Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Spuller Rusy: Mese
  2017-05-17 08:31:47, szerda
 
  Spuller Rusy:

Mese


Ott ült a színes japán ernyő alatt . . .
Este volt... Egy csendes őszi este . . .
A holdsugár átszűrődött a fákon,
S mikép egy bús szeptembervégi álom . . .
A szemem az ő szemét kereste . . .

Ahogy felcsengett egy-egy kacagása,
Fázott, égett minden csöppnyi vérem.
Mint tarka lepke lámpafény tüzére,
Hozzá szállt lelkem égve, vágyva, félve . . .
Csak az arcom halványult fehérre . . .

A holdsugár átszűrődött a fákon.
És hullt a fák sárguló levele . . .
Egy csendes bús szeptembervégi este
Az ő szeme . . . a más szemét kereste, -
S az én szívemben meghalt egy mese . . .

tavasz 1919.
 
 
0 komment , kategória:  Spuller Rusy  
Vörös Liliom: Ha egyszer elmegyek...
  2017-05-17 08:13:54, szerda
 
  Vörös Liliom:

Ha egyszer elmegyek...


Ha eljön majd az a nap, amikor az iszonyú sötétség
ejt rabul engem, esküdj meg, Kedves, hogy velem
temeted el életem minden szent emlékét... s amikor
az első éjszakára ágyazik be ligetünk, Te kisétálsz,
és nevemet oly rémülettel, és oly vad erővel üvöltöd
ki majd magadból, akár egy világgá szállt siralmat.

Hallani vágyom, hogy Te továbbra is élsz...

Akkor lenyugszom, és úgy szállok majd alá, mint
egykoron szállt gyermekségem kendőlengetése.
Visszajövök, hogy elmeséljem, mi van odaát, hogy
száz elejtett jó szavadat keresem ott is, akár csak
itt tettem, amikor egyre vadabb volt mélyemben
a szomorúság. Hogy elmondjam, hogy ott sem
vagyok boldog, mert itt Édesapám hiányzott, ott
pedig Te. Ilyenek vagyunk mi emberek, semmi
sem jó nekünk... délibábokat kergetünk minduntalan.

Tanulj belőle, és élj boldogan!

Ne gondolj rám többet, csak akkor az egyszer, utólszor.
Bánatodat bízd a piros vadszőlőlevelekre, azok szebben
véreznek minden ősszel, ezerszer kiejtett nevemet
hagyd ott, a hős márványlapon, majd a bozontos indák
magukhoz ölelik hallgatagon... retinádra égett arcképemet,
bízd a gazbafúlt utakra, azok majd felisszák azt, akár csak
a hajnali harmatkönnyeket. Gyásznehéz hangomat bízd a
szélre, az majd messze viszi el, hogy többé ne is halld.
A fülledt magány súgta verseimet, még egyszer öleld át,
mert benne vagyok én mindegyikbe, majd bízd azokat
is a másvilágra nyúló árnyékokra.
S ha már másra bíztad mindazt, ami én voltam valaha
benned, én majd a szívedre bízom magamat.
 
 
0 komment , kategória:  Vörös Liliom/Kovács D/  
Miskolczy István: Szenvedély.
  2017-05-17 08:12:48, szerda
 
  Miskolczy István:

Szenvedély.


Kíváncsiságból éledt tudni-vágy
Ingerle , első lépést hogy tegyek.
Meg lett; követtem kezdett útamat
Uj 's új gyönyör köztt lépdelék azon
Mindig továbbra vonza ösztönöm ,
'S megszokva kezdett pályám útjait
Mindig erősbben vonzatám felé.
Most már lelánczolt rabbá tart azon ,
Kínoz, gyötör, ront, 's nyugtom tartva int -
Hogy el ne hagyjam kezdett útamat -
Természetemül fajlott szenvedély.

Honművész_1838
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Vidor Marcell: Hajnali kóborlás.
  2017-05-17 08:10:52, szerda
 
  Vidor Marcell:

Hajnali kóborlás.


Ingovány az utcza,
Barna öle mély,
Hűs álmát aluszsza,
Ha lefut az éj.

Hajnal könnye reszket
- Kóborló lidércz -
A szíved elveszted.
Tudod, hova érsz ?

Holdak udvarában,
Utczák szegletén
Jársz halk violában,
Balga és szegény.

Csöndnek bozótjában
Kitaszítva állsz,
Árnyak órájában
Mire, mire vársz?

Itt egy lámpa lobban,
Ott egy percz szalad
És elhangzik holtan
Lépted azalatt.

Elrohan az élet,
Mint egy gyors batár.
Vágyaiddal méred . . .
Tűnik a határ.

A lelked kitárod:
E bús ablakot.
Álmadat várod
S multad hallgatod.

a_het_1919.
 
 
0 komment , kategória:  Vidor Marcell  
Kovács Gyula: Az új haza.
  2017-05-17 08:09:18, szerda
 
  Kovács Gyula:

Az új haza.


Munkács felett az ormon Álmos hadnépe áll.
Ragyogva ing kezében öldöklő kopjaszál,
Kelet fuvalma lebben füvön, falombokon,
Miként ha így susogna: Isten hozott rokon!

Oh milly nagyon örülnek az őszhajú apák,
Hogy a régen óhajtott hont megtalálhaták,
Meghalniok gyönyör lesz, ha síri hantokul,
Föléjök a magyar föld göröngye domborul. -

Nagyapja mellett a kis gyermek repesve jár,
Mint télutó haván az első tavasz-sugár;
Szép tarka vadvirágot szed és elandalog,
Míg két szemén az ősznek futó könnycsepp ragyog.

A gyermek föltekint rá mosolyogva édesen,
És kérdi, hogy miért sír ollyan keservesen:
Nem sírok én - az ősz mond - bohó kis gyermekem,
Mi harmat a virágnak, az most a könny nekem!

Nézz arra messze, látod? azon a nagy helyen
Minden virág között a legszebb virág terem:
Ott a hazád ezentúl, ott légy fiam vitéz,
S igaz magyar, hazádért élet-halálra kész; ...

Az ormi légkörön most nyög és harsogva kel,
Kürtjét, a hgyományost, zöndíti meg Lehel;
A hang szilaj rivalma üvöltve búgja át
Bölcsői dal gyanánt a legkedvesebb hazát.

Míg nyögve harsog a kürt föllegverő szava,
Mint szélben a ködoszlop, meging az őszapa,
Ajkán törött szavának rezgése légbe hal,
Mint tar mező ölén a végső pacsirta-dal. -

A gyermek nézi-nézi folyvást a nagy helyet,
Hol még, - ha Isten adja - magyar vitéz lehet;
S a mily szépen virulók a táj virágai,
Ollyan dicsők lelkének ártatlan álmai.

Mint égi csillag, a melly ragyogva mennybe néz,
Úgy áll Karpát oromján az ifjú szép vitéz;
Az új hazának földén első mi lenne más:
Mint egy kimondhatatlan édes szívdobbanás.

Olly bájos-ékes a táj, mező, kerekhalom,
Hol zöld vetést legyintget enyelgő fuvalom;
Majd elmosódó tájkép int csábosan alább,
Mit játszva fel- s leringat a lenge délibáb.

Az ifjú látja képét a szép országnak, és
Az égmagaslat emelt lelkének olly kevés;
Tévedt szemsugarával, melly messze elhatol:
A felmerült Tiszának csilláma összefoly.

A lányka is talált hont, a szíve is dobog,
Szemének égi lángja ragyogva ling-lobog;
Susogva zeng fohásza szűz ajka biborán:
"Hogy a magyart az Isten vezesse a csatán!"

A lányka hő fohásza meg is halgattatott,
Reá az Isten egy pár könycseppet hullatott:
S kelet felől szivárvány-körív karolta át
Mosolygó kék egével a legdicsőbb hazát. -

Vasárnapi Ujság 1859
 
 
0 komment , kategória:  Kovács Gyula 1839 - 1861  
Nagy Gáspár: Ima
  2017-05-17 08:05:30, szerda
 
  Nagy Gáspár:

Ima


Ima az, ami
templomi csöndben,
a lehunyt szemek mögöttiben
megtörténik -

és ima az, ami
mögött látszik a mécs örök fénye
és hallszik egyetlen orgonahang,
nem innen, hanem onnan.

Ami ima, az
már az elejétől a végéig
megfordítva is ugyanaz marad,
ugyanannak szóló szó -

és ami ima, az
mégis váratlanul nyílik ki
ég és föld határán,
akár egy szirmos ejtőernyő.
 
 
0 komment , kategória:  Nagy Gáspár  
Szász Menyhért: Reménytelen.
  2017-05-17 08:02:45, szerda
 
  Szász Menyhért:

Reménytelen.


Csak hó, csak hó és nincs sehol egy forró száj,
egy kis parázs, hogy izzásába dűljek én,
egy asszony nincs, sehol egy lány, sehol egy lány,
ki kandalló előtt remegve várna rám,
hogy lábaihoz üljek én.
Csak hő, csak hő, menjünk dalom a hóba hát,
menjünk dalom, dalom te régi jóbarát,
mint frissen vert hab, oly fehér a hó,
mécses nem int s nem vár sehol egy vityiló...
Minden fehér. A végtelen, a tér,
mint óriás nyitott tenyér,
mely elnyúl messze végtelen
és engem kötve, fogva tart reménytelen.
A vézna fákon súlyosan, kövéren ül a hó,
vénasszony hátán lovagol egy szétkuszált rőzsecsomó,
öreganyó!
A fehér hómezőn a vég, a vég te vagy,
egy pont, egy csöpp sötét korom...
Reménytelen vagyok... Ha jönne most egy lány,
akárki-lány,
ki tíz apától lett, ott túl a befüstölt czigánysoron,
egy forró száj. Czigányleány.
De nem jön, nem int, senki már, jaj, senki már,
köszöntelek te hű csatlós, varjúmadár,
köszöntelek te hó, te jó, takarj be jól,
ne hallja meg fülem, hogy cseng az élet és vidám a lány,
s hogy fürge gyík módjára siklik el vele, tova a szán,
én megfagyok s holnapra majd
egy ujfundlandi rámakad s megnyalja szám.

a_het_1918.
 
 
0 komment , kategória:  Szász Menyhért  
Erdős Olga: Sós vizeken át…
  2017-05-17 08:00:25, szerda
 
  Erdős Olga:

Sós vizeken át...

(Patríciának)

Sós vizeken át látlak olykor,
s alig hiszem el, hogy vagy.
Már nem emlékszem,
milyen volt a mozdulat
méhem mélyén a pillangórebbenés,
de könnyekig meghat
májusi alkonyszín szemed
és létezésed:
a végtelen tökéletesség.

(2015-03-19/25)
 
 
0 komment , kategória:  Erdős Olga /Luna Piena/  
Szász Gerő: Kiszáradt fa.
  2017-05-17 07:58:26, szerda
 
  Szász Gerő:

Kiszáradt fa.


Napsugárban, dalban, szóban
A természet szive dobban:
Itt a tavasz, a mindenség él, virul!
Én is érzem s ott lobogok,
Ahol égnek a csillagok;
S álmodom az örökélet álmirul.

Álmodozom, s egyre kérdem:
Bizhatom-e a törvényben,
Hogy ami volt, újra, ismét föleszmél?
Bele dobom a lelkemet,
S az a kérdés csak rám nevet:
Hitetlenebb ne legyek a tömegnél!

S mig a kétség igy fojtogat,
Kinyitom az ablakomat:
Ha az a fény, az az élet enyhitne!
S az egykor szép, büszke fárul,
A kép, amely elém tárul,
Mintha éles kardot ütne szivembe,

Én ültettem. Büszkén nőtt fel.
Csókolózott a felhőkkel,
És ontotta virágait, lombjait.
S most ha nézem, most ha látom,
Áll aszottan, nagy siváron,
S hogy kihajtson, virágozzék: balga hit.

Kérdezgetem: mi a búja ?
Biztatgatom: éljen újra,
Az életért, én érettem, miattam.
És az én fám hallgat, hallgat . . .
Adhat a föld kéjt, fájdalmat,
Némasága azt feleli: meghaltam

a_het_1900.
 
 
0 komment , kategória:  Szász Gerő  
Reményik Sándor: Örök Tihany
  2017-05-17 07:56:16, szerda
 
  Reményik Sándor:

Örök Tihany

Egy szép, visszhangos perc emlékére.


Uram, Teneked legyen hála, hála,
Hogy Te Tihanyt teremtesz mindenütt,
S ha akarod: zeng riadó leánya.

Hogy a szirt fokán nem kell némán állni,
Sírásóként hangot hantolva el, -
Hogy lehet még, hogy érdemes kiáltni!

Úgyis fogy a hang, - zihál a tüdő -
S ha egyszer mégis felcsap szabadon:
Az Echó úgy kell, mint a levegő.

Mi lenne, ha ránk hullván a setét,
Lezárná mindég nyíló ajkainkat
Nagy, címeres önismeret-pecsét?

Mi lenne, ha hágván hegyormokat,
Szívünk, a tompán zörgő gyász-szekér
Daccal hurcolna hang-halottakat?

S mi lenne, ha eltűnne mindenünnen
Tihany tündére, felül és alul, -
És az utolsó S. O. S. - kiáltás
Lábunkhoz hullna - visszhangtalanul? . . .

Napkelet 1931.

 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2017.04 2017. Május 2017.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 11 db bejegyzés
e hónap: 280 db bejegyzés
e év: 1935 db bejegyzés
Összes: 28366 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4479
  • e Hét: 29967
  • e Hónap: 168699
  • e Év: 1021242
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.