|
2017-04-19 15:32:20, szerda
|
| |
| |
Erős felindulásból magamhoz
ölelnélek, szorítanálak mint mikor
tüdőm éhezik s fáj, szád s az én
szám életet lehelne, mennyei
eledel, mit szívem, lelkem kíván.
Az élet rövid, hosszan ölelnélek
csendes duhaj lennék, csak az
ész kiabálna, nincs vétkem, letépni a
láncokat, ezt hirdesse a fáma,
s ha kell ontanám éretted vérem.
Erős ez a felindulás, s te messze
vagy oly rég, az élet szorít, mindennap
arcul csap, mit ér nekem? kegyelem
döfés lenne, ha nem hagyna életben
engem. Ha tehetném magamhoz
ölelnélek, a halállal szembe szállni
mily dolog? Vitte szép lelked, vitte
a Napot a Holdat, a halál erős
felindulásból teszi a dolgát mindennap. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: saját verseim |
|
|
|
|
|
xMagazin
Offline
