Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 37 
Gyöngyvirág
  2017-03-18 21:45:29, szombat
 
  Gárdonyi Géza

Mai csodák

Gyöngyvirág

Új fű a földön; a fán is új lomb:
patyolatosan gyönge halványzöld levelek.
A napsugár úgy száll által a lombokon,
mint az öntöző-kannából a kertész vize.
Isteni csöndesség.
Mintha nappali alvásba merült volna az erdő.
És én itt térdelek egy kis fehér virág előtt,
amely a bokrok árnyékába rejtőzve valami
csodásan finom és édes illatot lehel.

Nem tudok betelni ezzel az illattal, és a nézésével.
A gyöngyvirág, a rejtelmes
kis gyöngyvirág az én gyönyörűségem.
Minden más virág a föld gyermeke.
Ez az egy mintha finomabb volna.
Mintha egy nekünk ismeretlen világ virága volna,
tán valami szellemvilágé,
amelynek papja nincsen s amelyről
eddig tudomány nem beszélt.

Minden más virág kitárja a szépségét és az égbe néz.
Egyik a napot imádja, a másik a holdat, a csillagokat.
Ez az egy a bokrok csöndes árnyékába rejtőzik
és zöld kis palástja alatt alázatosan meghajol,
mint az imádkozó menyasszony.
 
 
0 komment , kategória:  Gárdonyi Géza versei  
Március
  2017-03-18 21:41:44, szombat
 
  Gárdonyi Géza

Március

A tél elhúzódott. Ami kis hó maradt,
felszívta a nap, meg beitta a föld.
Csak itt-ott az árok mélyén egy rongydarab,
mely a fehér király palástjából szakadt.
A partokon immár kizsendül a zöld.

Egy-egy kerek barna folt a szántóföldön:
ez az elment télnek nedves lábnyoma,
s egy-egy kerek kis zöld, réten, legelőkön:
a megjött kékszemű tavasz lábanyoma.

Óh ibolyaszemű, mosolygó kikelet,
mennyire vártam már megjöveteledet!
Vártam már a télen, kályhám előtt ülve,
belemélázva a parázsló tűzbe.

Vártam reggelenkint, mikor ablakomról
leolvasztotta a nap a jégvirágot,
és a házereszről lecsüngő jégrojtból
egy-egy nagy kristálycsap könnyezve leválott.

Csakhogy itt vagy, te szép, te kedves kikelet!
Terítsd ki, terítsd ki zöld bársony szőnyeged!
Ékesítsd ezüsttel a fűzfa-gallyakat!
Árassz ránk napsugárt! Hozd meg a madarat!

Dél van. Fenn a kéklő égi magasságon
sárgán ragyog a nap melegöntő képe.
Megébred az élet az egész határon.

A beteg Könczölné, ez is idekint van:
kihozatta magát a napos udvarra.
A rossz szalma-díkón fekszik mozdulatlan,
behúnyt szemmel tartván orcáját a napba.

Mit érez? Mit gondol? Bízik-e? Remél-e?
Fekszik. Ibolyát tart az egyik kezébe.

Óh a nap, nézhetetlen orcájú istenség!
Világ világító, éltető melegség!
Nem csodálom, hogy a régiek imádtak,
hiszen édesanyja te vagy e világnak!
Mikor fölemeled tündöklő orcádat,
az élet fölserken, megpezsdül, megárad,
s a harmatos zöldben zeng a madárének.
Láttadra öröm és bizalom az élet.
Keltesz, növelsz, éltetsz, te, minden forrása,
ki egyként mosolyogsz emberre, rózsára,
porszemre és hegyre, harmatra, folyamra,
Óh ragyogj, ragyogj ránk, világ édesanyja!

S ahogy így megállva imádom a napot,
azokra gondolok, kik szintén imádták.
Micsoda más lelkek, micsoda más papok,
kik a napkeltét a ligetekben várták,
virágos ligetben, szent zádogfák alatt,
s amikor a hajnal bíbora felhasadt,
s a nagy aranydeszkák az égre villantak,
magyarul kiáltják a szent szót a napnak.

Még a macskánk is hunyorog az égre,
és a tölgyfa-kapu kis deszkás tetején
elnyújtózik, és alszik a napnak melegén.
S előkívánkozik ki a napsütésbe
minden ami csak él - báró, avagy bárány.
A tyúkom is máma vezette ki népét.
Mintha vagy húsz citrom gurulna mellette.
El-elnézem gondos, jó anyai képét,
amint hívja őket kotyogva, pittyegve.
Meg-megáll és kapar. Belevág a földbe.

Tyhű, micsoda öröm az ő vertyogása!
Fut a sok apróság, magát gyűrve, törve,
lebukva, felbukva, tolongva egymásra.
De íme felrikolt: - Hátam mögé, népem,
ihol az én régi, gonosz ellenségem!
...S ádáz tekintettel mered a macskára,
aki most megy arra lomhán, ballagdálva,
s csak úgy oldalt sandít a rémült csirkékre...
Várja a tyúk, várja, míg elér elébe:
szárnyát szétfeszíti, nyakát összekapja,
s olyat csíp rá, hogy az felugrik a falra.

Kisétálok én is. A napsütött soron
végigmendegélek, végigjárdogálok.
Az út földje puha. Látom a nyomokon,
előttem mentek az apró iskolások.
Apró iskolások, apró mezitlábak.
Csak egy cipő-nyom van, az is ferde-furda:
a cigányfiúé. Mezítláb nem járhat:
madzaggal köti át, s mégis úr a Gyurka!
 
 
0 komment , kategória:  Gárdonyi Géza versei  
Április
  2017-03-18 21:31:52, szombat
 
  Varró Dezső

Április

Aranyszekereden
ne jöjj ide,
halálom vagy,
mert még tél vagyok.

Virágaim
sziromtalan sírnak,
ne jöjj ide,
fényedben meghalok.

Aranyfátylad
ne kússzon a fákra,
szívem hószirom,
nem bírja ki.

Fáj ha zöldell
ezüstös fővel
a picusfa,
a kicsi kétlaki.

Dongó vággyal
méh ne jöjjön értem,
kis fullánk is
halálos sebet ejt.

S a huncut árny,
a rügyek árnya is
játékosan
megejt.

Nagy sodrással
szörnyű part felé visz,
felvérez
a patak kedvű sánc.

S babonásan
bölcsőmhöz kötöz,
a naptányérú bűvös
gyermeklánc.
 
 
0 komment , kategória:  Varró Dezső versei  
Ha jő a perc
  2017-03-18 21:12:27, szombat
 
  Sík Sándor

Ha jő a perc

Ha jő a perc majd, amikor lezárul
Kalandos létem drága földi része
S a lábam alatt elsikló határrul
Majd egyre vissza-vissza-visszanézek,

S visszanéz rám is és válni nem enged
Nagy életem tengernyi szépe, jója,
S még ember módra dobbanó szívemnek
Felsír utólszor halk gyászindulója:

Nem emberekhez száll majd szívverésem
(Már odaadtam szívemet nekik):
Engedj utólszor kismagadba néznem

Hadd lássa egyszer búcsúzó szemem még
A szőke pitypang szálló pelyheit
S a csillagok bizalmas végtelenjét.
 
 
0 komment , kategória:  Sík Sándor versei  
A nárciszokat se feledd el
  2017-03-18 19:12:14, szombat
 
  Tornai József

A nárciszokat se feledd el

A nárciszokat se feledd el,
ahogy a váza erkélyéből
sárga sereggel
integettek, mikor
délután a szobámba léptél.

A hajadon még átment egy sugár,
s az is fölvillámlott:
mészfehér kezed.
Ezt is ide-játssza a képzelet.

S ahogy fotelbe ültél,
éppen a nárciszok alá,
mert ott oltogatta őket a homály,
a könyvállvány tetején,
és keresztbe tett térddel
omlottál hamuvá.
 
 
0 komment , kategória:  Tornai József versei  
Tiszaparton
  2017-03-18 19:07:06, szombat
 
  Kiss József

Tiszaparton

Nádasok zúgása, hajlongó jegenyék
Gyermekálmaim viruló tanyája!
Melynek fölötte mosolyog az ég,
És festi vizeit szürkére, barnára;
Olykor, úgy tetszik, csupa habarék
S uszó felhők az örökös nyája:
Sárga partok közt hol szilaj, hol lomha,
Vigyetek el engem gyermekotthonomba!

Ültessetek az agyagpart tövébe,
Melyből gyurni lehet sok szép alakot
És álmodni hosszan - se hossza, se vége,
Akinek isten álmokat adott.
Nekem adott, dicsértessék érte!
Világlelkek hozsannát zúgjatok,
Nem minden sziv dobog olyan fennen,
Mint mellyel az égiek megáldtak engem.

Hallottátok hirét hires Ároktőnek,
A csegei révet vaj' ki ismeri?
Ott a Tiszán is délibábok nőnek
És egyik szin a másikat veri.
A telegráfot hitták hirverőnek,
Uj szó; szörnyen örültek neki.
Mind gyermekemlék, ámulat, csoda,
Ó mehetnék bár még egyszer oda.

Mohos fatörzsre telepedtünk ketten,
Az őszi napnak hüvös hajnalán
És vártunk, vártunk, mintha csak lesben,
Én és viruló arccal az édes anyám.
Kicsi testem keblén melengettem,
Oly édes volt pihennem oldalán,
Közben ezer csók hullt fejem bubjára,
Csókon növekedtem, sohse voltam árva.

Szemünk folyton távolban kóválygott,
Én akkor csöpp tudatlanka még,
De anyuka folyton édesen mosolygott,
És ő nyilván tudta is miért.
A délibábok mindig oly bolondok,
Csillog-villognak, ugy hogy szinte sért:
Szivesen laknak a Tisza vizén,
Mely oly lágy, oly puha, akár a remény.

És az a sok szárnyas, amely fenn himbál! -
Mondják, hogy olykor látogatóba
Vendég is jön és pontba ide talál,
Mintha csak ezeregyéjszakai szóra.
Mesék madara a hires kék madár,
Amely rejtelem, titok sok ezer év óta,
Mikor köszönt be csillogó-villogó csőre,
Soha senki se tudhatja előre.

S Ároktő ott bujkált a szemünk előtt,
A vizimalmok vigan kerepeltek,
A távol hol enyészett, hol ujra nőtt,
S a vadludak a partokon legeltek.
Egyszer csak szemünk elérte a tetőt
És a szinek még folyvást át- meg átvedlettek
S im felbukkan egy csolnak és rajta egy alak,
Egy dzsin vagy annál is hatalmasabb.

Mert olyat nem látni csak mesekönyvbe,
Perzsa legendák homlokzatán,
A Sahname rimeibe öntve,
Firdusi virágos kertjében talán.
Csolnak fenekén, mint a rab a börtönbe,
Négy evezős izzad buzgón, szaporán,
Mintha vasból volna kemény izma
És márványból a bagariacsizma.

S a csolnak visszazökken partot érve
S anyám odaront és sirva fakad,
Reáborul a dalia mellére, -
Egy lázas, izzó, hosszu pillanat.
Szinte fennhangon lüktet szivverése,
S az öreg kérdi: "Mirjám, a te fiad?"
S fejemre teszi két kezét megáldva,
Mint hajdan az ősöknél volt szokásba.

S az áldás megfogant és hatott tovább,
Kegyetlen, szörnyü, bübájos erővel,
Hatott egy hosszu müvészéleten át,
Mely félig izgalmas volt és félig dőre.
Mely hiu lázban emészti önmagát,
S hosszu árnyakat vetit előre.
Örök kétségek, lelki hányatások,
Eltörülhetetlen beékelt rovások!

S érzem ez áldás keserü nyomát,
Még ma is életem alkonyatán.
S érezni fogom talán még odaát,
Tulnan is, ha már éj borult reám.
Ha parthoz ütődött a könnyü naszád
Fekete zászlóval fönn az árbocán,
Érezni fogom és tán meg is siratni,
Ha majd egyszer mindent itt kell hagyni.
 
 
0 komment , kategória:  Kiss József versei  
Kora tavasz
  2017-03-18 17:47:13, szombat
 
  Rónay György

Kora tavasz

Hol a szelíd hold lányhaja álmodó
tölgyfákon omlik el, s a kölyök szelek
friss játékára selyme zizzen,
hol szomorúfüzek ágain dús

rügyek fakadnak, lázadozó, nyulánk
füvek kardéle villog a csillagok
fényében, és kitárja rémült
kis szemeit, lapul a bogárka;

hol a kökörcsin bimbaja már hasad,
s az első méhe már körülötte dong,
az enyhe nap csirát melenget,
sziklevelet csal elő a rögből:

ott járt a költő, Berzsenyi Dániel
versével ajkán, lelke az ős erők
titkába szédül, s térdre hullva,
áldoz, Örök Hatalom, tenéked.
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
Tavaszi album
  2017-03-18 17:46:33, szombat
 
  Rónay György

Tavaszi album

Átváltozás

Az ágak közt már pintyek csattogása.
A fenyők fölött kék tavaszi fátyol.
Készül a világ az átváltozásra.
Most teremti magát teljesebb magából.

Kora tavasz

Rügy nem pattan még. Nem mozdul a szél sem.
A föld megnyílt vemhének gőze száll csak,
s a fák kék lelke ködlik, ahogy állnak
megrendülten az újjászületésben.

Hegyi szél

Átsüt a lombtalan fákon az alkonyat,
és fölragyognak a sziklák fehéren.
Egy felhő száll, tétova gondolat,
s oszlik a varjak gyásza a guggerhegyi szélben.

Rügyek

Amikor utoljára jártam itt, a kopár
fák alatt néhol még hófolt fehérlett.
Most nap süt, tavaszt pittyeg egy madár,
s lengnek parányi zöld zászlói a reménynek.

Az erdő hangjai

Tar ágak közt koratavaszi fény ragyog.
Cinke szólt az imént, de már elhallgatott,
s most csak kis percenések az erdő hangjai.
Kipattan pár rügy is, de azt nem hallani.

Alkony

Szétnézek életem alkonyodó mezőjén.
Lassan leáldozik fáim fölött a nap.
De lombot is fakaszt e kései verőfény,
s nyaram se lesz talán a múlt nyárnál fukarabb.

Hideg tavasz

Itt lakott a színésznő. Ilyenkor már virágzott
ablakában egy-egy muskátli. Most a függönyök
behúzva. Hideg szél süvít a ház fölött,
s dideregnek a kertben a mandulavirágok.

Ibolya

Avar búvó virága, leszakítsalak ?
Nem bántalak. Hagylak virulni még ott.
Kék lelkedért cserébe talán nekem is ad
gazdánk egy virágzásnyi haladékot.

Még egyszer

Szárak, bimbók, rügyek, indák és kacsok,
nyúljatok, nyíljatok, kapaszkodjatok.
Kapaszkodom veletek én is.
Még egyszer megpróbáljuk, az idén is.

Rügyező galagonya

Ahogy fordult az ösvény és ritkultak a fák,
fölbukkant hirtelen halványzöld csipkeruhában;
riadtan rám mosolygott - nimfa volt, vagy najád -
s zöld kendőjét sokáig lengette még utánam.

Kékek

Lemegy a nap, nyúlik az árnyék.
Kigyósziszkék, ibolyakék, harangvirágkék:
elmélyülnek az erdőben a kékek.
Várják az első fülemüléket.

Gyümölcsfavirágzás

Hogy birtok ennyi virágot, hogy birtok ennyi
szépséget, szilvafák, cseresznyefák?
Ötvenöt éve nézem ezt a csodát,
de holtig se fogok vele betelni.

Záporban

A túlsó hegy felől átsüt ide a nap,
de ezen a hegyen sebes zápor szalad:
így fényben is megyek, meg ázom is esőben.
De eddig is csak így volt, s eztán se lesz különben.

Forszitiák

Búcsúzóul még egy kevésnyi fény csap
a hegyoldalra, aztán este lesz hirtelen,
s odafönn csak egy csillag, idelenn
egy forszitia sárga lángja ég csak.

Zivatar

Érzed eső után a fenyők balzsamát?
Kis keserűt kevernek hozzá a galagonyák,
s csöpp fanyart is az ázott tavalyi avar,
míg messze föl-fölmordul a távolodó zivatar.

Leltár

A virágokat és a madarakat is,
s ahogy zizeg a nád, ahogy csobban a víz;
de legjobban talán mégiscsak ezt szerettem:
a csöndet körülöttem s a kék eget felettem.
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
Rügyező fa
  2017-03-18 17:21:54, szombat
 
  Kálnoky László

Rügyező fa

Míg háta mögött friss ágak rügyeznek,
vaskos bájjal kapál egy hajadon.
Egyetlen fa elég a képzeletnek,
nem kell sűrű bozót, sötét vadon.
Egy agyagkorsó, öntözni vagy inni,
elég a szomjas szájnak s televénynek.
Rügyből sok kell, hogy tudjuk látni s hinni,
fából, korsóból, lányból épp elég egy.
 
 
0 komment , kategória:  Kálnoky László versei  
Ballada Irisz fátyoláról
  2017-03-18 17:16:22, szombat
 
  Babits Mihály

Ballada Irisz fátyoláról

Megjön a tavasz tarkasága:
fehér pöttyök és piros pontok,
virágos fák, tavaszi gondok,
tavaszi sírok ciprusága,
fehér virág hull barna sárba,
szelet mond az alkonyi pír is;
halálvágy száll a bús muzsákba,
mikor
zöld köntösét cifrázza Irisz.

S megjön a nyárnak tarkasága:
poros utak, száraz porondok,
a kertkarókon piros gombok,
ezüst zápor piros rózsákra,
piros pipacs hullós virága;
minden virág lehull, ha nyíl is;
hajlós rozs érik a kaszákra,
mikor
meleg szemét kinyitja Irisz.

S megjön az ősznek tarkasága:
aranyos lombok, piros lombok,
gyümölcsös berkek, hangos dombok,
sápadt levelek ordas ága,
avarok zörgő pusztasága;
a kósza szél kacag is, sír is:
az estnek rögös ege sárga,
mikor
felhős fátyolát tépi Irisz.

Herceg! hátha megjön a tél is?
Lesz fehérsége, barnasága,
lesz jégvirágos tarkasága,
mikor
fehér gyászát felölti Irisz.

 
 
0 komment , kategória:  Babits Mihály versei  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 37 
2017.02 2017. Március 2017.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 305 db bejegyzés
e év: 1607 db bejegyzés
Összes: 8036 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 945
  • e Hét: 945
  • e Hónap: 67514
  • e Év: 527721
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.