék egen
Merengve száll bújával csendesen,
Keblét kitárja, száraz tájakat
Termékenyít és mindig fenn marad,
Fenn, míg a hosszú pályán átfutott,
S a tiszta éggel eggyé olvadott.

Vagy lennék vész, dühöngő fergeteg,
Mely égen barna felhőt kergetek,
Melynek szavára minden felriad,
Mely mindent széttép, mindent elragad;
S ha majd a földön rontva átröpült,
Végtelen tengeren elcsöndesült.

Vagy lennék tölgy, a melyet a vész lever,
Mely lombos ágival földön hever,
Melyet, mint évekig zöldelve állt,
A végső perc is még zölden talált,
És anyja keblén hűn hervadhat el,
Míg végre tiszta láng emészti fel.

Vagy lennék féreg, melynek látköre
Egy fának árnyán túl nem terjede,
Melynek, hogy éljen, csak egy nap jutott,
Csak egy koránt és alkonyt láthatott.
Lennék bármi - felhő vagy fergeteg,
Féreg vagy tölgy - csak ember ne legyek!
 
 
0 komment , kategória:  Eötvös józsef  
Bálló Attila
  2017-02-05 10:05:42, vasárnap
 
  Bálló Attila

Pergő homokszemek

Az időt, mint homokot markolom,
próbálom megfogni, de nem tudom,
a pillanatok elszöknek, s az évek
eltűnnek, mint a csalfa remények,
mik igazak tán sosem voltak,
mégis visszajönnek majd holnap,
hogy áltassanak engem,
de én tudom, egy nappal
megint öregebb lettem...

Feltűnnek és eltűnnek barátok,
egyet-egyet néha még látok,
átsiet az úton, áll egy megállóban,
vagy tán csak képzelem, hogy ott van,
mert eszembe jutott egy szóból,
mit meghallok a villamoson olykor,
s rádöbbenek, mióta nem láttam.
Elmosta az idő, mint partot a folyó,
s nem maradt más, csak pár emlék, fotó.

Elsuhan az idő, csalfán, hitegetve
ámít engem, bezárva e gyenge testbe,
de elszállt már a fiatalság varázsa,
s bár ki még nem hűlt egészen parázsa,
fel nem gyullad, lángot nem ad már.
Csak pislákol, mint kis lámpa viharnál,
hallgatom a szelet, mit súg fülembe,
érzem, hogy az élet mit vés a szívembe,
időtlenül minden évezred csupán egy pillanat.

Néha áll az idő, s néha csalfán elrohan,
mint egy emlék, mi elménken átsuhan,
és megáll egy pillanatra, s még miénk lehet,
mert megengedi nekünk a kósza képzelet,
de álmainkban ott mélyen, legbelül,
hol minden kis titkunkra végre fény derül,
ahol a lélek útja szabad lehet, s szárnyaló,
nem köti gúzsba semmilyen dimenzió,
örök csend van, s embernek lenni jó!
de én tudom, egy nappal
megint öregebb lettem.
 
 
0 komment , kategória:  Bálló Attila  
Kun Magdolna
  2017-02-05 09:45:50, vasárnap
 
  Kun Magdolna

Ma este

Ma este pillangó leszek kedvesem
és összegyűjtöm az ég bíborfény-porát,
hogyha nem gyúlnának tűzszikrák az éjben,
szárnyaimon lásd a csillagragyogást

Ma este hozzád szállok észrevétlenül
s körbetáncollak egy villanásnyi percre,
hogy a pillekönnyű mozdulatok élet-szépsége
minden fájdalmadat párnád alá rejtse

Ma este én leszek a szó, a mese és a vers,
a felkacagó szép-ábránd ajkad szegletén,
s az a szívalakba fűzött szivárványos könnycsepp,
mely ott álmodik csodát szemed kék színén
 
 
0 komment , kategória:  Kun Magdolna  
Kovács Gabriella
  2017-02-05 09:44:21, vasárnap
 
  Kovács Gabriella

Egy mosolyban...

Egy mosoly
semmibe nem kerül,
de oly sokat ad!
Egy percig él csak, de
talán örökké megmarad.

Ha szívből jön,
az a lélek zenéje.
Senki nem olyan gazdag,
hogy meglenne
nélküle!

Boldogabbá teszi
a szomorú napokat,
és néha szebbé
a nehéz perceket!

Ha mosolyogni tudsz,
bármilyen nehéz is,
vidámabb lehet
az életed..

Legyen benne
a mosolyodban,
szíved, lelked
éjjeled és nappalod!

S ha ezt másoknak
önként adod,
meglátod, te is
visszakapod...
 
 
0 komment , kategória:  Kovács Gabriella  
Pásztor Piroska
  2017-02-05 09:41:32, vasárnap
 
  Pásztor Piroska

Álmaim

Álmaimba belopódzott ismét nesztelen
Az örökké éhes, kínzó, régi gyötrelem
Fájt! De jó volt újraélni édes kínjait
Megpengette megint lelkem húrjait

Az ébredező napsugár, hozzám bekacsint
Jó reggelt! Fényesedik odakint
Szemrehányón szól, nyisd ki szemeid
Te balga ember! Csak álmodtál megint!
 
 
0 komment , kategória:  Pásztor Piroska  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
2017.01 2017. Február 2017.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 9 db bejegyzés
e hónap: 225 db bejegyzés
e év: 522 db bejegyzés
Összes: 3657 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 864
  • e Hét: 2867
  • e Hónap: 28303
  • e Év: 55096
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.