|
2017-03-27 20:00:37, hétfő
|
| |
| |
MA LENNE 83 ESZTENDŐS
Gyújtsunk egy szál gyertyát Csurka István emlékére!
Link
Csurka István (Budapest, 1934. március 27. - Budapest, 2012. február 4.) kétszeres József Attila-díjas író, dramaturg, politikus. Irodalmi munkásságát elsősorban drámaíróként folytatta. A rendszerváltás hajnalán a monori találkozó vitaindító előadását ő tartotta ,,Új magyar önépítés" címmel, illetve aktívan részt vett a lakiteleki találkozó munkájában is, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója volt. 1993-ban kizárták az MDF-ből, ekkor megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját, amelynek haláláig elnöke volt. 1990-1994 között az MDF, majd 1998-2002 között a MIÉP színeiben országgyűlési képviselő volt. Csurka Péter újságíró fia és Csurka László színművész bátyja.
Az elnöklete alatt álló MIÉP (az akkori parlamenti pártok közül egyedül) ellenezte a NATO-ba és az Európai Unióba való belépést; támogatta a státustörvényt. Az USA-t ért terrortámadások után részvétét fejezte ki az áldozatok iránt, de rámutatott arra, hogy a terrorcselekmények egyik lehetséges kiváltója éppen az USA politikája. A parlamentben ennek megfelelően nem támogatta a magyar katonák részvételét az Afganisztán elleni hadjáratban. Kezdeményezte Izrael elítélését a palesztinokkal szembeni fellépései miatt.
Támadta a Magyar Nemzeti Bank vezetését, mert szerinte Surányi György vezetése idején ,,idegen érdekeket" szolgált az intézmény. A MIÉP támogatja a trianoni határok békés revízióját, és erősen elítéli az eddigi magyar kormányok ,,nemzetpusztító politikáját", amely szerintük részben a külpolitikában, részben olyan belpolitikai tevékenységben, mint a ,,túlzott és teljességgel ellenőrizetlen privatizáció", illetve az abortusz legalizálása, nyilvánul meg.
2012. február 18-án temették el a Fiumei úti Nemzeti Sírkert '56-os hősök parcellájába.[6] Temetésén több ezer ember és számos neves politikus, író és művész jelent meg.
Az Ő élete és halála: a valódi dráma!
Mindhalálig magyar!
"A végső cél a Magyarság kipusztítása. Nem fegyverrel, nem mérges gázzal, hanem pénzügyi politikával, életlehetőségeink elvonásával, mert kell a hely a másoknak. Ez a kor, amelyben élünk különösen az, ami ránk következik a jövendő században a Népvándorlás kora. A színes bőrű, mérhetetlen szegénységben élő, de viharosan szaporodó népek keletről nyugatra, délről északra vándorolnak. A nemzetközi nagytőke és a bankok elősegítik ezt a népvándorlást, mert ez az érdekük. Az USA a NATO-n keresztül már beérkezett Európa közepébe, és most a saját igényeinek megfelelően néplerakatot akarnak csinálni Európa és Oroszország között. Erre pillanatnyilag sajnos Magyarország a legalkalmasabb, mert kasztja - kormányai régen elárulták. A trianoni határok között Magyarországon húszmillió ember is elfér, de belátható időn belül ebből csak hétmillió lesz a magyar és négymillió cigány, a többi kilenc pedig mindenféle vegyes, akkor Magyarország nemzetközi néplerakat lesz itt a Kárpát - medence közepén, nagyjából ugyanannak a nemzetközi kozmopolita rétegnek a vezetése alatt, mint ma. Nagyon keserű lesz akkor Magyarnak születni. Megbélyegzettség, üldözés, megszégyenítés és a teljes Magyar történelem eltagadása lesz az osztályrészünk. Nyelvünk helyén vartyogást hallhatunk."
/Csurka István 1998. február 8./
"Addig ne legyen bevándorlás, amíg minden dolgozni és családot alapítani akaró magyarnak nincs munkája, megélhetése. És akkor is élvezzenek elsőbbséget a magyarok. Ne az európai normák, hanem a magyar igények, a mi saját szándékaink szabják meg a mi bevándorlási politikánkat."
,,Adjuk fel nemzeti értékeinket, vezessük be azt a demokráciát, amelyben a leszbikusok és homoszexuálisok házasságát törvényesítik, noha a nemzet vészesen fogyatkozik, és legyünk egy nagy áruházlánc itt, a Kelet kapujában, elfelejtve mindent, ami eddig magyarrá és kereszténnyé tett bennünket? Látnunk kell, hogy Európa egyesítése és bővítése ma már nem cél, hanem eszköz, a manipuláció eszköze, a globalizmus egyik működési formája, az európai történelmi nemzetek felszámolásának, feloldásának eszköze, amely számunkra éppen ebben a formájában életveszélyes. Komolyan csatlakozni talán jó volna, de a csatlakoztatás szándékát csak akkor lehetne komolyan venni, ha Európa és Amerika elszánná magát a komoly rendezésre, az elmaradott térségek fejlesztésére, bizonyos áldozatokra, legalább olyanokra, amelyeket Németország nyugati fele meghozott a keleti felének felemelése érdekében."
/mondta Csurka István 2000. március 15-én/
TALÁN EGY-KÉT ELISMERŐ SZÓT MEGÉRDEMELT VOLNA MINDANNYIUNKTÓL!!!
ÍME, AZ EGYIK LEGUTOLSÓ CIKKE...
Csurka István: Legyünk kövek! "A kő marad."
*... A Moszad nem a Kádár-Aczél- rendszert akarja visszaállítani. Semmit sem akar visszaállítani, hanem meg akarja teremteni a Kárpát-medence bizonyos részében, Csonka-Magyarországon (de esetleg csak a Dunántúlon) egy új, egy másik ország megalapításának a feltételeit. A feltételek meg kell, hogy feleljenek Izrael stratégiai és nemzetpolitikai igényeinek. Ezek az igények Izrael mai állapotából, az arab szaporodásából és a zsidó nép túlterheltségéből származó kifáradásából keletkeznek.* Ma, amikor a válság dübörög és a legkülönbözőbb szinteken és minőségekben érzékelő emberek és csoportok is egyöntetűen állapítják meg, hogy nagy baj van a világgal és talán még nagyobb baj van szegény hazánkkal, amelynek hajója hánykolódik és az elsüllyedés fenyegeti, most aztán volna égető szükség a pontos jelentésű, s mindenki számára ugyanazt üzenő szavakra. De ilyenek már szinte nincsenek is. Szavainkra rátette a piszkos kezét a válságcsináló pénzügyi nagyhatalom, a megnevezhetetlen elkülönülés, a nem - Thomas Mann-i Varázshegy fent Davosban vagy lent a tenger szintjén, éppen a New York-i Szabadság-szobor tövében, ahol locsog az örökös hullámzás. A világuralomhoz és a mai háborúkkal teli irányításhoz mindenképpen kibelezett, üres szavakra van szükség. A rablóháború legyen "demokrácia-terjesztés", a nyomorgó tömeget nevezzük "leszakadók"-nak, amelyben benne foglaltatik az önhiba és az elmaradottság, sőt még a népiség is. Aki sok pénzt összeharácsolt, összeprivatizált, összeközvetített, fel- és leminősített, az sohasem leszakadó, legfeljebb néha séta közben leszakad egy kicsit a többitől a börtönudvaron. De akinek még ennél is több összejött, azt még ez a veszély sem fenyegeti, mert azt megvédi off-shore-ja és őkelme már a nemzetköziek csapatába tartozik, akit hivatalból megvédenek.
Velejéig hazug világban élünk, amelyben még az igaz állítás is csak félénken és magyarázkodva mer előtörni, mert mégiscsak azokat a szavakat kell használnia, amelyeket előzőleg már kibeleztek. Kijegecesedett szokássá vált, hogy egyes közírók, Népszabadság-tollnokok az előző hazugságaikra építés módszerét választják. Beigazolt állításnak veszik, amit előzőleg hazudtak, és ezekből az elemekből hoznak létre már szilárd igazságnak látszó állításokat. Ha egyszer egy Révész Sándor leírta már, hogy a Föld lapos, mint a pászka, és a magyar bűnös nép, benne én pedig antiszemita vagyok többmilliomod magammal - igaz vezérürüként -, akkor ő már ezeket a hazugságokat tényként kezeli. És nincs egyedül. A módszer arat, mint a halál.
Díszlik az egészben valami marxizmusból visszamaradt, azt is mondhatnók, leszakadt. A nagy marxista tévedéseket, amelyekben már az öreg sem hitt és csak Engels rendszerező munkája következtében maradtak fenn, majd később Sztalin ordas hazugságait az állandó ismétlés tartotta életben. Göbbels is próbálkozott ezzel a módszerrel, de neki nem volt kifutása.
Most Orbán Viktor és Magyarország van soron. Miután az Országgyűlés alkotmányozott és szabályszerű kétharmados többséggel el is fogadta, kiderült, hogy a miniszterelnöknek mennie kell - mert tönkreteszi a gazdaságot. Előzőleg ugyanis az lett hazudva. Akkor még csak a gazdaság érdekelte a nemzetközieket. Világszerte. A bankadó, a magánnyugdíj pénztárak és a Szurgut Nyeftegaz. A marxizmust különben is mindig a gazdaság hozta lázba, meg a proletariátus, amelyről az atyának halvány fogalma sem volt. Orbánnak tehát néhány hónappal ezelőtt még csak gazdasági ballépései miatt kellett volna mennie, sőt, eleinte csak Matolcsy tetemén keresztül, de aztán a lelépést kiterjesztették mindkettejükre. Mert volt egy bökkenő: az alkotmányt nem tűzhették horogra, mint valami legyet. A készülő szöveget munka közben, s az elfogadás módját, házszabályszerűségét szóvá tehették, de azt el kellett hallgatniuk és most is el kell hallgassák, hogy az alkotmányban a kereszténység, az "Isten áldd meg a magyart" és a magyar alapállás a bajuk. Nekik és nemzetközi tartozékaiknak. Ezt egyszerűen nem lehetett kimondani.
Most már azonban megváltozott a helyzet. A nemzetközi támadások olyan nagyzenekari erővel szólnak, bombardon, üstdob, cintányér, s távolról még a lánctalp-csörgés is - mint modern effekt - be van vetve, hogy most már az alkotmány életbe léptetésének igényével is elő mertek állni, noha magát az Istent és a hazát még talán nem hozták szóba. Óvatosan hazudnak, erőteljesen szervezkednek. A szervezés ereje, nagyságrendje akkora, hogy nevetséges dolog mögötte csupán a hazai ellenzéki pártokat vagy a liberalizmus berlini, New York-i Konrád Görgyeit vagy Kertész Ákosait megtalálni. Ők ott feszítenek természetesen, de csak segédcsapatként, sokszor előretolt egységként. Kiteszik a seggüket az ablakba, hogy az arra járó rácsaphasson. Nem, ehhez a szervezéshez, amit itt működésben látunk, ők édeskevesek. Itt a Moszad dolgozik.
A cél világos. A magyar gazdaság rendben van és senkit sem érdekel, mert nem tétel. Akinek a magyar munkaerő olcsó, az idejön és befektet, dolgoztat. Az Orbán-kormány a tisztességesnek tisztességes hasznot szavatol. Az alkotmány életbe lépésével és más magyar intézkedésekkel megindulhat az az évtizedes, nemzedékek munkáját igénylő folyamat, amelyben a magyarság újra magyar, keresztény anyanemzetté válik, és a családpolitikának köszönhetően lelassul a népességfogyás. Magyarországon így beköszönthet a magyarság senkit sem bántó uralomra kerülése, együtt a hozzá húzó, beilleszkedett, esetleg asszimilálódott magyar zsidósággal, de nem következhet be az a képtelenség, hogy egy törpe kisebbség uralkodjék egy történelmi nemzet felett. Amit a Moszad, Izrael és New York akar.
Ilyen helyzet - a Kádár-Aczél-rendszerben csak részben állt fenn, mert Moszkva soha nem engedte és - csak az 1982-es IMF-be lépés után indult meg hódító útján. A nyolcvanas évek végtelenül zavaros korszak volt. Egyszerre indultak meg a nemzeti, össznemzeti, Erdélyt járó törekvések, Lakitelek és a demokratikus ellenzéknek az a liberális és kifejezetten zsidó és szabadkőműves munkája is, amely Kis János tevékenységében összegződött.
A Moszad mindennek a történelmi tudásnak a birtokában van. Már akkor is itt kujtorgott hazánkban. A Moszad nem a Kádár-Aczél- rendszert akarja visszaállítani. Semmit sem akar visszaállítani, hanem meg akarja teremteni a feltételeit a Kárpát-medence bizonyos részében, Csonka-Magyarországon (de esetleg csak a Dunántúlon) egy új, egy másik ország megalapításának. A feltételek meg kell, hogy feleljenek Izrael stratégiai és nemzetpolitikai igényeinek. Ezek az igények Izrael mai állapotából, az arab szaporodásából és a zsidó nép túlterheltségéből származó kifáradásából keletkeznek.
Izrael évtizedek óta folyamatosan háborúzik. Eleinte sorra-rendre nyert, amerikai fegyverekkel és támogatással, most már egy-két alkalommal a vereség ízét is meg kellett éreznie. Amerikát is sorozatos kudarcok érik arrafelé. Az amerikai vezetés egyes részeiből is sugalmazhatják és pártolhatják egy nyugalmasabb sziget megszerzését.
Ez a körülmény vezet engem arra a következtetésre, hogy a Magyarország és Orbán elleni világméretű, összehangolt fellépés mögött egy nagyobb méretű, ezerszer hatékonyabb szervezőerőnek kell állnia, és az csak a Moszad lehet. (Persze a CIA-val karöltve.) Ide nem elég egy Charles Gati vagy egy Dallos György Berlinből, és még egy német szociáldemokrata miniszter vagy maga a francia külügyminiszter is kevés. Ebben az esetben most egy hatalmas hálózat működik, amelynek kiterjedése a különböző befektetési alapoktól a különböző csoportokig - Bilderberg, Foreign Affairs, stb. - terjed és amelynek a középpontjában a Moszad van. Már az egész világsajtót megmozgatták. A világ minden részéből meg-megszólalnak sose hallott személyek. Az ilyen sok-sok helyről szóló támadó kórus, a sajtó, a tévék és a kisembernek látszó hozzászólók megszervezéséhez olyan erő kell, amellyel csak az említett szervezet rendelkezik. Amellett a megrendelő is erre mutat.
Mi az esélye a magyarságnak és kormányának ebben az egyenlőtlen harcban? Nem sok, de több, mint a felsorolásból kitetszik. Talán sokkal több is. Az európai társadalmak közvéleményének többsége velünk érez. Keveset tud a dologról, s a fenti erős megvilágításból még kevesebbet, de igazsága terjed. Nagy szolidaritási kiállásokra nem számíthatunk, s azt magunknak kell élesztgetnünk a saját kiállásainkkal. A Wall Street előtt állandóan tüntetés jön össze. Fiatalok el akarják foglalni a bankárközpontot. Ilyen még nem volt. Nem hoz-e borús időt a világkapitalizmusra Magyarország ilyen módon való leigázása, nem lázítja-e fel a már félig leigázott és rejtélyes megbízottak kezére adott országok, Görög- és Olaszország népét a magyar bukás és a magyarországi mesterséges mannaeső? Ezek világpolitikai kérdések. Meddig lehet elmenni egy ártatlan ország, egy csonkolt ország és egy többször tönkretett nép további tönkretételében?
Ezek most nem erkölcsi mentőkérdések, ezek most a leggyakorlatibb felvetések. De van más is. A magyarság, a kormány, Orbán és az egész java-nép előtt nincs másik lehetőség, csak az ellenállás. A szembeszállás. Ez természetesen nem jelenthet visszapofázást, heccelést és frázisokat. Hanem józan végiggondolást. Ha nem állunk ellen, gyorsan bevonulnak - már a spájzban vannak -, nyélbe ütik és a világ észre sem veszi, hogy már nem vagyunk. Ha okosan, esetleg valamilyen fél-csárdás koreográfiával ellenállunk és időre játszunk, talpon maradhatunk. Az idő most nem az USA-nak és kapcsolt részeinek dolgozik.
Éppen azért, mert egy ekkora világerővel állunk szemben, amellyel nem tudunk sem gazdasági, sem katonai, sem hatékony pusztán politikai erőt szembeállítani, csak a belső lelki, erkölcsi és kulturális összefogás, azaz egy belső magyar keresztény megmozdulás-sorozat, egy igazunk tudatából fakadó, kitartó ellenállási mozgalom szegezhető szembe. Mindenkit meg kell szólítani. Nincs kisember és nagyember. A sekrestyésre éppen úgy szükség van, mint a papra. A harangozók pedig harangozzanak. A magyarságon 1956 óta nem futott végig semmilyen szent láz. Most fusson, mert a veszély végsőbb, mint akkor volt. A húzódozókat meg kell győzni, a trombitásoknak meg kell fújniuk a harsonákat, az értelmiségnek szép szóval, hittel kell megszólítania a társadalmat, félre a sehová nem vezető vitákkal, aki fél, inkább hallgasson. A máris átállókat arcul kell legyinteni. Ez a "vagy-vagy" korszaka: vagy megmaradunk vagy nem.
Az országmentő mozgalomnak szépnek kell lennie. Mindenki megérezheti ezt a felemelő új tartalmat, a végső magyar összefogás szépségét, aki besorakozik és végigkanyarog, hullámzik vele és benne a kicsi országon: A miénken.
Csurka István: Legyünk kövek!
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Híres emberek-jeles napok-évfo |
|
|
|
|
|
Online
